Soproni Hirlap, 1931. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
XVIII. évf. 1. szám. Sopron, 1931 január 1, csütörtök Ara 20 fillér. Soproni Hírlap *Z ELŐFIZETÉS ARA: Negyed évre 800 P — Egy hónapra 280 Pzerkesztőség : Várkerüset 66. Tel.345. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP PÓSZERKESZTŐ: RÁBEL LÁSZLÓ Egyes példány ára 12 fillér, vásár- és ünnepnapon 20 fillér. Kiadóhivatal: Várkerület 66. Tel. 394. Újévkor idegenben írta Herrmann Miksa. Árosa, 1930. december 29. Furcsa véletlen, hogy évfordulókor ugyanarról a svájci alpesi helyről üdvözlöm a Soproni Hírlap olvasóit, mint húsvétkor. A testemet vittem oda épülni, de kijut a gyógyulásból a léleknek is, ha a messziség és a magasság távlatából nézi a vergődő, kínlódó világot. Mert nem Csonkamagyarországon kezdődik és nem ott végződik a baj. Megvan ez olyan pénzgyűjtő országban is, mint amilyennek Helvéciát ismerik, csak sokkal kisebb mértékben, mint odahaza. De azért ez a szerencsés kis ország is megérzi a példabeszéd igazát: Hat der Bauer Geld, hat es auch die ganze Welt. Csakhogy most a Bauer nemcsak a szántóvető európai földmívest jelenti, hanem a gyapot- és kávéültetvényest, a cukornádtermelőt, a gumifák erdeinek a tulajdonosát és mindenkit, aki a földből új értékeket termel. Mert világszerte az a panasz, hogy rettenetes hirtelenséggel estek a nyersanyagok árai és az ipari cikkek ezt csigalépésekkel követik, ámde mégis követik, mert ahogyan a dolgok ma állanak, ez tartósan így nem mehet tovább, ebbe mindenki belepusztulna. És min érzi meg ezt a pénzzel szaturált Svájc? Mintha a Midas esete megismétlődnék: az arany náluk már nem igen akar kamatot hozni. Óriási „idegeniparuk“ elsőnek érezte meg a gazdasági krízist: összehasonlíthatatlanul kevesebb ma az amerikai látogató, mint az elmúltévekben és a német és angol is gyérebben jelenik meg — „der Bauer hat kein Geld“. Persze idegenforgalmuk a téli sport révén mégis óriási — de ebben most már erősen részt vesz maga a svájci is és a városok trezorjaiból kezd a pénz a hegyekbe vonulni. És szédületes az, hogy a svájci, de a német és osztrák kereskedők is milyen energiával fogtak hozzá a távoli országok gazdasági meghódításához. Ellenben panasz az idők nehézségéről bőven hallható mindenfelé — de ez nem apátiát vált ki, hanem igyekezetet és utánajárást — még nagyobb utánajárást, mint eddig és mindenféle vállalkozásban ma is megvan a bizalom, hogy lesz ez még másképen is. A bizalomnak invesztíciókban és cselekvésben kifejezésre jutása az, ami a csüggedő feleknek olyan nagyon jót tesz és nem arra a kényelmes álláspontra viszi az embert, hogy „könnyű nekik“, hanem arra, az életet egyedül biztosító másikra, hogy erős akarattal „lesz még szőlő, lágy kenyér!" Sopron megtette az első, szerény lépést az idegenforgalom felé, amelyet mindenkor az egyedüli helyesnek véltem : a hazai középosztályt akarja egyelőre nyári üdülésre maga felé terelni, amikor a meglevő penzió kibővítését támogatja. Ez a helyes ut a kicsivel kezdeni, a vevőnek pénzéért becsületes ellenértéket nyújtani s ha megy a dolog, további befektetéstől nem riadni vissza. A Svájcban sem Még a fülünkbe cseng a karácsonyi harangszó, amely a szent és örömhírét vitte világgá, mikor a bethlehemi angyalok nyelvén azt hirdette: «Dicsőség a mennybéli Istennek és békesség a földön a jóakaratu embereknek!» S íme, máris újra megkondulnak az újévi harangok, hogy az eljövendő idők kezdetét hírül adják. Váljon ,mit fog ez az uj esztendő hozni? Milyen jövendő elé harangoznak ezek az újévi harangok? Mit és ’ mennyit fognak a karácsonyi szózat hármas örömhíréből mint világot boldogító igazságot zengő ércnyelvükön szerteszéjjel vinni? Dicsőség a magasságos mennyben Istennek!» ezt ujjongták karácsonykor a harangok. És ime, egyre vészesebben szól a közeli keletről s északról a hir, hogy ezt a dicsőséget hitvány elvakultsággal meggyalázta az emberi galádság. Az orosz felfordulás az egész emberiség lelkiüdvének megsemmisítésére tör. A szovjet sorra bezáratja a templomokat s eltiltja a vallásgyakorlatokat. A körmeneteket szétkergetik, a papokat gyalázzák s elűzik, az ünnep- és vasárnapokat megszüntetik, még szent karácsonyt, a mennyei és földi szeretet e magasztos ünnepét is! Ehelyett ocsmány istenkáromlás, vallásgyalázás, az engedetlenek kegyetlen megbüntetése van napirenden, jeléül ama mérhetetlen elvakultságnak, amely esztelen gőggel az embert akarja az Isten fölé helyezni, s a valláserkölcsi fundamentumot, annak legerősebb pilléreit egyszerűen kirúgja az államépület alól. Mily mélyre sülyedhetett ott az erkölcsi érzület, ahol a teremtés koronája, az ember, önmagát állattá, ösztöneinek élő, alantas lénnyé akarja degradálni s embertársát, egész népeket rosszul leplezett, elvakult önzésének akaratnélküli eszközévé tenni!? Mekkora meggyalázása az egész emberiség Istentől eredő méltóságának, hogy oltárgyertyák lobogása helyett kormos gyárkémények küldik szenynyes füstgomolyaikat a vasárnap tiszta levegőjébe és áhitatos zsolozsmák helyett durva, trágár korcsmás nóták harontották mindenkor a kősziklák a világ gazdagainak az árnyát — egy Mózes pálcája kellet hozzá. És ez nem volt más, mint polgárainak lankadatlan kitartása és polgári munkakészségük. Nagyon sok rokon vonást látok a svájci és a soproni törzsökös ember között és ez tölt el bizalommal a jövőre is . Sopront a köréje fonódó hurok nem fogja megfojtani, hanem cafranggá lesz polgárainak akaratán és kitartásán. Ezt tartsa meg a jóságos Isten a jövő évre is! fognak bele a mindennapivá tett robot zajába!? Hová fog ez vezetni? Mi lesz akkor, ha ez a lélekrontó «világnézet» mint a fertőző pestis a szovjethatárokon is túlterjed s az Isten dicsőségét itt is csúffá téve, az embereket megfosztja a vigasz, a lelki megnyugvás, az emelkedettség minden lehetőségétől? Békesség a földön! Így szólt az angyali szózat karácsony éjszakáján. Hát hol van ez a béke? Az orosz tűzvész ma még lokális szerencsétlensége egy sajnálatosan igába tört nemzetnek. De vészes fénye áttüzel a határokon s rávilágít a mi békénk ingadozó tákolmányára is. Vagy tán békét jelent ez a mai állapot? Amikor kis- és nagyhatalmak versenyt fegyverkeznek, amikor a népek mindennapi kenyerét megdézsmálják, csakhogy minél több fegyvert, muníciót s egyéb hadianyagot gyűjthessenek. Ez lenne a népek hírhedt békekészsége? Csoda-e, ha a mélyebben látó szorongó aggodalommal figyel az újévi harangokra, nem közeledő rész elé konganak-e? És csoda-e, ha a békésen dolgozó polgár, az elviselhetetlen terhek alatt nyögő adófizető, a lelki emelkedettségre vágyó kulturember vonaglik és ágaskodik, mint a durva lábbal taposott Az egész világ sóvárogva áhítozza a békét, a karácsonyi harangok hirdette békességet, miként a szomjú lélek az Istenben való megnyugvást, a tikkadt növény az újraéltető harmatot, üdítő esőt. Óh, ha ennek a forró imával várva-várt békének hírnökei lennének az újévi harangok! Vájjon ezt fogja-e hirdetni áldott ércnyelvük? Ki tudja ezt megmondani, most az uj esztendő hajnalhasadásán?! — Az Isten dicsősége s békesség a földön, ez volna az igazi, az egyetlen, a boldogító jóakarat az embereknek, amely a megkínzott világot megváltaná minden nyomasztó, testet-lelket bénító rettegéstől. A népek és nemzetek egy-máshoz való jóakarata, amely csak a kultúra nemes versengését ismerné s ezenközben is minden országhatáron s elválasztó nyelvterületen át békés testvéri jobbját nyújtaná szomszédja felé. Újévi harangssé Nem magyar az, ki a külföld áruját többre becsüli a magyar föld és a magyar ipar termékénél.