Soproni Napló, 1909. július-szeptember (13. évfolyam, 146-222. szám)
1909-08-12 / 182. szám
XIII. évfolyam. Sopron, 1809. csütörtök, augusztus 12. 182 (1626.) szám Egy évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. M. k. postatakarékp. szám és clearing-forgalom 17196. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: RÁBEL LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Várkernet 72. sz. Távbeszélő: Szerkesztőség 202. — Kiadóhivatal 19. sz.. Osztrák szervezkedés. Sopron, augusztus 11. Alig van nap, hogy ne olvasnánk, hogy az osztrákok a magyar terményekre kimondják a bojkottot. A nálunk hebehugyán megcsinált tulipán-mozgalomra az a válasz, hogy ha mi nem vásárolunk osztrák ipari cikket, hát akkor ők nem vásárolnak magyar nyersterményt. Csak az a baj, hogy a mi tulipán-mozgalmunk a nemzeti küzdelem lelkes napjaiban született és el is múlt a küzdelem befejezésével. Ellenben az osztrákok következetesen folytatják a magyar termények bojkottálását és kevesebb lármával, de annál több kitartással küzdenek a magyar behozatal ellen. Nekik nem kell tulipánjelvény, de azért megtartják a fogadalmukat, mert napról-napra tapasztalhatjuk, miként apad meg a magyar cikkek kivitele. Ez talán nem volna végzetes baj, ha viszont az osztrák ipari cikkek behozatala nem szaporodnék óriási arányokban. A forgalmi statisztika azonban azt bizonyítja, hogy a tulipán-mozgalom keletkezése óta nagyon is megnövekedett a mi behozatalunk. Ami nemcsak azt bizonyítja, hogy egyelőre nem lehetünk meg osztrák ipar nélkül, de bizonyítja azt is, hogy nincs bennünk állhatatosság, mert olyan ipari cikkeket is szívesen importálunk, amelyekben egyébként nem szorulnánk osztrák gyártmányra. Hogy tovább ne menjünk, itt van az osztrák sör, amelyről csak a minap mondtuk el a véleményünket. Az osztrák sörgyárak felemelték a sörárakat, mire a soproni vendéglősök nem azzal feleltek, hogy ezután nem mérnek osztrák sört, hanem inkább ők is felemelték a sörárakat. Igaz, hogy nem valamennyien, mert a vendéglősök közül többen kijelentették már, hogy nem emelik fel az árakat. Mi azonban jobban szerettük volna, ha az összes soproni vendéglősök elhatározzák, hogy mostantól kezdve nem mérnek osztrák sört. De nálunk nincs semmi összetartás. Annál szigorúbban értelmezik az osztrákok a maguk szervezkedését. A mi vidékünk már eddig is keservesen érzi, mennyivel kevesebb bort vásárolnak itt az osztrák vendéglősök, mint eddig tették. Pedig a sopron-ruszti borvidéknek eddig az osztrákok voltak a legjobb vevői. Csak a napokban mondták ki a bojkottot a magyar lisztre, most pedig már olyan apró cikkeket is bojkott alá helyeznek, mint a minő a méz. Ha ez tovább is így tart, hát nem lesz terményünk, amely Ausztriában vevőre találna. Mi ebből a tanulság, hogy nekünk is szervezkednünk kell, de kevesebb lármával és több következetességgel. A magyar iparpártolás szent eszméjét nem gombjukban kell viselnünk, hanem szívünkben. Nem szájaskodni kell, de cselekedni. Még áldozatok árán is. Vagy békét kötni féltékeny szomszédunkkal, aki épúgy rászorul a mi terményeinkre, mint ahogy mi rászorulunk az ő ipari cikkeire. Legalább egyelőre. Jó. Gyermekvédelem. írta Kovácsics Sándor. Porladony, augusztus 10. (Folytatás.) Hányszor megtörténik, hogy a kicsinyek lángtengerbe borítják játékukkal az egész helységet. Amint legközelebb történt Lőcsén is, egy kis játszó leány perzselte fel a helységet. A szegény szülők semmit sem gyanítva, mezei munkájukat végezték, egyszer csak megkondul a falu kis harangja; talán délre harangoznak, talán aMindenható a természet megmásíthatatlan törvényénél fogva egy embertársukat szólította ki az élők sorából? Nem, rémesen kiáltanak fel: tűz van! Tűz van! Lélekszakadva futnak kis községük felé, látva az óriási füstgomolyt, a lángtengert, mely egyszerű szalmafedelű hajlékuk felett ellenségként dühöng. Haza érve, első gondjuk kedves magzataik: éltük kockáztatásával rohannak a lángok közé, s fogják fel azokat, hozzák ki félholtan, ha csakugyan képesek még kihozni, vagy talán egy irgalmas szamaritánus kivonszolta őket a kis ablakon, megmentve életüket. Egy másik szülő, tartván attól, hogy gyermekei belül gyújtják meg a házat, kívül hagyja őket, ad kezükbe darabka kenyeret. S ha a gyermek keservesen kénytelen végig nézni, mint eszi meg kenyerét a házőrző eb, megvigasztalódik, mert van a kertben zöld gyümölcs elég, úgy ellakik belőle, mintha csak terített asztalhoz ültették volna. Hogy azután hogyan adja meg az árát, elég szomorúan tanúskodnak a tények. De még itt sincs vége a szegény gyermek viselt dolgainak; jön egy csoport kamasz gyermek, lopni az éretlen gyümölcsöt, vagy játszani, akár így, akár úgy, elkezdenek civakodni, természetes dolog, hogy a kisebb húzza a rövidebbet, örüljön szegény, ha csak a fejét sütötték be, s szemét, lábát, kezét meghagyták. Megtörténik néha, hogy jön egy sereg koldus; világtalan társuknak éppen vezetőre van szüksége, s a kis házőrzőt magukkal viszik, s pár év múlva meglátja a vásáron a kitörött kezű, alamizsnát kérő kis koldust, nem hogy ráismerne fiára, hanem oldalba löki, mondván: „Magamnak sincs, mit adjak neked — nyomorult!” Egy anya szivszaggatva rohan szomszédjához s kétségbeeső hangon jajgat: „Istenem, Istenem, segítsen, édes szomszédom, Pistikám a kiutba esett!” Összefutnia,ki a szomszédok, tudja Isten szerencsére, vagy szerencsétlenségre, kihúzzák a kis Pistikát és pokrócdarabbal, kefével döngölvén, életre hozzák. De a szegény fiút azóta nehéz nyavalya bántja, semmiféle költséggel, s gyógyszerrel nem tudnak rajta segíteni. Több szülő 6—7 éves gyermekét bízza meg kisebb gyermekei felügyeletével; ezek, amint az utcán játszadoznak, szilaj ló, vagy tehén rohan feléjük: a kis őr megragadja kis öccse kezét, de a kicsikének, amint az udvarba akar menni, megbotlik lába s kitöri gyenge kezecskéjét. Fut ki az anya a keserves sírásra, de hasztalan minden segítség, nyomorék lesz gyermeke. Míg máshol a kis dajka ejti el kis testvérét, másutt pedig fegyverhez nyúlván, társát lövi meg, vagy egyik a másikat fejszével, vagy más éles eszközzel bántja meg, ismét máshol a piros szinü mérges bogyót gyümölcs gyanánt eszik meg s kínos fájdalommal fosztatnak meg életüktől. Sok kellemetlenséggel kell az embernek találkoznia e világon, mi életét megkeseríti, de annál nagyobb csapás nem érhet senkit, mintha nyomorék gyermek van házánál. Tekintélyes városokban s népesebb községekben, a tanügynek fenkölt, nemes szivü férfiai édes hazánkban is állítanak fel kisdedóvó-intézeteket, hol a kicsinyek gondos őrizet alatt vannak. Tekintve népünk sokféle terheit és szükségleteit, melyekkel egész életükben kénytelenek megküzdeni, álmunkban sem gondolhatunk kisebb községeinkben nagy áldozattal járó kényelmes gyermekkertekre vagy menedékhelyre; meg kell elégednünk azzal, ha községeinkben a legkezdetlegesebb alakban tudjuk azt megalapítani. Minthogy a jó levegő minden élőlényre nézve a legfontosabb, mely minél tisztább, annál jótékonyabban hat nemcsak a test szervezetére, hanem a lélek fejlődésére is: copac és likőrökkel dúsan EBRETH JÁNOSfelszerelt raktárát ajánlja drogériája a „rakaté kutyához“ Várkerület 59. szám.