Soproni Hirlap, 1931. március (18. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-01 / 49. szám
2 Ámmondó vagyok, hogy az igazságnak is éppen úgy két oldala van, akárcsak annak a sokat emlegetett 11 finiing éremnek. Kettő ám. Grigor Inti'Sfi nagyságos úr, a csornai kerület keménykötésü követte a héten az ország házában ugyancsak ráhúzta a vizeslepedőt szegény cukorgyárosokra. Karakánmód azt is kimondta, hogy a jajgató répatermelők és még jobban jajgató cukrosok nehéz szüléséből világrajött megegyezés, még ha Bod miniszter úr volt is a bábája, csak bajnak született. Drágább lesz tőle a cukor, mert fölemelik a vámját s nagyobb lesz megint a munkanélküliség, mert hát kevesebb cukorrépát kell majd termelni, a kevesebb répához pedig kevesebb munkáskéz kell. Egyszóval az a fogyasztó is nyög bele, aki a cukrot fogyasztja, no meg az a fogyasztó is, aki csak a levegőt fogyasztja. Hát igen. Hanem — harag ne legyen belőle! — nincs egész igazsága a nagyságos képviselő úrnak. Bizonyítom. A pénteki vásár alkalmából Nagycenkről kopogtatott be egy derék magyar, kinek semmi más fogyatkozása nincs, mint az, hogy az élet ménkőnagy gondtarisznyát sózott a nyakába. Ezért aztán, ha a panaszokat valamiképpen arannyá lehetne tenni, régen a vármegye első virilistái között dicsérné az Urat. Most is bőkezűen teregette szét a lelke nyomtatékait. Hanem egyszerre csak reménykedőbbel váltotta fel a sötét beszédet. Aszongya, hogy: „No, de most talán majd jobb napok ígérkeznek a szegény ember felé. Csak bár minél hamarább és minél jobban emelnék fel azt a cukorvámot!“ Ejnye! Úgy megakadt rajta a tekintetem, mintha hirtelen megzavarodott emberrel kerültem volna szembe. Ő pedig óvatoskodva, de nyugodtan, csöndesen folytatta: „Hát igen. Magának elmondom. Amióta az itthoni cukor meg az osztrák cukor között alig valami a különbség, itt a határon bizony sok embernek kevesebb lett a kenyere és kevesebb a munkája. Nem fizetődött ki. A boltban is meg lehetett kapni csaknem annyiért. Azután hol marad a fáradság, a költség, a veszedelem? Mondom, nem fizetődött ki. Sehogyan sem fizetődött ki. Hanem, ha most megdrágul az itthoni, megint lesz munka, megint lesz kereset. Mert, ha a boltban drágább lesz a cukor, a naccságok megint szívesen látják, még szennek is az után, aki olcsóbbal tud szolgálni. Jaj, csak jó magasra tenné a kormány azt a vámot!“ Imé, hogyan bújik ki az igazságnak az a másik oldala! Giiger nagyságos ur a szegény ember pártját fogta, mikor a vám ellen prüszkölt. A szegény ember pedig — itt a határon — ha kificamodott törvénytisztelettel is, váltig azon van, hogy de bizony csak emelje a kormány azt a vámot, mert ő meg ebből remél munkaalkalmat és keresetet. És már készül, már fem fog át a csempészetre, amelyikbe pedig olyan gyakran beletörött a foga. Ő azt tartja, hogy azért van munkanélküliség, mert nincs csempészet s ha nincs csempészet, bélistára kerülgetnek a vámőrök is. Na, meg hogy valaki tolvaj lehessen, alkalom is kell hozzá. Az ám. — Ütne bele a mennydörgés abba az alka lomba !* Tavaly írtam meg Agyagosról való Németh gazdáram jeles kaszakövét, amelyiknek héthatárban is hite járt. És amelyik olyan a kaszák között, mint a tudós bécsi Steinach orvosprofesszor úr a vén emberek között. Megifjitja őket. Hanem azért akármilyen érdemes alkotmánya Németh uram kaszaköve, mégis mulasztásba estem, hogy elhallgattam az ugyancsak Agyagosról való Fekete Géza gazdáram — kaszakőtokját. Csakis. Mert ez a kaszakőtok is érdemeket szerzett arra, hogy az utókor számára megörökítsük áldott emlékezetét. No, nem abban volt különös ez a kaszakőtok, hogy gazdája tán vele élesítgette volna a kaszáját, vagy hogy tán egyenesen ővele kaszálgatta le a füvet, sarját, miegymást. Nem, nem. Ez a kaszakőtok, amíg élt, olyan volt, mint sok híres ember: senki nem törődött vele. Ahogy eltűnt, rögvest szárnyaira kapta a hír. Úgy volt az, kérem szeretettel, hogy egy szép napon a szorgalmas Fekete uram minden gonosz szándék nélkül kiment a mezőre egy kis lucernát kaszálni. A kaszájának finom volt az éle, két borotváé se különb, hát ment is a munka, mint a karikacsapás. Izmos kezei között igaz gyönyörűséggel suhintgatott ide, suhintgatott oda az engedelmes szerszám s szegény kis lucernácskák még engedelmesebben rohantak a halálba. Egyszercsak oldalvást megkapja valami Fekete uram tekintetét. Jobban odalesz az ám, kis nyúlfióka mozog a lucernás szélén. Mindjárt a Vili gyerek jut eszébe, micsoda öröme lenne a pályának egy ilyen játszópajtástól ! És a következő minutumban már le is teszi a kaszát, aztán addig-addig, hogy ott vergődik már kezei között a kis tapsifüles. No de most? Haza nem mehet, elég sok még a kaszálni valója, mit csináljon hát addig a kis vad jószággal? Hoppá megvan! Leoldja derekáról a kaszakőtokját, aztán annak a madzagjával szépen összekötözgeti a nyuszi lábacskáit. Nemcsak a kaszakőtok madzagja, hanem a tok is rákerült a foglyocskára. Olyan formája lett az egésznek, mint ha Fekete uram a nyulacska iiaskodásával kaszálgatna, az őrzi mellette a tokot. Mikor így elrendeződött a dolog, Fekete uram rájuk borította a kabátját és sietett vissza a kaszához. Aztán kaszált, kaszált. Jó időbe telt, míg befejezte. Indul a kabáthoz. Felemeli, de — majd hogy le is ejtse: se nyulacska, se tok alatta. Elnyelte őket a föld. Pedig, dehogy nyelte, dehogy nyelte. Csak lerágta a nyuszika a madzagbilincset a lábairól és elment. Köszöntés nélkül. És magával vitte a derekára bogorodott kaszakőtokot is. Vagy emlékül, vagy azért, hogy ha inni akar, edénye legyen hozzá. És ettől kezdve lett hires Fekete Géza gazdáram agyagosi kaszakőtokja. Amelyik ivópohárul szolgál most valamelyik nyúlfamiliában ! (—-). SOPRONI HÍRLAP, 1931. március 1 Egy kis nyelvészkedés Hozvisz, kivéd, visszautasítja a beállítást. Sietek megnyugtatni olvasóinkat, hogy eszem ágában sincs megszüntetni (majdnem úgy írtam, hogy beszüntetni Weinstellen) nyelvészeti fejtegetéseimet. Amikor csak alkalom lesz, mindig rámutatunk a nyelvünk melegágyában egyre bővebben termő dudvára. Nagy örömmel látom egyébként, hogy a közönség hihetetlenül érdeklődik a magyar nyelvhelyességi kérdések iránt. Mióta hazánkat megcsonkították, nagyobb láng ég a magyar szívekben. És úgy érzem, hogy nyelvünk szeretete is melegebb lett, mint eddig volt. Engem nem sok szeretet fűz a franciákhoz, akik hazánk megcsonkításában a főbűnösök. De egyet el kell róluk ismernem: hogy nyelvüket mindenfölött nagyrabecsülik. Náluk a műveltséghez nem kívánják meg, hogy valaki a maga nyelvén kívül más nyelveket is beszéljen. De aki a francia nyelvet közülök nem ismeri apróra, minden rejtett sajátságaival együtt, az az ő szemükben nem műveit francia. Hol vagyunk mi ettől a felfogástól. Pedig addig nem tudunk megszabadulni a sok idegenszerűségtől, míg az a fanatikus felfogás nem hajt bennünket nyelvünk megismeréséhez, mint a franciát. Szeressük tehát édes magyar nyelvünket, melynek szépségeit a nagy Mezzofanti bíboros már száz évvel előbb felismerte. Pedig mi volt az akkor még szegényes nyelvünk a maihoz képest! Fogadjuk el mi is életelvnek a szabályt, hogy művelt magyar ember csak az lehet, aki a magyar nyelv szabályait ismeri. * Haza hozták. Egészen jól hangzik, ha például azt mondjuk, hogy a Férfidalkör a dalosversenyről diadalmasan hozta haza a zászlóját. De ahogy egyik előkelő fővárosi lap írta: Putnik vajda tetemét hazahozták Belgrádba, ez hibás. Az író nem tudja, hogy mekkora különbség van ahhoz és visz között. Akárcsak a jön és megy között. A cselekvés kiinduló pontja az irányadó. A jön és a ház felénk irányuló cselekvés, a megy és visz pedig tőlünk távolodó. A belgrádi lap így írhatta volna : Belgrádba hozták. De a budapesti lap csak így: Belgrádba vitték. Olyan szabálya ez a mi szépséges magyar nyelvünknek, hogy aki ez ellen vét, az csakugyan nem tud magyarul. * Védte ki. Az igazságügyminiszter egy órás beszédben „védte ki“ a kartell-javaslat ellen elhangzott támadásokat. Ezt is egyik fővárosi lap írta. A kivéd szó értelmetlen ostobaság. Megvédeni lehet valamit, de kivédeni nem. Ha azt írná, hogy a miniszter védekezett a támadások ellen, annak volna értelme. De „kivédeni“ a támadásokat nem lehet. A miniszter elhárította, meggyengítette, visszaverte a javaslat ellen való támadásokat, vagy még helyesebben megvédte javaslatát a támadásoktól.* Visszautasította a beállítást. Ugyancsak egy fővárosi lap írja, hogy a miniszter visszautasította azt „a beállítást“, mintha a javaslat antidemokratikus volna. Várjon mi fán tér m az a beállítás? Beállítani lehet valakit a munkások közé. A mérnök beállítja a mérőasztalát. A csillagász beállítja a messzelátóját. De hogy vitatkozásban is legyen valami beállítani való, az képtelenség. És hogy a miniszter ezt a beálllítást utasítsa vissza, az még nagyobb képtelenség. Magyar koponyában nem születetik meg ilyen kifejezés. A miniszter legfeljebb azt az állítást utasíthatta vissza, hogy javaslata antidemokratikus, vagyis nem népies, ellenkezik a népuralommal. De ez is papirosszú beszéd. A miniszter megcáfolta azt az állítást, vagy tagadta, hogy javaslata stb. Kevés szóval, egyszerűen lehet magyarul mindent kifejezni, de mi mindenben a bonyodalmat keressük. Mert nagyon művelteknek akarunk látszani, pedig tudatlanságunkat áruljuk el. Jó. Frissen hátni különlegességeim . Frissin ák az összes világpörkölt núu utolérhetetlenek! m termésű Iboli márkák raktáron. Gruber J. TA.saC csemegekeresutóda norvath JOZSCI kedésében. Sopron, Várkerület 107. szám. — Telefon 375. szám. ai «mm hau th természetes_IgmándiUVDUIUTUIO 9 ------------------- . csökkenti a vér- nyomást?megszünteti a fejfájást és meggátolja az érelmeszesedést