Soproni Napló, 1909. július-szeptember (13. évfolyam, 146-222. szám)

1909-08-12 / 182. szám

XIII. évfolyam. Sopron, 1809. csütörtök, augusztus 12. 182 (1626.) szám Egy évre 20 K, félévre 10 K, negyedévre 5 K. M. k. postatakarékp. szám és clearing-forgalom 17196. POLITIKAI NAPILAP. Felelős szerkesztő: RÁBEL LÁSZLÓ. Szerkesztőség és kiadóhivatal Várker­n­et 72. sz. Távbeszélő: Szerkesztőség 202. — Kiadóhivatal 19. sz.. Osztrák szervezkedés. Sopron, augusztus 11. Alig van nap, hogy ne olvasnánk, hogy az osztrákok a magyar terményekre kimondják a bojkottot. A nálunk hebe­­hugyán megcsinált tulipán-mozgalomra az a válasz, hogy ha mi nem vásárolunk osztrák ipari cikket, hát akkor ők nem vásárolnak magyar nyersterményt. Csak az a baj, hogy a mi tulipán-mozgalmunk a nemzeti küzdelem lelkes napjaiban született és el is múlt a küzdelem be­fejezésével. Ellenben az osztrákok követ­kezetesen folytatják a magyar termények bojkottálását és kevesebb lármával, de annál több kitartással küzdenek a magyar behozatal ellen. Nekik nem kell tulipán­jelvény, de azért megtartják a fogadal­mukat, mert napról-napra tapasztalhatjuk, miként apad meg a magyar cikkek kivitele. Ez talán nem volna végzetes baj, ha viszont az osztrák ipari cikkek be­hozatala nem szaporodnék óriási arányok­ban. A forgalmi statisztika azonban azt bizonyítja, hogy a tulipán-mozgalom keletkezése óta nagyon is m­egnövekedett a mi behozatalunk. A­mi nemcsak azt bizonyítja, hogy egyelőre nem lehetünk meg osztrák ipar nélkül, de bizonyítja azt is, hogy nincs bennünk állhatatosság, mert olyan ipari cikkeket is szívesen importálunk, a­melyekben egyébként nem szorulnánk osztrák gyártmányra. Hogy tovább ne menjünk, itt van az osztrák sör, amelyről csak a minap mondtuk el a véleményünket. Az osztrák sörgyárak felemelték a sörárakat, mire a soproni vendéglősök nem azzal feleltek, hogy ezután nem mérnek osztrák sört, hanem inkább ők is felemelték a sörárakat. Igaz, hogy nem valamennyien, mert a vendéglősök közül többen kijelentették már, hogy nem emelik fel az árakat. Mi azonban jobban szerettük volna, ha az összes soproni vendéglősök elhatá­rozzák, hogy mostantól kezdve nem mérnek osztrák sört. De nálunk nincs semmi összetartás. Annál szigorúbban értelmezik az osz­trákok a maguk szervezkedését. A mi vidékünk már eddig is keservesen érzi,­­ mennyivel kevesebb bort vásárolnak itt­­ az osztrák vendéglősök, mint eddig tették. Pedig a sopron-ruszti borvidék­nek eddig az osztrákok voltak a legjobb vevői. Csak a napokban mondták ki a bojkottot a magyar lisztre, most pedig már olyan apró cikkeket is boj­kott alá helyeznek, mint a minő a méz. Ha ez tovább is így tart, hát nem lesz terményünk, a­mely Ausztriában vevőre találna. Mi ebből a tanulság, hogy nekünk is szervezkednünk kell, de ke­vesebb lármával és több következetes­séggel. A magyar iparpártolás szent eszméjét nem gombjukban kell viselnünk, hanem szívünkben. Nem szájaskodni kell, de cselekedni. Még áldozatok árán is. Vagy békét kötni féltékeny szomszé­dunkkal, a­ki épúgy rászorul a mi terményeinkre, mint a­hogy mi rászo­rulunk az ő ipari cikkeire. Legalább egyelőre. Jó. Gyermekvédelem. írta Kovácsics Sándor. Porladony, augusztus 10. (Folytatás.) Hányszor megtörténik, hogy a kicsinyek lángtengerbe borítják játékukkal az egész helységet. Amint legközelebb történt Lő­csén is, egy kis játszó leány perzselte fel a helységet. A szegény szülők semmit sem gya­nítva, mezei munkájukat végezték, egyszer csak megkondul a falu kis harangja; talán délre harangoznak, talán a­­Mindenható a ter­mészet megmásíthatatlan törvényénél fogva egy embertársukat szólította ki az élők so­rából? Nem, rémesen kiáltanak fel: tűz van! Tűz van! Lélekszakadva futnak kis községük felé, látva az óriási füstgomolyt, a lángtengert, mely egyszerű szalmafedelű haj­lékuk felett ellenségként dühöng. Haza érve, első gondjuk kedves magzataik: éltük koc­káztatásával rohannak a lángok közé, s fogják fel azokat, hozzák ki félholtan, ha csakugyan képesek még kihozni, vagy talán egy irgal­mas szamaritánus kivonszolta őket a kis ab­lakon, megmentve életüket. Egy másik szülő, tartván attól, hogy gyermekei belül gyújtják meg a házat, kívül hagyja őket, ad kezükbe darabka kenyeret. S ha a gyermek keservesen kénytelen végig nézni, mint eszi meg kenyerét a házőrző eb, megvigasztalódik, mert van a kertben zöld gyümölcs elég, úgy ellakik belőle, mintha csak terített asztalhoz ültették volna. Hogy azután hogyan adja meg az árát, elég szomorúan tanúskodnak a tények. De még itt sincs vége a szegény gyer­mek viselt dolgainak; jön egy csoport ka­masz gyermek, lopni az éretlen gyümölcsöt, vagy játszani, akár így, akár úgy, elkezde­nek civakodni, természetes dolog, hogy a kisebb húzza a rövidebbet, örüljön szegény, ha csak a fejét sütötték be, s szemét, lábát, ke­zét meghagyták. Megtörténik néha, hogy jön egy sereg koldus; világtalan társuknak éppen vezető­re van szüksége­, s a kis házőrzőt magukkal viszik, s pár év múlva meglátja a vásáron a kitörött kezű, alamizsnát kérő kis koldust, nem hogy ráismerne fiára, hanem oldalba löki, mondván: „Magamnak sincs, mit ad­jak neked — nyomorult!” Egy anya szivszaggatva rohan szom­szédjához s kétségbeeső hangon jajgat: „Is­tenem, Istenem, segítsen, édes szomszédom, Pistikám a kiutba esett!” Összefutnia,ki a szom­szédok, tudja Isten szerencsére, vagy sze­rencsétlenségre, kihúzzák a kis Pistikát és pokrócdarabbal, kefével döngölvén, életre hozzák. De a szegény fiút azóta nehéz nya­valya bántja, semmiféle költséggel, s gyógy­szerrel nem tudnak rajta segíteni. Több szülő 6—7 éves gyermekét bízza meg kisebb gyermekei felügyeletével; ezek, amint az utcán játszadoznak, szilaj ló, vagy tehén rohan feléjük: a kis őr megragadja kis öccse kezét, de a kicsikének, amint az udvarba akar menni, megbotlik lába s kitöri gyenge kezecskéjét. Fut ki az anya a keser­ves sírásra, de hasztalan minden segítség, nyomorék lesz gyermeke. Míg máshol a kis dajka ejti el kis testvérét, másutt pedig fegy­verhez nyúlván, társát lövi meg, vagy egyik a másikat fejszével, vagy más éles eszközzel bántja meg, ismét máshol a piros szinü mér­ges bogyót gyümölcs gyanánt eszik meg s kínos fájdalommal fosztatnak meg életüktől. Sok kellemetlenséggel kell az embernek találkoznia e világon, mi életét megkeseríti, de annál nagyobb csapás nem érhet sen­kit, mintha nyomorék gyermek van házánál. Tekintélyes városokban s népesebb köz­ségekben, a tanügynek fenkölt, nemes szivü férfiai édes hazánkban is állítanak fel kis­­dedóvó-intézeteket, hol a kicsinyek gondos őrizet alatt vannak. Tekintve népünk sokféle terheit és szük­ségleteit, melyekkel egész életükben kényte­lenek megküzdeni, álmunkban sem gondolha­tunk kisebb községeinkben nagy áldozattal járó kényelmes gyermekkertekre vagy me­nedékhelyre; meg kell elégednünk azzal, ha községeinkben a legkezdetlegesebb alak­ban tudjuk azt megalapítani. Minthogy a jó levegő minden élő­lény­re nézve a legfontosabb, mely minél tisztább, annál jótékonyabban hat nemcsak a test szervezetére, hanem a lélek fejlődésére is: copac és likőrökkel dúsan EBRETH JÁNOS­­felszerelt rak­tárát ajánlja drogériája a „rakaté kutyához“ Várkerület 59. szám.

Next