Soproni Napló, 1908. október-december (12. évfolyam, 224-296. szám)

1908-10-01 / 224. szám

ország csak egy jelentéktelen kiskereskedő­jének, kisiparosának a létérdekein ejtenek-e sebet. Állampapírjaink árfolyamát lenyomták, hitelképességünkről riasztó híreket terjesz­tettek, gyáraink utazóit üzleteikből kiutasí­tották, kereskedőink és kisiparosaink elé vásáraik látogatása tekintetében akadályokat gördítettek, mintha nem is szövetséges, hanem vad idegen állam alattvalóival szem­ben jártak volna el. Természetes, hogy ily körülmények között a kiegyezési tárgyalások pozitív irányban való befejezése a megnyugvás érzetét keltette minden körben, aminthogy a megnyugvás érzete követte volna a két állam gazdasági terén való végleges szaka­dását is. Mert a gazdasági életnek biztos, vagy legalább is emberileg kiszámítható körülményekkel kell és lehet csak számí­tania és az uralkodó bizonytalanságnak az ország gazdasági téren való önállósítása épp­úgy véget vetett volna, mint a szerző­dés megkötése, ha a szakadás a rázkódta­­tás­ok egész sorával is járt volna. A kiegyezés tíz évre újból állandósí­totta gazdasági viszonyainkat. Meddő dolog volna most annak a taglalásába bocsátkozni, vájjon h­agy-e az ár, amit a bizonytalanság kiküszöböléséért fizetnünk kell. Csak afölött sajnálkozunk, hogy a szerződés megköté­séből ránk nehezedő új terhek nem mind olyanok, mint például a kvóta­emelés, melynek terhe az adózó polgárok közt teherviselőképességük arányában oszlik meg, hanem van köztük olyan is, mely gazda­sági életünk munkásainak egyetlen egy csoportjára súlyosodik, anélkül, hogy e csoport képviselői más oldalon kárpótlás­ban részesednének. Ily egyoldalúan káros hatású a cukor­­sártaxe kérdésének a kiegyezésben történt megoldása. ÍPott­tatás következik. HÍREK. Naptár. — Tájékoztató. Csütörtök, október 1. Rémig. — A nap kel 6 órakor, nyugszik 6-39 órakor. Sopron, szeptember 30. A király nevenapja. Október hó negyedikén lesz a király nevenapja. Ebből az alkalomból a szent Mihály templomban reggeli tíz órakor ünnepi szent­mise lesz, melyre a város hatósága a mai nap folya­mán meghívta a közhatóságok tisztikarát. Heimler Károly dr rendőrfőkapitány visszaérkezett szabadságáról és holnap át­veszi a hivatal vezetését Schindler András dr alkapitánytól. Székfoglalás. B­i­z­z­e­r Mihály, a felső­­szakonyi katholikus hívők uj plébánosa, mint értesülünk, a tegnapi nap folyamán foglalta el új állomáshelyén a plébániát. A község ünnepiesen fogadta uj plébánosát. Kinevezések Az igazságügyminiszter Csákovics Ferenc bácsalmási kir. járás­­birósági dijnokot a kapuvári, Schweiger Béla kismartoni járásbirósági dijnokot a kis­martoni járásbírósághoz írnokká, S­z­i­g­e­t­h­y Károly kolozsvári járásbirósági dijnokot pedig a csepregi kir. járásbírósághoz végre­hajtóvá nevezte ki. Megbízás. A kereskedelemügyi mi­nisztériumban most készültek el az új út­törvény javaslatának a tervezetével. A ter­vezet igen terjedelmes munka és egészen új alapra fogja fektetetni az útügyet. A ter­vezetnek egyik fontos intézkedése, hogy újra meg kell állapítani az utak hálózatát. Lesznek megyei és járási útadók és lesznek járási mérnökök, kik közvetlenül a főszolga­bírónak, műszaki tekintetben pedig az állam építő hivatalnak vannak alárendelve. A ter­vezet tárgyalásán november hó folyamán ankét lesz, melyre Keleti Izsó kir. fő­mérnököt, állami építő hivatalunk főnökét meghívta Kossuth Ferenc kereskedelmi miniszter. Új beosztás a törvényszéknél. A holnapi naptól fogva Élő Ferenc törvény­­széki bíró lesz a büntető főtárgyalások elnöke, Rátz Ottó dr. pedig ezentúl mint szavazó bíró és a fellebbviteli ügyek elő­adója fog szerepelni a büntető tanácsban. Egy ideig azonban még ő elnököl azokban az ügyekben, melyekben Él­ő Ferenc ve­zette a vizsgálatot. Rátz Ottó dr. nagy szakértelemmel gyors áttekintéssel járt el a főtárgyalások vezetésében és azért sokan sajnálják az elnöki székből való távozását. Ugyancsak most kezdi meg vizsgálóbírói működését Szenyi Antal dr. A telek­­könyvből megmarad Kása Gábor tvszéki bíró, a polgári fellebbezési tanács elnöke pedig Hutás József lesz. Kápolnaszentelés Kapuvárott. A kapuvári temetőben épített kápolnát vasár­nap délelőtt szentelte fel Németh János prépost-plébános. A felszentelésre a kör­nyékről számosan mentek be, kik a kapu­váriakkal együtt tíz óra előtt indultak el a temetőbe. Az önkéntes tűzoltótestület szin­tén kint volt, úgyszintén a katholikus legény­­­­egyesület is. A felszentelésnél a környék egész papsága segédkezett. A prépost előbb kívül, majd pedig belül szentelte fel a szép kápolnát, mely után Farkas Sándor kerü­leti esperes mondotta el a prédikációt nagy ékesszólással. A szent beszédet rendkívül sokan hallgatták, alig tudtak elférni a tágas­­ helyen. A prédikáció befejezése után a­­ kápolnában szent­mise volt, melyet Né­­­­meth János prépost mondott. Adófelszólamlási tárgyalások. A soproni pénzügyigazgatóság székhelyén 1908—1910. években működő adófelszó­lamlási bizottság október hó 12-én kezdi meg működését. A bizottság elnöke S­u­­­gár Sándor, tagjai a kincstár részéről Hajnal Endre, Thirring Nándor ren­des, Páris Frigyes és Szabó Arnold póttagok, a városi törvényhatóság részéről Steiner Károly rendes, Fodor József pót-, a vármegye részéről B­i­r­i­n­g­e­r Má­tyás rendes és Balkay Adolf póttag. A bizottság először a vidéki felebbezéseket intézi el, azután a soproniakat. Körülbelül 900 felebbezés vár elintézésre. A tárgyalá­sok nyilvánosak, az adókötelesek megjelen­hetnek azokon, de észrevételeket nem te­hetnek. A sziniévad kezdete. Alig két hét múlva ismét megnyílnak színházunk kapui és Nádasy József színtársulata megkezdi színipadját. Az igazgató nagy gondot fordít a műsorra és az előadásokra és így érthető, hogy már is tudatta velünk az első színházi napok műsorát, úgyszintén az új tagok bemutatkozását. A megnyitó előadás októ­ber 17-én lesz és pedig megnyitóul Bródy Sándornak nagysikerű falusi története a „Tanítónő“ kerül színre a címszerepben H­a­r­s­á­n­y­i Margittal a társulat egyik kiváló új tagjával két közönségünk is bizonyára örömmel lát viszont. Másnap 18-án, vasár­nap két előadás lesz és pedig délután a „Három pár cipő« című víg operett, este Szil­assy Etelka felléptével „Gyi­­mesi vadvirág“, Géczi István kiváló népszínműve kerül színre. Az új koloratúr énekesnő, a szép hangú Görög Olga 19-én mutatkozik be „Varázskeringő“ Strausz nagysikerű operettjében. Az új tenorista, Gál­góc­zi Lajos 22-én lép fel először a „Cigánybáró“ címszerepében. Az első operett premier 24-én lesz amikor is a nagysikerű és gyönyörű zenéjű „Gép­iró kisasszonyt“ mutatja be a színház. A következő napokban sorban mutatja be a társulat a „Bíborost“, a „Gyerme­ket“, a „Hálás utókort“, mely darab az „Ördög“ című darabbal szemben megnyerte az akadémia díját. November havában kerül bemutatóra teljesen új ki­állításban a „Tatárjárás“ nagyoperett, melylyel szintén már előkészült a társulat. — Mint az itt felsorolt műsor igazolja, Nádasy igen szép programmal fog be­vonulni Sopronba, és így bizonyára nem fog elmaradni a közönség pártfogása sem. — A színidény előkészítésére és a bérletek gyűjtésére már a napokban megérkezik Nemes László színházi titkár, a­ki C­a­­­h­r­y Ferenccel együtt fogja a bérletgyűjtést végezni. Bankett a kapuvári kaszinóban. A kápolna felszentelése alkalmából a kapuvári kaszinóban bankett volt, amelyen a kapu­vári intelligens, ipari és kereskedői osztály és a polgárság is megjelent. Ott volt H­a­­j­a­s Antal alispán is, ki a felszentelésen is­­ részt vett, Vogel József megyei főorvos és Vo­gel József mérnök, építési vállalkozó, a­ki a kápolnát építette. A felköszöntők sorát,­­ Németh János prépost nyitotta meg. Utána Horváth Gyula, a kaszinó elnöke­­ szép szavakban üdvözölte a vendégeket,­­ majd pedig Hajas Antal mondott szép­­ beszédet, köszöntvén a kapuváriakat. Ezeken­­ kívül még sok szép beszéd hangzott el, s­­ csak a késő esti órákban széledt el a társaság. Szentirmay Elemér meghalt. A­­ magyar dalköltők egyik legjelesebbje,­­ Szentirmay Elemér, családi nevén va­­dosfai és zsidi Németh János, egy régi nemesi család sarjadéka, tegnap meghalt Budapesten. Az elhunyt jeles zeneszerző a mi vármegyénk fia volt. Horpácson szüle­tett 1836-ban, tehát 72 éves volt. Egyetemi tanulmányainak a befejezése után gazdál­kodott, majd szolgabiróvá választották meg. Később az első magyar általános biztosító társaság kötelékébe lépett és ezenközben egyre írta szebbnél szebb dalait, melyek csakhamar elterjedtek országszerte. Nem­csak mint zeneköltő volt kiváló, de dalai nagy részéhez a szöveget is maga írta. Ki ne ismerné például egyik legszebb dalát, azt, amelyik így kezdődik. Csak egy szép lány van a világon... Aki csak életében egyszer is szerelmes volt, az ismeri ezt a bájos nótát és ha most mind­azok, kiket e szép nóta ábrándos hangu­lata egyszer megihletett, mindnyájan egy virágszálat adnának a költő koporsójára, úgy virágos kertté válnék tőle az egész kerepesi temető. Örökre feledhetetlenné tette nevét azokkal a nótákkal is, amelyeket ismertebb népszínműveinkhez készített, így ő írta a Falurossza, a Sárga csikó, a Piros bugyelláris, az Éjjel az erdőn, az Ingyenélők kedves, han­gulatos nótáit. A magyar dalköltészet virá­gos mezején örökre emlékezetes marad az ő neve és bizonyára talál a vármegye is valamely alkalmas módot az ő emlékének a fenntartására. SOPRONI NAPLÓ. Október 1. vize dr. Bókay egyetemi tanár elemzése szerint szénsavban dúsabb a k­ondorfin.­ Borral keverve kellemes, egészséges, üdítő ital. 1461 Járvány esetén, mint ivóvíz a legjobb óvszer. Főraktár: FRISCHMAN MÓRNÁL Sopron, Domonkos­ utca 17. — Telefon 226.

Next