Soproni Szemle, 2017 (71. évfolyam, 1-4. szám)

2017 / 1. szám - ÉLET AZ EGYKORI SCARBANTIÁBAN - Gömöri János: Adatok a kétezer éves Scarbantia anyagi kultúrájának ismeretéhez

ÉLET AZ EGYKORI SCARBANTIÁBAN Gömöri János Adatok a kétezer éves Scarbantia anyagi kultúrájának ismeretéhez 2006-ban Sopronban a II. Scarbantia Tanácskozáson találkoztak a városban és környékén ásató, scarbantiai témákkal foglalkozó helyi, budapesti, győri és szombathelyi régészek és ismertették kutatásai eredményeiket.­ A tanácskozás időszerűségét az adta, hogy az épít­kezéseket megelőző nagyobb feltárásokból, az ezredforduló idejére újabb hatalmas meny­nyiségű – feldolgozandó – római kori leletanyag került a Soproni Múzeumba, a hozzá kapcsolódó tudományos dokumentációkkal együtt. Az tanácskozáson a római kori város kutatásának egy-egy témaköréről hangzottak el áttekintő bemutatók. Az előadások egy része már nyomtatásban is megjelent, például a scarbantiai ásatások egyes részleteinek ismertetésével a város topográfiájáról,a város építészetéről, római fürdőjéről­ és amfiteát­rumáról.­ Másrészt – főleg az epigráfiai emlékek elemzésével – számos új ismeretet közöl­tek a régészek a város szellemi életéről, a távolsági kapcsolatok révén a kereskedők­ által is terjesztett új vallások megjelenéséről.6 1 2006. november 3–4. A II. Scarbantia Tanácskozást a soproni Erdészeti Múzeum Templom utcai előadótermében rendezte a Scarbantia Társaság és a Soproni Múzeum a Soproni Tudós Társaság (STT) támogatásával. A Tudománynapi megnyitót Verő József akadémikus, az ITT elnöke tartotta. Előadások: Kovács Péter: Scarbantia a történeti és epigráfiai forrásokban; Póczy Klára: Scarbantia a későrómai városok sorában; Gömöri János: Scarbantia úthálózata és a fórum középületei, az amphitheatrum és a római kézművesség emlékei, műhelyek. A városfalprogram három évtizede; Szabó Ádám (Magyar Nemzeti Múzeum – MNM): A fórum környéki felíratok; Fényes Gabriella (Budapesti Történeti Múzeum): Scarbantia városi fürdője a Szt. Orsolya Iskola pincéjében; Gabrieli Gabriella (Soproni Múzeum): Scarbantiai szentélyek, kultuszok, temetők. Villák Scarbantia territóriumán; Torbágyi Melinda (MNM): Scarbantia pénzforgalmáról; Tomka Péter: Scarbantia körzete a népvándorlás korában; Varga Tamás múzeumigazgató pedig bemutatta az Erdészeti Múzeumot.­ ­ Gömöri János: Scarbantia maradványai a soproni Fő téren és körzetében. Régészeti kutatások 1971 és 2003 között. Die Überreste der römischen Scarbantia im Areal des Hauptplatzes zu Sopron (Ödenburg). Archäologische Forschungen zwischen 1971 und 2003. In: Szentesi Edit – Mentényi Klára – Simon Anna (ed.) Kő kövön / Stein auf Stein. Festschrift für Ferenc Dávid. Budapest, 2013, 213–224.; Gömöri, János: Scarbantia. The Autonomous Towns of Noricum and Pannonia. Die autonomen Städte in Noricum und Pannonien. Pannonia I. Hg. Marjeta Šašel Kos. Situla 41. Ljubljana, 2003, 81–92. 3 Fényes Gabriella: Sopron római kori fürdője az Orsolya tér 3. szám alatt. Arrabona. Múzeumi közlemények 45/1. Győr, 2007, 71–94. 4 Gömöri János – Karl Kaus: Panem et circenses. A scarbantiai amfiteátrum és közönsége. Soproni Szemle 59 (2005) 138–163. 5 Kovács, Péter: Intersectus a latronibus intrusis. Megjegyzések egy scarbantiai libertus halálához. Soproni Szemle 61/4 (2007), 324–334. O Mráv Zsolt – Gabrieli Gabriella: A scarbantiai Iseum és feliratos emlékei. Arrabona, A Győr-Moson-Sopron Megyei Múzeumok Közleményei 49/1. (2011), 201–238. 3 Élet az egykori Scarbantiában

Next