Soproni Szemle, 1966 (20. évfolyam, 1-4. szám)

1966 / 2. szám - HELYTÖRTÉNETI ADATTÁR - Boronkai Pál: A soproni Petőfi Színház építésének története

des és Zsille budapesti vállalkozók sok­színű vakolattal rakták össze. A balol­dali csoport a magyar kultúrát, a jobb­oldali a képzőművészetet, míg a közép­ső csoport a vígjátékot és a tragédiát jelképezi. Az építkezés tervezett ütemének alig volt akadálya, csak a hitetlenkedők és a rosszindulatúak nem hallgattak el. Sok zavart okoztak a hiteltúllépések. A ta­nács november 20-i ülésén bejelentették, hogy a kiadások az előirányzott 200 000 K-val szemben már 238 845 K-ra növe­kedtek. A túllépések részben abból ered­tek, hogy az építési költségek terhére számolták el a tervező tiszteletdíját, a berendezési tárgyakat, sőt még a díszle­tek festését is. A színház a kijelölt határidőre elké­szült, csupán kisebb befejező munkák, amelyek nem zavarták az előadások meg­­­kezdését, maradtak a következő nyárra. Az új színház ünnepélyes megnyitása december 25-én volt. Bábel László a Soproni Napló december 25-i számában azt írja, amikor tavasszal megindult a mozgalom, csak a tűzbiztonság követel­ményeinek megfelelő átalakítás volt a cél, és most szemünk előtt játszódott le a Főnix madár legendája, és a közönség elragadtatással beszél a színház külső és belső szépségéről. I­nó. március 31-én a mérnöki hivatal jelentette a tanácsnak, hogy a február elején a II. emeleti előcsarnok vasbeton-mestergerendáján észlelt repedések na­gyobbodtak, és ezért ezt a gerendát fa­­szerkezetű feszítőművel támasztották elá. A vasbetonmunkák kivitelezője, a Pit­­tel-cég írásban közölte, hogy a megre­pedt gerendát a színi évad befejezése után kicserélteti. Június 8-án rendkívüli közgyűlés fog­lalkozott az időközben 80 000 K-ra növe­kedett hiteltúllépés ügyével és a keres­kedelmi minisztériumtól műszaki és számvevőségi szakértő kiküldését kérte annak megállapítása végett, történt-e mu­lasztás az építkezésnél, és kit terhel ezért a felelősség. A minisztérium Huszár Jó- --------Ti ■ A főhomlokzat eredeti terve A színház tervének földszinti alaprajza 175

Next