Soproni Hirlap, 1931. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1931-01-01 / 1. szám

2 SOPRONI TAKARÉKPÉNZTÁR a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank leányintézete SOPRON, SZÉCHENYI-TÉR 19. SZÁM. ALAPITTATOTT 1842 — TELEFON 23, 476. Betéteket legjobban gyümölcsöztet. Kölcsönöket legjutányosabban folyósít. Foglalkozik a banküzlet minden ágával. Minden ügyben díjmentesen felvilágosítással szolgál. hogy egymást irigység nélkül, megért '■ tően, jóakaróan kölcsönösen támogas­sák. Mint ahogy egybekapcsolódnak a lánc erős szemei, de nem mint bilin­csek, hanem mint a merítő veder lánca, mely egyre több éltető italt hoz fel­színre a kultúra kiapadhatatlan kútjá­­ból. Az a belátó okosság s humánus észszerűség, amely mindenféle sorom­pót és válaszfalat— legyen az politikai, társadalmi vagy vallási meggyőződés­ből elgondolva —­ ledönteni, örökre megsemmisíteni hajlandó s minden em­bertestvérében csak a teremtő Atya egyenlőjogú gyermekét látja. És ahe­lyett, hogy egymás ellen irigységből s kapzsiságból hadba szállana, az egyet­értést, a világbékét, a jóságot, ember­­szeretetet és művelődést tenné a földi boldogság legdrágább javaivá. Ez volna az Isten igazi dicsőítése! Ez volna a valódi béke a földön, az egye­düli őszinte jóakarat és boldogság az egész emberiség számára. Meddig kell még ez üdvhozó hármas eszményért szenvednünk, sok-sok le­mondással tűrnünk s kétségek közt epe­­kednünk? Vájjon megváltást hirdet­nek-e az újévi harangok? A jövő kifür­készhetetlenül ködös, komor és vigasz­nélküli ... Csak zengjetek, újévi harangok! Sza­vatok erősítse legalább a hitünket egy jobb jövőben, fokozza az isteni gond­viselésben való bizakodásunkat, hogy el ne csüggedjünk, s el ne vesszünk, s mire a húsvéti harangok a szent, a­­ nagy, a boldog föltámadást világgá hir­detik ! Úgy legyen! Kárpáti Sándor. SOPRONI HÍRLAP 1931. január 1 Lesz-e revízió? Írta: Östör József. Azt hiszem, hogy az új esztendő küszöbén nincs időszerűbb kérdés sem a köz-, sem a magánélet számára mint az, hogy hát lesz-e revízió vagy sem ? És ha igen, mikor? Sokan fordultak hozzám ezzel a kérdéssel különösen nyári külföldi utam óta, abban a íriszem­ben, hogy talán sikerült kint többet hallani és többet látni, mint itthon. Már ezért is válasszal tartozom szinte a nyilvánosság előtt a sok kérdezős­­ködésre. Lesz-e revízió vagy sem? Bismarck mondta egyszer, hogy az államférfiak egyik-másik lépését sokan következet­lenségnek vagy érthetetlennek tartják, aminek oka az, mert tájékozatlanok vagyunk, nem látjuk tisztán végső cél­jaikat, munkájuk olyan mint a sakkozóé, akinek egyik-másik húzását nem érti meg a néző, mert nem ismeri a játékos végső célját és egész haditervét. Van-e magasztosabb cél, mint a békeszerző­dések kiigazítása, amelyek romlásba döntöttek, erkölcsibe és anyagiba millió és millió embert? De át tudjuk-e tekin­teni az egész haditervet, amelyet foly­tatnak egy Mussolini, egy Brüning, egy Bethlen és amit folytatott pél­dául a németek nagy külügyminisztere Streesemann ? Talán csak az a különb­ség közöttünk, hogy egyikünk jobban ért a sakkozáshoz, a másikunk kevésb­­bé, hogy az egyik jobban véli látni a végső célokat és felismerni a haditervet, mert több alkalma van politikai játé­kosokkal összejönni és fogásaikat ki­ismerni, a másik kevésbbé. Azt hiszem, hogy ennyi az egész, kül- vagy bel­földi látásoknál, amik persze szintén fontosak többet ér egy politikai éles­látás, amit úgy hívnak, hogy politikai szimat. A­p p­o n­y­i legutóbbi karácsonyi cikkében is törhetetlen hitének adott kifejezést azon, hogy a trianoni béke kiigazítását az igazságosság hatalmas elve előbb-utóbb is diadalra fogja jut­tatni. Az ő ideális nagy lelkéből fakad ez, az emberiség, még az ellenségeink jobb érzületébe is vetett hite. Ezzel szemben azonban a történelem és az élet arról győz meg bennünket, hogy ritkán, nagyon ritkán történik meg az igazságtalanságok kiegyenlítése a másik fél belátásából, hanem igenis az azokra nehezülő kényszerű nyomások hatása alatt, amit azután nevezhetünk akár a történeti erők, akár pedig az igazsá­gosság diadalának. Én nem hiszek abban, hogy az oláhok, a csehek és a szerbek meggyőzetnék magukat arról, milyen igazságtalan az a béke, amely nekik birtokot, gazdagságot, népeket hozott és hazájukat megháromszorozta; az a béke, amely szinte minden véráldozat nélkül ölükbe hullatta Erdély kincseit, a Bánát gazdagon termő humuszát és a Tátra fenséges fenyőerdőit, amik a nyár felé megindultak az alföld felé, hogy tót atyafiainknak magyar búzát és lisztet adjanak cserébe. Ellenben igenis törhetetlenül hiszek abban, hogy nem az igazságosságba vetett hite az ellenségeinknek, hanem a nyomorú­ság és a közös pusztulás az, ami rá fogja vinni őket az i­gaz­ságosság útjára, egy jobb belátásra s amelynek a kényszerű nyomása alatt meg fog történni Trianon méltányos kiigazítása. De hát vannak-e erre jelek, égi jelek? Anglia munkanélkülieinek a száma körülbelül 2­­/1 millió, Németországé meghaladja a 3 milliót, a kis Ausztriáé 230.000 körül jár. Olaszországban is jelentkezik a munkanélküliség, sőt az eddig legboldogabb Franciaországban is. Svájcban a gyárak egy részét már régen leállították és az élet régen el­viselhetetlenül drága lett: a semleges Svájcban. Ilyen a helyzet az ipari álla­mokban. Lássuk az európai államok másik csoportját, az úgynevezett mezőgazda­­sági országokat. Ezekben kisebb ugyan a munkanélküliség, azonban a gabona­árak hihetetlen esése folytán, aminek következtében a népesség alig-alig tudja a magas áron lévő ipari árukból be­szerezni legelemibb szükségleteit, az elszegényedés egyre jobban terjed. Egyrészt tehát az ipari államok nyög­nek az ipari túltermelés folytán fenn nem tartható üzemek leépítéséből elő­állott mérhetetlen munkanélküliségtől, ami lassan morzsává őrli a reális állami és magánköltségvetéseket, a termelést pedig drágaságánál fogva fentarthatat­­lanná teszi, a másik oldalon ott vannak az agrárországok, ahol még tőke sincs, ahol a legszorosabb­ értelemben vett betevő falatján kívül lassan mint a leg­elemibb kultúrszükségletekre sem kerül pénz. És hogy vagyunk az államháztartá­sokkal? Jobb talán erről nem is be­szélni : Német- és Franciaország állandó deficitei, az angol költségvetés egyen­súlyának megóvása céljából a hihetet­lenül felsrófolt adók, az osztrák deficit és a magyar költségvetési hiánynak a lehetősége, amit eddig is már csak a műtőtanár késének nem­ éppen kímé­letes alkalmazásával lehetett elkerülni, szomorú példák. És mindezekhez járul a társadalmi nyugodt rendnek­­ a fordítottja, az ellenkezője Városok és, faluk, ipar és mezőgazdaság, gazdag és szegény, hit és vallástalanság szinte az őselemek harcát vívják egymással. És ez így van mindenütt, egész Európában, a magyar betegség egy európai, sőt egy világbetegség, mert többé-kevésbbé így van Amerikában is. Ezek azok a jelek, amelyekből ol­vasni lehet és amelyek talán jobb be­látásra bírják a legnagyobb földi hatal­makat és ezek nyomása alatt jobb belátásra fognak jutni legjobb meg­győződésem szerint ellenségeink is. Vannak-e e sötét mementókkal szem­ben biztató jelek? Vannak és ezekről kell meggyőződ­nünk, ha állandó figyelemmel olvassuk a külföldi legnagyobb lapokat és kül­földi egyénekkel van alkalmunk be­szélni. Maga Apponyi mondta, hogy a revízióról Genf­ben három évvel ez­előtt még csak beszélni is abszolúte lehetetlen lett volna. És ma ? A revízió a genfi tanácskozásokban felvetődött és nem is fog onnan lekerülni addig, amíg megoldásra nem kerül. Sokan, akik tájékozatlanok, azt hiszik, hogy Briand páneurópai tervei a revízió ha­lálát jelentik. Pedig nem igaz: ezt megcáfolja a nagy francia külügymi­niszternek a kormányokhoz intézett fel­szólítása, beszédei, akár Genfben, akár a francia kamarában és megcáfolják maguk a páneurópai szövetségnek az alapszabályai és propagandairatai. Mit szóljunk Mussoliniról, aki mint hivata­los állásban lévő államférfit nyíltan hirdeti, hogy egy békeszerződés nem lehet egyetlen államnak se a kopor-

Next