Sopronvármegye, 1922. május (25. évfolyam, 98-121. szám)
1922-05-03 / 98. szám
mm K&V. évfoly*sa. 98 ssása. Ára 4 korona Szerda, I9S$, május 3. SOPRONVÁRMEGYE Í£Gj^ETÉSI ÁRAK: Egész évre 900 Store !. Félévre 450 korona. Negyedévre Iwena. Egy hónapra 75 korona.Hirdetések felvételngje tarifális áron. JtáSflKÖZI KÖZJ.CMV POCIT! KBI NAPJCAJP Szerkesztőség és kiadóhivatal SOPRON Szentgyörgy utca 11. Telefon *524 és 4467 Fiókkiadóhivatal és szerkesztőség: CSORNÁN, Erzsébet utca. Klebelsberg Kuno gróf belügyminiszter Sopron felsegítéséről. A borúlátón, amely a trianoni végítélet végrehajtásának gyötrelmes nagyhétfei óta a lassú haldoklás, csüggedés és reménytelenség félelmesen fekete felhőfoszlányaival fátyolozza le a sorvadó Sopron sápadt arculatát, vasárnap végre áttört a fény s a bizalom, remény és segítség színes szivárványával sugározta be borús egünket. Klebelsberg Kunó gróf belügyminiszter, Sopron képviselőjelöltje vasárnap tartotta meg nagy érdeklődéssel várt programmbeszédét a soproni Kaszinó zsúfolásig megtelt nagytermében. Nagyszabású, tökéletes felépítményű, tisztacsengésű programmbeszédének messzibe hangzó országos és kormánypolitikai kinyilatkoztatásain felül Sopron szivét és figyelmét főleg azok a kijelentései ejtik foglyul, mikben Klebelsberg Kunó gróf e lázbeteg, halódó, kolduskönyörületre kárhoztatott kulturváros közgazdasági kríziséről s a sürgős segítség mérvéről és módjáról szólt. Nagygyűlés keretében mondotta el Klebelsberg gróf nagykoncepciójú programmbeszédét vasárnap délután 4 órakor. A kaszinó nagyterme megtelt a soproni társadalom minden rétegével. A nagygyűlést Schwarz Károly könyvkereskedő nyitotta meg rövid beszéddel s .felkérésére héttagú küldöttség hivta meg Klebelsberg grófot programmbeszéde elmondására. A fekete zsakettban terembe lépő Klebelsberg grófot élénk éljenzés és taps fogadta. Az ováció csillapultával Klebelsberg gróf elmondotta programmbeszédét. Klebelsberg gróf programmbeszéde: Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Biztosíthatom Önöket, hogy a mai súlyos körülmények között Magyarország belügyminiszterének lenni nem tartozik az élet legnagyobb gyönyörűségei közé. (Helyeslés.) Azok közé aea éppen kellemes feladatok közé, amelyek a belügyminiszterre várnak, tartozik a hivatalos jelöltségeknek úgynevezett osztogatása is. Ez egy igen kellemetlen feladat, mert a jelölt sok, a kerület kevés, aminek következtében csak kevés igényt lehet kielégíteni és az ember szükségképpen sok embert tesz ellenségévé. Egy úgynevezett előnye azonban van a belügyminiszternek és ez az, hogy saját számára kiválaszthat egy úgynevezett biztos kerületet. Nem lehetek hátrén Sopronhoz. Én dacára annak, hogy tudtam azt, hogy Sopron városában ellenjelöltet fogok kapni, úgy éreztem, hogy hűtlenséget követnék el, ha nem a soproni jelöltséget vállalnám. (Úgy van ! Éljenzés) Amikor a proli párdiktatúra összeomlása után még igen izgatott volt a hangulat és rossz idők jártak a régi politikusokra, amikor én semmi mást nem mondhattam, mint azt, hogy Sopron városának érdekeit becsülettel fogom szolgálni, kegyesek voltak gróf Tisza István államtitkárát jelölni. Nem tartottam volna tisztességes dolognak, ha kitértem volna a választási harc elől és máshol kerestem volna kerületet magamnak. . Egy hónappal ezelőtt megjelentem Sopronban, hogy programmam elmondjam. A megelőző napon közbejött egy végtelen szomorú esemény. Őfelsége, IV. Károly király meghalt és én nem tartottam ildomosnak azt, hogy akkor mondjam el programmomat, amikor minden kegyeletes magyar ember lelkét őszinte gyász tölti el. De viszszaszólított a kötelesség is Budapestre. Időközben a miniszterelnököt kellett helyettesítenem, úgy, hogy csak ma vagyok abban a helyzetben, hogy programmom Önök elé terjesszem. A királykérdésről: Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Sopronban elmondott politikai beszédemben mindig gondosan kerültem a pártpolitikai fejtegetéseket, mert az ország mai nehéz helyzetében valójában nem azt kell keresni, ami magyart magyartól elválaszthat, ami pártokra szaggathat, hanem azt, ami összeköt, ami egyesít hazánk megmentésének nehéz munkájában. (Úgy van.) A mostani választási mozgalmakba azonban mint pártképző vezérelvet belevetettek egy ma megoldhatatlan kérdést, a királykérdést és ezért az a veszély fenyeget bennünket, hogy a nemzet két ellenséges táborra oszlik, egy olyan ügyben, amelyhez ma sikerrel hozzányúlni nem lehet. Én fel akarom emelni tiltakozó szavamat az ellen, hogy a király kérdést belevessék ebbe a választási mozgalomba, mert a királykérdés nemzeti kérdés — és nem pártkérdés, — melyet kortescélokra kihasználni nem szabad. (Úgy van ! Élénk helyeslés.) Közjogi pártharcok 1867 óta. Én ebben annál nagyobb veszedelmet látok, mert a magyar parlamenti élet megindulásakor a kiegyezés után voltaképpen elhibáztuk pártjaink kialakítását. Az 1867-iki kiegyezés megkötése után minden beavatott ember előtt nyilvánvalónak kellett lennie, hogy óriási belpolitikai fejlődés és fel- virágzás lehetősége nyílt ugyan meg szá ímunkra, de külügyi és hadügyi téren függetlenségünket kivívni az akkori erőviszonyok mellett lehetetlenség volt. Mégis pártjaink úgy alakultak ki, hogy egyik rész a kiegyezés alapján állott, a másik, a 48-as párt pedig a közjogi alapot elvileg vissza-utasította. Így aztán egy kormányképes párt mellett ott állott egy kormányképtelen ellenzék és így a pártok a hatalom birtokában egymást fel nem válthatták, a pártok-nak az a váltógazdasága, ami a parlamen- tarizmus lényegéhez tartozik, minálunk nem érvényesülhetett. (Úgy van.) Jórészt erre vezethetők vissza későbbi parlamenti ba tjaink, hogy atyáink a kiegyezés után a magyar pártok kialakítását elhibázták. Most, amidőn az osztrák-magyar monarchia fel bomlásával a 62 és 48 megszűnt pártképző elvnek lenni és pártjainknak új elvek alapján kell kialakulniok, megint azon vagyunk, hogy ezidőszernt megoldhatatlan kérdés körül akarunk hajba kapni. A királykérdés ma megoldhatatlan. Aki azt képzeli, hogy a királykérdés gyakorlatilag a mi belügyünk, az nem ismeri az európai helyzetet. (Úgy van.) A magyar királykérdés rendkívüli horderejűnél fogva középeurópai, sőt általános európai kérdés, amelynek megoldásában számos tényező érdekelve van. (Úgy van!) Hasztalan helyezkedünk mi arra, a nemzetközi jogi szempontból kétségtelenül korrekt álláspontra, hogy a királyi kérdés megoldásába való minden beavatkozás sérti suverenitásunkat. Nem lenne erőnk ennek az álláspontunknak a sikeres érvényre juttatásához. (Úgy van! Élénk helyeslés.) Az erőszakosságnak abban a légkörében, amely Európát betölti, kitörődik a legyőzöttek szuverenitásával, jogaival vagy éppen érzékenységével. Ha a királykérdést akár a Habsburgház restaurációjának, akár szabad királyválasztó irányban meg akarnák oldani, annyi befolyásnak és nyomásnak lennénk kitéve, hogy a kérdést nemzeti becsületünknek és saját érdekeinknek megfelelően megoldani képesek nem lennénk. (Helyeslés.) Pedig éppen ezt a kérdést avatja egyik párt programmjának sarkkövéül. Ha a legitimisták többségre jutnának . . . Én azonban minden politikai programmot egy váltónak tekintek, amely esedékessé válik abban a pillanatban, amikor az illető Programm a nemzet többségét megszerzi. (Úgy van!) De nézzük mi következnék be abban az esetben, ha a választásokon azok nyernének többséget, akik a restaurációt írják zászlójukra? Megismerve a tényleges diplomáciai helyzetet, a megvalósítás iránti kísérlettel egybekötött, mérhetetlen veszélyeket, kénytelenek lennének a kérdést mégis kikapcsolni és én azt hiszem, hogy akik jó hazafiak, okvetlenül ki is kapcsolnák, de ezzel saját táborukat idegenítenék el önmaguktól, saját táborukat töltenék el a csalódottság érzésével. Abban az esetben pedig, ha az entente elmaradthatatlan közbelépésére, a békés eszközökre nem ejtenék el terveiket, akkor gazdasági vagy hatalmi kényszereszközök alkalmazása után a megrázkódtatások egész sorának lennénk kitéve, amelyek valószínűleg újabb katasztrófához vezetnének, (Úgy van!) és én kérdem elbírna-e ez a kivérzett és tönkrement ország egy újabb megszállást egy újabb szerencsétlenséget. De belpolitikáiig is a legnagyobb veszedelmeket rejti magában a királykérdés felvetése. Közismerete, hogy a dunántúl a Habsburgház restaurációjának sok híve van. A tiszavidék ellenben, az alföld, inkább a szabad királyválasztáshoz hajlik. Azt is tudjuk, hogy a királykérdés a polgári meghasonlásnak a világon mindenütt legveszedelmesebb kovásza volt, amely sokszor polgárháborúhoz vezetett. Ma, amikor a kis entente kárörvendő mohó tekintettel les és állapít meg minden legcsekélyebb gyengeségi mozzanatot, amely belpolitikai életünkben mutatkozik, amely a bomlás előjele lehet, szabad-e nekünk azt az isteni örömet a kis ententenek megadni, szabad-e megszállott területen élő testvéreinknek azt a rettenetes bánatot okozni, hogy mi időben mint ellenségek agyarkodjunk egymással szemben. Aki ma a királykérdést feszegeti, annak csak egy mentsége lehet, hogy nem tudja mit vétkezik nemzetével szemben. (Élénk helyeslés.) Fejtegetéseinkből azt a következtetést vonom le, hogy a királykérdést ma felvetni nem szabad és hogy őrültség lenne meghasonlani egy olyan kérdésben, amely ma nem aktuális. (Ügy van!) Az igazi legitimizmus. Joggal kérdezhetik tőlem, mi az alkot-