Soproni Hirlap, 1933. május (20. évfolyam, 98-122. szám)
1933-05-02 / 98. szám
1933. május 2. I milyen idő várható? A Meteorilógiai Intézet jelentése szerint helyenként záporesők,esetleg zivatarok várhatók, kisebb átmeneti jellegű hőcsökkenés lehetséges. A képviselőház holnapi formai gyűlés után szerdán kezdi meg a költségvetés tárgyalását. Ezzel kapcsolatban közült, hogy a tisztviselők létszámának és illetményeinek leszállításárólszóló hírek alaptalanok. Az Országos Gyermekvédő Liga tegnapi gyűlésén, melyben Albrecht főherceg elnökölt, Gömbös miniszterelnök a gyermekek fokozott védelmére és támogatására szólította fel ünnepi beszédében az ország népét. Albrecht főherceg vasárnap az Akadémián nagyelőadást tartott a telepítésről és érdekes fejtegetései során megállapította, hogy 10 év alatt 3,5 millió pengővel 30.000 telephelyet lehetne részesíteni az országban. Budapestet vasárnap több mint 10.000 idegenkereste fel, főleg külföldiek, akik a szállodákat, mozikat, színházakat és kávéházakat zsúfolásig megtöltötték. Vasárnap több idegen beszédet lehetett a fővárosban hallani, mint magyart. A MEFHOSz és a Turul az egyetemi bajtársi egyesületek két központja között 10 év óta éles ellentét áll fent, mely mostmegszünik, mert közös nyilatkozatot írtak alá, hogy megszüntetnek minden súrlódást a nemzeti egység érdekében. Bethlen István grófot szombaton szerencsés kimenetelű lovasbaleset érte. A volt miniszterelnököt Inkén levetette a lova sétalovaglás közben, azonban súlyosabb sérülése nem történt és már holnap Budapestre utazik. Az Akadémia elnökének, Berzeviczy Albertnak unokaöccse, ifj. Berzeviczy Albert, szülei lakásán megimérgeztemagát. Megrázó búcsúlevele szerint 40 filléres órabérért dolgozott egy vasöntödében és már nem bírta tovább. Bécsben tegnap a rendőrség és katonaság drótsövények, tankok, gépfegyverek és kézigránátokkal felszerelve őrizték a rendet. Nagyobb zavargás nem történt. A május elseje Európában nyugodtan telt el, Amerikában voltak összeütközések. A genfi leszerelési bizottság 12 szavazattal a magyar, olasz és amerikai szavazat ellenében a némnesi rendőriskolákat és kisegítő rendőrséget katonai szervezetté nyilvánította. Az amerikai delegátus felháborodva tiltakozott adöntés ellen. Mussolini a Papennel és Göriinggel folytatott tanácskozások után most újabb négyhatalmitervezetet készített, melyben az eddiginél is erősebben sürgeti a revíziót és a teljes német egyenjogúságot. A cseh-némethatárnál Németország felé tartott egy zsúfolt autóbusz, melynek 36 utasa Hitler-ünnepre készült. Az autóbusz megcsúszott és belerohant egy házikóba. Négy utasszörnyethalt, 18 súlyosan megsebesült. A tempelhiofi repülőtéren 1 millió ember előtt tartották meg a nemzeti munka ünnepét. Ilyen tömegünnep még nem volt a világon. A birodalomban nagy megelégedést keltett, hogy a valutacsempész stuttgarti főügyészt letartóztatták. La Cierva híres spanyol repülőgépszerkesztő olyan gépet talált fel, mely függőlegesen száll fel és le és bármilyen magasságban mozdulatlanul tud lebegni. A gép irányító készülékei mind függőleges rúdra vannak szerelve. Badik Agha 150 éves török, a világ legöregebb embere, kinek 122 felesége és 112 gyermeke volt, leszármazottainak száma 1000. Legkedvesebb felesége volt a 62-ik, kitől 15 fia született: „ez volt az igazi élettárs, amilyen ma nincs.“ Cerro perui elnököt 3 férfi revolverlövésekkel agyonlőtte. Két merénylőt a közönség agyonvert, a harmadikat elfogták. A lövöldözés során 9 ember meghalt. Az új elnököt, Banavides tábornok személyében még aznap megválasztották. Gandhi, ki az utóbbi éhségsztrájk következményeit még nem heverte ki, hétfőtől kezdve újabb 3 hetes éhségsztrájkot kezd, ami biztos halálát jelenti. Gandhi hiszi, hogy életben marad, mert „ma is vannak csodák“. SOPRONI HÍRLAP Vízvezeték nélküli cirkulációs kályhával 5 kg fával 25 perc alatt 40 fokos fürdő Gyártja: Magyar Fém- és Lámpaárugyár rt. Budapest-Kőbánya Bemutatjuk a Nemzetközi Vásáron! Hadüzenet nélkül kitört a japán p oresz háború Éjfélkor jelenti a Magyar Távirati Iroda, hogy a távolkeletről érkező jelentések szerint az Oroszország és Japán közötti ellentétek nyílt kirobbanása bekövetkezett. A jelentések arról adnak hírt, hogy Keletszibériában szovjet területek felett japán hadirepülőgépek jelentek meg és több bombát dobtak le a vasútvonalakra, ami azt jelenti, hogy hadüzenet nélkül kitört az orosz-japán háború. A jelentések arról is tudnak, hogy a japánok nagy csapatösszevonásokat hajtanak végre a határnál, melyek sok tankkal állanak készenlétben, hogy megkezdjék a támadást. Az orosz csapatok már szintén beásták magukat a határ közelében és készen várják a japán támadást. Megalakult a frontharcosok perasszagi és sopronszécsényi csoportja Július 2-án nagy frontharcos seregszemle lesz Sopronban Ünnepélyes keretek közt alakult meg a vasárnap az Országos Frotharcos Szövetség pereszlegi és sopronszécsényi csoportja. A vármegyei frontharcos elnökség részéről vitéz Kő József és vitéz Bácskay Károly jelentek meg a gyűlésen, amelyen a helybeli frontharcosok teljes számban, a közelkörnyéki alakulatok küldöttségeik útján képviseltették magukat. Józsa László vitéző megnyitó szavai után a vármegyei elnök és főtitkár ismertették a mozgalom frontharcos és magyar nemzeti irányú célkitűzéseit és a frontharcosok lelki összefogásának szükségességét hangoztatták, amely szükséges az egyesület elé kitűzött út sikeres megtételéhez. Majd a következő tisztikart választották meg egyhangúlag: Elnök Józsa László, társelnök Zugonics Gyula, alelnökök vitéz Virágh Gyula, Czakler Ferenc, titkárok Grazli Kálmán és Takács János, pénztáros Dorner István, ellenőrök Mersics József és Rudasics Rezső. Itt említjük meg, hogy a sopronvármegyei frontharcos alakulatok július hó 2-án nagyszabású ünnepségek és vármegyei frontharcos seregszemle keretében Sopronban rendezik meg zászlószentelési ünnepélyüket, amelyen a vármegye minden községének frontharcosai résztvesznek. A Győri Ének- és Zeneegylet hangversenye a városi színházban A művészet célja a gyönyörködtetés. A zeneművek előadó művésze kell, hogy gyönyörűséget találjon egyrészt a zenemű szépségeiben, másrészt saját előadásában, mert ha a műben nem találja meg, nem fog tudni elmélyedni annak előadásába sem, s így bizonyára saját maga lesz az első, akit nem elégít ki. De az öngyönyörködtetésen kívül van más célja is a művésznek, másokban gyönyörűséget kelteni. Ezt a célját azonban csak akkor tudja elérni, ha hallgatósága a zenei intelligenciának olyan magas fokán áll, hogy — az érzelem skálájának minden fokát ismerve, — lelkileg egybe tud forrni a zenemű szépségeinek átérzésében az előadóval, ki ezt látva fokozott mértékben képes a lélek mélyén rejlő szépségek feltárására. Ilyen hallgatóságnak ismeri Bodis Dezső dr., a győrieknek nagytehetségű, királydíjas karnagya Sopron város közönségét. Mivel pedig minden művész megértés után áhítozik, május 7.-én, vasárnap eljön hozzánk Budapesten és Bécsben óriási sikert elért nagyhírű 70 tagú vegyeskarával, hogy a magas zenei kultúrájáról híres város megértő közönsége előtt bebizonyítsa a fővárosi lapok véleményének helyességét, mely őket a világhírű Budai Dalárdával egy niven állóknak minősítette. A hangverseny változatosságát és értékét fokozni fogja H. Szanyi Irma zongoraművésznő és Helényi Gyula gordonkaművész játéka (utóbbit Hermann László zeneiskolai igazgató kíséri), kik Chopin, Bartók, Dohnányi, Hermann és Popper műveket adnak elő. Részt vesz még a műsorban a Soproni Magyar Férfidalkör is, hogy ezzel köszönetét rója le a Győri Ének- és Zeneegyletnek azért, mert a hangverseny jövedelmét a dalkör budapesti országos versenyre utazásának céljára engedte át, s ezzel a tettével — remélhetőleg — nagy lépéssel segítette elő lelkes dalosgárdánkat célja felé: Sopronnak babért szerezni!. 3