Soproni Napló, 1915. július-szeptember (19. évfolyam, 148-223. szám)

1915-07-01 / 148. szám

2 SOPRONI NAPLÓSOPRONMEGY» Julius 1. Heves harcok az Isonzo mentén, »Az Est -nek jelentik: Az alsó Isonzónál heves harcok folynak. m hín­ tw'Tij mi w im Tir -|f­ gn Telefon: Szerkeszd" hivatal és n» Fertőző betegek számára is lenne mellette pavilion, mely körülbelül 300 ágyas lenne. Abban az esetben, ha a város a katonai ható­ságok részére a területet ingyen átengedi, a katonai hatóságok állandó kórhá­zat építe­nek fel és a háború befejeztével azt a város­nak átadják. Te­pl­er Kálmán dr. polgármester és Wampscher Lajos főmérnökhelyettes kü­lönvéleményt jelentettek be. A különvéle­ményben kifejtik, hogy a katonai hatóságok kérelme teljesíthető lenne bizonyos polgári szempontok figyelembe vételével. Óhajtják, hogy a kórházat körülkerítsék, a fertőző be­tegségekben elhalt egyének hulláit megéges­sék és a szennyvizek biológiai fertőtlenítését. Továbbá, hogy a katonai hatóságok kama­tot fizetnének a telek értéke után. E javaslat is széles vitát keltett. Laehne Vilmos kir. tanácsos az első felszólaló, ki figyelmezteti a várost, hogy a tervező katonai hatóságok kényelméért le­mond a város egy oly területről, ha a katonai hatóság kérelmét teljesíti, melyet maga a város békés időben más célra akart felhasz­nálni. Más terület felajánlását kéri. Schwarz Sándor dr. helyesli a pol­gármester és a helyettes főmérnök külön­véleményét s azt csak oda akarja módosítani, hogy a telek forgalmi értékének­ megtérítését kérjék a katonai hatóságtól. Csodálkozását fejezi ki Laehne indítványa fölött. Nem­ érti, hogy miért ragaszkodik Laehne annyira más területhez, mikor ez éppen a legmegfelelőbb lenne. Laehne Vilmos kir. tanácsos ezek után is más telek felajánlását kéri, esetleg a­ csa­­patkórházzal szemközt lévő területet ajánlják fel. T­ö­p­­­e­r Kálmán dr. polgármester mint­egy felvilágosításul közli, hogy a katonai hatóságok a telepet előzőleg megvizsgálták és a kért területet találták a legmegfelelőbb­nek. [­­ A vita értelmében, melyben részt vett Schwarz­ Sándor dr., Weiter Béla dr., Le­­gényi­ Jenő dr., Töpler Kálmán dr. polgár­­mester és Laehne Vilmos kir. tanácsos, azzal a módosítással fogadják el a polgármester és a főmérnö­khelyettes különvéleményét, hogy az új kórház a csapatkórháztól északra épüljön fel és a forgalmi érték megtérítését kér­ik a katonai hatóságtól. B­a­á­n Endre dr. főispán, elnök, szava­zásra bocsátja a javasaltot. Negyven szavazót elfogadja a javaslatot s így Baán Endre dr. főispán a javaslatot elfogadottnak minősíti. A következő pont, a tárgysorozat tulaj­­donképeni első pontja, jelentés a közélelme­zés biztosítására tett intézkedésekről. N­a­v­r­a­­­il Nándor dr. főjegyző meg­­említi, hogy a tanács jelentését a bizottsági tagoknak annak idején megküldte és kéri annak tudomásul vételét. Schwarz Sándor dr. közli erre a tárgyra vonatkozó észrevételeit. Megemlíti, hogy a hatósági mészárszék nem felelt meg hivatásának , hogy évi forgalma 21.000­­ deficittel végződött. Szombathelyt állítja e téren a város elé, mely igen jól oldotta meg a nagy drágaságban a húskérdést. A defi­citet nem fogadja el és részletes számadást kér. Laehne Vilmos kir. tanácsos igen el­ismerőleg nyilatkozik a város kezelésébe vett szén- és burgonyaeladásról, mely váro­sunkban árszabályozó hatással működött. "A hatósági busszék kérdésére vonatkozóan azt óhajtja, hogy jelenleg szüneteltesse annak szemét a törvényhatósági bizottság. A tiszt­ik­érdést nem látja megoldottnak. Zergényi Jenő dr. t. főügyész he­lyesli Laehne indítványát a hatósági hús­­székre vonatkozólag. Berczeller Adolf éles hangon bírálja Sopron tejellátását és a zöldségárusítást. A központi tejszövetkezetet, mely a várostól 10.000­­ segélyt élvez, birálgatja s megem­líti, hogy e vállalat, mikor 34 és 36 filléren árusítja a közönségnek a tejet, ugyanakkor a viszontelárusitóknak 22 és 24 filléren adja. Berczeller úgy a tej-, mint a zölds­égkérdést nem tartja megoldottnak s ezeknek sürgős revideálását kéri. Több felszólalás után Baán Endre dr. főispán a tanács jelentését, a hatósági hús­szélé korlátozásával elfogadottnak nyilvánítja. A bizottság elfogadja a tanács azon ja­vaslatát, hogy a Mező- és Fürdőház­ utcai csatornát elkészítik, mely munkálatok az új tervek szerint 8000 K költségmegtakarítást jelentenek. A bizottság elfogadja a tanács azon ja­vaslatát, hogy a kavicsszállító cégeknek a külutaknál 2 K-t köbméterenként és a bels­­i utaknál 1 K fuvartöbblet méltányosságból megszavaztassék. A tanács javaslatát, hogy a vágóhíd sertésólait kibetonoztassák­, mely munkálat 800 koronába kerül, a bizottság elfogadja. Özv. Walker Istvánné, karnagy neje öz­vegyi kegydíját évi 500 koronában állapít­ják meg, mig a gyermekekét nagykorukig 100­0 évi kegy­díjban. Aki Lemberget is megjárta. Alá délelőtt azon hősök egyikével be­széltem, akik Lemberg városit vissza­foglalták és akik annyit szenvedtek, hogy a kettős monarchia területén még pusztító moszkovita férgeket kiűzzék a határokon túlra. Már ismerem a második objektbe vezető utat és csak a szobákat kell vizsgálnom, mert a huszonhatosban van az én emberem. Végre megtalálom és belépek. Idegen nyelvű­ katonák közt, akik valószínűleg tótok, ül Ste­d­­­m­a­y­e­r Gyula, bizalomgerjesztő arc­cal: ő az én emberem, akit keresek. Megkérdem a srapne­szi­ánktól kezén megsebesült hőst, mondaná el Lemberg visszafoglalásának több jeleneteit, amelyben ő is részt vett. S a hős elkezd beszélni. Már Komarnénál, vagy talán még azon is innen, kezdődött meg a nagy harc, mely­nek gyümölcseként Lemberg kezünkbe ke­rült. Komárnéba érve, rettenetes dolgokat láttunk. A rabló oroszok annyiszor emlege­tett mészárlásainak nyomai ott hevertek az utcán. Vén emberek megcsonkított hulláiról még a ruha is le volt tépve. Nem akarták a muszkák, hogy a túlvilágon vajmi kevés ta­karójuk is legyen a szerencsétleneknek. E rettentően feldúlt és elpusztított városból to­vább meneteltünk Lemberg felé, nyolc napon át egyfolytában. Lemberg előtt beástuk ma­gunkat, hogy egy kissé elszunyókáljunk. De jött a parancs: újból­ előrenyomulni. Ret­tentő harcokat vívtunk a Lonja-hegy tövén, melyet az oroszok úgy megraktak katonák­kal, hogy mozogni se tudtak. De 76-saink kitettek magukért és délre a hegy a rajta­­lévő 2000 orosszal­, a mi birtokunkba került. Az ellenség menekül s mi utánuk, egy pata­kon átgázolunk s ott áll előttünk Lemberg külvárosaival. Patrullok mennek először a városba. Özv. Artner Jánosné nyug. rendőr neje özvegyi nyugdíját 280 koronában állapítja meg a bizottság. A jóváhagyás alatt álló előterjesztés, a szolgaszemélyzet és a rendőrlegénység csa­ládi pótlékának folyósítására vonatkozólag, a jóváhagyás bevárása előtt, július hó 1-ável engedélyezi a bizottság, mely évi 14.000 K költségtöbbletet jelent. A parkőrök és toronyőrök fizetését 60 koronáról 70-re emeli a törvény­ha­tósági bi­zottság. Fekete József és társai nyugalmazott, de újból szolgálatra rendelt rendőrök kérel­mét, hogy 1 K 50 filléres napidíjukat 2 K-ra emeljék, azon korlátozással adják meg, hogy összjavadalmuk nem lehet több, mint az ugyanabban az osztályban szolgáló rendőré. Végül a hivatásos tűzoltók fejenként és havonként a háború tartamára 20­0 külön­­díjazást kapnak. Több tárgy nem lévén, Baán Endre őr, főispán a gyűlést bezárja. Hogy hogy fogadott bennünket Len­­­berg lakossága, azt leírni, elbeszélni nagyon­ nehéz. Az előttünk haladó lovas előőrsök lovait a lembergi leányok csókolgatják, fegy­vereiket ők viszik s mindenütt pihenésre, la­komára invitálják a felmentő katonaságot. Mesélik, hogy az egyik patrullvezető száz rubelt kapott egy öreg zsidótól. Annyira el­halmoztak bennünket minden jóval, piskó­tával, borral, hogy mi szinte menekültünk már. Lemberg az ágyuharctól nem sokat szenvedett, legfeljebb csak a külváros. De itt is kitettek magukért az oroszok. Amit nem vihettek el magukkal, azt felgyújtották. A sok gabonaraktárt leöntötték petrot­erit­­ma, és az utolsó pillanatban, parazsat hají­tottak beléje. Persze minden elégett, nem maradt meg semmi sem. Lemberg eleste után üldöztük még a­ rabló hordát, melyet orosz hadseregnek ne­veznek s jóval Lembergen túl megsebesül­tem. Csak sebesülten láttam, hogy miennyit szenvedett mégis a gyönyörű város. A kór­házakból elhordtak mindent. Nem hagytak ott ágyat, de még a villanyvezetékeket is le­tépték a falakról. Az örömmámorban­­szó lembergi lakosság segítette aztán ki a kato­naságot. Ők hoztak ágyat, ágyneműt s min­dent, amit csak kívánt az ember. Bármennyire is jól éreztem magamat Lembergben, siettem mégis szűkebb hazám­ba, melyet 18 éve elhagytam, hogy Isam­­burgba költöztem. Igen, siettem vissza Sop­ronba, hogy hírt vigyek a 76-osok hősies­ségéről és a magyar katonák dicsőségeiig Eddig tartott az elbeszélés, mely rongó szeretettel emlékezik meg a ^ ^ kitűnő tisztjeiről, akiknek vezetés ezt a hatalmas hadjáratot dicsőség juk befejezni. t.nr .................................................................................................... m vxs&Bmatsam

Next