Soproni Hirlap, 1931. július (18. évfolyam, 145-171. szám)

1931-07-01 / 145. szám

4 BEL -ÉS KÜLFÖLDI HÍREK Milyen idő várható ? A Meteorológiai Intézet jelentése szerint a felhőzet növeke­dése és némi zivatarhajlam várható, lénye­ges hőváltozás nélkül. A kormányzó vitéz Kárpáthy Kamillónak, a honvédség főparancsnokának, az I. e. magyar érdemkeresztet adományozta a hadsereg korszerű fejlesztése, valamint a tisztikart szellemi színvonalának emelése körüli rendkívüli érdemeiért. Az ország 199 nyílt választású kerülete man­dátumának sorsa eldőlt. Ebből 138 egy­ségespárti, 20 kereszténypárti, 5 agrár­párti, 19 pártonkívüli jelöltnek jutott és 17 kerületben pótválasztás lesz. Az Egy­séges Párt 165—170 mandátumra számít. Jakabb Oszkár h. államtitkári címmel fel­ruházott miniszteri tanácsost a kormányzó tegnap a Balásy Antal államtitkár nyuga­lomba vonulásával megüresedett pénz­ügyminiszteri államtikári állásra kinevezte. Budapest és környéke munkáskörzeteinek nagy részében befejezték a szavazást és az eddig összeszámlált szavazatokból örömmel állapítható meg, hogy a keresz­ténypártok lényegesen megerősödtek a szocialisták kárára. Az Attila—Turul futballvesztegetési ügyben a fellebbezési bizottság izgalmas vita után végérvényesen úgy döntött, hogy az Attila összes bajnoki pontjait törlik és pont nélkül a II. liga utolsó helyére uta­sítják. A szolnoki törvényszéken tegnap hirdették ki a Kúria jogerős ítéletét, mely szerint az arzénmérgezési perben Sebestyén Ber­­talannét 15 évi, Lipka Pálnét, Köteles Istvánnét és Holyba Károlynét életfogy­tiglani fegyházra ítélték. Hódmezővásárhelyen titkos szavazással Mayer Jánost 5192 és Kun Bélát 5053 szavazattal képviselővé választották. Peyer Károly szocialista 4411 szavazattal kisebb­ségben maradt és kibukott. Bécsben tegnap aláírták a két kormány megbízottai a magyar-osztrák keres­kedelmi egyezményt, mely új elvek alapján jött létre a magyar érdekek legteljesebb érvényesülése mellett. A régi szerződés fontosabb pontjai ér­vényben maradtak. Szalonikiben a nacionalista diákok fel­gyújtották a zsidó negyedet és több mint 200 ház leégett. Két család tag­jai a tűzbe égtek. A menekülő zsidók közül a megvadult diákok sokat sú­lyosan megsebesítettek. A spanyol parlamenti választásokban eddig a szocialisták 52, a radikálisok 28, a nacionalista radikálisok 27, a jobb- és baloldali köztársaságiak 22, illetve 16 és a különböző pártállásnak 30 mandátumot szereztek. A helyzet rendkívül feszült. Pak­sban a magyar követség épülete el­lten kommunista fiatalemberek tünte­tést rendeztek. Beverték a palota ab­lakait és a falakat vörös festékkel raj­zolták tele. A rendőrség erélyes eljá­rást indít a tüntetők ellen. Mellon amerikai államtitkár párisi tár­gyalásai a francia pénzügyi politiku­sokkal sikertelenül végződött s a hely­zet az, hogy ha Franciaország nem mérsékli követeléseit, a megegyezés teljesen lehetetlenség. A francia kormány csak akkor fogadja el a Hoover-tervet, ha Németország a haladék összegét az év eltelte után azonnal kifizeti és ebből a kisantant államoknak kamatmentes kölcsönt jutt­anak. Amerika nem teljesíti az erkölcstelen kikötéseket. Post és Gatty amerikai pilóták, kik múlt kedden indultak Newyorkból és az óceánon át rekordidő alatt átrepülték a földet, Amerika fölé érkeztek és holnap valószínű újra Newyorkban lesznek, hol óriási ünnepléssel vár­ják őket. SOPRONI Hí REAP 11931. Julius % NAPI HÍREK. Herrmann Miksa, városunk újra meg­választott képviselője, vasárnap este át­vevőn a megbízó levelet, hétfőn reggel nyolc órakor elutazott városunkból. Budapestre utazott, de csak annyi időt töltött ott, hogy leadhatta szavazatát s azonnal elutazott Borsod megyébe, ho­va családja már korábban megérkezett nyaralás végett. Személyi hír. Ke­lény­i Géza ny. h. államtitkár, a soproni egységes párt ügy­vezető elnöke, kinek fáradhatatlan mun­kássága nem csekély mértékben moz­dította elő a Herrmann-párt győzelmét, hétfőn nyári tartózkodásra Répcesze­­merére utazott. Itt említjük meg, hogy a választási iroda személyzete kedves meglepetésben részesítette őt: díszes emléklapot készíttetett számára Tscheik Kálmán tanárral, ki maga is közremű­ködött a választás előkészítésében. Ke­­lényi Géza meghatóban vette át a szép emléket. Áthelyezések a bencéseknél. Kele­men Krizosztom pannonhalmi főapát, koadjutor most rendelte el az új iskola­évre a rendi tagok új beosztását. Ben­nünket érdeklően megemlítjük, hogy Havas Lucius tanár Budapestre kerül a rend ottani reálgimnáziumához. Tá­­­vozását sokan fogják sajnálni, a cser­készek különösen. Ke­mem­es Illés ház­főnök és igazgató lesz Esztergomban. Ugyancsak odakerül Kőszegről Hor­váth Detre és Monsberger Ulrik. Sopronba kerülnek tanárokként Szen­t­­királyi Márton, Szalma­y Rupert és Schnattner Szigfrid, utóbbi lesz egy­úttal a templomi szónok. Meg kellene csinálni a vasárnap dél­utáni autóbuszjáratokat a lövérekbe. Napról-napra népszerűbb lesz a lövéri autóbusz, már nem látni üres kocsikat, a közönség kezdi megszokni ezt a ké­nyelmes közlekedést. És sokan mond­ják, hogy vasárnap délután háromtól kezdve este nyolcig bátran lehetne min­den órában kocsit indítani. Bizonyos, hogy elég sem lenne a közönség szállí­tására. Mi vetettük fel ezt az ötletet és már csak azért is szeretnénk meg­valósítva látni, mert nagyobb utas­for­galom ugyancsak megjavítaná az autó­­buszjáratok jövedelmét. Vagyis a tó­­malmi és a lövéri járatok bevétele pó­tolná a városban szaladó kocsik ki­sebb bevételét. Ez esetben pedig nem­ kellene attól tartanunk, hogy bevétel hiányában a posta végleg megszünteti ezt a kényelmes közlekedést. Hol igazolhatják távolmaradásukat, a­kik nem szavaztak? Sokan betegségük, távol­létük, vagy más elfoglaltságuk mi­att vasárnap nem tettek eleget választó­­jogi kötelezettségüknek. Ezek közül so­kan megjelentek Kováts István dr. ügyvéd, választási elnök irodájában, hogy igazolják távolmaradásukat, innen természetesen elutasították őket. Az ér­dekeltek tájékoztatására közöljük, hogy a távolmaradást a központi választmány elnökénél (Városháza) kell igazolni és nem a Kováts-irodában. Aki Bethlen Istvánra szavazott, Sop­ronban történt a választás napján. A szavazatszedő bizottság előtt megjelent­­ egy egyszerű ember és mikor az elnök megkérdezte, kire adja szavazatát, har­sány hangon mondta, hogy Bethlen Istvánra. Hiába magyarázta neki az el­nök, hogy Bethlenre nem szavazhat, mert nincs jelölve, ő megmaradt elha­tározása mellett, hogy Bethlenre sza­vaz. Autó­baleset. Hétfőn este nyolc óra tájban Sopronhorpács felé ment autó­jával Kocsis István nemeskéri lakos­­ ötödmagával. A horpácsi határban, lgy é­vő kanyarodónál két kerékpáros jött­­ vele szembe, kik előtte akar^a^ * másik oldalára átmenni. HetU’ a ai.1[‘) el ne gázolja őket, a vezető r 1U1,? hirtelen jobbra kormányozta/ 'any|}‘ rodó miatt azonban már vissaknn[la. nyozni nem tudta s az ott jVtt. n‘d sarkán keresztül az árokba szaat , J. ul szélén álló Lábdi Lajos gi]!’1.11 j‘s"­tát az autó sárhányója messze e. , s a kerékpárt összenyomta. Az aut u,­a­sas közül kettő az autóban maracst rom pedig az üléssel együtt keservű autóban ülők kisebb rázkódás, sö Dfeki árán menekültek, mig Lábdi Lajos, ,­jén s jobb kezén szenvedett sérül­t’ mely szintén könnyebb természetű. Az autó eleje tönkre ment. A balesetet oko­­zó két kerékpárost nyomozza a cseni őrség. Steingrube Nagyközség Majálisa. Az alábbi sorok közzétételére kért fel nemzetes nagyközség Feopenna Hiva­­tala: A kedvezőtlen időjárás miatt el­maradt Majálist a Sopron kisközségbé­­liek körében megnyilvánuló szokatlanul nagy érdeklődésre való tekintettel f. hó 4-én, szombaton tartjuk meg. Ha a Me­ter Olga Intézete tekintve emez ünne­pélyünket szebb időt jósol, úgy a Bölcs­­ Elöljáróság gondoskodott, hogy a Kö­zönség kora délutántól megtalálja a szó­rakozását és örömét találva benne, egy feledhetetlen kedves est emlékével gaz­dagabban térhet majd másnap a tűz­helye felé. Tekintve a Czéczó korlátos (zártkörű) voltát, csak a már előbb szét­küldött Meghívó felmutatása jogosít részvételre. A község nagyérdemű pó­­gársága d. u. 3 órakor indul autóbuszon a Posta mesterek elől. Ugyanonnan in­dulnak a közönség kényelmért fél 1, 5, fél 6 és fél 7 órakor az autóbuszok Az ebergőci titokzatos merénylő el­követésének gyanúja miatt letartózat­­tak egy tüzért. Vasárnapi számunkban közöltük, hogy Ebergőcön pénteken i­­jel fejbe lőtték ifj. Horváth Jáno ebergőci legényt, akit életveszélyes sé­rülésével a soproni Erzsébet-kórházba szállítottak. A csendőrség erélyes nyo­mozása azzal az eredménnyel járt, hogy a merénylet elkövetésének gyanúja alapján letartóztatták Vas Alajos tü­zért, ki szabadságon volt falujában és valószínű bosszúból lőtte le az izgága Horváth Jánost. Amint az Erzsébet kórházból értesültünk, Horváth állapo­ta változatlanul súlyos. Óriási érdeklődés előzi meg Salamon Béla és Boros Géza valamint a Terézkörúti Színpad többi tagjainak vendégjátékát. Az első hírlapi közlemény hatása alatt töme­gesen jegyzik elő a vendégjáték jegyeit. Szenzációs műsort hoz úgy hogy az idén is zsúfolt ház fogja végigtapsolni az előadást. Jegyek 80 fillértől 4 pengőig Blumnál. Előre haladt idény miatt mélyen leszállított árban Tennisz-ruha . . . már P-től Mosóselyem-ruha „ 10 P-től Delain-ruha ... „ 4 P-től Crepp de chine-blouz „ 18 P-től Legnagyobb választék kabát, ruha, blouz, alj, kalap és fehérnemüekben. Fuchs Miksa női konfekció- és divatáruháza Sopron, Várkerület 107a. ' jLüw* mu i.i 'M ' ti i'i

Next