Soproni Napló, 1908. július-szeptember (12. évfolyam, 148-223. szám)
1908-07-01 / 148. szám
2 kérdésben, és el tudtuk érni azt, hogy az újságkiadó szövetség mint erkölcsi testület, lankadatlan buzgalommal ügykörébe belevonhatta mindazokat a kérdéseket, melyek megoldásától hivatásunk erkölcsi és anyagi előbbrevitele függ, mindez elég bizonyíték arra, hogy szövetségünk biztos alapokon nyugszik és ügyeinek sikeres továbbvitele csak ezen az alapon képzelhető el. De hogy ez az alap megszilárduljon, szükségesnek tartom, hogy szemébe nézzünk a kételkedőknek és a kishitűeknek is. Tíz évi működésünk alatt nem egyszer fordult elő az az eset, hogy a türelmetlenség nem tartotta elégségesnek működésünk intenzivitását, nem tartotta elég kézzelfoghatónak azt az eredményt, melyet elértünk és csüggetegen az újságkiadók központját céltévesztettnek tartotta. Szívesen konstatálom, hogy a türelmetlenek tele voltak ügyünk iránt való buzgalommal és még türelmetlenségükben is csak a szövetség javát óhajtották, de a tisztelt közgyűlés szíves engedelmével kimondom, hogy szerintem a kifogások csak egy téves alapból való kiindulásból eredhetnek. Ha a tisztelt tagok közt bárki is volna, aki azt hinné, hogy az alapszabályokban letett elv, hogy a szövetség célja a tagok erkölcsi és anyagi érdekeinek istápolása, annyit jelent, hogy a szövetség személyenként megoldhatná ezt a nagy elvet és keretében minden egyes újságkiadó megtalálhatná egyéni érdeke szerint való boldogulását, nyilvánvaló, hogy hogy ez igen nagy tévedés volna. A szövetség összessége igenis arra törekszik, hogy általános érdekű dolgokat közösen megold, általános értékű kérdéseket kölcsönös egyetértéssel akképen kezel, hogy a közösségből mindenki megtalálja a hasznos útbaigazítást és ezzel emeli erkölcsi és anyagi alapját; azért kell hogy a szövetség minden egyes tagja fölfogásában arra a nívóra emelkedjék, hogy az összetartás maga a legfontosabb alapja együttműködésünknek és hogy ebben az összetartásban mindegyikünknek egyéni ambíciója, érvényesülése és az egyesek által fölvetett eszméknek a helyes irányítása mindig megtalálja az általános méltánylást. Közös érdekeink előbbrevitelében mindenki megtalálja saját érdekeit is és ezért tartom szükségesnek azt, hogy szövetségünk ezen a szilárd alapon nyugodjék, hogy együtt maradván, módjában is legyen minden egyes tagjának erkölcsi presztízsét és anyagi boldogulását is elősegíteni. Ha a szövetség tisztelt tagjai ezt akképen érzik át, mint én, akkor bizvást remélem, hogy szövetségünk biztos alapon indulhat céljai felé, melyek nem lehetnek mások, mint: hivatásunk erkölcsi nívóját emelni ; nyilvántartani mindazt, ami ennek érdekében az egész világon történik; útbaigazítással szolgálni tagjainknak ügyes-bajos dolgaiban; tudást és szakértelmet terjeszteni, hogy a mindnyájunk által szeretett és dédelgetett sajtó — a magyar hazafias sajtó — biztos kezű, alapos szakértelemmel bíró, modern műveltségű, buzgó és lelkes kiadókra támaszkodhassék, akik lelkesedéssel és nagy hozzáértéssel megműveljék és megvessék ennek a sajtónak az anyagi alapját. * Erős a meggyőződésem, hogy az egész világon minden nemzet hírlapirodalma egy erős kezű, kellő szakképzettséggel és nagy hozzáértéssel fölruházott újságkiadó gárdára támaszkodott fejlődésében és hogy a hazai újságirodalomnak egy ilyen gárdára is okvetlen nagy szüksége van. Ennek a gárdának központot teremteni és ezt a központot kölcsönös egyetértéssel és ügyszeretettel föntartani, nagy feladatunk nekünk, akik most találjuk meg ambíciónknak a kielégítését hivatásunkban, de bizonyos, hogy ügyünk előbbrevitele egyúttal a hazai hírlapirodalomnak előbbrevitelét is jelenti. Mert csak úgy képzelem el magamnak a hazai sajtónak helyes irányban való fejlődését, megerősödését és áldásos hatását, ha a hírlapirodalomnak minden tényezője kellő hozzáértéssel, szakképzettséggel, széles látókörrel állapítja meg azt a helyes és tisztességes irányt, amelyben a sajtó haladhat, hogy azt az áldásos működést kifejthesse, amelyet kifejteni hivatva van. És itt hivalkodás nélkül konstatálhatjuk szövetségünk jubiláns közgyűlésén, hogy a hazai hírlapirodalom fejlődéséről csak azóta beszélhetünk, amióta ez a hírlapirodalom szakképzett, buzgó és leleményes, nem közönséges látókörrel megáldott kiadókra támaszkodhatik. Sőt, ha ki akarnánk lépni a hagyományos szakmánkbeli szerénységből, akkor konstatálhatnánk, hogy ez a jelenlegi kiadói gárda önmagából megerősödött tudásban és szakértelemben, a viszonyok helyes fölismerésében tanult és alkalmazott mindent, ami a sajtó megerősödéséhez és anyagi alapjának a megépítéséhez szükséges. Irigyelve nézzük hírlapíró társainkat az újságcsinálásban, akiket Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József, Jókai Mór, Kemény Zsigmond tanított és most Rákosi Jenő, Kaas Ivor és sok fiatal mester tanít és akik ezeknek a korifeusoknak a példáit követve, jól megszántott ösvényeken haladhatnak tovább nemes és lélekemelő foglalkozásukban. Az a mai újságírói gárda, amelynek kezére jutott a hazai sajtó sorsa, nagynevű példaadó elődökre tekinthet és modern eszközökkel könnyen törhet célja felé. A hazai újságkiadó ily példaadó elődökre alig tekinthet vissza és amit tud, amit produkál, amit belevisz az újságcsinálás mesterségébe, azt a fönnálló viszonyoktól ellesve kellett végeznie és azért nem is csoda, ha egy-egy társunk egy kicsit eltévedt a helyes útról. (A kritika hozzátartozik a helyzet tisztázásához.) Ha azt mondom, hogy eltévedt a helyes útról, akkor úgy érzem, hogy nem a helyes útón keresi lapja boldogulását. Kénytelen vagyok azonban konstatálni, hogy a helyes utat megtalálni nem is olyan könnyű. Hírlapjaink óriási módon megszaporodtak; a kiadók leleményessége rendkívüli eszközökhöz fordul a megélhetés körüli harcban. A keretek, melyekben az újságcsinálás mozog, óriási mértékben terjeszkednek, a prosperálás intellektuális és gazdasági okoknál fogva napról-napra nehezebb; irányok, a társadalmi életben észlelhető állandó forrongás által változnak; a hatás eszközei, melyek évtizedeken át mértékadók voltak, eltompultak és az ádáz konkurrencia fokozott leleményességre és hatásosabb eszközök keresésére serkentik az ujságcsinálókat és ebben a harcban és háborúban nem egyszer vagyunk szemtanúi olyan lehetetlen állapotoknak, melyeknek fölismerésében aggódva konstatáljuk — az ujságcsinálás szertelenségeit. Való igazság, hogy újságot csinálni nem könnyű föladat. Az alapja kell, hogy becsületes, hazafias törekvés legyen. Tanítás, útbaigazítás, a jóra való serkentés, az igazság keresése és hirdetése, a kritika tárgyilagossága, a hírszolgálat megbízhatósága, és még sok egyéb igen fontos dolog kell ahhoz, hogy megfelelő újságot csináljon valaki. És hogyha azt látjuk, hogy vannak kivételek és hogy nem mindig ezek a becses tulajdonságok adják meg egy-egy sajtóorgánumnak a képét, hanem szenzációhajhászással és olyan dolgok és ügyek reprodukálásával számítanak a nagyközönség kíváncsiságára, melyeket inkább el kellene vonni a nagy nyilvánosság elől a közerkölcsiség szempontjából; sőt ha azt látjuk, hogy egy-egy sajtóorgánum állandóan a szenvedelmet csiklandozó közleményekkel óhajtja elterjedését biztosítani és ebben való törekvésében még a megengedhetetlent is beleviszi a konkurrenciába, akkor a kényeztetett ízlésű szemlélő mindenesetre okkal kifogásolhatja ezt a szertelenséget. De jól tudjuk, hogy az idézett állapotok csak kivételesen állanak fönn. A hazai sajtóorgánumok nagy többsége becsületesen és európai nívón állja meg helyét és oly kiválóan befolyásolja a kiadói gárda ambícióját, hogy örömmel, buzgalommal és nagy lelkesedéssel állhat a hazai sajtó szolgálatába, hogy szakképzettségével erős támasza lehessen. Hivatásunkban újságíró társainkkal együtt az idézett nagy újságíró korifeusok példája bennünket éppen úgy lelkesít, mint hirlapíró társainkat és úgyszólván — noblesse oblige — az anyagi alapok keresésében féltve őrizzük meg lapjaink erkölcsi érintetlenségét. Annyi legitim forrása van az ezen a téren való boldogulásának, hogy ezekből tisztességgel merítve, bőven kijut , szakadatlan munkásságunknak tisztességes felismerése. És ha mi magunk őrizkedni fogunk a szertelenségtől; mi magunk is óvakodni fogunk a tisztességtelen versenytől; mi magunk is azon a korláton innen maradunk, amely az egymást megkárosító szándékot kizárja; mi magunk csak tisztességes eszközökkel veszünk részt a versenyben, akkor hozzájárulunk ahhoz, hogy a hazai sajtó biztos alapon haladjon pályafutásán, melyet oly fényesen betart. ... . . Feladataink, céljaink tehát tisztán állhatnak előttünk. Én úgy hiszem, hogy köelességünk mindent megtenni, ami alkalmas arra, hogy szövetségünk megerősödjék, munkaképessége fokozódjék és tekintélye gyarapodjék. Erős hittel kell belemennünk a munkába, mert ez a munka, amelyet közös erővel végezünk, azok a célok, melyeket a közösség érdekében követünk, nemcsak a közösségnek nagy általánosságban fognak gyümölcsöt hozni, hanem mindegyikünknek az ambícióját kielégíthetik és egyéni boldogulásunkat is megteremthetik. A nagyszabású beszédet, mely a hallgatóságra láthatólag mély benyomás tett, zajos éljenzéssel és tapssal fogadták. Most Baán főispán, majd Töpler polgármester emelkedtek szólásra, hogy megköszönjék az elnök üdvözlését és szerencsét és sikert kívánjanak a szövetségnek további működésében. Ráber László kért ezután szót és magasztalással emlékezett meg Zilahy Simon elnöknek a szövetség megalakítása és felvirágzása körül szerzett érdemeiről. Arra kérte őt, hogy maradjon továbbra is irányító vezére a szövetségnek, mely minden sikerét neki köszönheti. Ezután Illés József ismertette gondosan megírt évi jelentését, megemlékezvén a szövetség elhunyt tagjairól is, ezek Dudás Adolf (Gyöngyös), Mártonffy Imre (Újpest) és Parlaghy Ferenc (Budapest), majd ismertette a számadást és költségvetést, melyet vita nélkül fogadtak el és a felmentést minden irányban megadták. Az elnök ismertette ezután az üdvözlő táviratokat. Az Otthon nevében Rákosi Jenő küldött üdvözletet, a Budapesti Újságírók Egyesülete nevében Herceg Ferenc, üdvözölték még a szövetséget Ábrányi Kornél, a sajtóiroda főnöke, Blockner Izidor, hirdető-irodatulajdonos, Zeisler Béla (a Nap nevében), az Arad és Vidéke, Leopold Gyula hirdető-irodatulajdonos, Betegh Pál (Székelyudvarhely), Lendvay Sándor (Budapest), Makay József (a Tiszántúl igazgatója), Vadnay Henrik, a Pesti Napló igazgatója, ki jelenleg Karlsbadban van. Jutassy Ödön jelentette be a szakírók egyesületének üdvözletét Ge 1l éri Mór megbízásából. Majd a hirdetési ügyről keletkezett egy kisebb vita, melyben Sichermann Mór (Máramarossziget) és Pető Sándor vettek részt, míg szakszerű felvilágosítással Marton Sándor dr. a szövetség ügyésze szolgált. Megkérték az elnököt, SOPRONI NAPLÓ, Július 1.