Soproni Napló, 1917. április-június (21. évfolyam, 75-146. szám)

1917-04-01 / 75. szám

2 A régi evangélikus temető. A temetők is haldokolnak és kimúlnak. Harminc év óta tudjuk, hogy kimondták rá az ítéletet, mert túlzsúfolt és igen közeli került a lakóházak körébe. Az élők már régen kilakoltatták onnan és új sírkertbe vitték át kedves halottaikat. A művészi értékű régi szép sírkövek is már a múzeum kertjében vannak díszes sorban elhelyezve. És mégis, midőn most az ősi szép park fáit fejsze éri, hogy az ősök hamvai felett palotasor épüljön, valami leküzdhetlen fájó érzés vesz erőt lelkünkön. Hát az ősök iránt való kegyelet és a természeti szépség kultusza nem erősebb, mint a hasznot ígérő modern életszükség? Útjában volt ez a szép park a tülekedő emberiségnek? , De jaj, csak így jár minden az ég alatt!” Temetőnk pusztulását távolabbi körökben is fájdalommal veszik hírül. Dunántúli öreg uraknak, a lyceum egykori diákjainak is kedves helye volt ez. Az árnyas fák alatt itt szoktak könyveikbe elmerülni, a múlton elmerengeni, az ősök példáin felbuzdulni. A búcsúzás tőle a történeti emlékek hatása alatt még fájdalmasabb. Történeti és, művészeti szempontból jó régi temetőt már többen méltatták. Már a múlt század elején írt róla Gamauf Teofil és 1886-ban az új temető megnyitásakor kiadott emlékfüzetben Brunner János. Hogy nagybecsű síremlékei a pusztulástól megóva méltó helyre kerültek, abban főként Bünker Bajnárdnak van kiváló érdeme, aki Rách Ferenc segítségével kibetűzte a már nehezen olvasható sírfeliratokat s egy értékes emlékiratot terjesztett a presbyterium elé. Majd 1906-ban a soproni művészeti körben tartott a temetőről felolvasást, mely a helyi német lapban is megjelent. S ugyanő Dívard Kornéliát a „Magyar Iparművészet” 1906. évfolyamában a szebb síremlékek fényképeit is bemutatta. Petrik Albert a „Vasárnapi Újság” 1910. évfolyamában még régi helyeiken tünteti fel a legszebb sírköveket. Az 1913. évfolyamban pedig már uj helyükön is látjuk a soproni patríciusok síremlékének hosszú díszes sorát. Legutóbb Mihályi Ernő is felvette művészettörténeti dolgozatába a legszebbeket. Egész kis irodalma van már tehát a régi temetőnek, de íróink többnyire csak művészeti szempontból szólnak róla, holott maga a temető keletkezése, kibővülése és egyéb viszontagságai, az egyes sírboltok és ezek nevezetes lakói is megérdemlik a figyelmet. Városunk polgári és egyházi életének sok érdekes emléke fűződik a régi temetőhöz. I. Az első közös temető. A XVI. és XVII. században a soproni evangélikusok is Szent Mihály templomába és a mellette lévő sírkertbe temetkeztek a r. katholikusokkal közösen. Hiszen akkor még templomaik is közösek voltak. Takáts Sándor piarista történetíró meggyőző szavakkal festi a két egyháznak békés szép viszonyát. A türelmetlenség szellemét idegen elemek hozták az országba. Sopronban is az ősi szép templom falai alatt vallási különbség nélkül csendes békében pihennek együtt a régi patríciusok, katolikusok és protestánsok, prédikátorokés, áldozó papok, németek és magyarok, nemesek és polgárok, rebellis kurucok és aulikus főemberek. A sír mindent kiegyenlít. És nemcsak a helybeli evangélikusokat temették,oda, hanem mióta Bécsből és Ausztriából a protestánsokat kitiltották, sok osztrák four is Sopronban kért magának temetőhelyet, mások pedig (Altham, Auersperg, Ditrichsteiin, Egg, Eggenberg, Herberstein, Heritsch, Jörger, Laszberg, Polheim, Raumschüssel, Regal, Roggendorf, Rottal, Trautmansdorf, Windschgraetz, Zinzendorf stb.) lakói is ide jöttek és Szent Mihály templomába temetkeztek. Még nem oly rég is öreg sírkövek voltak az ősi templom körül ősi rajzok osztrák protestáns főurak címerei s nevei. A temető külső történetéből ismeretes, hogy a kibővítésére 1592-ben ,a lövőház (Schiesshütte) mellett vett a város új telket. . (Ein täuglicher und gewisser Ort bei der Schiesstätte zu einem Gottesacker (werde erkiefet und ins Werk gericht. Sepr. mon. I. .40.) Az evang. lelkészek Száműzetései I idején (1584—1606) a soproniak más községekben is (Nyéken, Kereszturott) temetikeztek, csak hogy énekszóval és saját lelkészük temesse őket. Paur János polgárt a tanács 1596-ban megbüntette, mivel édesanyát utolsó kívánsága szerint énekszóval kis sértette ki a szentmihályi temetőbe. Bocskay I idejében a hajdúk s a török-tatár segédcsapatok a templommal együtt a temetőt is feldúlták s midőn a polgárok a mai Hegy-utcán át (durch das Kirchgässchen) kirontottak reájuk, csatahellyé lett a temető is. Járványos betegségek időnként sűrűen megtöltötték már ezt az első temetőt is, mint például az 1644. évi pestis, amikor a 8—9 ezer főnyi lakosságból 1450 meghalt s a következő évben is 1029. Zuana Kristóf Menyhért soproni ifjú, ki ekkor Boroszlóban tanult, egy „Soterion” című emlékfüzetet irt a pestisről s a városi tanácsnak ajánlva kiadta (Breslau 1645). 1658-ban a harangozás miatt kezdődött hosszú per. A plébánosok igenis nagy dijakat követeltek, az evangélikusok pedig ezután harangoztatás nélkül, csak énekszóval kísérték ki halottjaikat. A jó katolikus Zrínyi Miklós hét levelet irt az evangélikusok érdekében s kérte a királyt és nádort, hogy „efféle eprefakasztó törvénytelenség által ne keltsenek gyűlöltséget’’. Kiválóbb halottja az első közös temetőnek Gerengei Simon, az evangélikusok első nagy papja (– 1571), akinek arcképe is fennmaradt s énekeit külföldi gyűjtemények ma is közlik. Ott pihen Akács Miklós plébános, a vasmegyei magyar nemes, aki jóbarátságban, sőt komaságban is élt az evangélikusokkal. A konvent birtokában van egy veresrézre festett s komoly férfialakot hosszú ruhában, nyakába vetett arany lánccal és kereszttel ábrázoló egykorú kép, melyet a szájhagyomány hosszú időn át ( de tévessen) Akács arcképének tartott. Érdekes halottja a régi templomnak Oláh Ilona hajadon is, Oláh Miklós esztergomi érsek testvérhuga, aki 1579. márc. 14 én kelt végrendeletében mondja: „Temetésemre hagyok háromszáz forintot, kiből csináltassanak nekem az én két szolgáim. Olasz Cristoph és Banchyn György egy tisztességes szép epitapheumot szent Mirálybm, ott ahol az xén prédikáció hallgató székem vagyon.” "A prímás, ki 1553-ban Lánzsér várát is megszerezte, a húga számára 1563- ban itt Sopronban házat vett, mely előbb Körösi Gáspáré, Nádasdy Tamás udvari orvosáé s még előbb Sárkány Antalé volt. Valószínüleg az a ház ez, mely később a Dersffyeik utján Esterházy nádorra szállott. Az 1569. évi jegyzékben „Frau Helene Ollahin” mint belvárosi lakos emlittetik Pleier Balázs és Weidl Mihály polgárok közt. Végrendeletében csak az evang. lelkészeknek, tanítónak és diákoknak hagy kisebb, nagyobb összegeket s ebből azt kell következtetnünk, hogy ő is evangélikus volt, amint Dersffy nejéről, Oláh Császár Orsolyáról ezt bizonyosan is tudjuk. Sopronba hozta temetni a feleségét Jeszenszky János dr. prágai egyetemi tanár, Rudolf és II. Mátyás királyok udvari orvosa, aki Csehországban is büszkén vallotta magát magyar nemesnek. Bethlen szabadságharcában a magyarokkal tartott, többször járt Sopronban és Pozsonyban. A fehérhegyi csata után a csehek nagyjai között ő is Prága piacán halt meg hóhárbárd alatt mint vértanú. Feleségét, Fels Máriát (az ismert hadvezér családjából), aki 1612. máj. 25-én Bécsben halt meg, szekéren hozták Sopronba és Fuchstäger István lelkész prédikált felette jun. 5-én a Szent Mihálytemplomban. A lélek halhatatlanságáról mondott beszéd annyira megtetszett Jeszansizkynek, hogy latinra is lefordítva kiadta és Révay Péterkoronaőrnek ajánlotta. Jeszenszkynek több levele van a városi levéltárban. Valószínűleg rokona volt a hevesvérű Jeszenszky Dániel soproni nemes, aki itt Bocskay idejében azzal dicsekedett, hogy ősei már négyszáz év előtt is kiváltságos nemesek voltak Magyarországban és nem akart Mock Tamás kádármester kapitánysága alatt lóra ülni s kivonulni. Haynóczi Dániel említi, hogy Szent Mihály templomában még a XVIII. században is ott voltak a Darabosi Nádasdyaknak és Artner Farkasnak ( 1633- sir emlékei. Artner Erhard volt itt (1551—63. egyházi gondnok) a család őse s bizonyára családi sírboltjuk volt. A soproni Dobnerok közül is Sebestyén volt az első (1589— 1603. városi jegyző, azután pedig tanácsos) s a család ősei még az első közös temetőbe temetkeztek. Legnagyobb halottja volt a XVII. századnak Lackner Kristóf dr. polgármester, akinek jótéteményeit a város és a két egyházfelekezet mai nap is élvezi, 1631. évi dec. 29-én halt meg. Őt azonban a hálás város lakásához és a városházhoz közel Szent György templomiának sírboltjába helyezte nyugalomra. Egy hétig állott ravatala a templomban, csak január 4-én temették. A halotti beszédet a jeles Schubert Pál esperes-lelkész mondta felette. Schwansheer Kristóf igazgató és Grad György tanuló latin beszéddel búcsúztatta. A konvektor és kántor pedig nyomtatott verseket osztottak szét. Sírkövére végrendeletében 200 tallért hagyott. Fejedelmi temetést rendeztek neki, mely 1200 rajnai forintba került. A díszes síremléken hosszú felirat sorolja fel érdemeit s azt is megemlíti, hogy apjának aranyműves műhelyéből indult ki a tudományokat tanulni s két házassága is gyermektelen lévén, a szegények seregét tette meg örököseinek (Fridelius J. 104). Sírkövének ma csak egy darabja áll kopottan a múzeum fala mellett (ez is előbb egy péküzletbe került SOPRONI NAPLÓ — SOPRONMEGYE. Április 1. sok utánzatot ajánlanak mostanában Diana-sósboratesz helyett egyes üzletekben a vásárló közönségnek, melyek hangzatos elnevezések sussétt és sokszor a megtévesztésig hasonló külső csomagolásban kerülnek forgalomba. A gyalogba elmennek egy-egy kirakat előtt, mégis minden jobb üzletben ott láthatják a valódi Dianasés borszeszt, melyről mindenki 60 tudja, hogy belső tartalmánál fogva a legmegbízhatóbb és leghatásosabb háziszer, fájdalomcsillapító, hűsítő, enyhítő és egészségápol« Egy háztartásból sem szabad tehát hiányozni a Kis üveg Diana-sósbar szesz ára . . . K 130 « » n ■ ■ • „ 350 legnagyobb „ „ 7'— Diana kereskedelmi r.-t. Bpest, Vj Nádon. 6.