Soproni Napló, 1906. január-március (10. évfolyam, 3-25. szám)

1906-01-11 / 3. szám

2 Műkedvelők a színházban. Sepron, jan. 10. Városunk előkelő hölgyei és urai né­hány nap óta elfoglalták a hivatásos színé­szek helyét a Múzsák csarnokában. Nem is sejtettük, hogy műkedvelőink között annyi színpadi készség, ötletesség és rátermettség van. Nap-nap után nagyobb csodálattal és elragadtatással látjuk, hogy a siker kalászos rónáin milyen dús aratást végeznek. Thána, a könnyed vígjáték Múzsája ölelkezik Terpsid­oreval, a tánc nemtőjével. Amit azután ők ketten véghez visznek szín­padunkon, az tündéri mesékbe illő, káprá­zatos valóság. Két vígjátékot és egy tánc-egyvelegből összeszőtt allegóriát adnak elő. A korábbi évek hasonló előadásai egy kissé elkényez­tettek bennünket. Már nem is avval a mér­tékkel bíráljuk őket, ahogy műkedvelők pró­bálkozásait méltatni szoktuk. A színjátszás­nak és a tánc­művészetnek valóságos vir­tuózai azok a bájos hölgyek és derék urak, akik most a jótékonyság szolgálatában a siker babéráért vetélkednek. Társadalmi intézményeink között elő­kelő helyet foglal el a magyar kisdedóvó és gyermekmenház-egyesület. Két nemeslelkű, fenkölt úrnő, Jekelfalussy Sándorné és Nelky Józsefné, valamint Augusztinetz Antal báró állanak az egyesület élén. Váro­sunk magyarosításának nemzeti munkájában nagy érdemeket szereztek. Az évenkint meg­újuló fényes esték is az ő leleményességü­ket dicsérik és egyben a magyarosodás tő­kéjét gyarapítják. A hála, köszönet és el­ismerés tehát méltán illeti ez egyesület ne­mes vezetőit. Csak egyre kérjük őket. A káprázatos fényű estéket mindig a magyar színházi évad alatt rendezik. Tán mondanunk is felesleges, hogy ezzel nagyon meggyyöngítik a magyar színügyet. Pedig e város magya­rosító munkájában a nemzeti színművészet­nek a szerepe sokkal nagyobb, mint a kis­dedóvásnak. Nem kicsinylésből mondjuk ezt, de a színművészet nagy érdekeihez fűződő szeretetből. Egy kis jóakarattal és méltá­nyossággal lehet ez estéket úgy rendezni, hogy annak ideje a magyar színi évaddal egybe ne essék. Jövőre bizonnyára figyelem­mel lesz az egy­esület vezetősége erre a kö­rülményre is. * * * (Grjurkovics leányok.) A kíváncsiság érzése uralkodott a nézőtéren, mikor a cs. és kir. 48. gyalog­ezred zenekarának megnyitója után egy­szerre fellibbent a függöny. A szépséges Gyurkovics lányok állottak ott, köztük a képzelhető legbájosabb Katinka, Nagy Lenke, aki sz. előadásnak is egyik erőssége. Az érdidődés és csodálkozás jelenet­­ről-jelenetre gyarapszik. Eleinte kis elfogó­­dás észlelhető, a bájos fiatal hölgyek kelle­ténél hakabban­­beszélnek, mintha nem tűndíjál, hogy a színpadon nem lehet a meg­szokott hangon beszélni, mert azt a távo­labb helyen nem hallják. Lassan kint azon­ban leolvad róluk az elfogadás, már nem oly tartózkodók, mozgásuk nyer fesztelen­ségben, elevenségben, hangjuk csengővé vá­lik és kiérezzük belőle a kifejezés ár­nyalatát. Az előadás életet abban a pillanatban nyer, amikor megérkezik Mici, a legpajko­­sabb, legelmésebb Gyurkovics-leány. Aki ezt az eleven, ennivalóan pajzán leányalakot ábrázolta, Kellner Józsa messze kiemel­kedik a műkedvelők közül. Őt szinte nem is lehet avval a mértékkel mérni, mint társait. Valódi színésztehetség, aki az első pilla­nattól kezdve megtalálja a kellő hangot, otthonosan mozog, kifejező taglejtéssel és arcjátékkal kíséri beszédét és észrevétlenül lopja be magát szíveinkbe. Kellner Józsa bájos egyéniségéhez nagyon jól illik ez a szerep. Ki is aknázza annak minden kincsét és jókedvének ara­nyos derűjét megérezzük m­ig csak a függöny le nem gördül. Nagy Lenke Katinkája egészen más zsáner. Ő a komolyabb elemet képviseli a családban és ennek a szerepnek derekasan megfelel. Nagy Lenke Katinkája nemcsak szép és vonzó, hanem fölényes és tiszteletet parancsoló. Mikor a második felvonásban férjének kijelenti hogy itt ő az ezredes, hát­­ ezt el is hisszük neki és pedig nem hang- I jának a nyomatéka miatt, hanem mert érezzük, hogy fellépésének a nyugodtságával csak leplezni akarja a benne lakozó határozott­ságot. Egyszerű és keresetlen a Th­irr­ing Stefi Gyurkovics-mamája. Minden pózolás nélkül beszél és játszik, a­mi nagy dicséret reá nézve, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a jóval idősebb Gyurkovics-mama sze­repe nem ilyen bájos, fiatal leánynak való. Hiába természetes és egyszerű, nem hisszük el neki, hogy ő a többi bájos leányka mamája. Legfeljebb pajtásnak hisszük, a­ki szívesebben pajzánkodnék Micivel, hogysem a mama szerepében komolykodjék. Hogy ő ez ellentmondás mellett is jól állta meg a helyét, azt szívesen elismerjük. Kisebb szerepében is kellemesen tűnt fel Lenek Ilus, valamint Baán Ili. A többi Gyurkovics-leány : P­r­i­n­­­z Helén, Neu­mann Mariska és Negro Margit szintén részt vesznek a sikerből és méltán. Ügye­sek és bájosak, mint nénjeik, akik már kö­zelítenek a hosszú szoknya boldog kor­szaka felé. Ami az urakat illeti, Kácser Gyulát kell első helyen megemlítenünk. Radványi ezredese élettel teljes, előkelő, szimpatikus alak, aki illik Kácser Gyula egyéniségéhez, mint ahogy az ezredesi uniformis ráillik az ő sudár termetére. A műkedvelői színvona­lat ő is átlépte alakításával, mely mindvégig egyenletes, befejezett egész. Ö­s­­­ö­r Lajos dr. az első felvonásban kissé elfogódott, de azután lépésről-lépésre otthonosabb ; a lovagló nadrág nem jól áll rajta; huszárhadnagynak azonban már hó­dító. Amit azután az utolsó felvonásban művel, azt vérbeli színész sem csinálja job­ban. Itt találja meg a szerepet, mely leg­jobban simul egyéniségéhez. Deszkásy Lajos dr­uidára jellemző alakítás, neki különben egy nagy előnye van Östörrel szemben: hangjának csengő érce. Pedig Gida félig bárgyú, mindenkép félszeg szerepe nem neki való. Első lépése elárulja a bonvivant-tehetséget. Valóban kár, hogy egyik estén nem ő adja elő Horkayt. Brunner Emil elegáns, szép alakot formált Sándorffyból. Szóejtése is értelmes, játéka pedig mindenben megfelel szerepének. Thirring Ernő Jankója tipikusan esetlen alak, amely megkacagtat bennünket, csak kiejtése nem elég biztos. Deszkásy Bódi két szerepet is ját­szik a darabban. Az első felvonásban Ke­mény Tónit, az utolsóban Semesseyt, a selypítő tudóst adja. Mindkét szerepében igen jó. Pompás maszkjával is derültséget keltett. Az előadás szépen gördült, legjobb a második felvonás, amely legnehezebb is. A harmadik felvonás lakodalmi jelenetében Makkai Béla zenekara játszik, még­pedig a jótékony célra való tekintetből ingyen. Pompás játéka mellett kedvet érezünk, hogy táncra perdüljünk a szépséges ezredesnével, a legpajzánabb Micivel és a többi Gyurko­­­­vics-leánnyal. Hogy az illúzió teljes legyen, hát va­lódi pezsgő gyöngyözik a poharakban. Litt­ke Lenci ajándékozott a szereplőknek minden előadásra néhány üveggel a maga legjobb termékéből, a casino secből. Azért van olyan hamisítatlan jókedv a színpadon. (Az ajánlott levél.) Labichenak egy különben unalmas víg­­játéka alkalmat adott nekünk, hogy a ma­gyar színpadon szerepelni lássuk Szil­vásy Mártonna úrnőt, ez ünnepelt szépségű asz­­szonyt, aki néhány évvel előbb a német Múzsa hivatásos papnője volt, most pedig olyan szépen ejti a magyar szót, hogy alig tudunk betelni vele. Hortense alakját egyéniségének egész varázsával felruházta. Beszédén itt-ott ész­revehető az idegenszerű kiejtés, de ez mit­­sem rontott előadásának közvetlenségén. Jó partnere akadt Szendrői Józsefben, aki a hóbortos amerikait adta eredeti felfogással, kifejező hanghordozással és mozdulatokkal. Jó volt kisebb szerepében Deszkásy Lajos és bájos szobacica volt B­a­­­k­a­y Jenke. Az előadás sok kacajt fakasztott a nézőtéren. (Virágrege.) Ragyogó pompájú kép tárult azután elénk, a Virágrege táncegyveleg gyönyörű panorámája. A szép bevezető zene alatt feszült figyelemmel várjuk a függöny fel­gördültét. A tavasz ébredésével kezdődik a bájos virágrege. Hó borítja még a tájat, mi­dőn a lágy Zephir (Perkó Károlyné), a ta­vasz első hírnöke jön s életre ébreszti a hóvirágokat (Bendl Vilma, Brurgier Dóra, Kammerloher Ilus, Schleiffer Guszti) és az almavirágokat (Baán Ili, Kraft Margit, Ma­­rusák Rózsi, Varga Margit). Hozzájuk csat­lakoznak a kis pillangók (Lenek Ilus, Negro Margit, Neumann Dóra, Printz Helén), kö­­rülröpdösik a virágokat s velük együtt ör­vendenek létüknek. Enyelgésüket megzavarja ugyan az újból beálló hideg, Zephyr azon­ban a közeledő tavasz hajnalok­jára utalva vigasztalja őket. Majd megjelennek a fa­gyosszentek (Schármár Károly, Jekelfalussy Pál és Grovestins Miklós báró) s hideg le­­helletükkel megdermesztik a gyenge kis virágokat De jő a tavasz (Csizmazia Endréné) pillék, gombák és bogarak (Gyenge Mici, Peez Mici, Kastner Anna, Tindof Lincsi, Denk Margit, Fityma Irén, Fityma Mici, Lehner Frigyes és Kolasch Elemér) kí­séretében, a fagyosszenteket elűzi s átveszi birodalmát a ragyogó kikelet, mely uj életet teremt. Második kép : Májusi ü­n­n­e­p. A vi­ruló kikelet kicsalja az embereket a sza­badba. A királynő vezetése alatt udvarhöl­­gyek és főurak, majd a nép vonul a virá­gok honába, a­hol majálissal ünneplik a ta­vasz beköszöntését. Az előkelőség rococo kosztümökben gavotte-ot táncol. E társaság tagjai: Baumann Józsefné, Östör Józsefné, Artner Janka, báró Grovestins Henriette, Hajas Lenke, Löbl Mila, Stefi és Valeria, Niemetz Janka, Spiegel Irma és néhány ka­tonatiszt. Utánuk a magyar nép jön a virá­gos mezőre és víg csárdást jár. E csoport­ban résztvesznek: Straner Gyuláné, Stern Pálné, Hajnal Emmi, Ludwig Rózsi, Neumann Marika, Rohn Ilonka, Schaffer Krisztin, Schnei­der Margit, Brunner Emil, Hajnal László, Kovács Sándor, Schleiffer Richárd, Schármár Károly, Stessel Rezső, Ludwig Gyula,­­ „ — A virágok félve visszavonulnak az emberek elől, eltávozásuk után azonban a szitakötők és az orgonavirágok (Finck Elza, Kraft Frida, Leitner Ilus, Poszvék Helén) hívására újra megjelennek és a maguk ün­nepére készülnek. A királyvirág eljegyzése lesz ez az ünnep. Zephyr és a tavasz vezetésével felvonulnak a vízirózsák (Hofffer Paula, Kapiller Mici, Pecz Ilonka, Szalay Ilonka), napraforgók (Borsitzky Anna, Ghapó Margit, Kapiller Otti, Ullein Józsefné), vadrózsák SOPRONI NAPLÓ Január 11.

Next