Soproni Napló, 1906. január-március (10. évfolyam, 3-25. szám)

1906-01-11 / 3. szám

Egy évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Megjelenik csütörtökön és vasárnapon. M. kir. postatakarékpénztári szám és clearing-forgalom 17195. ( @Z 8fir) s­o­p ron/ X. évfolyam. Sopron, 1906. csütörtök, január 11. 3. szám. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: RÁBEL LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Várkerület 72. sz. Hirdetések egyezség szerint. Távbeszélő : Szerkesztőség 202. — Kiadóhivatal 19. szám. Feljáró kísértetek. Sopron, jan. 10. Letűnt korok kisértő szellemeit vél­jük újból feltámadni. Az önkényuralom még­kendőzi magát holmi alkotmányos szépítő szerekkel. De már közel vagyunk a demaszkírozás pillanatához. Akkor az­tán nem lesz többé szükség kendőző szerekre. Ami eddig történt, az is beleütkö­zik alkotmányunk szellemébe. De eddig legalább megvolt a végrehajtó hatalom­ban az a törekvés, hogy az alkotmá­nyosság külső mázával takargassa el törekvéseinek a meztelenségét. Most már az alkotmányosság látszata is feszélyezi a kormányt. Elhajítja tehát azt magától, mint a­hogy léghajós kiszórja a homok­zsákot, mikor emelkedni akar. A Habsburgok uralkodása alatt al­kotmányunk soha nem volt egyéb ilyen ballasztnál. Hol kisebbre, hol nagyobbra szabták, hol kidobták azt a hajóból, a­mint éppen a szelek járása szükségessé tette. Volt olyan idő is, a­mikor egy ilyen ballaszthoz volt fűzve az egész dinasz­tia tétele. Most újból az összbirodalmi eszme fantomjai kísértenek a Burgban. Ott még mindig azt hiszik, hogy a dinasztia fénye és jövője a kettős birodalom szorosabb kapcsolatában talál kielégítést. És ennek a kivihetetlen hóbortnak készek felál­dozni országok és népek nyugalmát. Nem a magyar vezényleti nyelvről van szó. Ez a kérdés csak mintegy kiinduló pontja volt a válságnak. A magyar államiság feltételei vannak kockára téve. A kibon­takozás akkor sem jöhet létre, ha a parlament többsége kikapcsolja a magyar vezényleti nyelv követelését programjából. A szeptember huszonharmadiki ki­hallgatás felnyitotta a nemzet szemét. Az uralkodó akkor olyan kormányzati feltételeket szabott a nemzet vezérei­nek, a­melyeket lehetetlen elfogadni. Mert e feltételek elfogadásával nemcsak a hadsereghez való minden jogunkról, de nemzeti önállásunkról is le kellene­­mondanunk. Ez pedig egyértelmű volna az öngyilkossággal. A kiegyezés után harminchat évvel arról kellett meggyő­ződnünk, hogy nincs alkotmánya nem­zetünknek. Andersennek egy bájos meséjét ol­­­­­vastam. Élt egyszer egy király, a­ki módfelett sokat adott , piperére. Egy­szer két takács állított be hozzá, a­kik fogadkoztak, hogy olyan csoda­kelméből szőnek neki ruhát, a­melyet csak okos emberek láthatnak. Míg a ruha készült, elküldte a király öreg miniszterét a ta­kácsokhoz, hogy tekintse meg a munkát. A miniszter csak nézte, nézte az üres szövőszékeket, de nem látta a kelmét. Nem volt azonban bátorsága bevallani a valóságot; elmondta tehát királyának, hogy a ruha igen szép lesz. Mikor azután hetek múlva elkészült a fejedelmi öltöny, a király egész udva­rát összehívta. Persze ő sem látott a nem létező szövetből semmit, de sem ő, sem udvara nem merte ezt beval­lani. Felöltöztették tehát a királyt a lát­hatatlan ruhába s a kamarások előre nyújtott karokkal követték a királyt, mintha a köpeny uszályát vinnék; pedig ők sem láttak a ruhából semmit. Így lépdelt a király utcáról-utcára és a nép elragadtatással mondotta, hogy milyen remek ruhája van a királynak. A­mint haladt az ünnepi menet, egyszerre csak egy kis gyermek elkiáltja magát: Nini, a királyon nincs ruha! Az ártatlan gyermek szava világos­ságot derített a csodálatos esetre és most már mindenki be merte vallani, hogy ő sem látja a ruhát. A példa nagyon jól illik a magyar alkotmányra. Harminchat éven át min­dig azt hittük, hogy látjuk a magyar alkotmány jószabású ruháját, és ime most kiderül, hogy semmit sem láttunk. Csak nem mertük bevallani, sem a királyunknak, sem egymásnak, nehogy ostobának higyjen bennünket a világ. A csalódás pedig azért tartott ilyen sokáig, mert alkotmányosnak hitt éle­tünkben eddig mindig az történt, a­mit az uralkodó akart. Az eddigi kormányok elhitették a nemzettel, hogy saját prog­ramjuk alapján kormányoznak. Pedig valóságban az uralkodó szabta meg a kormányzat irányát és tartalmát. Mi­helyt megdőlt a régi párt uralma és az új többség a nemzeti akaratot kívánta kormányzati programjává tenni, azonnal kitűnt, hogy az a csodakelme, a­mely­ből a hatvanhetediki kiegyezés készült, voltaképpen nem is létezik, csak mi ál­tattuk magunkat vele. A kiábrándulás annyival fájóbb, mert magunkat csaltuk meg. Azt hittük, hogy a kiegyezés törvényei biztosíthat­ják békés fejlődésünket hosszú időre. Nem is a törvényekben van a hiba. A­kik e törvényeket alkották, a nemzet örök hálájára érdemesek. Ők nem tud­hatták, hogy jöhet olyan korszak, a­mi­dőn kétség támadván egyetlen törvény­­szakasz értelme felől, a hatalom inkább az egész békeművet félredobja, hogysem érvényesnek fogadja el a nemzet magya­rázatát. Évszázadok óta Isten tudja hányad­szor ismétlődik az eset, mikor a nem­zet saját uralkodójával szemben kényte­len védelmezni alkotmányát. Azért nem tudunk mi gazdaságilag fejlődni, mert mindig közjogi harcokban merül ki nem­zetünk ereje. Úgy vagyunk, mint hajdan Izrael népe. Mikor a Babilónia királya által elpusztított Jeruzsálem fölépítésé­hez fogott, a szomszéd népek mindunta­lan fegyverrel támadtak reá. A munká­sok tehát egyik kezükben fegyvert szo­rongattak, a másikkal követ hordtak az építéshez. Mióta fáradunk állami épületünk föl­építésén ? Más nemzet már régen eler­­nyed a szizifuszi munkában és inkább lemond nemzeti létéről, hogysem vérve­­rítékes küzködésben töltsön el század­éveket. Mi a békés fejlődés gyümölcset, alig ízlelhettük meg, máris küzdenünk kell újból. És küzdeni fogunk szent esz­ményeinkért, ha kell, utolsó lehelletünkig. Ha a Burgban az abszolutizmus fantomjai kísértenek, hát mi idézzük fel történetünk dicsőséges hőseit, a legendás idők mártyrjait, a­kik egyben­ küzdöttek, véreztek és meghaltak a hazáért. Életük nemes erkölcse legyen a szövetnek, a­mely utat jelöl nekünk; tetteik ragyogó példája legyen az oltárkép, a­mely folyton előttünk lebegjen. Igyekezzünk levetkőzni gyarlóságainkat, mint a­hogy Mózes leoldotta saruit a csipke­bokor előtt. A vallás szent igéje mellett a hazafi kötelesség érzését öltük be az ifjúság szívébe, hogy az ne­m ismerje ki nagyobb, fenségesebb, igazabb erényt ennél. Akkor azután nem félünk többé az abszolutizmus kriptájából feljáró kí­sértetektől. Bábel László. TERTUM, cognac és likőrökkel dúsan felszerelt raktárát ajánlja EBRETH JÁNOS - - SOPRON. • Várkerület 50. drogériája a „Fekete kutyához“

Next