Sopronvármegye, 1922. november (25. évfolyam, 246-272. szám)
1922-11-01 / 246. szám
1922. november 1. SOPRONVÁRMEGYE lek már az életbeléptéték időpontjától esedékesek. Üáviratok díja: Közönséges távirat siódija belföldre 15 K, díjminimum 150 K. Hirlaptávirat siódija belföldre 4 K, díjminimum 150 K. Ausztriába 1 szódíj 30 K. Németország 1 szódíj 50 K. Csehország 1 szódíj 30 K. Lengyelország 1 szódíj 50 K. Olaszország 1 szódíj 125 K. Románia 1 szódíj 30 K. Riport az dfalahifoll 48-as lattanyából Abaj kaszárnya lakók öröie és bánata. Nem csak selmeciek kaptak lakást a laktanyában. Valaha régen istenkinérés lett volna civil halandók betelepítéséről beszélni egy szigorúan kincstári kaszárnyába, ahol az osztrák copf kínai fala zárta el a katonai tudomány titkait az avatatlanok szeme elől s Íme, ma már hátulgombolós gyermekek zaja nézi sivalkodva, hogyan puffan a sárga bikancs a laktanya széles udvarán. Stílusos, karcsú téglakerítés veszi körül és különíti el a magánlakásokká átalakított néhai katonai raktárakat és a volt legénységi átállásokat a laktanya többi részeitől, ahol még folyik a komoly munka. A vén kaszárnya mintha megifjodott volna, mintha karcsúbbá, légiesebbé, kecsessé vált vona avval, hogy egyik szárnyát mosolygóssá simogatta a városi mérnöki hivatal teremtő keze. A kerítésen belül még itt hevernek a targoncák, téglák és deszkák, ásítoznak a meszesgödrök és friss maltersság terjeng mindenütt. A folyosókon szembevágja ugyan az embert a hideg, mely zord és barátságtalan (csak szimpla ablakok vannak mindenütt), de mégis csodálatosan meleg érzés ragadja meg a szívet, amikor hallja a zárt ajtók mögött az élet ezernyi apró zaját, a munka pihegését, mely úgy zsong, mint a méhkaptár belseje. Lakói három esztendős szüleig elszállásozás után kaptak először emberhez méltó lakást, tág, világos, darus szobákat. Természetes, hogy mind meg vannak elégedve nagyjából, örülnek, hogy végre naptesságes fedél alá jutottak. Uramisten! fürdőszoba is van, micsoda luxus, milyen kényelem. — Hanem azért akad baj is elég. A kályhák például nem igen akarnak funkcionálni, huzatjuk nincsen elég s azonkívül a füstvezető csövek sincsenek praktikusan elhelyezve, mert a fekvésük vízszintes és nem ferde vagy függélyes. A korom úgy belepi egy-két nap alatt, hogy minduntalan tisztogatásra van szükség, ami bizony drága dolog a mai bérek mellett. Kifogásolható még az is, hogy az egyes épületek közepén elhelyezett konyhák ablakai csak szimplák és már most sem igen lehet bennük főzni a hideg miatt. Ha elgondoljuk, hogy a konyhák padlója cementből van, könnyen meg lehet érteni, mit áll ki a szorgoskodó háziasszony. A fürdőszobák kellemesek, csak egy hibájuk van — nincsen fa, amivel működtetni lehetne a fürdőberendezést. A 48 as laktanyában jóformán mindenki Selmecbányáról menekült állami alkalmazott, de azért láttunknévjegyet, amely egy alezredes lakását díszíti. Evvel kapcsolatban érdeklődtünk a lakóknál, nem szenvedtek-e miatta rövidséget és bizony a válasz nem volt megnyugtató. Az alezredes személye ugyan mindenkinek szimpatikus, de a mód, amivel a helyettes polgármester elintézte ezt a belakoltatást, egy cseppet sem volt udvarias. Egy idős, gyermekes főiskolai házaspárnak kellett miatta lemondani két szobáról, mert a helyettes polgármester azzal fenyegette meg őket, hogy ha 24 órán belül nem hurcolkodnak át, kidobja őket az utcára. A selmeciek nagy részét igen kellemetlenül érintette a vendéglátásnak ez a módja s azt bizony be kellett látni, hogy tapintatosabban el lehetett volna intézni a dolgot. A házbér kérdése még mindig függőben van és csak később tudják meg majd a lakók, hogy mennyi lesz pontosan. Egyelőre például tudják azt, hogy egy szoba-konyhás lakás után a város 4000 koronát kár, az állami részesedés ennek 60 százaléka, a házbérfillor és a szeméthordás díja pedig még további 40 százalék. Ha ehez hozzászámítjuk még a villanyvilágítást és a kéményseprést, úgy elég nagy lesz az összeg egészben. Folynak ugyan az alkudozások, hogy az állam mondjon le az őt megillető részesedésről, de egyelőre ez a dolog még csak az ígéret stádiumában van. Mindegy, mondják a selmeciek, csakhogy egyszer már jobb körülmények közé kerültünk és ha az ember látja az örömet, mely ott csillog minden arcon, csak akkor tudja megérteni mi az a hazátlanság, mit jelent az egy-két szobás tiszta, rendes lakás. A város területén bizonyára akadna még egy-két olyan felhasználható épület, mint a 48-as laktanya és ha a város csak egy kicsit akarna, még igen sok pincében, félszerben és odúban lakó embernek csinálhatna ilyen nagy nagy kimondhatatlan gyönyörűséget. Néni a főszolgabírónál. Kopogott az ajtón, de nem válaszolt neki senki. Újból kocogott, mintha macska kaparászott volna. Aztán lenyomta a kilincset, nyílt az ajtó nyikorogva és a résen bekukucskált egy fiatal falusi néni széles vörösre vert arca. Szemet riadtan ugrált, talán nem is látott bennünket eleintén. De aztán észrevett minket. „Juó napot kivárnok" — énekelte és félig bebújt az ajtón. Szipogatta az orrát. „Itt vannak az urak ?» “Itt ám.* „Juó meleg van* — nézett a kályhára. „Ne csak bújjon be az ebadtát“ — mondta a főbíró. Erre a hangra ijedten beszottyant a szolgabirói irodába Az ajtót betette, de nem akart pászolni a kilincs. „Átlkodott* — szidta. „Hagyja csak néni, azt az ajtót. Mit akar ?* Megfordult, orra alatt gyorsan végighúzta a tárgarépaszinü kezét, egyet szippantott.,A fülbiró urat gyüttem keresnyi kirem.» „Azt ne keresse, lelkem, mert én vagyok az*. A nénikécske láthatólag megzavarodott egyszerre. „Dicsirtessik a . . .“ — mondta nagy tisztelettel — kirem szipea* — Egy piros kezdőt kezdett szétbontogatni. Valami hatalmas igazolványt skotorászott elő belőle. „Harmic kila iziét akartam felannyi a díállomáson, osztá’ aszonták, kérem, hogy e’ nem juó*. Odanyujtotta, a főbíró átvette, kinyitotta. „Es bizony jó, lelkem". „Miegis aszonták, nem juó. Mondok, mit hányom ien, juó-e vaj se, csak felvegyik a partikámat Na’kanizsára. Tessik talán akkor ráirnya, ho’ juó*. A főbíró unta a dolgot, ráírta nevét a szállítási igazolványra és visszaadta. „Kirem ssipen, pöcsiétülje le, mer’ meginnun lesz juó*. Lepecsételték. „Mitfüzetek, kirem?“ „Nálunk csak az Úristen fizet". A menyecske bátrabb lett. „Ds juó ur a fuószuógabituó uri Oaztá’ e’ most juó lesz ?* „Persze*. „No akkor minek ám. Csak azt akartam mieg mondani, he’ kár, ho’ nem minden hivatalba vannak ulian juóba az Úristennel. No, isten velek.“ Kiment. „Rossz üzlet a járásbíróság.“ A soproni büntető járásbíróságon tegnap nem kevesebb mint 11 ügy került tárgyalásra, de pénzbírságra nem ítéltek senkit, miért is — mint valaki megjegyezte — rossz üzlet a járásbíróság. Érdemlegesebben szólva, egyik-másik ügy nem is volt olyan közönséges. A peresznyei tanító például falopással volt vádolva nemrég, de a csapregi járásbíróság az existenciát veszélyeztető csúf vád alól fölmentette, mert bebizonyosodott, hogy a fa rendes évi járandósága volt. Följelentőjét a tanító erre hatóság előtti rágalmazás miatt helyeztette vád alá. Ennek ma volt a tárgyalása a soproni járásbíróságon, mely azonban a vádlottat fölmentette, mert annak idején nem a tanító, hanem ismeretlen tettesek ellen tette meg a följelentést. Ezután özvegy Tóth Károlyné soproni takszítónő állott a korlát elé, mint vádlott, mert testvéröccsének a feleségét becsületében sértette meg. A feleség azonban nem jelent meg a tárgyaláson, hanem a férje, aki aztán elmondotta, hogy munkaasztalánál ült a szabóműhelyben, jobbról balról ríttak a gyerekei, egyik jobban bömbölt, mint a másik, hiába csitítgatta őket, hasztalan tett föl az egyiknek fejére katonasapkát, a másikra pedig egy vasalásra beküldött báli szmokingot húzott fel, a fiúk annál veszettebben bőgtek, különösen az egyik toporzékolt elkeseredetten, fehér fogacskáival egy szalagszerűen levágott ruhafecnit rágcsálva, harapva. De hát mikor a mama nem volt otthon. Traccsolni volt valahol. Persze mikor a szabó nővére a műhelybe betoppant, az éktelen gyermeklármát hallva, pityergő könnyeiket látva nem hagyhatta szó nélkül a dolgot, ugyancsak nyelve hegyére vette a tracsolni ment anyát és feleséget. Közben ez ,is hazatért és csak természetes, hogy mindjárt kitört a harc, melynek során ez is, az is meggondolatlan kifejezéseket vagdosott a másik fejéhez. Node azért komoly baj nem történt se akkor, se tegnap a tárgyaláson, mert az okos szabómester a felesége nevében visszavonta a vádat, mire a felek békésen eltávoztak. Ezután Taschner Károly újságkihordó ügye került sorra. Az idő már félre járt, a soproni rikkancs nyugtalanul járt fel-alá a várószobában. Hogyne, 1 órakor itt a pesti gyors, mely az újságokat hozza, neki ott volna a helye! Meg is kérte a járásbíró urat, vegyék sorra az ő ügyét, úgyis fölmentés lesz, hamarosan végeznek az urak, mert a felesége, akit Taschner egy házi perpatvar hevében a zsebkésével megszúrt a bal lapockája alatt, nem fogja kívánni a megbüntetését. Úgyis volt, az asszony azzal kezdte, hogy már rég elfeledte a dolgot, férjének megbocsátott, megbüntetését nem kívánja, mire elejtették a vádat és a rikkancs-házaspár sietve távozott a pesti gyors elé. Jacobi antinicotin Muefiek Ottoman antinicotin Muetyek Ottoman szivarkapapir Cférfietettenek ! Pokrócok, flanek- és utazó - takarók nagy — választékban kaphatók az — . Első sóim szőnyeg-. Hog-, pokróc-, kötél- és ssákárokottok Schöll Gusztáv utóda Bánfi Géza, Sopron Várkerület 109. szám. Alapíttatott 1817-ben.