Soproni Szemle, 1976 (30. évfolyam, 1-4. szám)
1976 / 3. szám - KISEBB KÖZLEMÉNYEK - Prőhle Jenő: "Miért nem vették fel Petőfit a soproni iskolába?"
(i. m. 84, 86, 89), akkor nincs más mód, az egész (meddő) témát fel kell göngyölíteni: 1. Kezdjük Petőfi (ezentúl P., akkor még Petrovics) oldaláról. P.-nak a soproni líceumba való felvételéről két időpontban eshetik szó. Az első próbálkozásról (ha egyáltalában volt ilyen), a katonaság előttiről (1839. szeptember elején) csak visszaemlékezésekben történik említés. Nagy Imre, a P. katonakorából fennmaradt egyetlen levél címzettje, mikor e levelet kiadta, úgy tudta, hogy P. „tanulmányait szintén Sopronban lett volna folytatandó”, de társai számára váratlanul állt be katonának (Vasárnapi Újság, 1866, 23. sz. 279). P. másik barátja, Sass István, még később úgy véli, hogy a körülményekre is emlékezik: „Bizonyítvány hiányában itt hiába kopogott” (i. h. 1883, 52. sz. 842). Az emlékezőknek tulajdonított hitelességtől függ, hogy megtörténtnek tekintsük-e ezt a kísérletet, de ha hiteleseknek fogadjuk el őket, akkor ez cáfolata az olyan elméleteknek, mintha P. a katonai dicsőség, netán Kisfaludy példájának vonzásában jött volna Sopronba. A második kísérletre (1841 szeptemberében) — szerencsére — pontos forrásunk van; maga P. ír erről Szeberényi Lajos nevű, nem éppen hűséges barátjának Pápán, 1842. július 7-én kelt levelében, ilyenképpen: „...Mohácsról... Sopronba értem. Itt tanulni akartam, de nem volt semmim s «ex nihilo nihil»; onnan Pozsonba mentem; itt is úgy jártam, végre innen Pápára ..E levelet Szeberényi füzetében (Néhány év Petőfi életéből. Szeged, 1861) kiadta s mindaz, amit erről azóta írtak és beszéltek, nem megy túl semmivel sem P. fenti precíz helyzetjelentésén. P. egyetlen zokszót sem ejt, az ügyet természetesnek tartotta. Világos: Sopronban, majd Pozsonyban a bizonyítvány (és talán az anyagiak) hiánya volt a döntő, Pápán Tarczy Lajos támogatásával kapott ideiglenes felvételt. 2. Az iskola szempontjából: A Berzsenyi gimnázium könyvtárának egyik polcán ma is megvan az a néhány száz bizonyítvány, amelyeket a nem az alsó osztályokba, első ízben felvett tanulók hoztak magukkal mindenünnen az ország, sőt a monarchia iskoláiból. Ezeket Hetyesy László tanévenként kötegekbe rendezte (1786-tól az 1840-es évekig) és listába szedte. E gyűjtemény létezésével is bizonyítja, milyen súllyal esett latba a felvételnél a korábbi iskola igazolása. Hogy voltak, akiket bizonyítvány híján is felvettek, az bizonyos. Hetyesy László naplójában olvashatjuk, hogy mint igazgató 1834-ben Lumniczer Sándort, a budapesti egyetem későbbi neves sebészprofesszorát atyja és instruktora, Kleeblatt Hermann jelenlétében vizsgáztatta és ezen az alapon vette fel a retorikai osztály alsó évfolyamába. Lumniczer Sándor írása nincsen az említett gyűjteményben. A felvétel a mindenkori igazgató hatáskörébe tartozott. P. esetében az egész felvételi eljárást P. és az igazgató közti beszélgetésként képzelhetjük el és, ha szabad P. majdnem egy évvel későbbi levelének nyugodt tónusából következtetnünk, e beszélgetés nem lehetett hosszú és heves. Az igazgatói tisztet az 1839/40. és 1841/42. tanévekben (tehát a két jelentkezés idején) Halasy Károly, a megelőző és a közbeeső tanévekben Hetyésy László viselte. Az alapos tudásáért és szorgalmáért elismert és szigoráért rettegett Hetyésy naplójának fennmaradt része nem ér el a kérdéses évekig, Halasy pedig valószínűleg sohasem vezetett naplót. Mindenképpen kétséges, belekerült volna-e még ilyen nem hivatalos feljegyzések közé is egy akkor nagyon jelentéktelennek látszó eset megemlítése, egy tanulmányait igazolni nem tudó, anyagi támogatásra szoruló