Soproni Hirlap, 1931. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

XVIII. évf. 1. szám. Sopron, 1931 január 1, csütörtök Ara 20 fillér. Soproni Hírlap *Z ELŐFIZETÉS ARA: Negyed évre 8­00 P — Egy hónapra 2­80 P­zerkesztőség : Várkerüset 66. Tel.345. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP PÓSZERKESZTŐ: RÁBEL LÁSZLÓ Egyes példány ára 12 fillér, vásár- és ünnepnapon 20 fillér. Kiadóhivatal: Várkerület 66. Tel. 394. Újévkor idegenben írta­ Herrmann Miksa. Árosa, 1930. december 29. Furcsa véletlen, hogy évfordulókor ugyanarról a svájci alpesi helyről üd­vözlöm a Soproni Hírlap olvasóit, mint húsvétkor. A testemet vittem oda épülni, de kijut a gyógyulásból a lélek­nek is, ha a messziség és a magasság távlatából nézi a vergődő, kínlódó vilá­got. Mert nem Csonkamagyarországon kezdődik és nem ott végződik a baj. Megvan ez olyan pénzgyűjtő országban is, mint amilyennek Helvéciát ismerik, csak sokkal kisebb mértékben, mint odahaza. De azért ez a szerencsés kis ország is megérzi a példabeszéd igazát: Hat der Bauer Geld, hat es auch die ganze Welt. Csakhogy most a Bauer nem­csak a szántóvető európai földmívest jelenti, hanem a gyapot- és kávéültet­vényest, a cukornádtermelőt, a gumi­fák erdeinek a tulajdonosát és minden­kit, aki a földből új értékeket termel. Mert világszerte az a panasz, hogy rettenetes hirtelenséggel estek a nyers­anyagok árai és az ipari cikkek ezt csigalépésekkel követik, ámde mégis követik, mert ahogyan a dolgok ma állanak, ez tartósan így nem mehet tovább, ebbe mindenki belepusztulna. És min érzi meg ezt a pénzzel sza­turált Svájc? Mintha a Midas esete megismétlődnék: az arany náluk már nem igen akar kamatot hozni. Óriási „idegeniparuk“ elsőnek érezte meg a gazdasági krízist: összehasonlíthatatla­nul kevesebb ma az amerikai látogató, mint az elmúlt­­években és a német és angol is gyérebben jelenik meg — „der Bauer hat kein Geld“. Persze idegenforgalmuk a téli sport révén mégis óriási — de ebben most már erősen részt vesz maga a svájci is és a városok trezorjaiból kezd a pénz a­­ hegyekbe vonulni. És szédületes az, hogy a svájci, de a német és osztrák kereskedők is milyen energiával fogtak hozzá a távoli orszá­gok gazdasági meghódításához. Ellen­ben panasz az idők nehézségéről bőven hallható mindenfelé — de ez nem apátiát vált ki, hanem igyekezetet és utánajárást — még nagyobb utána­járást, mint eddig és mindenféle vállal­kozásban ma is megvan a bizalom, hogy lesz ez még másképen is. A bizalomnak invesztíciókban és cse­lekvésben kifejezésre jutása az, ami a csüggedő feleknek olyan nagyon jót tesz és nem arra a kényelmes állás­pontra viszi az embert, hogy „könnyű nekik“, hanem arra, az életet egyedül­­ biztosító másikra, hogy erős akarattal „lesz még szőlő, lágy kenyér!" Sopron megtette az első, szerény lépést az idegenforgalom felé, amelyet mindenkor az egyedüli helyesnek vél­tem : a hazai középosztályt akarja egyelőre nyári üdülésre maga felé te­relni, amikor a meglevő penzió kibő­vítését támogatja. Ez a helyes ut a kicsivel kezdeni, a vevőnek pénzéért becsületes ellenértéket nyújtani s ha megy a dolog, további befektetéstől nem riadni vissza. A Svájcban sem Még a fülünkbe cseng a karácsonyi harangszó, amely a szent és örömhírét vitte világgá, mikor a bethlehemi an­gyalok nyelvén azt hirdette: «Dicsőség a mennybéli Istennek és békesség a földön a jóakarat­u embereknek!» S íme, máris újra megkondulnak az új­évi harangok, hogy az eljövendő idők kezdetét hírül adják. Váljon ,mit fog ez az uj esztendő hozni? Milyen jövendő elé harangoz­nak ezek az újévi harangok? Mit és ’ mennyit fognak a karácsonyi szózat­­ hármas örömhíréből mint világot bol­dogító igazságot zengő ércnyelvükön szerteszéjjel vinni? Dicsőség a magasságos mennyben Istennek!» ezt ujjongták karácsony­kor a harangok. És ime, egyre vésze­­­­sebben szól a közeli keletről s északról a hir, hogy ezt a dicsőséget hitvány el­­vakultsággal meggyalázta az emberi ga­­ládság. Az orosz felfordulás az egész emberiség lelkiüdvének megsemmisíté­sére tör. A szovjet sorra bezáratja a templomokat s eltiltja a vallásgyakor­latokat. A körmeneteket szétkergetik, a papokat gyalázzák s elűzik, az ünnep-­­ és vasárnapokat megszüntetik, még szent karácsonyt, a mennyei és földi szeretet e magasztos ünnepét is! Ehe­lyett ocsmány istenkáromlás, vallásgya­­lázás, az engedetlenek kegyetlen meg­büntetése van napirenden, jeléül ama mérhetetlen elvakultságnak, amely esz­telen gőggel az embert akarja az Isten fölé helyezni, s a valláserkölcsi funda­mentumot, annak legerősebb pilléreit egyszerűen kirúgja az államépület alól. Mily mélyre sülyedhetett ott az er­kölcsi érzület, ahol a teremtés koro­nája, az ember, önmagát állattá, ösz­töneinek élő, alantas lénnyé akarja degradálni s embertársát, egész népe­ket rosszul leplezett, elvakult önzésé­nek akaratnélküli eszközévé tenni!? Mekkora meggyalázása az egész em­beriség Istentől eredő méltóságának, hogy oltárgyertyák lobogása helyett kormos gyárkémények küldik szeny­­nyes füstgomolyaikat a vasárnap tiszta levegőjébe és áhitatos zsolozsmák he­lyett durva, trágár korcsmás nóták har­ontották mindenkor a kősziklák a világ gazdagainak az árnyát — egy Mózes pálcája kellet hozzá. És ez nem volt más, mint polgárainak lankadatlan ki­tartása és polgári munkakészségük. Nagyon sok rokon vonást látok a svájci és a soproni törzsökös ember között és ez tölt el bizalommal a jö­vőre is . Sopront a köréje fonódó hurok nem fogja megfojtani, hanem cafranggá lesz polgárainak akaratán és kitartásán. Ezt tartsa meg a jóságos Isten a jövő évre is! fognak bele a mindennapivá tett robot zajába!? Hová fog ez vezetni? Mi lesz akkor, ha ez a lélekrontó «világnézet» mint a fertőző pestis a szovjethatárokon is túl­terjed s az Isten dicsőségét itt is csúffá téve, az embereket megfosztja a vigasz, a lelki megnyugvás, az emelkedettség minden lehetőségétől? Békesség a földön! Így szólt az angyali szózat karácsony éjszakáján. Hát hol van ez a béke? Az orosz tűzvész ma még lokális sze­rencsétlensége egy sajnálatosan igába tört nemzetnek. De vészes fénye át­­tüzel a határokon s rávilágít a mi bé­kénk ingadozó tákolmányára is. Vagy tán békét jelent ez a mai állapot? Ami­kor kis- és nagyhatalmak versenyt fegy­verkeznek, amikor a népek mindennapi kenyerét megdézsmálják, csakhogy mi­nél több fegyvert, muníciót s egyéb hadianyagot gyűjthessenek. Ez lenne a népek hírhedt békekészsége? Csoda-e, ha a mélyebben látó szo­rongó aggodalommal figyel az újévi harangokra, nem közeledő rész elé konganak-e? És csoda-e, ha a békésen dolgozó polgár, az elviselhetetlen ter­hek alatt nyögő adófizető, a lelki emel­kedettségre vágyó kulturember vonag­lik és ágaskodik, mint a durva lábbal taposott Az egész világ sóvárogva áhítozza a békét, a karácsonyi harangok hirdette békességet, miként a szomjú lélek az Istenben való megnyugvást, a tikkadt növény az újraéltető harmatot, üdítő esőt. Óh, ha ennek a forró imával várva-várt békének hírnökei lennének az újévi harangok! Vájjon ezt fogja-e hirdetni áldott ércnyelvük? Ki tudja ezt megmondani, most az uj esztendő hajnalhasadásán?! — Az Isten dicsősége s békesség a föl­dön, ez volna az igazi, az egyetlen, a boldogító jóakarat az embereknek, amely a megkínzott világot megváltaná minden nyomasztó, testet-lelket bénító­­ rettegéstől. A népek és nemzetek egy-­­­­máshoz való jóakarata, amely csak a kultúra nemes versengését ismerné s ezenközben is minden országhatáron s elválasztó nyelvterületen át békés test­véri jobbját nyújtaná szomszédja felé. Újévi harangssé Nem magyar az, ki a külföld áruját többre becsüli a magyar föld és a magyar ipar termékénél.

Next