Soproni Hirlap, 1931. január (18. évfolyam, 1-25. szám)
1931-01-01 / 1. szám
2 SOPRONI TAKARÉKPÉNZTÁR a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete SOPRON, SZÉCHENYI-TÉR 19. SZÁM. ALAPITTATOTT 1842 — TELEFON 23, 476. Betéteket legjobban gyümölcsöztet. Kölcsönöket legjutányosabban folyósít. Foglalkozik a banküzlet minden ágával. Minden ügyben díjmentesen felvilágosítással szolgál. hogy egymást irigység nélkül, megért '■ tően, jóakaróan kölcsönösen támogassák. Mint ahogy egybekapcsolódnak a lánc erős szemei, de nem mint bilincsek, hanem mint a merítő veder lánca, mely egyre több éltető italt hoz felszínre a kultúra kiapadhatatlan kútjából. Az a belátó okosság s humánus észszerűség, amely mindenféle sorompót és válaszfalat— legyen az politikai, társadalmi vagy vallási meggyőződésből elgondolva — ledönteni, örökre megsemmisíteni hajlandó s minden embertestvérében csak a teremtő Atya egyenlőjogú gyermekét látja. És ahelyett, hogy egymás ellen irigységből s kapzsiságból hadba szállana, az egyetértést, a világbékét, a jóságot, emberszeretetet és művelődést tenné a földi boldogság legdrágább javaivá. Ez volna az Isten igazi dicsőítése! Ez volna a valódi béke a földön, az egyedüli őszinte jóakarat és boldogság az egész emberiség számára. Meddig kell még ez üdvhozó hármas eszményért szenvednünk, sok-sok lemondással tűrnünk s kétségek közt epekednünk? Vájjon megváltást hirdetnek-e az újévi harangok? A jövő kifürkészhetetlenül ködös, komor és vigasznélküli ... Csak zengjetek, újévi harangok! Szavatok erősítse legalább a hitünket egy jobb jövőben, fokozza az isteni gondviselésben való bizakodásunkat, hogy el ne csüggedjünk, s el ne vesszünk, s mire a húsvéti harangok a szent, a nagy, a boldog föltámadást világgá hirdetik ! Úgy legyen! Kárpáti Sándor. SOPRONI HÍRLAP 1931. január 1 Lesz-e revízió? Írta: Östör József. Azt hiszem, hogy az új esztendő küszöbén nincs időszerűbb kérdés sem a köz-, sem a magánélet számára mint az, hogy hát lesz-e revízió vagy sem ? És ha igen, mikor? Sokan fordultak hozzám ezzel a kérdéssel különösen nyári külföldi utam óta, abban a íriszemben, hogy talán sikerült kint többet hallani és többet látni, mint itthon. Már ezért is válasszal tartozom szinte a nyilvánosság előtt a sok kérdezősködésre. Lesz-e revízió vagy sem? Bismarck mondta egyszer, hogy az államférfiak egyik-másik lépését sokan következetlenségnek vagy érthetetlennek tartják, aminek oka az, mert tájékozatlanok vagyunk, nem látjuk tisztán végső céljaikat, munkájuk olyan mint a sakkozóé, akinek egyik-másik húzását nem érti meg a néző, mert nem ismeri a játékos végső célját és egész haditervét. Van-e magasztosabb cél, mint a békeszerződések kiigazítása, amelyek romlásba döntöttek, erkölcsibe és anyagiba millió és millió embert? De át tudjuk-e tekinteni az egész haditervet, amelyet folytatnak egy Mussolini, egy Brüning, egy Bethlen és amit folytatott például a németek nagy külügyminisztere Streesemann ? Talán csak az a különbség közöttünk, hogy egyikünk jobban ért a sakkozáshoz, a másikunk kevésbbé, hogy az egyik jobban véli látni a végső célokat és felismerni a haditervet, mert több alkalma van politikai játékosokkal összejönni és fogásaikat kiismerni, a másik kevésbbé. Azt hiszem, hogy ennyi az egész, kül- vagy belföldi látásoknál, amik persze szintén fontosak többet ér egy politikai éleslátás, amit úgy hívnak, hogy politikai szimat. Ap po nyi legutóbbi karácsonyi cikkében is törhetetlen hitének adott kifejezést azon, hogy a trianoni béke kiigazítását az igazságosság hatalmas elve előbb-utóbb is diadalra fogja juttatni. Az ő ideális nagy lelkéből fakad ez, az emberiség, még az ellenségeink jobb érzületébe is vetett hite. Ezzel szemben azonban a történelem és az élet arról győz meg bennünket, hogy ritkán, nagyon ritkán történik meg az igazságtalanságok kiegyenlítése a másik fél belátásából, hanem igenis az azokra nehezülő kényszerű nyomások hatása alatt, amit azután nevezhetünk akár a történeti erők, akár pedig az igazságosság diadalának. Én nem hiszek abban, hogy az oláhok, a csehek és a szerbek meggyőzetnék magukat arról, milyen igazságtalan az a béke, amely nekik birtokot, gazdagságot, népeket hozott és hazájukat megháromszorozta; az a béke, amely szinte minden véráldozat nélkül ölükbe hullatta Erdély kincseit, a Bánát gazdagon termő humuszát és a Tátra fenséges fenyőerdőit, amik a nyár felé megindultak az alföld felé, hogy tót atyafiainknak magyar búzát és lisztet adjanak cserébe. Ellenben igenis törhetetlenül hiszek abban, hogy nem az igazságosságba vetett hite az ellenségeinknek, hanem a nyomorúság és a közös pusztulás az, ami rá fogja vinni őket az igazságosság útjára, egy jobb belátásra s amelynek a kényszerű nyomása alatt meg fog történni Trianon méltányos kiigazítása. De hát vannak-e erre jelek, égi jelek? Anglia munkanélkülieinek a száma körülbelül 2/1 millió, Németországé meghaladja a 3 milliót, a kis Ausztriáé 230.000 körül jár. Olaszországban is jelentkezik a munkanélküliség, sőt az eddig legboldogabb Franciaországban is. Svájcban a gyárak egy részét már régen leállították és az élet régen elviselhetetlenül drága lett: a semleges Svájcban. Ilyen a helyzet az ipari államokban. Lássuk az európai államok másik csoportját, az úgynevezett mezőgazdasági országokat. Ezekben kisebb ugyan a munkanélküliség, azonban a gabonaárak hihetetlen esése folytán, aminek következtében a népesség alig-alig tudja a magas áron lévő ipari árukból beszerezni legelemibb szükségleteit, az elszegényedés egyre jobban terjed. Egyrészt tehát az ipari államok nyögnek az ipari túltermelés folytán fenn nem tartható üzemek leépítéséből előállott mérhetetlen munkanélküliségtől, ami lassan morzsává őrli a reális állami és magánköltségvetéseket, a termelést pedig drágaságánál fogva fentarthatatlanná teszi, a másik oldalon ott vannak az agrárországok, ahol még tőke sincs, ahol a legszorosabb értelemben vett betevő falatján kívül lassan mint a legelemibb kultúrszükségletekre sem kerül pénz. És hogy vagyunk az államháztartásokkal? Jobb talán erről nem is beszélni : Német- és Franciaország állandó deficitei, az angol költségvetés egyensúlyának megóvása céljából a hihetetlenül felsrófolt adók, az osztrák deficit és a magyar költségvetési hiánynak a lehetősége, amit eddig is már csak a műtőtanár késének nem éppen kíméletes alkalmazásával lehetett elkerülni, szomorú példák. És mindezekhez járul a társadalmi nyugodt rendnek a fordítottja, az ellenkezője Városok és, faluk, ipar és mezőgazdaság, gazdag és szegény, hit és vallástalanság szinte az őselemek harcát vívják egymással. És ez így van mindenütt, egész Európában, a magyar betegség egy európai, sőt egy világbetegség, mert többé-kevésbbé így van Amerikában is. Ezek azok a jelek, amelyekből olvasni lehet és amelyek talán jobb belátásra bírják a legnagyobb földi hatalmakat és ezek nyomása alatt jobb belátásra fognak jutni legjobb meggyőződésem szerint ellenségeink is. Vannak-e e sötét mementókkal szemben biztató jelek? Vannak és ezekről kell meggyőződnünk, ha állandó figyelemmel olvassuk a külföldi legnagyobb lapokat és külföldi egyénekkel van alkalmunk beszélni. Maga Apponyi mondta, hogy a revízióról Genfben három évvel ezelőtt még csak beszélni is abszolúte lehetetlen lett volna. És ma ? A revízió a genfi tanácskozásokban felvetődött és nem is fog onnan lekerülni addig, amíg megoldásra nem kerül. Sokan, akik tájékozatlanok, azt hiszik, hogy Briand páneurópai tervei a revízió halálát jelentik. Pedig nem igaz: ezt megcáfolja a nagy francia külügyminiszternek a kormányokhoz intézett felszólítása, beszédei, akár Genfben, akár a francia kamarában és megcáfolják maguk a páneurópai szövetségnek az alapszabályai és propagandairatai. Mit szóljunk Mussoliniról, aki mint hivatalos állásban lévő államférfit nyíltan hirdeti, hogy egy békeszerződés nem lehet egyetlen államnak se a kopor-