Soproni Hirlap, 1934. augusztus (21. évfolyam, 172-196. szám)

1934-08-01 / 172. szám

1934 augusztus 1. Nincs semmi baj! Vidám regény Írta: Komor Géza 18 A baj persze megint az volt, hogy Pesten is óvatosnak kellett lenni, mert hiszen soproniak mindenütt megfordulnak, különösen ott, ahol va­lami nincsen egészen rendjén. Holmi angolparki kirándulásról nem lehetett beszélni, még kevésbbé nászútról, hanem továbbra is be kellett érni a lopott vőlegényt csókokkal függöny mögötti el­­bujásokkal és halászbástyás vagy Margitszigeti poézissel, amit ma nem házaspárok, hanem óvó­­cista gyermekekés megengedhetnek maguknak. Néhány nap után azután visszatértek Sopronba, de ide is úgy, hogy előzőleg gondosan megvizs­gálták a vonatot, hogy nem utazik-e ismerős, és amikor erről meggyőződtek, akkor szállt fel a család. A férfi Balfon szállt le és sötét este, gya­logosan tette meg az utat Sopronig, miközben arra gondolt, hogy vannak boldog emberek, akik szépen hazamehetnek, együtt vacsorázhatnak és akkor csókolják meg a feleségüket, amikor éppen jól esik és nem kell úgy érezniük, mintha egész Sopron és a szomszédos falvak tekintete rajtuk függne. A hosszú után elég ideje volt ahhoz, hogy nekikeseredjen és nem egészen szalonképes sza­vakkal átkozza el azt a diplomát, amit annyi ke­serűséggel koplalással szerzett meg és amit annyi szerelmi koplalással tud most csak megtartani. Bizony nehéz manapsággal a kenyeret megtar­tani és még nehezebb akkor, ha az ember kenyér helyett édességekre vágyik. Holtfáradtan ért haza és mégsem tudott aludni. Határozottan bosszantotta, hogy szépen berende­zett lakásában még mindig csak egy ágy van. Aznap imádsága után még a jelszót is elfelej­tette elmondani: ma nem jutott eszébe, hogy nincs semmi baj! . Újra hétköznapok következnek, "de szerelmes hétköznapok, amik amolyan félünnepek, mert csak azokat a percek borzasztóak, amelyeket nem együtt­ töltenek. A régi mondás úgy szólt, hogy aki sze­relemből nősül, annak szép éjszakái vannak, de rossz nappalai. Mit érzett ő mindebből?! Talán éppen az ellenkezőjét. Közben pedig játszott a nagyközönség számára és ha gyakran mulattatta is a kettőjük titka, néha viszont kibírhatatlan volt visszatartani minden kikívánkozó bizalmaskor­dást, becézést, olykor egy-egy csókot. Klára a született nő művészetével játszotta sze­repét és olyan kedves volt hozzá, amilyen szerel­meseknél nem is lenne lehetséges, hát még házat­soknál Nem fogott senki sem gyanút, hacsak a lövélben suttogó fák nem, melyek az egyetlen tanúi voltak az intim beszélgetéseknek, a meghitt csókoknak és vallomásoknak. Azt mondják, hogy a fák még tudnak titkot tartani és nem fecsegnek úgy ki mindent, mint a városi verebek. Aki már késett el életében vonatot és átszen­vedte azt a kint, hogy éppen az orra előtt pöfé­kel el a mozdony, annak nem kell sokat magya­rázni azt az érzést,­­amit a fiatal pár érzett, amikor minden megvolt, valóravált, csak éppen nem volt meg semmi. Ilyenkor aztán a háztartási félreérté­sek egészen új válfaja fejlődik ki, mert amíg a hitvesi veszekedések nagy része az állandó együtt­élésből ered, addig jelen esetben a fájdalmas ma­gyarázkodások a különválásból keletkeztek. Záhonyt felesége meghívta vacsorára. Ennél ter­mészetesebb dolog talán az egész világon nincsen. Lóránt kénytelen volt vérző szívvel lemondani mert Ikszékhez ígérkezett már régebben. Ikszék rendes emberek voltak, akikre a haragos asszony­ka nem tudta azt mondani, hogy miért jársz azokhoz a haramiákhoz. Iksz úr emellett befolyá­sos volt a városnál, a megyénél, pompás össze­köttetései voltak Budapesten, így a megtisztelő barátságot tartani kellett. Minden este úgy sem lehettek együtt, így azután az sem volt érv, hogy okvetlenül, aznap kelljen hozzájuk jönni. Erre Lakatosék amúgy is nagyon vigyáztak, mert Sop­ronban még kevésbbé akarták asszony-leány­­gyermeküket hírbehozni, mint Budapesten. Szó­ SOPRONI HÍRLAP Bravúros életmentés az Ujteleki-utcában Csodával határos módon menekült meg a haláltól egy négy éves kisfiú Nyilvánosság elé kívánkozó bravúros élet­­mentés történt tegnap este fél 7-kor az Uj­­teleki­-utca és a Kossuth-út sarkán. A Kossuth-út felől egy nagy szürke ,Deim­­ler gyártmányú túrakocsi fordult be az Új­teleki­ utca felé. A kocsin osztrák rend­számtábla volt. Amikor a hatalmas osztrák túraautó a Pumpféle festékkereskedés elé ért, a Pum­­üzlet nyitott ajtaján egy négy éves kisfiú szaladt ki az úttestre, nem nézve se jobbra, se balra. Még egy pillanat és a kisfiú a tempóval Lobogó osztrák autó kerekei alá kerül... " Ebben a pillanatban az autó mellől, vele egy irányban haladva, egy kerékpáros fi­atalember szökött előre. Talán csak egy mé­terrel előzve meg a túrakocsit, átvágott előt­­­te s a biciklin ülő merész fiatalember, izá­mos kézzel felkapta nyakánál fogva a négy éves kisfiút s felszaladt vele a járdára. Ez a bravúros életmentés annyira me­rész volt, hogy például az osztrák autó sár­­hányója súrolta is a kerékpár hátsó kere­két. A kocsi megállt, a megmentett kisgyerek sírva fakadt az izgalomtól, óriási csődület tá­­­madt, többen megszorították a kezét a bá­tor biciklistának, Németh Lajos mechani­kusnak, akit egyébként mint jónevű kerék­párversenyzőt is ismernek Sopronban. Az osztrák kocsi vezetője örömében, hogy­ így elkerült egy biztos balesetet, öt Schil­linget adott Németh Lajosnak. - val egyetlen kifogásolható a kényszerűen lemon­dott vacsorában az volt, hogy Ikszéknek b­ántyuk volt, aki Klárával különben egy osztályba járt a gimnáziumban. Jóbarátnők voltak még ma is és igy nem lehetett volna csodálkozni, ha elkacér­­kodja tőle az orvost, amint megtudja, hogy tet­szik neki. A jóbarátnők mindenre képesek! (Folytatjuk). Egy kedélyes nyaraló beszámolni a soproni tartózkodásáról Fürdőlevél a „Győri Hírlap“-ban Sopronról, a „bab hazájáról“ A soproni erdő tavaly még csendes volt, leg­feljebb madarak énekeltek benne, most, hogy fel­épült az új Lövér-szálló, hemzseg a fehér nép­­osztály. A sok csinos arctól nem látja az ember az erdőt. Pizsamás hölgyekkel találkozunk az erdei sétányokon, ezek versenyeznek a tarka stig­­licekkel, zöld harkályokkal, a vörösbegyekkel és a kékfarkúakkal és egyéb jó madarakkal, termé­szetesen csak a színek tarka pompájában és a szüntelen csicsergésben. A morózus vén fenyők rosszalólag rázzák fejüket, mert azt hiszik, hogy a pizsama az uszodába való, de nem az erdőbe. Az új Lövér-szálló a Gesztenyés-út és a Lövér­ körút sarkán épült egy nagy tisztáson a legmoder­nebb tárgyilagos skatulyastílusban. Sárga sima­sága, dísztelen egyszerűsége egészen jól hat. Olyan nagyban, mint a minő kicsinyben a Kardos-ház a Baross-úton. Bútorzata is olyan sima, fa, bőr és fémcső. A Lövér-szálló tele van! Minden élet folyik­ benne, minden este van tánc és dzsessz. Óriásit nagy forgalom van körülötte, ezt a zenepavillon is­­ emeli, amely a Városliget közepén épült. Minden szerdán és szombaton este nagy dalidó van, aho­gyan ötven évvel ezelőtt a koncertet hívták. Én is szívesen korzózom a muzsika körül az esti órákban, gyönyörködöm a sétáló hölgyekben, mindegyik egy-egy fényes csillag. Én, mint a lövé­­rek új Leverrierje vizsgálom őket, avval a kü­lönbséggel, hogy a régi Leverrier az asztronómiát művelte, én pedig jobban­­kedvelem a gasztro­nómiát, mert nem fogyasztja az embert, sőt el­lenkezőleg. A nagyvárosi élethez nagyon hozzájárul a pom­pás Lövér-uszoda is. Szépen fekszik a fenyvesek alatt, medencéje nagyobb, mint a győrié, de vize nem olyan átlátszó és kristálytiszta, zöldes, — de még jó, ha van! A kánikulában nem lehet benne fürödni, akkor eresztik le a vizet és egy hétig tart, míg újra megtelik. A mi vizünk jobb, mint a sop­roniaké. Aki a soproni Lövér-uszodában megfür­­dött, nincs kint a vízből, ha kint van a vízből, é­ mert csak akkor mondhatja ezt, ha megtussolta magát. Meg kell adni, hogy a soproni tussolás a világ egyik legnagyobb műélvezete. Nagyon finom fürdés esik Sopronfürednél is sokan szeretik a Fertőt is, bár az utóbbi helyen való fürdés strapával van összekötve. Autó viszi az embert a tó volt partjára, de onnan még három­­ kilométert kell gyalogolni a száraz nádasok közti töltésen, míg a kénes tócsákhoz ér, ahol aztán valamelyik afrikai hottentotta králban érezheti magát, nádfedeles kabinházak előtt szaladgálnak ott a legfantasztikusabb négerek, mórok, szere­­csenek és indiánok. Annyira fürödnek itt mindent uszodában, hogy a múlt vasárnap nem tudtant eldönteni, hogy mi van a medencében: gulyás-e? vagy pedig pörkölt? A gulyásnál tudniillik több a lé, mint a hús, a prököltnél fordítva van. Az erdő és a fürdő­k zajosak, de a város maga a régi. Csendes álmatag, «derékmajoros» hangulatot áraszt. (Így magyarosította valaki a biedermeyert!) Győr sokkal élénkebb és vidámabb. Erre büszkék lehetünk, hogy elevenek vagyunk, nekünk nem kell idegen ahhoz, hogy egy kis élet legyen körü­löttünk. Itt, Sopronban, a látszat ellenére, igen csekély az idegenforgalom. Győrött van az igazi idegen­­forgalom! Ott az idegen tényleg csak forgalmat csinál, egyebet nem! Kiszáll, megfordul és vissza­fordul. Sopronban azonban ittmarad, ideragad, mint a torkos légy a lekvárba. Megfogják a sok szépséggel. Itt van először is a sok szép barok­­palota és gót templom! Aztán a sok szép szobor és katonai emlékmű. Ezek nagyon jól sikerültek mert nem a mézeskalácsosnál rendelték meg őket. A soproniaknak van müszlésük! Kint a szabadban télre is gondolnak a soproni hangyák, mert művészi cincogásból nem élnek meg, mint ahogyan ezt a tücsök gondolta: most építenek a Dalos-hegyen egy hatvan méter hosszú és húsz méter magas ugrósáncot a síelők számára. Magam is szeretnék a télen idesi­etni, de ilyen öregúrnak már nem való ,ez a nagy hűhó, bár a hó nem is igen hű a síelőkhöz. Az erdő igen illa­tos. Mondják, hogy az agilis polgármester végig­megy minden kora hajnalban a fenyveseken egy nagy spriccel és bepermetezi őket valódi fenyőfa kivonattal. Boldog város ez a Sopron! Elcsípte az Erdé­szeti és Bányászati Főiskolát, tud­tak neki helyet adni. Nekünk felkínálták annak idején a menekülő pozsonyi egyetemet, sült, galamb repült volna a szánkba. De mi nem látottuk rá a mi testünk felsős kapuját, eleresztettük a jó szerencsét. Mint soraim­ból kiviláglik, megvan a régi jó kedvem. Jól ér­zem magam a bab hazájában és hogy innen már hazamenjek, abból ugyan paszuly nincsen!» (Vége) " Új bőrkereskedés! Cipészek, csizmadiák és szíjgyártók figyelmébe ajánljuk Baláss Jenő Ötvös­ utca 9. sz. Szolid ár, pontos kiszolgálás. Vége a dalnak! és A fehér apáca Ma együtt a Városi Moziban! ( " ki’QQu­*''

Next