Sopronvármegye, 1923. november (26. évfolyam, 242-265. szám)

1923-11-01 / 242. szám

1923. november 1 SOPRONVARMEDVE Nagy Emil igazságü­gyminiszter visszavonta lemondását. Nagy Emil dr. igazságügyminiszter le­mondására vonatkozólag tegnap a követ­kező nyilatkozatot tette: — A lapok oly különféle módon fog­lalkoztak az én lemondásom ügyével és szándékolt magatartásommal, hogy szüksé­gét érzem annak, hogy egészen őszintén és nyílt szívvel megmagyarázzam a dolgot az ország közönségének és egyúttal elha­tározásomat minden kertelés nélkül közre­adjam. — A pénzügyi és gazdasági politikával szemben táplált ellentétes felfogásom jóval régebb keletű, mint az úgynevezett fajvédő tábor megalakulása. Amikor 1922. májusban az első pénzügyi bizottság ülésén vehemen­sen szembekerültem a pénzügyminiszterrel a befektetési politika sürgetése miatt, amit ő mereven visszautasított és amikor felfogá­somat a nemzetgyűlés színe előtt megindo­koltam, bejelentettem, hogy felfogásomnak érvényt szerzendő, a párton belül is min­dent el foguak követni. Gömbös Gyula, mint jó kormánypárti ember, akkor szilár­dan szavazott a pénzügyminiszter úr állás­pontja mellett, illetve indítványai mellett.­­ De a közelmúlt politikai fordulat után ő és elvbarátai sok tekintetben ugyan­azt hirdették szenvedélyes ellenzéki hangon, amit én állandóan és megszakítás nélkül sürgetek a magam békésebb módján tavaly május óta, de mindenkor csakis gróf Bethlen István vezéri lénye feltétlen elisme­rése és általános politikája helyeslésének keretein belül. — Ehez az ellentéthez hozzá jönnek a valorizálatlan bankhitelek, a mezőgazdasági hitel stb. tekintetében támadt differenciák is, mely kérdéseknek egy része szintén izzó fajvédelmi programmá vált. — Így aztán kialakult az a furcsa helyzet, amelyben én teljesen ártatlan va­gyok, hogy én ama pénzügyi kérdések parlamenti taglalásánál minduntalan abba a kényes látszatba kerülök, mintha a párt­­hűség rovására az ellenzék egy részével rokonszenveznék. Élesebbé tette ezt a ké­nyes helyzetet az ismeretes részvényügyben vallott felfogásom is. — Ez a rám nézve kínos helyzet állan­dóan lappang és érezteti hatását lelkemben és a Bessenyey-féle véletlen incidens egy­szerűen csak kirobbantotta belőlem azt az elhatározásomat, melyet különben hetek óta forgattam lelkemben. Ennyit a motívumról. — Tegnap délután a miniszterelnök úr kijelentette, hogy lemondásomat semmi szín alatt és semmi körülmények között nem fogadja el. — Ezek után lemondásom tudomásvé­telét nem szorgalmazom és ezzel kapcso­latban szilárdan eltökéltem, hogy karácsony­ig pénzügyi politikával semmiféle módon sem foglalkozom — még fejbólintással sem. katonai karnagy ma az országban, aki a véres világháborúban a híres lublini nagy csatában közvetlen a tűzvonalban vett részt. A csatazaj és a haláltánc rémes bor­zalmait közvetlen érezvén, művészeikében ott született meg ez a szinfónia, melyet most a hangversenyen zenekarával elő fog adatni. A hangverseny másik fénypontja egy ismert győri kiváló hegedűművésznő fellépte lesz. A nagyszabású és rendkívül élvezetes­nek ígérkező művészestély részletes program­ját legközelebb ismertetni fogjuk. Nagyszabású katonai hangverseny készül Sopronban. Nagyszabású művészi esemény elő­készítésén fáradozik Szepessy Aladár tábor­nok, Sopron katonai állomásparancsnoka. Arról van szó, hogy a Striczi József karmester vezetése alatt álló soproni katonai zenekart kiváló muzsikusokkal 60 főre kiegészítik s ezzel a hatalmas szimfonikus zenekarral november hó má­sodik felében egy egész estét betöltő katonai hangversenyt fogna­k rendezni jó­tékony célra. A katonai zenekart ez estére ugyanis nemcsak a soproni zeneegyesület kiváló erőivel, hanem a győri és a buda­pesti zenei élet ismertebb kitűnőségeivel fogják kiegészíteni. A hangverseny fénypontja Striczi kar­nagy «Hősi szimfóniá»-jának bemutatása lesz. A kiváló karmester talán az egyetlen A soproni temetők napja. Az élők kegyelete virágos kertté vará­zsolja ma a soproni temetőket. A gazda­gok büszke ékességü sirkápolnáin kandel­­láberek lobbannak lángra s az ősz késői diszvirágai cáfolják azt a balga hitet, hogy a halálban van az egyenlőség. Nincs még ott sem, mert lám, az egyik embernek márványcsarnok, a másiknak meg csak szűk földbevájt verem jut örökös lakóhelyül. S az egyik ember sirhalmán fejedelmi rózsák hullatnak az elhunytért harmatkönnyeket, mig a másikon az utódok kegyeletét olcsó papirosvirág, szegényes fenyőgaly jelzi. A teljes kiegyenlítődést majd csak az idő hozza meg a holtak városaiban, falvaiban is, amint az Erzsébet­ utcai temetőnél látjuk. Itt már megvan az egyenlőség. Tavaszra éppúgy a pénzügyi palota malter-habarcsába kerülnek a gőgös oligarchák, fényességes nevű főnemesek, hatalmas státusférfiak hamvai, mint a templomajtót álló koldu­soké. Illetve még az idő sem jelent egyenlő elbánást, mert lám, Tutankamen királyt év­ezredekig a gigászi piramis óvta, újabb év­ezredekre pedig a British­-múzeum védi meg attól, hogy felséges hamvai rabszolgák porával vegyüljenek össze. De a földi élet­ben élvezett vagyon, hírnév, pozíció sem biztosítja örök időkre a halottak napi meg­emlékezést. H­osszabb-rövidebb idő múlva, de egy Halottak napján nem gyullad ki a kandelláber s a büszke márványemléket a kegyelet harmatos virága helyett a moha borítja be. A régi katholikus temetőben bizony minden Halottak napján szaporodik az elhagyott, fölvirágozatlan sírok száma. A százötven-kétszáz éves sírkeresztekre vésett nevek legtöbbjére sem emlékezik ma már senki. Pedig megyeszerte emlegetett, ismert, ragyogó családi nevek voltak. Hja, nemcsak az egyes emberek halnak el, hanem az egyes családok is kihalnak. Az új temetőben még minden halottnak van­nak élő hozzátartozói, még sajog a halál által ejtett seb, minden sírra jut még virág, zöldág. A másikban már folyton fogynak a látogatók, fogynak a kegyelet jelei, míg végül meghal maga a temető is. Ma az egész város a katolikus és evan­gélikus temetőkben áldoz az elhunytak emlékének, hogy holnap újra megkezdje a gyűlölködést, a tülekedést, a harcot a sorssal és emberekkel, úgy tülekedik, úgy marakodik, úgy gyűlöl, mintha örökké élne. Nem veszi észre, hogy amint a régi temető sir­­dombjai besüppednek, az új temetőben az új sirhalmok légiói támadnak. Mindennap kilép valaki az élők sorából s abból a ha­talmas tömegből, amely ma a temetőket lepi el, holnap pedig ádázul harcol tovább, — száz év múlva még a csecsemő sem él. Miért hát ez a nagy tülekedés, gyűlöl­ködés? Miért keserítjük meg a magunk és embertársaink életét? Próbáljunk meg egy kis békességet belopni ma magunkkal a temetők békéjéből. 3 A soproni kórház tolvaját elfogták Budapesten. A múltkorában megírtuk, hogy a sop­roni Erzsébet-kórház gazdasági raktárában betörő garázdálkodott. A bűnös kezek a raktárablak föltörése utá­n félmillió korona értékű szappant eltüntettek. A rendi­ség a tolvajt hónapokon át hiába kereste. Tegnap aztán váratlanul beállított a rendőrségre. Nem saját jószántából jött. Budapesti rend­őrök hozták. A tolvaj pedig nem más, mint az Erzsébet-kórház egyik volt konyhaszol­gája, Schrammel Rudolf. Kihallgatása alkal­mával töredelmesen beismerte a tolvajlást. Elmondta, hogy a raktár frissen gittert ab­laktábláját benyomta, a vasrácsot kémény­seprőkulccsal kinyitotta, igy egész kényel­mesen hozzájutott a zsákmányhoz. A szappannal Budapestre utazott s a Teleki­­téren a félmilliós értéket százhuszon­­egyezer koronáért eladta, a bűnös után szerzett pénzt pedig elmulatta. De amilyen töredelmesen vallott, épp oly furfangosan igyekezett a büntetéstől szabadulni. Azt mondta, hogy már évek óta kleptomániás s az Erzsébet kórház szappanát is ellenáll­hatatlan lelki kényszer hatása alatt vitte el. Rendszerint minden hónapban egyszer erőt vesz rajta a betegség, amikor aztán minden idegen tárgyat el kell vinnie. Amikor a rendőrségen kétségbe vonták a s betegsé­­gét­, legyintett a kezével: — Ja kérem, a szegény ember az tolvaj, a gazdag pedig kleptomániás. A tolvajt a rendőrség átkísértette az ügyészségi fogházba. Ik­ab­b­ beszélgetés egy anyatehénnel. A lesújtó hírre, hogy a tej árát a sop­roni Tejközpont újra emelni készül, tegnap újból meglátogattam egy tőgyes tehenet és a következő­­Winter­ut van szerencsém kö­zölni ebből az alkalomból. — Jó napot kívánok, kezét csókolom! léptem be az istállójába. Az anyatehén visszafordította fejét rám: — Már megint itt van maga rosszváj­­ter — üdvözölt és megint a jászol felé fordult. Nagy nyelvét kitolta, rányalt vele többször a falra, aztán nyelt. Nyelés után újból nyalni kezdte a falat — Mit nyal, kezét csókolom — kér­deztem és pöffedt tőgyét vizsgálgattam! — Sőt — mondta kurtán és tovább riszált nyelvével a falon. Ezt a horzsolás­neszt nem szeretem. Minden ember úgy van, hogy idegesítő, kellemetlen neki bizo­nyos nesz, zörej. Én például nem bírom a lábamat az ajtó előtt kutyáskodó lábtörlőbe beletisztítani, nem bírom ki és ütök, ha papirossal törölik le az asztalt, vagy fűrészt ráspolnak és igy azt sem bírtam ki, hogy a tehén a falat zörejezi érdes nyelvével, azért gyötrődtem, mi a fenéről kellene diskurálni, hogy a figyelmét elvonjam a fal sójától. Egyszerre csak eszembe jutott, hogy a soproni Tejközpont a tej árát megint emelni készül és hogy az emelés azért történik, mert a korpa is megdrágult. — Kedves anyamarha — szóltam — legyen szives, ne a falat nyalja, hanem kérjen inkább a gazdájától korpát. — Attól koppanyik a mi szép, szel­d szemünk — mondta szomorúan az anya­­tehén. — Mi?Hát maguk nem kapnak korpát?! — De. Amikor borgyunk születik, ak­kor a borgyut behintik korpával. De hát ez csak egyszer van minden esztendőben. — Ohó ! Hiszen a gazdája azt kür­tölte világgá, hogy azért drágítja meg a tejet, mert maguknak, jóravaló marháknak, megdrágult a korpájuk. — Aztán maguk, csinos fogyasztók, bevették ezt a korpát vagy mit? — Persze hogy persze. Az anyatehén észrevette, hogy Soós­­könnyeim folynak közelebb tolta hát ara­nyos nagy orcáját és képen nyalt . . . szobás lakásért. — 2 parkettásszobás úri lakásomat, hol hízó is tartható, elcserélem 3—4 Cím: Horák irodában. Pelenka Csecsemő kelengye Férfifehérnemű

Next