Sopronvármegye, 1922. július (25. évfolyam, 145-170. szám)

1922-07-01 / 145. szám

1922. július 1. SOPRON VÁRMEGYE megalakulásakor annak egyetlen célja az volt, hogy évenként egy majálist rendezzen s azon a tanuló ifjúság kedvére jól kimulathassa magát. Én azonban azt hiszem, hogy más célja is volt a Deákkuti Vármegyének és pedig sokkal nemesebb, sokkal fontosabb célja. Elsősorban is az, hogy a tanulóifjúság a polgári társadalomban érvényesüljön. Tudvalévő dolog az, hogy a tanulóifjúság meglehetősen elzárkózott életet élt; deáktanyákon lakott másod-, harmadmagával, az alum­­neumban étkezett, a tanár urakon kívül alig ismert mást a városban és az osztálytársain kívül másokkal nem igen érintkezett. A deákkutnál rendezett mulatságok általános köz­kedveltségnek örvendtek, a deákbáljaink, melyeket a hatvanas években a színházban rendeztünk, a legfénye­sebb vigalmak közé tartoztak, melyeken a társadalom legelőkelőbbjei mindig megjelentek, így illeszkedett bele a tanuló ifjúság a polgári társadalomba, melynek jelentékeny, számottevő ténye­zője lett. Ez volt a Deákkuti vármegyének fő célja, de további szintén fontos és nemes célja volt a gyakorlati előké­szület az alkotmányos életre, melynek közvetlen meg­nyilvánulása, ereje és védőbástyája a vármegye törvény­­hatósága volt. A tanuló ifjak között sokan voltak, akikre a vár­megyében fontos szerep várt s erre az alkotmányos életre a Deákkuti vármegye készítette elő őket. Ennek a gyűlésein sajátították el az önállóságot, s a fellépés­nek azt a határozottságát, amelyről a soproni diákot mindenütt megismerték az országban. A Deákkuti vármegyének fontos és nemes célja volt még a magyar nyelv, a magyar gondolkodás és a magyar szellem terjesztése. A tanuló ifjak kedvéért a német polgári családok tagjai kénytelenek voltak ma­gyarul beszélni s igy lőnek a Deákk­uti vármegye tagjai a magyar nyelv terjesztésének apostolaivá. (Eljenzés) Minden ifjú büszke volt a Deákkuti vármegyére s örömmel viselt tisztséget benne. 1864-ben a Deákkutnál tartott közgyűlésen megválasztották esküdtnek a Schlei­­ning Vilmost. Mikor a főispán, Ajkay Gyula, kihirdette a választás eredményét, felkelt a Schleining Vilmos a tánckör felett lévő parton a gyepről, ahol feküdt,­­ megemelte a kalapját és azt mondta: köszönöm a belém helyezett bizalmat, megelégszem panduri tisztemmel. Ez a nyilatkozat bizonysága annak, hogy a tanuló ifjúság milyen nagyra tartotta a megválasztását. A Horváth Ferkó igen jól tudott fuvolyázni,— megtettük zászlótartónak. A Kis Lajos, a paksi, va­lamely más gymnáziumból jött hozzánk a felsőbb osztályokba, — gyönyörűen elszavalta a magyar társaságban az »Élő szobor« című költeményt, mindnyájunkat elragadott a szavalatával, s hadnagy lett a Deákkuti Vármegyében, aki a majálison na­gyobb ur volt a főispánnál, mert a cigánynak a hadnagy parancsolt s ő vezette az egész­­ifjúság diszmenetét végig a Várkerületen kivont karddal. Itt mutatok rá a Deákkuti Vármegye ifjúsági folyóiratára, a «Bimbó füzérre«, melyet 1864. októ­berétől a Támer János és a Bognár Endre szer­kesztett. Ezt­ a lapot 100 és néhány példányban ma­gunk irtuk, mert a nyomatásra nem volt pénz és csak 1896-tól kezdve jelent meg a lap nyomtatás­ban. Aki ezt az ifjúsági lapot megnézi, bámulni fog azon, hogy mennyit kellett az ifjaknak olvasni, böngészni, mig ezeket a figyelemre méltó érteke­zéseket a lapba megírták. Szép dolgok voltak ezek és a Deákkuti Vár­megye önmagába véve valóságos iskola, az életnek jó iskolája volt s bizony mondom vétkeztek azok, akik a Deákkuti Vármegyét lekicsinyelték és gyer­mekes játéknak tekintették. Most szeptember 20-án lesz 40 éve, hogy az utolsó főispán, Farkas Elemér uröcsém közölte a Deák­kuti Vármegye gyűlésével a szomorú hírt, hogy a főis­kola nagybizottsága betiltotta a majálist. Egy ifjú a ma­jáliskor lefeküdt az erdőben, tüdőgyulladást kapott és meghalt. Később a város tanácsa hasonlóan határo­zott s az ifjak folyamodtak Ponciustól Pilátushoz, de nem sikerült a határozat megváltoztatását kieszközöl­niük, így szűnt meg a Deákkuti vármegye 1883-ban, de az a négy évtized, amely azóta , eltűnt az örökké­valóságban, nem volt képes elmosni az emlékét. Szem­mel látható emléke nincs más, mint a főiskolának nem­­zetiszínű selyem lobogója, vagyis inkább e zászló fel­írása, abban is csak az az egy szó „Vármegye”. Aki ezt olvassa, nem érti meg a jelentését, ha nem tudja, hogy valamikor létezett a Deákkuti Vármegye, hogy ez csináltatta azt a zászlót s a Deákkuti Vármegyéről annak megszűntével a tényleges birtoklás jogán örökség­képpen szállott az a lobogó a főiskolára. Most új emléket állított a Deákkuti Vármegyének a Városszépítő Egyesület. Áldja meg az Isten érte ! Álljon ez az emlék sértetlenül időtlen időkig,­­ álljon a mi büszkeségünk, a főiskolánk is és legyen magyar, aminthogy magyar iskolának nevezték kezdetben is ezelőtt 310 esztendővel; nevelje a tanuló ifjakat ne­­meslelkű, erőskarú, megalkuvást nem ismerő, kemény magyarokká. Hosszú, lelkes taps és éljenzés üdvö­zölte az érdekes beszédet, de bőven kiju­tott az elismerésből az estély másik ün­nepi szónokának, Kapi Béla püspöknek is, aki az ünnep jelentőségében a magyar­ság az egység, az összetartás és vallás­erkölcs eszményeinek diadalát és a feleke­zeti béke és türelem szükségességét hir­dette a tőle megszokott ékes nyelven és ódás lendülettel. Hamvas József tanár Pe­tőfi Társasági tag költői szép prológusa után Zupancic Vilmos gordonkaművész szerzett őszinte gyönyörűséget a hallga­tóságnak művészi és ördöngős technikájú,­­ remek gordonka játékával. Megragadó ze-­­­nei teljesítmény volt Altdörfer Viktor já­­­­téka is a zongorán (Chopin F-moll­­ fantá­zia) de a Toby tanár pompás vezetése alatt működő 30 tagú diákzenekar is meg­­lepeően jól és precízen működött és nagy hatással, kitűnő összjátékkal adta elő Grieg Solvejg dalát és a pattogó ütemű Török indulót a „Szultániból. Dr. Träger Ernő miniszterelnökségi miniszteri titkár drámai lendülettel és nagy átérzéssel sza­valta el a szép kuruc balladát az „Ocs­kai Lászlóról való ének“-et. A sikerült hangversenyt fényes más­napig tartó táncmulatság követte Makkay zenekarának hangjai melett. Ha kezdü­k a soproni lóverseny, 6 futamban 100 fő és az ország első űrlovasai indulnak. Különvonat indul a győri vasúti állo­másról. — Totalizator is lesz. Csaknem két évi pihenő után ma is­mét mozgalmas napja lesz az öreg soproni lóverseny pályának. A tavasszal újjáala­kult Soproni Űrlovas Egylet az alagi ur- lovasokkal együtt rendezi lóversenyét, mely ellentétben a két év előtti versennyel, mely a soproni és szombathelyi huszártiszteknek inkább csak műkedvelő és családias jel­legű mérkőzése volt, a legjelesebb magyar űrlovasok és híres magyar istállók lovai­nak találkozása révén békebeli nívója, or­szágos sporteseménynek ígérkezik. Künn a meglehetősen elhanyagolt pályán, melynek helyreállításán már hetek óta dolgoznak, kora hajnalban élénk már az élet. Egymásután érkeznek a beneve­zett istállók lovai és a versenyre készülő lovasok és trénerek erős tréninggel szok­tatják a pályához a mai és holnapi nap leendő hőseit. Egymásután vonulnak fel a gróf Sigray, herceg Odescalchi, herceg Salm, Lippay Emil, Luczenbacher Raoul, Orosz Endre, Gais Gyula, Lakos Béla Podraczky Andor-féle urlovas istállók pompásnál pompásabb telivérei és félvérei s a nevesebb urlovasok közül már hajnali 4 órakor ott látjuk a pályán Binder Ottót, Liptayt, Oroszt, Graffit, Luczenbachert, Csernovicot és másokat. A nem minden­napi látványosságnak sok nézője akad, akik több kevesebb hozzáértéssel bírálják és tanulmányozzák a­­lovak formáját és igyekeznek tippeket ellesni. Ezúttal ugyanis totalizátor is lesz a versenyen. Öt kasszá­nál lehet „tenni“, fogadást kötni a lovakra, győztesekre és helyezettekre 50 koronás téttel, így tehát az elsőrendűnek ígérkező sportlátványosság mellett a játékszenve­dély is sokakat fog kicsődíteni a ló ver­senytérre. A versenyrendezőségnél eddig kb. 80 nevezést adtak le, ez a szám azonban ál­lítólag még ma is tetemesen növekedni fog. Szokatlan nagy és népes mezőny áll tehát starthoz a 6 futamban. Az egyes számok indulóit sajnos, pontosan még ma sem tudhatjuk, mert a lovak részvétele az egyes versenyekben a talaj minőségétől függ. Megbízható tippjeink a mai napra a következők : I. futam (2000 méteres megnyitó ver­seny) gróf Sigray-istálló, Binder-istálló. II. Tiszti gátverseny 2400 m. Angya­los—Holló. III. 4800 méteres akadályverseny. — Fleury—Maxim XIII. IV. 3200 méteres akadályverseny. — Irmin—Brávó. V. Tiszti akadályverseny 4000 m. Jaj no ! —­­ VI. Urlovas handicap. Binder-istálló— Babonás. Mondani sem kell, hogy Sopron és Vasmegye arisztokrata, birtokos és tiszti közönsége mellett, mely hihetőleg teljes számban ad egymásnak találkozót a sop­roni lóversenypályán, Sopron közönségé­ben is óriási az érdeklődés a verseny iránt. A jegyek legnagyobb része (I. hely 60, II. hely 20, páholy 500 K), elővételben elkelt s a győri vasúti állomásnál d. u. 2 órakor induló különvonat fel se tudja majd venni a sok érdeklődőt. A verseny ma dél­után pont 3 órakor kezdődik. Remélhetőleg az időjárás nem fogja megint elrontani a sikert. • 3 A Faszonkereskedelmi r. I. Diáim válsága. A vállalat csőd előtt.­­ Szüss Károly igazga­tósági tag újabb kényszeregyezségi eljárás megindítását kérte a törvényszéktől. A válság hullámaiban vergődő Faszén­­kereskedelmi és kiviteli részvénytársaság úgy látszik még sem kerülheti el az el­­merülést, a­­ csődöt. A vállalat ugyanis a kényszeregyezségi eljárás során magára vállalt s bíróilag jóváhagyott kötelezettsé­geinek nem tudott, nem tud s nem is tud­hat eleget tenni. Hogy miért nem, arra s általában a Faszénkereskedelmi összevisz­sza bonyolult, kusza ügyének átdatlan ködgomolyába egy villamos ívlámpa fényével világít be az a feljajdulásszerű be­advány, melyet a halódó vállalat egyik minden sajnálatra méltó áldozata, Szász Károly terjesztett be tegnap ügyvédje, dr. Stricker Jakab útján a soproni tör­vényszékhez. Íme, a beadvány: Tekintetes Kir. Törvényszék ! A Faszénkereskedelmi és Kir. R.-T. maga ellen a kényszeregyezségi eljárás megindítását kérelmezte. Ezen eljárás megindulván, annyiban sikerre vezetett, amennyiben a kényszeregyezségi ajánlat a hitelezők többsége által elfogadtatván, bíróilag is jóváhagyatott. Ezen kényszeregyezségi ügyben az ajánlat sike­réhez én magam is hozzájárultam azzal, hogy a fize­tésképtelen kérelmező kötelezettségeiért és pedig a már elismert vagy megítélt, elismerendő és megíté­lendő eredeti követelések 25 százaléka erejéig kész­fizetői kezességet vállaltam. Tettem pedig ezt félrevezetve a társaság ügyeit intéző tényezőknek még ebben a komoly helyzetben is a valóságot nem fedő ígéreteitől és kijelentéseitől, abban a teljesen téves hitben és feltevésben, hogy a Faszénker. és KiV. R.­T. aktíváinak értékesítésével okvetlen abba a helyzetbe kell jutnia, hogy a vállalt fizetési kötele­zettségét a saját erejéből is teljesíteni fogja. Azonban amint a tények ezt igazolják, ebben a feltevésemben csalódtam, aminthogy csalódott ebben a többi kezes társam is, dacára annak, hogy a Faszénker. és Kiv. R.-T. részéről tényleg minden kísérlet meg­történt arra, hogy a társaság aktívái értékesíttessenek, ezek között különösen a hrastovetzi bánya, amely önmagában is igen jelentékeny értéket képvisel, azon­ban ahhoz, hogy az érték felszínre jusson, nagy be­fektetésekre lett volna szükség, melyeket természetesen a fizetésképtelenné tett r­­ t. eszközölni nem tudott és éppen a saját fizetésképtelensége folytán nem volt képes arra sem, hogy ehhez a szükséges érdekeltséget összehozza. Dacára tehát annak, hogy úgy a fizetésképtelen r.-t., nemkülönben annak igazgatósági tagjai, köztük én­­magam is, súlyos anyagi áldozatokat hoztunk, időt és fáradságot nem kíméltünk azon célból, hogy különösen az említett bánya pénzzé tétessék, minden áldozat a részünkről sikertelen maradt és midőn elérkezett a kényszeregyezség teljesítésének ideje, a Faszénker. és Kiv. r.-t. nem tudott megfelelni fizetési kötelezettségé­nek, de nem tudtak megfelelni ennek a kezesek sem, ezek között magam sem, ami természetesen az én teljes anyagi tönkömet is jelenti. Ezek előrebocsátása után még elő kell adnom a következőket is : A Faszénker. és Kiv. R.-T. 1913. évi március havában alakult 30.000 K alaptőkével. Ezek alaptőkéjét 1917 május havában 150.000 K-ra, majd 1919 aug. havában 600.000 K-ra emelte fel. Hogy ezen alaptőkefelemelések tényleg szaporí­tották-e a r­­t. alaptőkéjét azt nem tudom. Minthogy ez irányban soha az ellenkezőt nem hallottam, fel kellett tennem, hogy az alaptőke felemelése tényleg ennek szaporodását is jelentette és hogy így a részvényesek a reájuk eső részvénytőkét tényleg befizették. Csak így történhetett meg azután, hogy 1920. évi október havában, miután előzőleg néhány rész­vényt szereztem, hosszas reábeszélés után elfogad­tam nekem felkínált igazgató tagságot. Ugyanazon közgyűlés, amely engem igazgatósági taggá meg­választott, elhatározta a részvénytőkének 6.000.000 K-ra való felemelését, amely részvénytőkefelemelés határozatiig ki is mondatott. Megtörtént pedig úgy amint ezt sajnos csak most kjutólag megtudtam, hogy az új részvénytőke legnagyobb része soha befi­zetve nem lett. Ebből most már azt kell következ­tetnem, hogy az előző alaptőke felemelések is ugyan­így történtek és hogy a r.-t.-nak ilyen állapotok mellett szüksége volt egy-két emberre, aki a keres­kedelmi világban közbecsülésnek és köztiszteletnek örvendett, hogy ezek becsületes nevével takarja ü­zel­meit, mert ennek tudhatom be azt, hogy a r.-­ igazgatóság énreám és Klausz Lajos soproni keres­kedőre vetette ki hálóját, hogy így minket az igaz­gatósági tagjai közé besorozva a különben születé­sétől kezdve passzív vállalatuk hitelét emeljék. Hogy ez nem lehetett másként, az kiviláglik abból, hogy mint "konjunktúra megszűnt és nem kapkodtak többé az áru után, nem adtak árukra öt-hat helyről is a r­t.-nak előlegeket, amint tehát az nem operálhatott többé idegen pénzekkel és rá lett volna szorulva a saját tőkéjére, akkor azonnal előállt a fizetésképtelenség esete, természetesen anélkül, hogy engem és Klausz Alajost ennek okairól bárki is felvilágosított volna. Sőt az történt, hogy amikor ezen eset bekövetke­zett és az igazgatóság e tárgyban több rendbeli ülést tartott, az ügyvezető igazgató, aki a társaság ügyvitelét intézte, aki minden módon megakadályozta azt, hogy ebbe bárki bármilyen formában beavatkozzék és betekintést nyer­jen, mindig és mindenkor olyan referáciát adott és olyan kimutatásokat terjesztett elénk, amelyek szerint a r.-t.

Next