Soproni Napló, 1911. január-március (15. évfolyam, 1-74. szám)
1911-01-01 / 1. szám
Január 1 Évtizedek óta féltékenyen őrzött családi kincsekről van itt szó, amelyeknél a szebbeket és jobbakat a közjó oltárán hozni nem lehet. Köszönet illeti Koller János, nagymartoni lakost és Born Ferenc urat is a kik Berger báró két arcképét ajándékozták a múzeumnak. Valamint hálára kötelez a wieni embertani társulat titkársága hogy mgszerezte számunkra Tandler Gyula dr. „Ueber den Schädel Haydns” című értekezését. A kimutatást folytatjuk. Bunker J. R., Kugler Alajos. tb. uliueumier múzeumi főőr. POLITIKAI HÍREK. Budapesti tudósítónk jelenti telefonon: Újév a politikában. A szokásos újesztendei tisztelgések ezúttal is meglesznek. Khuen-Héderváry miniszterelnököt a munkapárt nevében Perczel Dezső fogja üdvözölni. PerczelDezsőnek viszont mint a munkapárt elnökének a párt üdvözletét Beöthy László tolmácsolja. A munkapárt a képviselőház elnökét Berzeviczy Albertet is üdvözölni fogja újév napján. A Kossuth-párt elnökét, Kossuth Ferencet a párt nevében Hammersberg László üdvözli. A Justh-pártban ezúttal elmarad az újévi tisztelgés, mert Justh Gyula nem tartózkodik a fővárosban. A miskolci választás pedig 606 szavazatot kapott és így Bizony Ákost 84 szótöbbséggel képviselővé választották. " Uj szerb pártalakulás. A magyarországi mérsékelt szerbek uj pártalakulásondolgoznak. Az uj szerb párt élén Dungyevszky, a híres milliomos szerb és Bogdánovics Lucián szerb pátriárka állanak. Az új párt lapot is fog kiadni Budapesten, amelynek szerkesztője Popovics Vazul, a Thököliánum igazgatója és országgyűlési képviselő lesz. A véderőreform. Egy karácsonyi intervjú keretében Héderváry gróf miniszterelnök kijelentette, hogy a véderőreformot már a tavasszal a Ház elé terjeszti. Ezzel szemben egy déli lap ma azt írja, hogy a reform törvény tervezete még nem készült el és így nem is kerülhet a tavasszal a Ház elé. Mint a lap „biztos forrásból” értesült, a véderőreform legjobb esetben késő ősszel kerül a parlament elé. SOPRONI NAPLÓ: új erőt lelnek a SCOTT- féle Emulsióban úgy maguknak, mint a kis babának. Anyusnak több és jó a teje, a bébe viszont rózsás lesz és friss, mint az élet. Ön szeretni fogja az izét és gyomrát nem terheli meg vele. Mitöbb, a Szoptatós anyák SCOTT- féle Emulsió lényegileg sokkal hatékonyabb, mint a közönséges csukamájolaj. Hírneves tanárok és orvosok szívesen ajánlják Egy eredeti üveg ára 2 K 50 t. Kapható minden gyógyszertárban. Az Enulsió vételénél a SCOTT-féle eljárás védjegyét — a halászt — kérjük figyelembe venni. — Utánzatoktól óvakodjunk ! SZÍNHÁZ. Cigányszerelem. Lehár Ferencnek az immár világhírű zeneszerzőnek legújabb műve uralja ma Európa majdnem minden nagyobb operett-színpadát, a „Cigányszerelem” fia a legdivatosabb és legnépszerűbb operett és ennek a nagysikerű műnek lesz e hét folyamán nálunk is a bemutató előadása. Hogy milyen nagy gondot fordít Nádasy igazgató a Cigányszerelem soproni bemutatójára, azt mi sem igazolja jobban, mint az a szokatlan körülmény, hogy a darabból teljes estélyi jelmezes főpróbát is tartanak és emiatt szerdán este nem lesz előadás. Lehárnak már igen sok darabja aratott Sopronban feltűnő sikert, de zenei szépség tekintetében egyik sem versenyezhet legújabb művével, a Cigányszerelemmel. Annyira klasszikus és annyira szép ennek a darabnak a muzsikája, hogy pl. Lipcsében és Berlinben az első operaházban mutatták be és nálunk is először úgy tervezte a nagynevű szerző, hogy ezt a művét fogja a m. kir. operaházban színrehozatni, igen ám, de a Cigányszerelem játék és tánc tekintetében is elsőrangú, ennek pedig nehezen tudna megfelelni az operaház személyzete. Bécsben már második éve állandóan játszák a darabot és Budapesten a Király-színházban is már másodszor jubilálták és még ma is állandóan zsúfolt házakat vonz. A soproni „Cigányszerelem” előadását előre biztosítja a színház kitűnő zenekara, élén Müller Mátyás karmesterrel, aki nagy ambícióval tanította be a darabot és Nádasy igazgató, mint rendező, aki a „Luxemburg grófja” múlt évi előadásával is feltűnő sikert ért el. Az operett táncait Sz. Erszényes Aranka tanította be. A szereplők közül Váradi Márton játsza Józsi cigányt és Teleki Ilona a cigányleányt, Fedák Sári híres szerepét, a délceg magyar úrinőt Peterdi Etelka játsza és énekli. Nagyon kedves lesz egy fiatal szerelmes pár szerepében J Halász Ilonka és Kemenes Lajos. A társulat többi tagjai közül Nádasyné, Székely Lajos, Ujj, Kálmán, Békési és Szigeti játszanak vezető szerepeket. Az operett mely az idei sziniévad legnagyobb slágerdarabja lesz, előreláthatólag sok előadást fog megérni nálunk is. A Cigányszerelem bemutató előadása bérletszünetben lesz megtartva. „Kuruzsló“ — olcsó helyárakkal. Hétfőn este Földes Imre nagyhatású színműve a „Kuruzsló” kerül színre és pedig rendkívül olcsó helyárakkal. Nádasy igazgató ezentúl gyakrabban fog tartani mérsékelt áru előadásokat, melyek, úgy hisszük, — mint más városban — úgy nálunk is be fognak válni. Tatárjárás“ — Peterdi Etelkával. Kedden ,este Kálmán Imre kellemes zenéjű műve, a Tatárjárás kerül színre és pedig egészen új szereposztásban. Mogyorósi önkéntest Peterdi Etelka, Riza bárónőt Teleki Ilona, Treszkát Halász Ilonka, a tartalékos tisztet Szigeti Jenő játszák és énekelik. Szigeti egy új, nagysikerű kuplét is fog énekelni a darabban. Heti műsor : Vasárnap délután: „Luxemburg grófja”. Vasárnap este: „Trenck báró”. Hétfőn leszállított helyárakkal: „Kuruzsló”. Kedden: „Tatárjárás”. Szerdán a Cigányszerelem jelmezes főpróbája miatt nem lesz előadás. Csütörtökön: „Cigányszerelem”. Lehár nagy operettje. (Bemutató előadás.) Pénteken délután: „Trenck báró”. Pénteken este: „Cigányszerelem”. Szombaton: „Cigányszerelem”. Tegnap volt Miskolczon a déli kerületben a képviselőválasztás. A választás eredményét este 8 órakor hirdette ki Molnár Gyula dr választási elnök. Vadnay Tibor munkapárti 522, Bizony Ákos Kossuth-párti keretet valamely pártszervezetben, nem jár felelősséggel és nem kötelez semmire. Így magyarázható meg, hogy emberek, akik tegnap még a nemzeti demagógia vérengző janicsárjai voltak, ma már elavult babonaként mosolyogják meg a nacionalista hóbortot. És hogy polgáremberek, kiknek egész pozíciójuk a magánvagyon intézményének sérthetetlenségére van fölépítve, fekete reakciót látnak minden nyilatkozatban vagy intézkedésben, mely a magánvagyon intézményének védelmét szolgálja. A szocializmussal kacérkodó és játszó mágnás vagyplutokrata, aki a kapitalista rendnek („a munkaerő kizsarolásának!”) köszönheti gazdagságát, továbbá a tudós tanár, aki mindent összeharácsol, amit az állam külső dísz és anyagi előnyök dolgában nyújthat és aki hivatalos állásából lenézi és támadja az államot, ők a kormányszubvenció után járó forradalommal együtt a magyar Balkán tragikomikus különlegességei. Ez a széndékosan terjesztett köd ma még elhomályosítja sok jóhiszemű ember szemét is. A jövő egyik feladata lesz, hogy tisztázza a fogalmakat és hogy a nevén nevezzen minden gyermeket. Ha ez megtörtént, akkor alkalmasint ki fog tűnni, hogy ennek az országnak ugyan nagyon sok a baja, azok a betegségek azonban, amelyekről ezúttal szó volt nem a magyar nép, hanem egyetlen egy, különböző társadalmi rétegekből, felekezetekből és pártokból öszszeverődött csoport betegségei. Megérkeztek is az óriási, friss , : pökling halak. Legfinomabb csemege, kitünő szi iklás pöklingek 90s darabja 6 krajcár. Forster Gusztáv Sopron, Főüzlet, Kis u. 2. Fióküzlet: Kolostor-u. 9. Stennbergi IsóSzell Láng frigyes,Sopron Telefon 114. vas- és fakereskedő cég, Telefon 115. villamerőre berendezett faaprító valat.