Soproni Hirlap, 1933. január (20. évfolyam, 1-25. szám)

1933-01-01 / 1. szám

­ Bizalmat kell előlegezni Gömbös miniszterelnöknek Baán Jenő nyilatkozata a magyar falu leveléről Baán Jenő süttöri esperes-plébános,felső­házi tag egyike azoknak a m­egyebizottsági tagoknak, akik a megyei életben nemcsak vezetőszerepet játszanak, de akiknek egész egyénisége úgyszólván hozzánőtt a m­egye alkotó szerveihez , a magyar falvakhoz. Nincs a megyei közigazgatási bizottságnak egyetlen tanácskozása, itti helyben Baán Jenő ne hal­latná súlyos szavát. Dicsér, vagy panaszo­kat, bajokat tár fel: mindig egy cél vezeti, nevezetesen, hogy segítsen a m­agyar falun, annak még ma is törvényeszteje, az igazi urat megbecsülő, dolgos, jóravaló népén. Az új esztendő küszöbén telefonon zavar­tuk meg Baán Jenőt süttöri magányában. Megkérdeztük tőle, hogyan látja, mit vár az 1933-as esztendőtől. Kérdésünkre Baán Jenő feltárta a bajokat, de megjelölte a módot is, mely biztos eszköz a kibontakozás felé. — Falun m­a — mondotta többek között — leírhatatlan a pénztelenség. Előfordul, hogy jóm­ódúnak hitt gazdák hetven filléres, meg egy pengős kölcsönökért könyörögnek. És ezt nem­ akarják elhinni városon. Nem akarják elhinni, hogy a falusi ember sok­szor irigykedve gondol arra a városi köz­szolgálati alkalm­azottra, akinek ha csökkentették is a fizetését, amit meg­hagytak neki, az legalább biztos.­ ­ A sopronmegyei falusi gazda korábban az­ állataiból pénzelt. Meghizlalt egy-egy pár ökröt, azt pénzzé tette és a pénzből sovány ökröket vásárolt. A kettő közti értéket szük­ségleteire fordította. Ma hiába hizlalná, nem tudja az állatát értékesíteni. Az idén csodálatosképpen jó termésünk lett. Ezt a szót, hogy csodálatosképpen, dűlt betűvel szeretném. A gabona a nagy száraz­ságban úgy indult, hogy semmi jót sem ígért. Aratáskor mégis azt tapasztalta­ a gazda, hogy a kalászok teltek, a kévék nehezek, melyek csépléskor jól fizettek. A jó termés eredménye, hogy kenyérre most nincs gondunk, mert ke­nyere minden családnak van. Amennyire jól jövedelmezett a gabona, éppen annyira rosszul hozott­ a répa, mely­ből a korábbi esztendőkben a sopron megyei gazda az adóját fizette. Mindenekelőtt ötven százalékkal kevesebb területet ülthetett be répával, mint például három évvel ezelőtt. És erről a szűkreszabott területről sem­ tu­dott a rossz termés következtében annyit beszállítani a cukorgyárba, mint amennyi­nek a beszállítására joga lett volna. Ez a legfőbb oka annak, hogy közsé­geinkben általánosan nagy a pénztelen­ség és hogy a gazdáknak már most attól fő a fejük, hogy honnan teremtik elő a február­ban esedékes adórészletet. Mert nem szaba­d­ azt hinni, hogy itt nálunk csak egy ember is akadjon, aki nem akarja az adóját meg­fizetni. Az adózási készség megvan, a lehe­tőség azonban a legtöbb esetben hiányzik.­­ Mint ahogyan városon töprengenek azon, hogy hogyan lehetne a bajokon leg­inkább segíteni, gondolkozik azon a falusi magyar ember is. Mint érdekességet említem meg, hogy falun példáid nem szívesen hallanak a nagyobb fize­tő­s a tisztviselők nyugdíjazásáról. S mondják, minden nyugdíjazás azt je­­li, hogy fizetés szempontjából megkörsze­­k egy-egy állást. Belátják, hogy a­ás fiatalságnak is juttatni kell ha­za, úgy legalább egy darab fekete, de azt szerintük nem nyugdíjazá­­s ne megoldani, hanem a ki­állások szervezésével, idők bajaira, orvoslást­ala­­mondotta Baán Jenő, írán forgatjuk a történe­­­­­tak a nemzet életében , megpróbáltatások is, végül is diadalmasan­­dául Dobó István­­ban és hitében ke­gyetlen is tudott lenni azokkal a kishitűek­­kel szemben, akik a veszélyeztetett várat az ellenség kezére akarták szolgáltatni. Bízott,­­mert azt hitte, hogy közeledik a felmentő sereg. Jurischich, Kőszeg várában szintén bízott. Hitte, hogy Bécs körül összegyűl a keresztény sereg, mely szétveri majd az ellenséget. A történelem tehát azt tanítja, hogy optimistának kell lenni. — Miben bízik ma a kormány ? A nemzeti összefogásban. Gömbös miniszterelnöknek bizalmát kell tehát előlegezni, hogy ímeglegyen a győzelemhez szükséges kitartása. — Úgy vagyunk ma, mint voltunk a há­ború utolsó napjaiban. De nemcsak mi: megcsonkított, kifosztott Magyarország, ha­nem az egész világ, így van a győztes, gaz­dag Franciaország és a hatalmas Egyesült Államok is. Be kell vallanom, hogy én nem látok fénysugarat sem­ kelet, sem nyugat felől. Mit kell tehát tennünk? Kétségbees­nünk?! Vagy fokozni a lelkek nyugtalan­ságát?! Ellenkezőleg: fokozni kell a lelkek erejét. Elbírtunk már a mainál nagyobb megr­óbál­­tatásokat is. Mohi és Mohács után is tipr­a állított bennünket az Isten. Bízni kell benne és fokozni a hitet. Van egy intézmény, mely erre különösen s­iralmas és ez a Manréza. Elmondotta ezután Baán Jenő, hogy az elmúlt esztendőben a megyéből három­ cso­portot, 150 kisgazdát, iparost, tanítót küld­tek a Manréza budapesti lelkigyakorlatos házba. — Úgy jöttek onnan vissza valamennyien, mintha kicserélték volna őket. Lelkileg meg­újultak, megerősödtek, az anyagiasságot ki­szorította a lelkükből a mélységes hit. Majd szavait így fejezte be: — Az emberiségre nehéz napok szakad­tak. Nehéz a magyarság és különösen nehéz a falusi m­agyar ember sorsa is. A­­megpróbáltatásból azonban van kiút: m­e kell erősíteni a lelket és bízni kell, haté­r­tatlanul bízni kell az Isten irgalmában. — SOPRONI IHM LAP 1933. január Az újév napja a régi Sopronban A régi írások­­kedvesének nevezik az új esztendő napját. Bizony kedves is, mint minden, ami fiatal és friss. Ámbár a régiek­nek sem volt mindenkor kedves újévnapja. Fekete betűseket is találunk városunk múlt­jában. 1008-ban p. o. a ferencesek jelentek meg a városházán jókivánataikkal, miket illő tisztelettel hallgatott végig az akkor majd egészen lutheránus tanács, de azután következtek a panaszok és kívánságok, ame­lyek hosszú huzavonákat indítottak meg és megsavanyították az üdvözlés édes zamatát. 1072-ben a régi krónikák szerint tű­z ki a jezsuitáknál, akik akkoriban ma külvárosban laktak. Nagyobb kár tént, de az olyan idő volt, ami fé­­kezet közt áldatlan harc folyt a birtokáért; szégyenszemre olya. ..d is akadt, hogy a kegyes atyák uj­tották volna fel az istállót, hadit zavar és közben el lehessen foglalni b­ékek­től a Szt. Mihály-templomot. De a legszo­morubb újéve a, mégis 1705- ben virradt a soproniakra. A kurucok fog­ták karácsony szent napjain ostrom alá a várost. Mig addig a­­mái kurucdombról lö­völdözték a várost, most egyszeriben a bécsi­domb felé álltak fel és az új­év napján a la­kosság rettegésben élt, hogy most egy újabb városrész esik áldozatul a bombázásnak, de éjjel mégis csak visszavonultak régi állásaik­ba a kurucok, ahogy Bitter György króni­kája írja. Ám többségben voltak az olyan új eszten­­dők, mikor is «kedves» volt minden. Akkori­ban még a burkozók sem roham­ozták meg az embert. Talán csak az egy éjjeli őr volt az, aki beállított köszönteni. Ez meg kedvelt személyiség volt Sopronban. A 1­5. század­ban egyszer az Új­ utca lakói panaszkodnak, hogy náluk éjjel nem kiált a bakter. És bi­zony nem az éjjeli csendháborítás miatt volt elégedetlenség, hanem ellenkezőleg. Ha kur­jantott az éjjeli őr, mindenki bátrabban húzta fülére a takarót és mélyebbre fúrta be magát az álom fövenyébe, miért tudta, hogy van, aki virraszt... Ha meg újévkor megjelent a bakter és elmondta köszöntő­­­örsét, szívesen megajándékozták. Ilyen kö­szöntő vers szövegét a múzeum egy fára festett olajfestménye őrzi: ma­gyar ruhás férfi tartja papírlapon a német nyelvű szöveget, mely hajnali négy órakor kíván minden jót fiatalnak, öregnek a városban és a­ király­nőnek. Az évszámát 1747-nek olvasom. A kismartoni Wolf-múzeummnak van egy köszöntője, amely azonban már a technika haladását mutatja. Négy lapocskára nyom­tatta a soproni Siess-nyomda és versbeszedte jókivánatait Brenner Ferdinánd. Persze né­metül, 1770-ben jelent meg és valószínűleg a színtársulat egyik tagja, talán színlaposz­­tója tisztelgett vele a bérlő közönségnek. Ám a technika még tovább haladt. A napóleoni háborúk idején divatba jött a köszöntésnek az a módja, hogy nyomtatott köszöntő szöveget metszett kép alatt küld­tek szét s legfeljebb csak aláírták. Ezerszám ismeretesek a grafikának ezek a csinos biedermeierkori termékei és sok-sok kevés­­kenyerü festőnek adtak megélhetést Bécs­ben. Kazinczy panaszkodik 1814 végén Sipos Pálnak, hogy nem tud Bécsben rézmetszőt kapni. «Két három esztendő ó­ta az a játék foglaltatja el a metropolisokat, hogy uj esz­tendőre valami játékos képek metszettess ■­­nek s minthogy az ily frivolitáson némelyek kapnak, árulóik sokat nyernek. Nem­ tudom, méred-e azon dibdáltságokat? a képek pd­csinyek, mint levelem egyik lapjának ha­la, egy rettenetesen csúnya ábrázatu férfi ,­­del­s egy megnyil­t fedelű pixist nyújt fe­l é­s na az, ki kezében tartja a képet, egy ki­s papirost megránt, egy aportírozó kutya el­v szivet tartva ugrik elő, a deviz ez Nehme­­ Sie mein Herz és eféle bolondságok. Ide Sopronba is elért ez a jó divat. Szo­kásban volt az efféle képeket egymás melé éi fölé ragasztani és az igy nyert táblit quodlibetnek, egyvelegnek hívták Ilym quodlibetet láttam Nyilas-Kolb Jenő ur bir­tokában és Kismartonban Kritsch Károly urnát. Az utóbbit jelzése szerint Handier János soproni ember állította össze 1823 körül. De nemcsak Kazinczy, mások is ellene voltak e divatnak. Itten Sopronban egyet­ben egyesületbe tömörültek és ime ennek a háborúnak csak jó gyümölcse lett. 1825-ben álltak össze azok az urak és hölgyek, akit nem kívántak egymásnak írásban és kés­­ben boldog újévet, a máskor ráköltött pénz, összeadták és 1827-be­n már annyi volt pénz, hogy kívül a városon házat lehetet venni a cselédkórház számára. Zita-kórház néven csak nemrégen szűnt meg ez az in­tézet, mely sok embernek szerzett sok-sok évet, kigyógyítván őket a nyavalyáikból. . Megvan ma is még azért a boldog újév kívánság szokása írásban. A megváltásáé is Meggyengült azért már mindkettő. Monda­nom­ sem kell, hogy az utóbbi gyengült m­eg erősebben ... Dr. Csatkai Endre. Vihar a Balatonon. Tarajos a hullám, ezüsttajték fodra, Poklot hányt-vet örvény, villám korbácsolja. Rian, zúg mennydörgés vészes zölldülése. Mint lázszóró csaták ágyudördülése. Nyögnek a parti fák, ág a bőkről zúzza. Pattanásig feszül szélvész ezer húrja Sikong, fütyöl, vág, tör... harsan riadója. Boszorkánytáncot rop viz, bérc, mess­ze S néhány óra múlva... csalfa szép Balato Mosolyogva hívsz, vársz, mint szeszélyes as,nj Kinek hogyha elül haragvó haragja, — Szerelmes csókot ad éde­rstüzes ajka. Gy. Czikle Verér

Next