Soproni Napló, 1918. december (22. évfolyam, 278-301. szám)

1918-12-01 / 278. szám

4 . Panasz a soproni gazdapolgárokra. Az elmúlt kéttel megint majdnem köz­­biztonsági szolgálat nélkül maradtunk. Azaz 8 derék polgárőr és csekély rendőri lét­számunk oltalmára voltunk házi biztonsá­gunkban utalva. A polgárőrség közül 8-an jelentek meg iparosok és más foglalkozást űzők. De nem jöttek a gazdapolgárok, pedig ezúttal a java turnus rajtuk lett volna. 8 polgárőr volt kénytelen éjjeli 2 órától reggeli 6 óráig azt a munkát ellátni, melyet 35—40 polgárőrnek kellett volna, ha el nem maradtak volna a jelentkezésnél éppen — a gazdapolgárok . . .­­ Egy nemzetőr tragikus halála. Meggyesről jelenti tudósítónk: Wen­­cel Mátyás nemzetőr éppen őrszolgálatot teljesített. Az útja a kertek alatt vitt el. Egy­szerre az éj sötétjéből egy alak bontako­zott ki, mely kissé bizonytalan egyensúlyo­zással tartott feléje. Wencel rákiáltott, a­hogy az a katonaságnál szokás: „Halt, werda!?“ Az alak azonban nem állott meg. Sőt most már csak azért is megkörnyezte Wencelt és a puskája felé hadonászott. Majd dulakodni kezdett Wencellel, akinek fegyvere e köz­ben elsült. A lövés az altestébe fúródott a renitenskedőnek és még a helyszínen elvér­zett. A tragikus véget ért ember Schnee­­b­e­r­g­e­r Mátyás volt, aki a nemzetőrök ügyeletes szobájából kissé kapatosan a kertek alá tévedett és ott botorkált bele a véletlen a halálba ... A vizsgálat megindult.­­ A Schörner-ügy tegnap este foglalkoztatta a városi Nemzeti Tanácsot. Stricker Jakab dr. behatóan ismertette a Schörner ügy fejle­ményeit, majd Knapp Gábor, a szociáldemo­krata párt titkárának szakszerű, talpraesett felszólalása után a Nemzeti Tanács úgy határozott, hogy ha Schörner bűne valóban nem olyan, hogy fogvatartása szükséges volna, hajlandó a bécsújhelyi és a helybeli szociáldemokrata pártok kérésére a szabadon­­bocsátás érdekében lépést tenni. A kezde­ményezést átengedi azonban a szociál­demokrata pártnak. Örömmel vette tudomásul a Nemzeti Tanács, hogy a bécsújhelyi és a soproni szociáldemokrata pártok vállvetett erővel szegeződnek az osztrák Alldeutsch­­mozgalomnak, mely a nemzet testéből részeket akar elszakítani.­­ Nem adnak Laibachban lovat. Néhány napja közlemények jelentek meg a lapokban arról, hogy közel 1000 a régi katonai kincstár nyakán s­aradt lovat adnak át ingyen az odautazó gazdáknak, merthogy nincs mód az eltartásukra. Sokan készültek már a nagy „ingyenvásárra“­­, bár nem minden kétely nélkül. És a kételynek nyo­mós alapja is volt. A hadügyminiszter ma érkezett sürgönyével közölte, hogy a lai­­bachi lóátadás — lekerült a programairól. Hogy miért? Világos a megoldás: — az osztrákoknak maguknak is jól esik az — ingyen ló... Csak természetes azonb­an az a kérdés — osztrák pénzen, vagy magyar pénzen vette-e a had­vezetőség azokat a lo­vakat, melyeket most kizárólag az osztrák gazdák kapnak meg , — ingyen és bér­mentve ... — A csornai vásár. A vármegye alispánja tudvalévően a megyében előfordult zavargások miatt az országos vásárok megtartását megtiltotta. A csornai vásárt azonban, mely december hó nyolcadikára van kitíttva, mindenáron szeretnék megtartani az érdekeltek. A csornai Nemzeti Tanács felelősséget vállalt, hogy semmiféle rendzavarás nem fog előfordulni. Ennek következtében Ferzsák Jenő főjegyző, az alispán helyettese, a csornai vásár megtartását megengedte. Fényképészeti készülékek, fényképészeti kellékek, le­mez, papír, fürdő, lámpa, karton stb., stb. Lombfürészeti cikkek, falfaragási kellékek, faégetési készülékek, műkedvelő szerszámok, fák, minták stb., stb. rendkívül dús válasz­tékban csak a Müller Ferenc-féle „Orosz­­lán-drogéériá”-ban, Sopron, Ikvahíd, kap­hatók. (VI) Ólom­mérgezésnél, hogy savassók nagy­fokú képződésénél, cukorbetegség­nél, gyomor- és bélbajoknál a természetes Ferenc József keserűviznek az a becses tulajdonsága van, hogy még makacs székelési zavarokon is biztosan és rövid idő alatt segít. SOPRONI NAPLÓ Szerkesztői üzenetek. Néhány kályha, különféle szatócsüzleti beren­dezések, 1 morzsagép, pékek számára eladó. Cím: RÓNAY, SOPRON Alsólőver­ utca 7 szám. 293 Női kalapok I I jutányos árak mellett és legrövidebb idő alatt elkészíttetnek. Különlegesség : LNr 1 viselt kalapok újjá alakítása. 288 Ó Kabutin-tér 30, földszint jobbra ajtósz. 1. I Schilling János,­­ A W. Volksblatt írójának. A megértés lehet­séges. De ehhez nem ez az­ ut vezet, hogy másnak tisztviselői becsületében gázoljunk. Ez különös módja a szerpélyi nagyrabecsülésnek. A jegyző urnak. Lajtapord­ány. A hírt egy vimpáczi egyéntől hallottuk. Örülünk, hogy nem úgy volt. A helyreigazítást közölni fogjuk. Főszerkesztő: Rabos László. Tel­efon 557.­­ felelős szerkesztő : Józsa Menyhért. Lapkiadó: Röttig-Romwalter Nyomda-R.-T. Szerkesztőség, kiadóhivatal és nyomda: Sopron, Deák tér 50. — Telefon 25. SOPRON, Lackner Kristóf- I utca 2. Telefon 347,­­ * régi, jó hírnévnek örvendő villany- I szerelő­vállalat, elvállal minden­­ villamos világítási berendezéseket | gyors és legolcsób kivitelre | 264 | €l Koremk­i szabók (nagymunkások) jó fizetés mellett azonnal felfogad­tatnak Ssolzer Zsigmondinál Sopron, Ferenc Ferdinánd­ utca 26, O gabona­ tér 13 sz. 297 m & ELEKTRO * BIOSKOP LAKMER KRISTÓF-UTCI Szenzációs műsor 1918 nov. 29-től dec. 2-ig: JZ_________ . Világcsoda film 4 felvonásban Bemutatási idő 1­4 óra. Kezdete 5, s/47, 'Ja8 és 5/,9 órakor. Vasár- és ünnepnapon Va3, V44, 6- 7,7, l/28 és s/49 órakor. Jegyek elővétele, naponta 10—12 óráig. m­•yVV"**"****"V"** ■*■*!** y*A*,A*'*A** ■ na ■■ a*­ ** ■ ■ ■■■*■*X A szabadbárándi iskolaszék horvátul tudó _í n X X y X X X X X Xxxxxxxxx xxxxxxxxx xxxxxxxx xxxxxxx «Helyettes tanítót illetve tanítónőt keres. Jövedelme: bútorozott szoba konyhával, fűtés és szokásos helyettesi fizetés. Jelentkezés december 5-ig. 9oo Iskolaszék. XXX 5 X XXX vegy.iszt­tő ifju Gecseg Gyula, Sopron és ruhafestő Várkerület 20. szám. ♦♦ Telefon 433. szám. 285­4 évi harctéri szolgálat után hazaérkezvén, üzletem személyes vezetését ismét átvettem, a tisztelt közönségnek becses jóindulatáért esedezve, maradtam teljes tisztelettel ifjú Gecseg Gyula BEI vegytisztító és ruhafestő. Értesítés. Ezennel bátorkodom nagyra­­becsült vevőimnek szives tudomá­sára hozni, hogy 4 évi harctéri szolgálat után hazaérkezve, Szent­­györgy utca 1. sz. alatt levő cipőüzletemet s* * * Str újból megnyitottam. Pártfogá-­ sukat kérve, vagyok tisztelettel ^ Nagy József, ortopéd.- és műcipész. ^yfr December 1.

Next