Sopronvármegye, 1922. augusztus (25. évfolyam, 171-196. szám)
1922-08-01 / 171. szám
1922. augusztus 1. SOPRONVÁRMIGYI Bacsó, Somogyi és Cservenka gyilkosait interpellálja a képviselőházban, ezek már jó helyen vannak, hanem az élőhalottakkal foglalkozzanak és magyarázzák meg a mi nagy urainknak, hogy ilyen javak mellett nem nevelhetünk családot, nem kívánunk szaporodni, bacilus és tuberkulótikus központokat nevelni. Ne neveljenek bennünket csempészekké, vagyonfelördülőkké, gazemberekké, és várják meg míg ismét a gyomor fog parancsolni. Nem tanultak még a múltból. És még valamit: a B) lista alapján, továbbá a kommunizmusból elbocsátottak és most majd újabb orvosi mustrán kimustráltak, nem lesznek a Mave tagjai . . . Sok, sok mondani és sírni valónk volna, de hagyjuk, úgyis süket fülekre találunk mindenütt. Nagyon kérem a teV. szerkesztő urat, adjon napvilágot e soroknak, talán mégis, mielőtt lezüllenénk teljesen, belátják e kis ismertetésből, hogy a szükség törvényt bont. Tisztelettel.Nem merem a nevem kiírni, mert akkor a B listába kerülök .. .“ Szívbemarkolóbb, igazabb feljajdulást rég nem olvastunk, mint ennek az egyszerű mozdonyvezetőnek siralmas sorait, melynek minden szava csak úgy sikoltoz a sürgős segítségért. Az állam kasszája annyiszor tárult már ki kevésbbé fontos kívánságok előtt is, táruljon ki ez egyszer mielőbb akkor, mikor életpályát, derék és munkás magyar családok életét kell gondtalanabbá tenni, kiessen oda hozzájuk az állam segítő keze, vágja szélesebb karajra verejtéktől és könnytől sós kenyerüket s meglássák, mindjárt nem kell drága detektivekkel s búvárokkal előhozatni a szerkocsik mélyéből a csempészcsomagokat. 1. A bérkocsis és vendéglős véres afférja. Megemlékeztünk annak idején arról a majdnem végzetessé váló véres botrányról, mely ez év február 13 án Kapuvárott Szabó József vendéglőjében történt. Szabó vendéglőjébe betévedt a kötekedő természetű Baranyai János bérkocsi fuvaros. A vendéglősnek éppen egy soproni úriember is vendége volt, ezzel kezdte a molesztálást Baranyai. A szerényen félreült vendég asztalához lépett a bérkocsis is s megkínálta a poharából, mit a vendég a további tolakodó barátkozás elkerülése végett visszautasított. Baranyainak a bérgőze mellé még indulat is szállt a fejébe, különösen akkor, midőn a vendéglős e tolakodásért leintette s kiutasította. Nehezen távozott s hetvenkedve hangoztatta: „Nincs joga kiutasítani, mert egyik vendég olyan a korcsmában, mint a másik.“ Egy félóra múlva visszatért. Bele beleszólt a vendéglős és két társa kártyáját©kába, majd azon a címen, hogy engedje át a helyét, a vendéglős kályha mellett ülő 15 éves fiát igyekezett leráncigálni a kályha melletti, székről. Elyre a vendéglős is indulatba jött, felkelt helyéről, hogy az izgága embert eltávolítsa. A kezével folyton feléje vagdosó fuvaros kezében nem vette észre a kést, indulatossága is megfosztotta kellő óvatosságától s igy történhetett, hogy egy hosszas mély hasítás érte a szive fölött. A vendéglős ekkor már egy felkapott székkel igyekezett támadóját magától visszatartani, amidőn pedig az apja segítségére siető leány felé is sújtott Baranyai, Szabó összekapaszkodott vele s a késsel még folyton szurkálni akaró, valósággal megvadult embert, csakis oly módon tudták lefegyverezni, hogy a már akkor erősen vérző vendéglős a vagdalkozó ember hüvelykujját megharapta s így leánya kiránthatta a kezében lévő kést. A sértett az orvosi látleletek szerint két hónapig volt fekvő beteg a szúrástól eredt makhártya gyulladás miatt s ezen felül még 1 hónapig munkaképtelen. Most tárgyalta az ügyet Kapuváron Ujlady táblabiró, mint egyes bíró Kun László dr. kir. ügyész részvételével. Vádlottat dr. Deutsch Dávid ügyvéd védte, a sértettet dr. Reigl Antal ügyvéd képviselte. A bíróság a tanúvallomásokból csak A bóbitás tragédiája. Jópipás Kondor Lukács ült, ingujjban, lájálisan, csak ült magát nyugtatóan a tornácon, Istállózsámolyon. A legnagyobb esemény Juópipás-Kondor Lukács részére az volt most, ha a zsámoly alatta a negyedik vagyis a rövidebbik lábára billent. Akkor arra gondolt, hogy nem volna jó sántának lenni, mint teszem a Táncujjcsakgyuri. Pedig 21 éves koráig neki is jó lába volt, azonban úgy tudott táncolni, mint a veszett fene (apja tanította rá még kicsi korában: „Táncujj csak, Gyuri!“) és ez volt épen a baj. A lányokmenyecskék bolondultak érte, a legénység meg haragudott rá szörnyen. El is törték a lábát egyszer tánckor és Gyuri sánta lett teljes életér®. Kár volt ezt megtenni. Fiatalság, bolondság. Mire Jópipás Kondor Lukács idáig élt nyugodalmas mólázásában, a jobbkeze szépen magától hátrafaló nyúlt a gatyakötéshez, dohányzacskóhoz, tujjai még egy darabig gondolkoztak a zacskó felett, aztán megfogta, rántott egyet rajta. De nem jött. Teli volt dohánnyal. Jobban előrehajolt hát a felsőtestével és ráncigálni kezdte. A Gyurit valaki fejbevágta (alighanem a Pokol Miska) elesett, a jobb lábát fölemelte e kicsit, asztá úgy rezgette, mintha vizet akart volna kirázni a csizmájából. Rácsaptak, letörtik. A zacskót kirántotta. A zsámoly billent egyet. Egy tyúk lépegetett épen ott, ettől megrebbent egy kicsit: rövid vészkiáltást hallatott, szárnyaival csapot egyet és futni kezdett. Pár lépés után a szárnyait lassan bevonta, aztán megálloit. És míg az egyik lába menetkészen, kimeresztett ujjakkal a levegőben várakozott, fejét oldalt fordította és vörös héjú félszeművel ugyancsak megkukkantotta a gazdáját, aki combjaira helyezett kezekkel csöndben ült a zsámolyon és visszakukkantotta a „tik”-ot. Mozdulni nem akart. Még ribikót csapna ez a bolond tik. A baromfi megnyugodott. Hogyhát inten ez az én gazdám, Kondor Lukács, akit Jópipáénak mondanak, mert szeret pipázni. Ehmned, most is a balkezében marokra fogja a pipát, a jobbikban meg az „acskó“ van. Rá akar gyújtani. No, csak tegye. Gyújts rá. Jópipás Kondor Lukács. Elsétált a vágott fa rakások mögé. Jópipás Kondor Lukács pedig szájába tette a pipacsutorát. Balefújt.Juól szenyel, abba nincs hiba. Kezeivel széthúzva a zsinegre járó zacskó száját, agyaraival belelendíti a pipát, kiejti fogai közül és kezdi tömni. Baromfi. Az ebadtát. Csak a kokas fi, a tik a teán vaj mi. No, nem? Megint gyön egy erre. Óvatosan emelgeti a sárga syápic lábait, hol jobbra, hol meg balra kukkant, nyakát be-behúzza és torokból mekelget csöndesen. Ejnye, az embernek a Há’mísz Mári jut az eszébe. A’ njegy úgy a temetéseken. Kezei a szentolvasót morcsolgatják és csak ballag a koporsó után. Mikor úgy jön, imádkozik, mikor meg elkezdi az előénekes, akkor danol. Mint ez a tik. Benéz az utcaajtókba, zárt ablakokba jobbról is, balról is. Dinnye, Há’ mísz Mári, te a tiktól tanultad el ezt, vagy a tik tűled. Az ujjak csak gyömöszölték a dohányt a pipába. Az egyik tyúk felkapaszkodott nagy repkedéssel, ricsajjal a farakásra. Ott a fejével bicegetett ide is, oda is. Álla alatt lengett a piros vacak. Mint aki volt egyszer, a képviselőjelölt, annak is vörös szakálla volt, a grófkastély erkélyéről programoit, asztán amint ide-oda nézegetett ránk, rezgett az álla alatt a hosszú szakál. Nem is szavaztak rája. Megbukott. A farakás felett borult a kétszázéves akácóriás. A tyúk a rakás tetején méregette a magasságot a fára fel. Mert már este lesz, minden becsületes tyúk tiszteletben tartja az ősi tradíciót és korán megy aludni. De csak nem mert felröpülni. Leleguggolt, hogy ugorvást taszintso® egyet magán. Jobbnak látta azonban előbb meggondolni a dolgot. Kiegyenesedett hát és szemeivel kutatni kezdett a lomb rejtekeiben jó hely után, mert az éjszaka eső talál lenni. Kot-kot kot-kodáca ! Kot-kotkotkodácsi — Jón vagyok Kondor Lukács, a Juópi-páe ! — mozgott a szája rímre Juópipás Kondor Lukácsnak. Gyerekek szokták őt igy csúfolni. Aj, de ha megfogja egyszer est a Hóle Pestát ! A csutorát szájába dugja, jó cugja lesz-a. A tyúk ekkor végre nekidarálta magát és lármásan, libegő szárnyakkal (egy kirázott tolpihéje fölszállt a háztetőre) fölmászott a törzsön a lomb közé. Egy darabig még kotkodác volt, aztán elcsöndesedve meggubasakodott az egyik ágon. No. Ehhez költött olyan nagy patáliát csapni ? Jópipás Kondor. Lukács szusszant egyet a mélységes szemlélődés után. Lájblizsebéből előszedte a gyufaskatulyát. Benne kéngyujtó, kerthát kéngyufát sohá nem lehetett kapni Sopronban és az embereknek muszáj volt urasan skatulás gyújtót venni. Most már van kéngyújtó is. De skatulya is van még. Hát persze hogy nem dobják el. A baromfi az udvar minden részéből az akácfa irányába kezdett gyülekezni. Dudorászgatva, szemelgetve csak jöttek. Az egyik már fel is repült a farakásra. A másik alulról spektál fölfelé. U’ de magas. A harmadik a disznóól tetejéről veti magát a fára. Ketten pedig összekaptak. Föl van borzolódva a tolluk, szárnyuk félig nyitva és bezegett fejjel figyelik egymás támadó szándékát. Akkor csak elkapja az egyik a másiknak a fejebubját, ugrálnak, csapkodnak szárnyaikkal, a tolluk hull széltől sodorva. A kakas nem avatkozik bele. A férfiember, a’ má’ sölesebb. Hol a fára pislant fel, hol meg a gazdájára. — A’ hát, fén vagyok, no. A két tépázódóból az egyik megfut, bújik az ól alá. A kakas pedig fölröpül a farakásra, hol már két három lyúk tipródik, várva, hogy inába szállt bátorsága visszatérjen. A gyufa végigszottyan a combon és sercegni kezd. Egyszerre három lyuk is, meg a kakas is propellerezi föl magát erre. Kettő ugyanarra az ágra nehezül. Ebből lett a baj. Az ág leveles végén egy kartársnőjük már mélyen aludt és talán a fölnövendő kis kakasról álmodott, aki máma annyit szemtelenkedett körötte. Az ág hirtelen lendült és ő lezuhant. Szárnya nem nyílt ki. Görcs húzta e össze vagy nagyon aludt, ki tudja, de megtörtént, ami minden száz évben egyszer, hogy úgy lebukott,mint a pinty, meg sem nyekkent. Ott maradt. Jópipás-Kondor Lukács és a pipa fölött tartotta a lángot. Dehogyis dobta el. Ha meghitott, akkor úgyis ráírek. Lesz hús. A többi tyúk riadt lármával menekült széjjel. A hidasok alá, a szekér alá, az eke-borona alá. Onnan lestek a mozdulatlan hullára. Egy sem kapirgált vagy szemelgetett. Meglátszott rajtuk, a némaságukon, hogy halálos zuhanás történt és társadalmuk egyik tagjának kampec. Ezt meg kell nézni. A pipára rácsapódott a sárgarézföldés. Jópipás-Kondor Lukács fölemelkedett lassan, dereka még ki sem volt egyenesedve, a lábai már mentek. Csak a tizedik lépésnél lett függélyes az ember. A tyúk kinyúlt lábbal ott feküdt. Szemei le voltak hunyódva. Nógatni kezdte a csizmája orrával, hogy ne. De semmi, hogy élne. Lábánál fogva aztán fölemeli. A tyúkok erre még jobban elrebbentek ... A kakas vészjelet adott . . . nagy nehezen tudta kihámozni a valót, ezért a vádlottat mindössze csak két havi fogházra ítélte el. A vendéglőst 40 ezer koronát kitevő kártérítési igényével perre utasította. Az ítéletet úgy az ügyész, mint a felek is megfeledbezték. aranyát, ezüstjét, brilliánsait mig hamis fogait, platináját s a legjobban fizető cégnél Sopron, Balli u. 13. sz. a. meg nem mutatta. 9