Sopronvármegye, 1927. május (30. évfolyam, 98-122. szám)

1927-05-01 / 98. szám

&XX. évfolyam, 98 szám Ara 24 fillér.____ Vasárnap, 1927. május 1. OLOrizcTftsi Arai' Umtfin--------------­Wdtfyedévre----------------­Vasárnapi szám 1 hónapra *■' P«I* JG peng# «■ peng# r Abaközi közlöny POLITIKAI NAPILAP MMBWOHW8gi­mi­ rflnivTOraeciB3BB^^ H fitt Szerkesztöség és kiadóhivatalt SOPRON Váckarik­al 117. (Szentgyörgy-acca 11.) Telefon 524. Flékkiadóhivatal CSORNA, Erzsébet-acca Mai számunk melléklete: Sopronvármegyei Gazdák lapja. A városi törvényhatósági bizottság indítson széles* körű akciót Sopron megmentésére! Fogjanak kését a kösgyűlési pártok a cél érdekében- — Szerezzen a város száz­­milliárdos kölcsönt beruházásokra és Sopron fejlesztésére- — Az állam a kölcsön törlesztésére engedje át Sopron állami adójának felét. Sopron város parlamentjének legutóbbi ülésén végre­,arról az oldalról is, hol eddig puszta pofit mából égő tűzcsóvákkal, lo­bogó fáklyákkal futkostak a puskaporos hordók közeli és faji és felekezeti viták vi­­harmagja­it vetegették a terem padbarázdá­­iba­n összefogásra, együtt­nunkálkodásra, közös célra,egyesülésre, békére buzdító hangok hangzottak el. Kár, hogy a közgyű­lés karnagyai és hangverseny rendezői nyomban kottába nem szedték a szélsőjobb békére hivó dalát, hogy a közgyűlési ve­gyeskar azon melegében be is tanulhatta volna. Mert valóban itt a tizenkettedik óra, hogy a háború és forradalmak elviharzása után Sopronra szakadt évek szenvedélyes politikai pártharcai és meddő személyi és párttusái után a városházi vezérek és pár­tok pihenőre tegyék a politikai párviasko­­dások pengéit és bunkósbotjait és egy cél­­raegyesüléssel, közös, vállvetett munkával próbálják kiemelni a város kátyúba került kocsiját az útvesztőből. Mert Sopron régivágású echos szekere tengelyig süppedt a gazdasági válság isza­pos sarába; évek­ óta ott vesztegel- tehetet­lenül-, m­inden izom.. egybefonódására, egy­séges­­erőfeszítésre van szükség, hogy a sze­kér újra rámehessen a haladás, a boldogu­lás, az élet napsugarasabb országasára. Sopron jajkiáltásait immár az egész or­szág, sőt a külföld is hallja. A Bethlen­­kom­ányiban és Sopron képviselőjében, Herrm­an kereskedelmi miniszterben meg is van a készség és akarás a hathatós segí­tésre, de ez mind nem elég. A kormánytól jövő könnyítések injekcióival, kendőzé­­seikkel, színes ígéretek szuggesztióival, tü­neti kezelésekkel egyedül nem érünk célt. Alapos, átgondolt, gyökeres gyógymódra van szükségünk, ködömben csak lábbado­­zás, vánszorgás, vegetálás, esetés-botlás lesz az életünk. Friss vérre, szabadlevegő­­re, új artériákra, tápláló csatornákra van szüksége a sorvadó Sopronnak és vala­mennyi polgárának egyetakarására, egy uitán találkozására, különben elhervadunk mint a koszorúba kötött világ, elégünk benső lázunk tüzében, mint egy égve fel­ej­tett gyertyaszál, elpusztulunk, mint egy szárazra dobott hal. * A szélsőjobb békejobbját a városi köz­gyűlés minden pártja fogadja el s fogjon össze mielőbb minden kéz Sopron meg­mentésére. Üljenek össze pártközi értekez­letre a pártok vezetői s vizsgálják meg Sopron sebeit. Tartsanak konzíliumot a vá­ros betegágyánál. Állapodjanak meg a gyógymódban: állítsák össze Sopron vá­rosfejlesztési programját. Kapcsoljanak ki minden párt- és világnézeti politikát és minden erőt, készséget, képességet és aka­rást csak a mentőprogramm realizálására fordítsák. Vezér, közkatona csak ezen munkáljon. Jövőépítésen. Ha az épület kö­rül tört téglákat találunk, ne dobáljuk egy-­­­más fejéhez, ne vérezzük meg egymást a gyanúsítások, oktalan kötekedés­ek kőda­rabjaival. Ne sajátítson ki senki többé kez-,­deményezési hitet, hazafiságot, jószándé­kot. Ami okos, üdvös és jó, azt akarja min­denki egy szívvel. S ha így, egy ösvényen találkozik össze minden igyekezet, elszánt­ság, tudás és tenniakarás — Sopron kikel­het kórágyából, egészséges, nagy és erős lesz. Ha nem igy­­lesz, ha nem ölelkezik össze minden szándék Sopron megmenté­sére, Sopron lenn marad a mélység alján, melybe a háború, forradalmak s a gazda­sági pangás taszította ezt a jobb sorsra ér­demes, ősi kultúrájú, kies környékű­, hű­séges magyar várost. Hogyan lehetne Sopronon segíteni? Százszor mondottuk már, elmondjuk százegyedszer: Gyárak idetelepítésével, nyaraló­várossá fejlesztésével, idegenforgalma emelésével, jó vasútpolitikával, állami és megyei közintézmények idehozatalával, modern gőzfürdő létesítésével, bérházak építésével, autóbuszjáratok bevezetésé­vel és — amit legelőször kellett volna említenünk — egy államilag garantált százmilliárdos külföldi kölcsön felvéte­lével mindezek megvalósítására.Szinte látjuk, mint veri ki a hideg ve­rejték ez utóbbi sorok olvasása után Thin­ner polgármester, Huber főszámvevő, sőt magának Bud pénzügyminiszter úrnak is gou­dfelhős homlokát, és mint szökken szá­nakozó mosoly egyik-másik szűk horizontú hitetlen városi virilis szája szélére. Száz milliárdot Sopronnak? Ugyat, miből tör­­lesztené Sopron ezt a nyomasztó terhet és miből fizetné a tőke horribilis kamatait? Megmondjuk. Az üzemek jövedelmé­ből és államsegítséggel. Ha Sopron ócska, elavult berendezésű és csekély teljesítőké­pességű villamosüzeméből a város egyetlen év alatt közel hatmilliárdos hasznot tu­dott kihozni, a villanytelep maga megkeresné a százmilliárdos kölcsön törlesztésére és ka­matjára szükséges összegnek­­ a felét- A másik felét részben a meglévő és létesítendő üzemek jövedelmei, részben az állami hoz­zájárulás fedeznék. Az államsegélyt úgy értelmezzük, hogy az állam mondjon le Sopron nehéz, elviselhetetlen gazdasági válság hullámverései között küzködő lakos­ságából kisajtolt sok, milliárdos évi adóbe­vételek egy részéről s adja vissza kész­pénzben a vergődő, de új életre ébredő vá­rosnak a hasznos beruházásokra fordított kölcsön terhének törlesztésére. E­zzel két célt ér­nénk el Lenne pénz és fedezet az új városfejlesztési program , realizálására és­­ menten megszűnne az a kiáltó igazságta­lanság, hogy a mai nehéz, idők viharzásaitól földre sújtott nemzedék viselje egy olyan városfejlesztési program szédítő számla­­terhét, amelynek áldásos és ízes gyümöl­cseit főleg a jövő nemzedék fogja élvezni. Sopronnal szemben hálakötelességei vannak az államnak, mely eddig csak egy ékes babérkoszorúban nyilvánult, amelyet a hűséges város homloka köré font a kor­mány keze. Ha Sopron leveti a szem­érme­­tesség köntösét és megmutatja a testén tátongó súlyos sebeket, lehetetlennek tart­juk, hogy a kormány ne két kézzel karolna az elesett város hóna alá, ne segítene talpra állani. Lehetetlennek tartjuk, hogy az ál­lamkasszából, mely sokszor sarkig kitárul, ha — tesszük — Lillafüred kiépítéséről van szó — ne juttatna a nyugati magyar végvár megmentésére is milliárdokat. Ha a törvényhatósági bizottság egységes állás-, foglalással fog segítségért könyörögni a kormányhoz, ha nem egyes pártok, kasz­tok, csopor­tok kérnek gyógyirt a város szörnyű sebeire, hanem"’ a polgárság egye­temének szive dobogja a felirat papírjára Sopron segítségért sikoltását, még Bud pénzügyminiszter 141 is,;-- '»kyiek pedig úgy mondják poltpSulensnéke­res van a szive •'bélyén — megindult lélekkel fog tárcája dús tartalmából a lél­dre r­gakadt határszéli Sopron felsegítésére­­is juttatni valamit azokból a megszámlálhatatlan mill­idolok­ból, amiket e halódó város kin­ verejtékezik évről-évre az állam feneketlen adókasz­­szájába. . . Sopron öt éve hallatja szivettépő jajjait, öt éve sikolt­ja segélykiáltásait az ország fü­lébe és nem jön sehonnan segítség. Még szerencse, hogy pompás levegőnk van, kü­lönben nem tudjuk, mibe kiabálnánk pa­naszainkat, sirámainkat- Megbukott két bankunk, beszánt több iparvállalatunk, a megmaradot­tak csaknem mind redukált üzemmel dolgoznak, lakosságunk száma a tömeges elköltözködések következtében csökken, főiskolánk elnéptelenedik, ide­genforgalmunk nincs, vásárpénztárunk felszámol, egyik régi gyártelepünk most ké­szül beszüntetni üzemét. A lassú sorvadás, a tüdővész hervasztó tűzrózsái gyulldoz­­nak ki ványadt arcunkon. Elhervadunk, elpusztulunk, elveszünk, csendes fehér ha­lállal, ha mielőbb nem segítünk magunkon. Üljenek össze a közgyűlési pártok vezérei békekonferenciára s fogjanak ke­zet Sopron megmentésére. A törvényható­ság, élén Sopron legmelegebb szivűbb ba­­rátjaival és pártfogóival, Simon főispán­nal, Th­urn­er polgármesterrel, Herrmann kereskedelemügyi miniszterrel, öször dr. képviselővel és Sopron díszpolgárával, Klebelsberg kultuszminiszterrel, tárják fel Bethlen miniszterelnök és Bud pénzügy­­miniszter elölt Sopron üszkösödő sebeit és terjesszék eléjük az operáció, a gyógyítás módjait. Ha ölbe teg kezekkel csak sírunk és jajgatunk és nem cselekszünk, soha nem kelhetünk ki kórágyunkból, melybe Tria­non tagjója, az állam és önmagunk tehe­tetlensége taszította a megmaradt Magyar­­ország legszebb és legértékesebb városát, a babérkoszorús Sopront.

Next