Soproni Napló, 1906. július-szeptember (10. évfolyam, 52-78. szám)

1906-07-01 / 52. szám

X. évfolyam. Sopron, 1906. vasárnap, julius I. 52. szám. Egy évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Megjelenik cifitfirtAkAn és ▼asArnapon. M. kir. postaUkarstpénitári nám és d­eszin­-formatam 191­ 6. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: Szerkesztőség és kiadóhivatal Várkerület 72. sz. RÁBEL LÁSZLÓ. Hirdetések egyezség­ szerint. Távbeszélő : Szerkesztésig töt. — Kiadóhivatal 19. szám. Aratósztrájk. Egyre hangosabban, egyre fenyege­tőbben és egyre elszomoritóbban mo­rajlik az aratómunkások zúgolódása a buzavirágos rónán, ahol most vár pengő kaszára és villámló sarlóra az élet. Az aratómunkások bérharcáról egyre riasz­tóbban szólnak a hírek, amelyek mélyen elszomorító következményekkel rémí­­tenek. Az aratók harci riadója már a ka­szárnyákban is visszhangzik, ahonnan a felbujtott, sztrájkra ösztökélt, de a ma­guk keserűségétől is eléggé felizgatott emberek veszedelmes sorakozása ellen segítséget kérnek. Vájjon bérharc-e csakugyan az a zenebona, melyet látunk s amit sztrájk­nak neveznek ők, a munkások, akik bi­zony isten nem tudják, hogy voltaképpen mit is akarnának. Bérharcnak van értelme ott, ahol egész évben és évről-évre szakadatlanul folyik a munka és ahol produkálnak vala­mit, aminek az üzleti forgalmi ára a munkabér emelkedése vagy csökkenése által szabályozható A műhelyben, ahol egy ipari cikk­­ készül, a gyárban, az üzletekben, ahol bizonyos tárgyakat hoznak forgalomba és a munka mindennap, egész éven át tart,­­ érthető a munkások bérkövete­lése, a munkaidő leszállítása iránt tá­masztott igény, mert a munkások egész életfolyamatáról van szó és ha a munka­bér nem biztosít rendes megélhetést, a munkaidő fölös módon rontja a munkás organizmusát, akkor érthető a harc. Hiszen a munkaadónak módjában áll a terhére kisordírozott béremelést, az általa gyártott, termelt vagy forgalomba hozott áruk hasznában a maga részére vissza­szerezni. Olyan munkánál azonban, amilyen az aratás, nincs értelme és nincs indo­koltsága a bérharcnak. Ez a munka egy évben egyszer történik meg és mindössze csak néhány hétig tart. Ha a mezőgazda, akár kisbirtokos, akár nagybirtokos, ma­gasabb részt fizet, mint amennyit szá­mítása szerint elviselni képes, akkor ő kész veszteséggel dolgozik, mert neki nem áll módjában áthárítani a magasabb munkabért a termés árára. A termés árát nem a munkabér, hanem a nemzet­közi piac szabályozza. Tudjuk mind azt nagyon jól, hogy a földművesmunkás aratás idején egész évi kenyerét akarná megkeresni. Tudjuk, hogy különösen szűk termés idején az aratók nem keresik meg egész évi ke­nyerüket. Ám a legnagyobb igazság­talanság volna, ha a sztrájkvezérek, vagy a szocialista szervezetek gondolkozói funkcionálnák azt az elvet, hogy az aratók egy esztendőben csak négy hétig kötelesek dolgozni, negyvennyolc hétig pedig henyélhetnek. Ugyebár, ezt senki sem akarhatja? Jól tudjuk mi azt is, hogy egyes helye­ken alacsonyak a napszámbérek és hogy kevés az, amit egy éven át a mezei munkás megkereshet. Ezen a bajon azon­ban nem úgy kell segíteni, hogy most már nem aratjuk le az Isten által meg­adott gabonákat. Ennek nem az arató­sztrájk az orvossága, hanem az, hogy téli munkáról kell gondoskodni és akkor kell fellépni munkáért, mikor nincs mit dolgozni. Az ilyen fellépés jogosult is, de meghallgatásra is talál. A földművelésügyi minisztériumban gondoskodnak téli munkáról, a mező­­gazdasági és házi ipar meghonosításáról. A „SOPRONI NAPLÓ“ TÁRCÁJA. Az én első szerelmem. Irta : Herczeg Dezső. (Vége.) Egyedüli célom, minden törekvésem oda irányult, hogy vele találkozhassam Persze a lakásába nem merészkedtem fölmenni és nem ritkán órák hosszat el-elálldogáltam­ házuk előtt, hátha lejön? . . . Egy napon találkoztam vele véletlenül az utcán. Persze hozzá csatlakoztam és ő mindjárt a szememre vetette, hogy nem lá­togatom meg őt. Vagy talán már elfelej­tettem ? . . . Hja! Könnyű azt mondani! De meg is tenni, mikor az apja a tanár úr. Megígértem neki, hogy legközelebb adandó alkalommal meglátogatom Megígértem, de hogy miként fogom szavamat megtartani, azt nem tudtam. ... Az egész éjjel ébren töltöttem. Azon törtem a fejemet, hogyan juthatnék a leányka közelébe ? Egyik terv a másikat űzte agyamban és . . . végre találtam egyet, melyet elég jó­nak véltem a megvalósításhoz. Másnap iskolatársaim, — indítvá­nyomra — egyhangúlag elhatározták, hogy tanulmányi kirándulást teszünk a hatvani cukorgyárba és vezetőnkül Szekeres tanár urat kérjük fel így is történt! Miután a tanár úr kijelentette, hogy készséggel tesz eleget kérésünknek, boldog voltam és már meg volt tervem, tehát nem fogok résztvenni a kiránduláson, hanem itt­hon maradok,... azaz, hogy nem is itthon ... II. Tehát végre együtt lehettem Lilikó kisasszonynyal! Már az a tudat, hogy nem háborgathat senki, boldoggá tett. Én édes Istenem, ha elgondolom, hogy mennyit sóhaj­tottunk és mennyi fogadalmat tettünk egy­másnak ! Hányszor emlegettem a becsület­szavamat­ ! Matematikai pontossággal kiszámítot­tuk, hogy öt évig kell várnunk még és aztán­­ egymáséi lehetünk . . . És a beszédes ajkak mindinkább el­csendesedtek, végre mély csend volt a kis szobában. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Egymás mellett ülünk, kéz a kézben és — nagyokat hallgatunk. Ekkor hirtelen kinyílt az ajtó és belépett rajta — Szekeres tanár úr . .. Felugrottunk helyünkről és ijedten bá­multunk egymásra, míg a tanár úr megállt az ajtóban és meglepetten vizsgált ben­nünket. — Apuska már itthon vagy? — szólt Liliké. — Nem gondoltuk, hogy ily hamar hazatérj! — Látom — szólt gúnyosan az öreg. — A csúnya, esős időre való tekintettel el­halasztottuk a kirándulást a jövő hétre. Különben, leányom, én alaposan megéheztem, nézz csak valami uzsonna után. Lilike kiszaladt a szobából, hogy az étel után nézzen és csakhamar mindhárman hatalmas étvágygyal ültünk az asztalhoz. Csodálatos, hogy Szekeres bácsi jó­kedve az uzsonna után megszűnt és hosszú ideig komolyan nézett ránk, úgy éreztem, mintha nagy bűnt követtem volna el és most birám előtt ülnék, ki majd ítéletet mond fölöttem. Midőn Liliké fölkelt, hogy kissé a konyha után nézzen, Szekeres bácsi haragosan kiál­tott rá: — Itt maradj! Liliké ijedten ült vissza helyére. Sze­keres tanár úr pedig folytatta: — Először, is veled akarok végezni, Lili! Tudod-e ? hogy engem rútul megcsaltál . Mondd! Liliké nem tudott szóhoz jutni. Ajka cognac és likőrökkel dúsan EBRETH JÁNOS --SOPRON,­­felszerelt raktárát ajánlja várkerület 50. szán.

Next