Soproni Napló, 1919. január-február (23. évfolyam, 1-49. szám)

1919-01-01 / 1. szám

XXII. évfolyam. Sopron, 1919 január 1. szerda 1. sz. (4425) SOPRONI HÍRLAP Előfizetési ár: negyedévre 10, egy évre 40, félévre 20, egy hóra 3 korona 50 fill. POLITIKAI NAPILAP Szerkesztőség: Telefon 25. Kiadóhivatal: Telefon 19 ------- Sopron, Deák tér 50. A magyar jövendő. Sötéten, mint egy Anonymus-szobor és kámzsáját mélyen szemére húzva köszönt reánk magyarokra az 1919-iki új esztendő. Nem a régi vidám, virág­­koszorús ifjú ő, akit pohárcsengések fogadtak és nem az, akit a kedves Szil­veszter vezetett végig december utolsó éjjelén. Ezer évben ha egyszer van ily sorsdöntő esztendő. Illő azért, hogy a magyar fönn legyen ezen az éjszakán és gondolkodjon az órán, mely a múltat és jövendőt összekapcsolja. Legyen fönn a maga igazságaival, hogy ezzel együtt találjon bennünket a jövő. Álljon meg egy percre ez a nép az ősi fák alatt, a magyarság herva­­datlan szépségű temetőjében, hová Toldi elsiratása óta a magyar végzet tra­gikumát szoktuk eltemetni. S a régi sírokról fölkelve és erőt merítve, nem fogjuk félni az uj sirt, melyet a világ lelketlensége ásott ennek a népnek. Mely nem vétkezett mást, mint a többiek. Hű volt a zászlóhoz, mint a francia. Erős az áldozatokban, mint az angol és a kötelességekben kemény, mint az amerikai. A maga szent földjéért ra­jongó, mint az olasz, véráldozó, mint az orosz, szenvedő, mint a lengyel. És tönkretett, mint a bolgár. Nézzen körül a magyar, mert ez az első igazsága. És úgy álljon most is az újév reggelén, mint mikor a forradalom haj­nalán kitárta karjait az igazságok felé, mik megjelentek az óceán fölött. Ez a nép csalódott legkeserűbben, mely először tárta feléjük puszta karjait. Mint a szegény Robinson egy távoli világ felé, aki azonban — jegyezzük meg — nem elhagyatottsága által lett halhatatlanná, de elszántságával, mellyel a maga vi­lágát a semmiből felépítette. Ez az elszántság legyen a magyar nép méltó fogadalma újév reggelén A gazdaságtudományban ,a fog­lalás« nyers nevén külömböztetik meg azokat a prédákat, melyek mindenkiéi, azoktól az értékektől, melyek emberi munkából és jogból jöttek létre. Emezek az emberi jogfelfogás védelme alá tar­toznak még akkor is, ha történelmi jogaink elméletén újabb elméletek túl­teszik magukat. A mi jogunk ezeréves munkaérték-jogot jelent ezen a földön. Az ország kétharmad részét a magyar többségtől egy elmélet nevében elszakí­tani és ezeréves eredményeket, munka nélkül, idegen impériumok alá vetni, fegyver jogán lehet, de ez préda marad, akármily zászlók lobognak Erdély és Temesvár fölött. Ez a magyar jövendő egy további igazsága.­­ És igazságunk legyen az etnográfiai elmélet. Az, amelyet mint theóriát a győztesek a történelmi, gazdasági ösz­­szes szempontok fölé helyeztek. Melynek nevében előbb, mintsem az etnográfiai érdekeket vizsgálat tárgyává tették volna, elveszik tűzhelyeinktől az erdőket, iparunktól a vasat és szenet, keres­kedelmünktől a vizeket és úthálózatokat. Kassát és Rákóczi sírját, melyet nem Szvatopluk nyomai avattak bánatossá és szentté. És etnográfiai alapon, a szokott háborúk módjára a hármas hal­mot az ország címeréből és a Szent Anna-tavát, a székelyek könnyeit. Nem egy folyót, nem egy Rajnát, de egy egész óriás országhatárt, végig a Kár­pátokon, a történelemben páratlan lel­ketlenséggel, hogy egy sírhalomnyi se maradjon abból, ahol a honszerző Árpád egykor állott. Ez lehet etnográfiai ürügy, de nem az etnográfiai elv védelme. Mert ennek igazi wilsoni formája nem a foglalás elvéért gondoltatott ki, hanem a faji élet szabadságáért. Mely a nyelvek szuverén életjogát védi és a népkulturák fejlődésének lehetőségét hirdeti. Ezt itthon, román foglalás, szerb erőszak nélkül is meg lehetett volna oldani. Az Unió mintájára, melynek határsávjait Mexikónak nem jut eszébe etnográfiai alapon elkövetelni és Wilsonnak sem, átengedni. Mindezt el kell mondani hangos szóval az újév reggelén. Tekintet nélkül az afrikai vadászokra és a testünkre hurkolt demarkációs vonalakra. Ki kell mondanunk, hogy román és jugoszláv életfeltételeken túl magyar életfeltételek is vannak és a világ törvényszéke jogi tévedést követ el, ha ezeket a feltéte­leket másokénál alsóbbrendűnek ítéli. Semmi döntésben sem lesz igaz­sággá az erőszak. Ezt Wesselényinek históriai szavaival fogadjuk, áttéve a nép szavának plurális majestaticusába: -Mi földi félelmet nem ismerünk Ami nekünk félteni valónk van, az előtt bármi ha­talomnak összeporlik ereje. Lelkünk függetlenségét láncaik nem békázhatják, öntudatunk nyugalmát ágyúik nem za­varhatják.« A többit rábízzuk az időre. A ma­gyar munkára, kultúránk erejére, melyek dologhoz fognak látni. Ez a mi hitünk . az uj esztendőben.­ ­ Mészáros Sándor.­ ­tapló, 1919. január 1. Naplómban 1914. augusztus 1 óta so­rakoznak egymás alá a fekete sorok, hol nyugodtabban, hol idegesebben, hol re­­­­ménykedve, hol elkeseredetten, oldalakká, lapokká és füzetekké sűrűsödve. Tavaly ilyenkor, meg tavalyelőtt, meg azelőtt, meg­­ még azelőtt bizakodva, epekedve üdvözöl­tem az új esztendőt, amelytől a békességet vártam, a háború végét vártam, azt vártam, hogy haza lehet jönni, hogy örülni lehet, hogy szeretni lehet, hogy tanulni lehet, dolgozni lehet és élni, élni lehet! És ma ! Ma is új évbe fordul a föld golyója s az öreg Szilveszter megint egy uj esztendő eseményei előtt rántja fel a függönyt. Háború igaz, nincsen! De északon ott ,­­ van cseh, amely Pozsonnyal a legszebb­­ magyar vidéki várost akarja elrabolni Erdély-­­­ben ott az oláh s éhes szemeivel már a­­ Tiszát keresi, délen a szerb, a Muraközben , a horvát és nem is tudjuk, hogy Sopront i­s a szerb akarja-e vagy a horvát vagy cseh­­ vagy az osztrák. Háború, az nincs. De Pest utcáin csatát vívnak, mivel két részeg­­ ember összeszólalkozik. A rendőrség fel­­­ hívja a családokat, hogy este ne igen mász­káljanak. Egy kúriai bírót megtámadnak az­­ utcán, kénytelen lelőni a támadóját. A fal­­­­vakban embereket fűrészelnek darabokra.­­ Világítás nincs s ha az ember nem akarja­­ az orrát betörni, kénytelen zseblámpával­­ járni. Budapesttől Sopronig huszonnégy­­ óra ma az út. És ugyanakkor, amikor a fején jár­­ minden, amikor az entente Magyarország­­­ó testéből borravalókat osztogat a hozzá hű­­ népeknek, amikor, mint egy mindennél för­telmesebb és gyilkosabb pestis, úgy rémít a közeledő anarchia, akkor dühöng a sze­mélyes érdek, a pártviszály, amely úgy látszik, hogy örökös sírja lesz a magyarnak, akkor polgárháborút hirdetnek olyanok, akik minden szavukért felelősek. Nem akarok politizálni, de mégis azt vélem, hogy talán először Magyarországot kellene megmenteni s csak azután magasra emelni a komoly szocializmus lobogóját. Ó, nem azért, mivel ez a föld ezer éve Magyarország, mivel magyarok vagyunk, hanem azért, mivel a Duna kárpátövezte partjai gazdaságilag és földrajzilag össze­tartoznak, mivel nekünk,­­akik itt vagyunk élnünk kell, mert születtünk, mert jogunk van ahhoz, hogy éljünk. És azért mind a földönfutók, a kivertek, a cserbenhagyottak, a meztelenek, az éhesek, a munkanélküliek, az elkeseredettek szava a leghangosabb

Next