Soproni Hirlap, 1935. november (22. évfolyam, 250-273. szám)
1935-11-03 / 250. szám
1935. november 3. Ammondó vagyok, hogy régi csuklás igassag: hiv varian vendégnek sz ajtó mögött a hele. Ahhot! Kiváltkép, ha még ekkis tolakodás is vagyon benne. Ellenben akit hinak, a’ gyün. Szövessen gyün. De még szüvesi sebben látott vendég, aki nemcsak gyün, hanem hoz is magával. Aki nemcsak fogyasztja a konyha készlettyit, hanem növeli is, sén mondom, ennél okossabb vendéglátás nem is lehet. Ezért cselekszi igen-ilyen bölcsen a mi városunk mélen tisztelt vezeségiye, hogy megmarkol mindenalkalmat s szerteszét a csonkahazából hivó szóval invitálgattya ide a köttepénzes embereket, hadd egyék a mi húsúnkat, kenyerünket, igyák a mi borunkat, sörünket és finom vízvezetékünket, fogyasszák a mi villanyunkat és pompás levegőnket, de helettük itthagyják ám a bugyillárisok kövérségig A megfitadzópöngéket. "Úgy ám. Ecooval a város igen érti már az idegencsalogatást. Kitanulta a meggyát. És éppen elegen akarnak, akik kécpel se mondattyák maguknak. Itt vagyon példának okák a sopronhorpácsi fehérnép esetlye. Hamargyában nem is tudom, n e, fija-lánya-e vagy kijje, itt fekütt be az Erzsébetkórházba. De akárki vitát az Istenata, kiorvosulták szépen s ezzel egésség dugában rendbe is tették. Csakhogy hát nem illen eccerü ám a világ elintézéssé. Nem, nem. Mer nem elég csak beteg lennyi, meg főgyógyulnyi. Hun marad a fizeccség? Az a bizonyos ibetegápolási köccség! A horpácsi fehérnéppel is tudatták, hogy enynyit meg ennyit okvetetlen füzessen, mer akar-e milen juó levegője is van Sopronynak, abból se az Erzsébet kórház, se a szemészettye még nem élhet. A horpácsi asszon értett a szóból. Meg is írta Horpácsról a méltóságos polgármester úrnak, hogy igazsága van, de minekutána az elmúlt esztendőben a pénzből igen kevés vető-* máglya vitát, bizon kevés kött ki abból az idénre is, hát honnan füzessen? Erre asszongya a méltóságos úr a kórházi ügyek intézőjének, a naccsorgos Farkas Pista tanácsos úrnak: «Te, Pista tekincs ennek a szegén asszonnak az ügyibe.» Ammeg juószivü ember, mingyárt itt a jedzö urnak Völcsejre, hogyan s miképp? A horpácsi fehér- népnek is értesítést küdött, hogy ne nyugtalanhoggyék, mer az ügye megindult. Meg hát. Egyító nap kocognak a tanácsos ur ajtaján. Hát a horpácsi fehérnép az ápolási köccség ügyiben. «Édes lelkem, megírtam a jedző urnak, mit csináljon. A tuggyla a dógát s el is fogja intizni. Magának nem köllötte vuána begyürni. Mit köcsögeskedik, mikor ussincs pénze?» «De mikor hivatnyi teocett!» — védekezett az asszon. «lén? Ne beszél len bolondokat, lén egy szóval se!» «Dehonnem. Dehonnem, — erősködik az asszon. — Itt azi írás!» Avval kibontogattya a zsebruhájját s ky szed belőle egy kék kopertát. Ott vitát bizon a hivatalos borítékon elől a várostoron képe, alatta meg nagy nyomtatott betűkkel: «Jöjjön Sopronba! Az ország legérdekesebb városába!» Német ember abban a hiedelemben van, hogy akkor cselekszik juót, amikor igaz hite szerint* csakugyan juót csinált. Fényét akkor. Az embereknek a mérlegje igen sokszor mást mutat, mint amit a lelki mértékhitelesítő hivatal parancsolásai szerint mutatnia kellenek. Magok is igen jóók tuggyák, mennyit röpköd a mi tájékunkon a vörös kakas s hánszor közli itt is, ott is megkongatni a harangot a harangozó a sok istentelen tüzesetét. Az önkéntes tüzótók és tüzólóparancsnokok ellenkor nemes felebaráti szeretetiből, legyen az ijjel vagy nappal, ébren vagy álomban, mindent féretesznek, ami a maguk édes vagy keserves dóga vitána s csak rohannak, hogy, teljesíttsék a fogadott hivatásukat. Hogy lehetőség szerint minél elébb torkon fogdozzák a kártékon tüzét s juó hideg vitczel belefurcsák a szuszl! És annyira a vérekben van már ez a fojtogatási vágyakodás, hogy ha meghalják, tűz van valahol, még a hetedik határba is ő vágtateak érte. De ez ám. Mint amikor a varsmegyei Pápócon ütött ki a nagy tűzveszedelem. Kapuvár, ahhoz csak elég távolság, mégis mikor megtutta a kapuvári tűzrendészed felügyelle ur, hogy a pápócijakmelyen babakeni tek asszongya anaccságos főbíró urnak: «Gyere, pajtás, mennyünk segittenyi.» A főbíró ur eccerjiben mellette vitát a dolognak, kiadták a rendeletet, ha ratrara! És mán ropogtak is a veszedelem felé a nagy Vízipuskával meg a derék kapuvári tüzutósággal együtt. Mire odaértek, bizon nagy pusztítást vitt addig végbe a tűz, de azér maratt még nekik is ekkis dóguk. Csak annem teccett sehogyan sem neki. SOPRONI HÍRLAP ek, hogy a papóei népek nem valami szövessen fogadták a megérkezésüket. Nem aivuót az ábrázattyukon: «Isten hozta. Csakhogy maguk is meggyüttek!» Inkább awuót: «Hát magukat ki hitta? Otthon is maradhattak vuena.» Ők azonban nem sokat teketorijáztak, egy-kettő, megkeresték a legközelebbi vizet, főszerelték a vizipuskát. A kapuvári tűzrendészet fölügyelte ur, mint katonaviselt huszárember ollan akkurátussan, keményen vezényelgetett, hogy élvezet vitát engedelmes-kennyi. Kiatta a ‘parancsolatot a tüzótójinak: «Emberek, azt a három házat ott a’, meg köll mentenyi.» És megkezdődött a lelkes munka. De mán erre odahuzódik a hábta mögé egy pápóci ember, megrángattya a kabáttya szárát s a nagy harcsabajusza alatt odasugtya: «Tekintetes ur, az Isten is megálgya, hát ne legyenek ull'an sztntelenyek! Igen szegén emberek, de rendbe van a biztosítássuk. Tessék elhinni, rájuk is reá férnek kis leégés.» (—) Nyilatkozat Hivatkozással a Soproni Hirlap»-ban 1935. szept. 1-én «A magyar nemzetet rágalmazta genfben a kisebbségi Török Árpád» című általam, minta lap szerkesztőségének akkori tagja által közzé tett cikkre, ezennel kijelentem : a nevezett cikkben foglalt és Török Árpádot sértő állítások nem felelnek meg a valóságnak, azokat téves információk alapján írtam meg. Ezt annál is inkább a legmélyebben sajnálom, mert meggyőződtem, róla, hogy Török Árpád genfi szereplése teljes mértékben hazafias volt. Sértő cikkemért Tőle ezennel a nyilvánosság előtt is bocsánatot kérek. Halmos László oki. tanító. Megszűnik a soproni Tüdőbeteggondozó és helyette városi Egészségvédő Intézet alakul munkaközösségben a Társadalombiztosítóval A Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesület helyi társadalmi szerve, a Tüdőbeteggondozó Egyesület tegnap tartotta a városházán utolsó közgyűlését Gévay-Wolff Lajos idei elnök elnöklésével, melyen a választmány előterjesztésére kimondották egyhangúlag a D 'szemér ' felszámolását és vagyonát hasonló célra Sopron városra és vármegyére ruházták át alapszabályszerűleg. A soproni Tüdőbeteggondozó felszámolása az ért történt, mert ' úi . átadja helyét a belügyminiszter irányelvei szerint megalakítandó Egészségvédő Intézetnek Ennek működése kibővül és nemcsak a tüdőbetegség ellen fog küzdeni, hanem a pusztító nemi- betegségek ellen is. Az új Egészségvédő Intézet munkaközösségben lesz az OTI-val 3