Soproni Napló, 1908. július-szeptember (12. évfolyam, 148-223. szám)

1908-07-01 / 148. szám

2 kérdésben, és el tudtuk érni azt, hogy az újságkiadó szövetség mint erkölcsi testület, lankadatlan buzgalommal ügykörébe bele­vonhatta mindazokat a kérdéseket, melyek megoldásától hivatásunk erkölcsi és anyagi előbbrevitele függ, mindez elég bizonyíték arra, hogy szövetségünk biztos alapokon nyugszik és ügyeinek sikeres továbbvitele csak ezen az alapon képzelhető el. De hogy ez az alap megszilárduljon, szükségesnek tartom, hogy szemébe néz­zünk a kételkedőknek és a kishitűeknek is. Tíz évi működésünk alatt nem egyszer for­dult elő az az eset, hogy a türelmetlenség nem tartotta elégségesnek működésünk in­­tenzivitását, nem tartotta elég kézzelfogha­tónak azt az eredményt, melyet elértünk és csüggetegen az újságkiadók központját céltévesztettnek tartotta. Szívesen konstatá­lom, hogy a türelmetlenek tele voltak ügyünk iránt való buzgalommal és még türelmetlenségükben is csak a szövetség javát óhajtották, de a tisztelt közgyűlés szíves engedelmével kimondom, hogy sze­rintem a kifogások csak egy téves alapból való kiindulásból eredhetnek. Ha a tisztelt tagok közt bárki is volna, aki azt hinné, hogy az alapszabályokban letett elv, hogy a szö­vetség célja a tagok erkölcsi és anyagi ér­dekeinek istápolása, annyit jelent, hogy a szövetség személyenként megoldhatná ezt a nagy elvet és keretében minden egyes új­ságkiadó megtalálhatná egyéni érdeke sze­rint való boldogulását, nyilvánvaló, hogy hogy ez igen nagy tévedés volna. A szö­vetség összessége igenis arra törekszik, hogy általános érdekű dolgokat közösen megold, általános értékű kérdéseket kölcsö­nös egyetértéssel akképen kezel, hogy a közösségből mindenki megtalálja a hasznos útbaigazítást és ezzel emeli erkölcsi és anyagi­ alapját; azért kell hogy a szövet­ség minden egyes tagja fölfogásában arra a nívóra emelkedjék, hogy az összetartás maga a legfontosabb alapja együttműködé­sünknek és hogy ebben az összetartásban mindegyikünknek egyéni ambíciója, érvé­nyesülése és az egyesek által fölvetett esz­méknek a helyes irányítása mindig megta­lálja az általános méltánylást. Közös érdekeink előbbrevitelében min­denki megtalálja saját érdekeit is és ezért tartom szükségesnek azt, hogy szövetsé­günk ezen a szilárd alapon nyugodjék,­­ hogy együtt maradván, módjában is legyen minden egyes tagjának erkölcsi presztízsét és anyagi boldogulását is elősegíteni. Ha a szövetség tisztelt tagjai ezt akképen érzik át, mint én, akkor bizvást remélem, hogy szövetségünk biztos alapon indulhat céljai felé, melyek nem lehetnek mások, mint: hivatásunk erkölcsi nívóját emelni ; nyilván­tartani mindazt, ami ennek érdekében az egész világon történik; útbaigazítással szol­gálni tagjainknak ügyes-bajos dolgaiban; tudást és szakértelmet terjeszteni, hogy a mindnyájunk által szeretett és dédelgetett sajtó — a magyar hazafias sajtó — biztos kezű, alapos szakértelemmel bíró, modern műveltségű, buzgó és lelkes kiadókra tá­­maszkodhassék, akik lelkesedéssel és nagy hozzáértéssel megműveljék és megvessék ennek a sajtónak az anyagi alapját. * Erős a meggyőződésem, hogy az egész világon minden nemzet hírlapiro­dalma egy erős kezű, kellő szakképzettség­gel és nagy hozzáértéssel fölruházott újság­kiadó gárdára támaszkodott fejlődésében és hogy a hazai újságirodalomnak egy ilyen gárdára is okvetlen nagy szüksége van. Ennek a gárdának központot teremteni és ezt a központot kölcsönös egyetértéssel és ügyszeretettel föntartani, nagy feladatunk nekünk, akik most találjuk meg ambíciónk­nak a kielégítését hivatásunkban, de bizo­nyos, hogy ügyünk előbbrevitele egyúttal a hazai hírlapirodalomnak előbbrevitelét is jelenti. Mert csak úgy képzelem el magamnak a hazai sajtónak helyes irányban való fej­lődését, megerősödését és áldásos hatását,­­ ha a hírlapirodalomnak minden tényezője kellő hozzáértéssel, szakképzettséggel, széles látókörrel állapítja meg azt a helyes és tisz­tességes irányt, a­melyben a sajtó haladhat, hogy azt az áldásos működést kifejthesse, a­melyet kifejteni hivatva van. És itt hivalkodás nélkül konstatálhatjuk szövetségünk jubiláns közgyűlésén, hogy a hazai hírlapirodalom fejlődéséről csak azóta beszélhetünk, a­mióta ez a hírlapirodalom szakképzett, buzgó és leleményes, nem kö­zönséges látókörrel megáldott kiadókra tá­­maszkodhatik. Sőt, ha ki akarnánk lépni a hagyományos szakmánkbeli szerénységből, akkor konstatálhatnánk, hogy ez a jelenlegi kiadói gárda önmagából megerősödött tu­dásban és szakértelemben, a viszonyok helyes fölismerésében tanult és alkalmazott mindent, a­mi a sajtó megerősödéséhez és anyagi alapjának a megépítéséhez szükséges. Irigyelve nézzük hírlapíró társainkat az újságcsinálásban, a­kiket Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József, Jókai Mór, Kemény Zsigmond tanított és most Rákosi­­ Jenő, Kaas Ivor és sok fiatal mester tanít és a­kik ezeknek a korifeusoknak a példáit követve, jól megszántott ösvényeken halad­hatnak tovább nemes és lélekemelő foglal­kozásukban. Az a mai újságírói gárda, a­melynek kezére jutott a hazai sajtó sorsa, nagynevű példaadó elődökre tekinthet és modern eszközökkel könnyen törhet célja felé. A hazai újságkiadó ily példaadó elő­dökre alig tekinthet vissza és a­mit tud, a­mit produkál, a­mit belevisz az újságcsinálás mesterségébe, azt a fönnálló viszonyoktól ellesve kellett végeznie és azért nem is csoda, ha egy-egy társunk­­ egy kicsit el­tévedt a helyes útról. (A kritika hozzátartozik a helyzet tisztázásához.) Ha azt mondom, hogy eltévedt a helyes útról, akkor úgy érzem, hogy nem a helyes útón keresi lapja boldogulását. Kény­telen vagyok azonban konstatálni, hogy a helyes utat megtalálni nem is olyan könnyű. Hírlapjaink óriási módon megszapo­rodtak; a kiadók leleményessége rendkívüli eszközökhöz fordul a megélhetés körüli harcban. A keretek, melyekben az újság­csinálás mozog, óriási mértékben terjeszked­nek, a prosperálás intellektuális és gazda­sági okoknál fogva napról-napra nehezebb; irányok, a társadalmi életben észlelhető ál­landó forrongás által változnak; a hatás esz­közei, melyek évtizedeken át mértékadók voltak, eltompultak és az ádáz konkurrencia fokozott leleményességre és hatásosabb esz­közök keresésére serkentik az ujságcsináló­­kat és ebben a harcban és háborúban nem egyszer vagyunk szemtanúi olyan lehetetlen állapotoknak, melyeknek fölismerésében ag­gódva konstatáljuk — az ujságcsinálás szer­telenségeit. Való igazság, hogy újságot csinálni nem könnyű föladat. Az alapja kell, hogy becsületes, hazafias törekvés legyen. Tanítás, útbaigazítás, a jóra való serkentés, az igaz­ság keresése és hirdetése, a kritika tárgyi­lagossága, a hírszolgálat megbízhatósága, és még sok egyéb igen fontos dolog kell ahhoz, hogy megfelelő újságot csináljon valaki. És hogyha azt látjuk, hogy vannak ki­vételek és hogy nem mindig ezek a becses tulajdonságok adják meg egy-egy sajtó­­orgánumnak a képét, hanem szenzációhaj­hászással és olyan dolgok és ügyek repro­dukálásával számítanak a nagy­közönség kíváncsiságára, melyeket inkább el kellene vonni a nagy nyilvánosság elől a közerköl­­csiség szempontjából; sőt ha azt látjuk, hogy egy-egy sajtóorgánum állandóan a szenvedelmet csiklandozó közleményekkel óhajtja elterjedését biztosítani és ebben való törekvésében még a megengedhetetlent is beleviszi a konkurrenciába, akkor a kényez­tetett ízlésű szemlélő mindenesetre okkal ki­fogásolhatja ezt a szertelenséget. De jól tudjuk, hogy az idézett álla­potok csak kivételesen állanak fönn. A hazai sajtóorgánumok nagy többsége becsületesen és európai nívón állja meg helyét és oly kiválóan befolyásolja a kiadói gárda am­bícióját, hogy örömmel, buzgalommal és nagy lelkesedéssel állhat a hazai sajtó szol­gálatába, hogy szakképzettségével erős tá­masza lehessen. Hivatásunkban újságíró társainkkal együtt az idézett nagy újságíró korifeusok példája bennünket éppen úgy lelkesít, mint hirlapíró társainkat és úgyszólván — nob­lesse oblige — az anyagi alapok keresésé­ben féltve őrizzük meg lapjaink erkölcsi érintetlenségét. Annyi legitim forrása van az ezen a téren való boldogulásának, hogy­­ ezekből tisztességgel merítve, bőven kijut , szakadatlan munkásságunknak tisztességes f­elismerése. És ha mi magunk őrizkedni fogunk a szertelenségtől; mi magunk is óvakodni fogunk a tisztességtelen versenytől; mi ma­gunk is azon a korláton innen maradunk, a­mely az egymást megkárosító szándékot ki­zárja; mi magunk csak tisztességes eszkö­­­­zökkel veszünk részt a versenyben, akkor hozzájárulunk ahhoz, hogy a hazai sajtó­­ biztos alapon haladjon pályafutásán, melyet oly fényesen betart. ... . . Feladataink, céljaink tehát tisztán áll­­­­hatnak előttünk. Én úgy hiszem, hogy kö­­­­­elességünk mindent megtenni, a­mi alkal­­­­mas arra, hogy szövetségünk megerősödjék,­­ munkaképessége fokozódjék és tekintélye­­ gyarapodjék. Erős hittel kell belemennünk a mun­kába, mert ez a munka, a­melyet közös erővel végezünk, azok a célok, melyeket a közösség érdekében követünk, nemcsak a közösségnek nagy általánosságban fognak gyümölcsöt hozni, hanem mindegyikünknek az ambícióját kielégíthetik és egyéni boldo­gulásunkat is megteremthetik. A nagyszabású beszédet, mely a hall­gatóságra láthatólag mély benyomás tett, zajos éljenzéssel és tapssal fogadták. Most Baán főispán, majd Töpler pol­gármester emelkedtek szólásra, hogy meg­köszönjék az elnök üdvözlését és szerencsét és sikert kívánjanak a szövetségnek további működésében. R­á­b­e­r László kért ezután szót és magasztalással emlékezett meg Zilahy Simon elnöknek a szövetség megalakítása és felvirágzása körül szerzett érdemeiről. Arra kérte őt, hogy maradjon továbbra is irányító vezére a szövetségnek, mely min­den sikerét neki köszönheti. Ezután Illés József ismertette gondo­san megírt évi jelentését, megemlékezvén a szövetség elhunyt tagjairól is, ezek D­u­­­dás Adolf (Gyöngyös), Mártonffy Imre (Újpest) és Parlaghy Ferenc (Budapest), majd ismertette a számadást és költség­­vetést, melyet vita nélkül fogadtak el és a felmentést minden irányban megadták. Az elnök ismertette ezután az üdvözlő táviratokat. Az Otthon nevében Rákosi Jenő küldött üdvözletet, a Budapesti Újság­írók Egyesülete nevében Herceg Ferenc, üdvözölték még a szövetséget Ábrányi Kornél, a sajtóiroda főnöke, Blockner Izidor, hirdető-irodatulajdonos, Zeisler Béla (a Nap nevében), az Arad és Vidéke, Leopold Gyula hirdető-irodatulajdonos, B­e­t­e­g­h Pál (Székelyudvarhely), L­e­n­d­v­a­y Sándor (Budapest), Makay József (a Ti­szántúl igazgatója), Vadnay Henrik, a Pesti Napló igazgatója, ki jelenleg Karls­­badban van. Jutassy Ödön jelentette be a szak­írók egyesületének üdvözletét G­e 1l é­r­i Mór megbízásából. Majd a hirdetési ügyről keletkezett egy kisebb vita, melyben Sichermann Mór (Máramarossziget) és Pető Sándor vettek részt, míg szakszerű felvilágosí­tással Marton Sándor dr. a szövetség ügyésze szolgált. Megkérték az elnököt, SOPRONI NAPLÓ, Július 1.

Next