Soproni Napló, 1907. január-március (11. évfolyam, 1-26. szám)

1907-01-03 / 1. szám

1. szám, XI. évfolyam. Sopron, csütörtök, január 3. Egy évre 16 K, félévre 8 K, negyedévre 4 K. Megjelenik cafh­ArtAkAn és Tuénipon. M. kir. pestiinkerékpénitári nám ét­eliarUt-fi­filaB 17116. Laptulajdonos és felelős szerkesztő : RÁBEL LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal Várkerület 72. sz. Hirdetések egyezség: szerint. Távbeszélő : Szerkesztőség ICS. — Kiedéhive­l 19. azám. A gazdasági önállóság. Irta: Szterenyi József. Sokszor hangzik el a szó, hogy az­­önálló vámterületet elő kell készíteni. De akadnak olyanok is, akik nem veszik figyelembe, hogy a nemzet többségének egyértelmű kívánságát csak úgy elégít­hetjük ki, ha a legnagyobb erélylyel látunk hozzá az előkészítő munkához, ha minden erőnk megfeszítésével dolgo­zunk a gazdasági önállóság előfeltéte­leinek megteremtésén. A gazdasági önállóság első felté­tele, hogy mezőgazdaság, ipar és keres­kedelem között meg­legyen az a har­mónia, mely a gazdasági erők teljes kifejlődését lehetővé teszi. Csak ha ez megvan, virágozhatik fel az iparfejlesztés, amelyre speciális viszonyaink utalnak bennünket. Csak ha ez megvan, tehetünk szert olyan iparra, amelyre támaszkodhatunk, amely mindennapi szükségleteink kielé­gítése szempontjából függetlenít ben­nünket a külföldi behozataltól. Csak ha ez megvan, fejthetjük ki az iparfejlesztés terén azt a nyugodt tevékenységet, amelyre a jövő érdeké­ben okvetlen szükség van. Nagyobb arányokban kell kiépíteni iparfejlesztésünket, azért, mert noha e téren igen sok történt, távolról sem merítettük ki e tekintetben kötelessé­geinket Hogy az állam ez irányban mennyit tett és mennyire nem tett még sem eleget, ezt a legjobban bizonyítja legexponáltabb iparágunk, a textilipar helyzete, 1899-ben 13.024 gyári mun­kás állott a textilipar szolgálatában, 1905-ben pedig 26.730. Akkor a ter­melési érték 53 és fél millió volt, ma már 103 és fél millió. Ha pedig az új gyárakat is vesszük, akkor a termelés 1905-ben 103 és fél millióról feiemel­kedik 137 millió koronára, vagyis ezen rövid idő alatt az iparfejlesztési politika 35 millió évi többletet eredményezett a textiliparban. De ezen eredmény dacára, amelyet aránylag igen szerény eszközökkel ért el az állam, még mindig fennáll az az arány, hogy egész textil- és ruházati érte s a cigányát se, hogy a Gül Baba fellve őrzött piros rózsáját megdézsmálták. Nem így a Béla. Ő, amint jól tudja komám, közel­látó, aztán látta is már a Gül Babát, hogy a múltkor adták. Nahát dünnyögött, vállat vont és egyre hajtogatta: — Valami hibája van a Gábor diák­nak. Valami hibája van a Gábor diáknak, iparunk mindössze 21 százalékát fedezi az ország szükségletének. Ezek a számok, ha a fejlődés tekin­tetében megnyugtatók is, világosan be­szélnek amellett, hogy a szép kilátással megkezdett munkát abbanhagyni nem szabad, ha tényleg biztosítani akarjuk az országnak azokat az előfeltételeket, amelyeken a gazdasági függetlenség épülhet. Kormány és társadalom ma egy­értelműen sorompóba szállottak a gaz­dasági önállóság érdekében, amelyet ma az összes tényezők a nemzeti jólét for­rásának tekintenek. Az a tisztultabb társadalmi felfo­gás, mely egyrészről nagyobb harmóniát szült ipar, kereskedelem és mezőgazda­ság között s mely másrészt az ipar és kereskedelem fontosságát mindig jobban és jobban érvényre juttatja, remélni engedi, hogy a köztudat védelme alatt mind sikeresebben állíthatjuk a magyar ipart, a magyar kereskedelmet egy erős magyar közgazdaság szolgálatába. A „SOPRONI NAPLÓ“ TÁRCÁJA. Levelek. — Karcolat. — I. Komámura­m! Karácsony második napján a Béla szánkázni akart vinni bennünket, de éles fölszél kerekedett s mi féltettük a gyerekek torkát, tehát elmaradt a szánkázásunk. Kár­pótlásul a színházba mentünk, ahol a G . 1 Babát hirdették, amely darab a Béla előtt már ismerős volt, mivel első színreadásán a jómultkor már megnézte. Hát a szakállas török bácsik, a turbánnal, kaftánnal, azután a fürge szerecsen szolga (a Béla szerint a Szulamitból kérték kölcsön) a gyerekeket igen mulattatták. A­mikor pedig megpillan­tották tollas süvegével a Gábor diákot is, nyomában a karmazsin nadrágos cigány­­legénynyel, akkor tapso­sra ütödött össze a tenyerecskéjük Hát aki a Gábor diákot áb­rázolta, kackiás egy színésznő is volt, annyit mondhatok. Rugalmas a járása, amint a lépcső fokán a színpadra lejött, rugalmas a mozdulata, harsogó az éneke, fürge a tánca. Meg is voltunk elégedve vele én is, a gye­rekek is és magunkban se róttuk meg őket . Ugyan mi hibája volna — kérdezem én a Gábor diáknak? — Mi hibája volna ? Hát alacsonyollom, — feleli. Az a főhibája, hogy alacsonyollom. — Talán a cipője sarkát leütötte a garadicson a szegény — szólok (átkozottul is varrnak azok a vargák, nem győzöm a gyerekek lábbelijén tapasztalni). — Cipősarok nélkül is magasabb a Gábor diák — mondja tovább a Béla. Utána megszid, hogy otthon feledtük a messze­­látót is. Ezenközben rakta a diák a szilaj táncot. Dehát örökre nem rakhatta, véget kellett, hogy érje a tánca is. És amint véget ért a tánca, lent az állóhelyen megered, mint a záporeső a taps, vegyesen a kiáltással: Tárnái! Tárnái! És ekkor a Béla, előtte a kibontott színlappal, megböki a középső ujjával a homlokát és szinte vidáman mondja: — Tudtam, hogy valami hibája van a Gábor diáknak. Most már tudom is, hogy mi a hibája a Gábor diáknak Az a hibája a Gábor diáknak, hogy a színlapon Lendvai, a színpadon meg a Tárnai. De a komárnuram jól tudja azt is, hogy a gyermek telhetetlen. Mikor utolszor szállt alá a függöny a Gül-babának, akkor azon sopánkodtak, hogy milyen korán befejező­dött. Milyen kár, hogy távozniok kell. Addig­­addig a nyafogásuk, a nyöszörgésük, míg az apjok végtére és igy szól: — Isten neki, legyen hát karácsony, ha karácsony. És úgy tettünk, mint a körhintán szo­kás, hogy mikor megáll a hinta, nem szál­­lunk le a hajóról, a lóról, hanem a zsebbe nyúlunk, fizetünk és tovább hintázunk. Ott maradtunk az estéli előadáson is, a Kol­dus­g­r­ó­f­o­n. Hát ott a Bélát nem megint csalódás éri! Ő, a­mint tudja, komám, kö­zellátó. A színházi messzelátót meg otthon feledtük, a­miért ismételve is megszidott. Hát az első fölvonás végén, mikor a kol­dushad énekelve jár körbe a színpadon, azt mondja a Béla nekem: — Nagyszerű gyerek ez a Harsányi Margit. Milyen pompás cigánykereket vetett. — Hiszen aki cigánykerekezett, nem leány — jegyeztem meg én. — Hát mi? — kérdezi a Béla. cognac és likőrökkel dúsan EBRETH JAKOS friszbibis raktárát ajánlja a „film tuius? - - SOPRON, - -Virkarntal 50. Km­.

Next