Soproni Szemle, 1982 (36. évfolyam, 1-4. szám)
1982 / 1. szám - Fogarassy László: A nyugat-magyarországi kérdés diplomáciai története I. rész
kezett, mivel a Quai d’Orsayn ebben az időben még szóhoz jutottak a magyarbarátnak tekinthető irányzat képviselői, viszont a magyar—olasz viszony a Nittikormány lemondása, illetve a Giolitti-kormány hivatalba lépése óta eléggé megromlott. Márpedig az év elején az olaszok azon az állásponton voltak, hogy Csehszlovákiának nincsen szüksége a pozsonyi hídfőre, csak egy semlegesített vasúti pályaudvarra Pozsonyligetfalun, majd a hídfőnek a Népszövetség égisze alatt nemzetközivé nyilvánítását követelték. E javaslatot a többi szövetségesek rövid vita után azzal vetették el, hogy a hídfőt csehszlovák szuverenitás alatt, demilitarizált állapotban kell hagyni.16 17 18 Az olaszok ezzel beérték, mert ezzel az ő érdekeik nem voltak kockáztatva. Az új olasz kormány külügyminisztere, Sforza gróf a jugoszlávokhoz közeledett, megkötve velük a rapallói egyezményt (1920. nov. 12.). Ez Fiumét szabad államnak nyilvánította, a titkos záradékban pedig mindkét hatalom a saint-germaini és a trianoni békeszerződés által teremtett statusquo mellett és a Habsburgok restaurációja ellen kötelezte el magát. A fiumei légionáriusok, akik Fiumét Gabriele d’Annunzio vezérlete alatt megszállva tartották, megmakacsolták magukat, mire olasz kormánycsapatok fegyverrel törték le őket. Ez ártott a Giolitti kormány népszerűségének, mert az olasz közvélemény nyomása alatt állott. 4. 1920 októberében parlamenti választások voltak Ausztriában, amelyeken a szociáldemokraták vereséget szenvedtek. Egykori szavazóik egy része, főleg a félresikerült magyarellenes bojkott hatására most a polgári pártokra szavazott. Ennek hatására Renner kancellár lemondott és pártjával együtt ellenzékbe ment, politikai súlya azonban továbbra is megmaradt. A szociáldemokratákra szavazott Bécs nagyobbik fele, hozzájuk tartozott a hadsereg katonatanácstagjainak a többsége, tehát nélkülük nem lehetett sem kül-, sem pedig belpolitikát csinálni. Renner helyett a keresztényszocialista Michael Mayr alakított polgári koalíciós kormányt (1920. november 20—1921. június 1.), amelyet Johann Schober bécsi rendőrfőnök hivatalnokkormánya követett (1921. június 21—1922. május 24.), ebben azonban egy-egy keresztényszocialista és nagynémet miniszter is helyet foglalt. 1920 végén köztársasági elnökké választották Dr. Michael Hainisch földbirtokost, aki nagynémet szimpátiáit nem is titkolta.17 Mivel Renner kancellár volt az, aki a béketárgyalások idején még élénken tiltakozott az ellen, hogy Ausztria népszavazás nélkül vegye át Burgenlandot, de a magyar ellenforradalom hatalomra kerülése, főleg azonban a Benessel megkötött egyezmény óta Német-Nyugatmagyarország hovatartozását „res iudicatá”nak tekintette, a magyar kormány abban a hiszemben volt, hogy az osztrák rezsimváltozás után az új osztrák kormánnyal hamarabb tud szót érteni. De már 1920. október 29-én azt a jelentést kapta a bécsi követségtől, hogy bizalmas értesülés szerint a nagynémet párt csak abban az esetben hajlandó támogatni a keresztényszocialistákat az új kormány megalakításában, ha az utóbbiak kötelezik magukat, hogy Nyugat-Magyarország kérdésében intranzigens álláspontra helyezkednek.18 A keresztényszocialisták álláspontja egyébként is megoszlott: egy részük Nyugat-Magyarország átcsatolása mellett foglalt állást, Mayr kancellárral együtt. 16 Rodolfo Mosca: Rom—Budapest 1918—1921. Zur diplomatischen Vorgeschichte des Trianonvertrages. Berliner Monatshefte 1939. Juni, 531. 17 Kerekes Lajos: Ausztria története 1918—1955. Bp., 1966, 35—38. 18 MOL: K 64 Külügyminisztériumi iratok 1922, 20. tétel, 6. csomó 7/rés. 1921—1920. október 29. 6