Sopronvármegye, 1927. augusztus (30. évfolyam, 172-194. szám)

1927-08-02 / 172. szám

4. pén­ztárkulcsokat, mert ezeket Taschner magával vitte. Tegnapig a konvent nem tett feljelentést a rendőrségen Taschner ellen, már azért sem, mivel Taschner apósa 50 millió koronát tett le az eset­leges hiányok fedezésére. Az egész homályos és sok gyanúkö­­rülményeket rejtegető ügy tisztázása ér­dekében természetes az lenne a legjobb megoldás, ha Taschner Endre visszatérne Sopronba és tisztázná magát az egyre sú­­lyosodó gyanúkörülmények alól. Akik ismerik, bizonyosra veszik, hogy amint tudomást szerez arról, hogy a rábízott pénztárban rovancsolást rendeltek el, si­etve haza fog jönni és sikerül majd a gyanúfrontot áttörnie. Addig a konvent részéről a vizsgálat folyik. Szabó Osibírt, a sikkasitt­­iztosítási liluát Brémában elfoglalt. Annak a sikkasztási járványnak, a­mely ez év elején kezdődött Sopronban, egyik szereplő hőse volt Szabó Oszkár, az elegáns biztosítási tisztviselő. Szabó Osz­kár addig járta be motorkerékpárján a sopron megyei falvakat, míg a Frankfurti Biztosító ügyfeleitől biztosítási illetékek fejében beszedett 3000 pengőt. Ekkor be­szüntette soproni korzózásait az elegáns a­ntilop kabátos tisztviselő és ismeretlen helyre távozott. Sokáig nem jött hír Szabó Oszkárról Két héttel ezelőtt a „Sopronvármegye“ ír­ta meg, hogy Szabó Oszkár Berlinben mint magyar egyetemi hallgató egy jóté­konysági egyesületnél segélyért jelentke­zett. A jótékonysági egyesület át is írt Sopronba a városi tanácshoz, hogy nem vállalná-e el Szabó hazautazási költségeit. A jótékonysági egyes­ületnek ezt a szives­­ségét azonban aligha köszönte meg Sza­bó Oszkár, nem is várta be, míg a szives érdeklődésre a válasz Berlinbe megérke­zik, mert köszönő szó nélkül odébb állt Berlinből. A soproni rendőrség azonban így nyomot kapott a sikkasztó tisztviselő hollétéről és nyomban értesítette a berlini rendőrséget arról, hogy ki is az a Szabó Oszkár. A soproni rendőrség értesítése idején már nem tartózkodott Berlinben Szabó, a berlini rendőrség ezért körözését rendelte el. A fátuma elől menekülő soproni tisztviselő nem kerülhette ki sorsát. A brémai rndőrség akkor, mikor Szabó egy Délamerikába igyekező óceánjáró hajóra igyekezett feljutni, letartóztatta a soproni Sarotea és F. N­­ iMlnktríkpin­k­ | Magyarország kizárólagos / | vezérképviselete és gyári alkatrész raktára { | ifi- Gittsl József | ) gépipari vállalata ) · Szombathely. | / Oldalkocsik, mindennemű felszerelési cikkek / | nagykereskedése. — Speciális javítóműhely, | / Kerületi képviselet és mintaraktár ( SUGAR­­i BRAUN Sopron ) Várkerület 88. vám. SOPROM­ÁRMEGYE 1021. augusztus 2. fiatalembert. Tegnap délelőtt a következő szűk­szavú távirat érkezett a brémai rendőr­ségtől a soproni rendőrség bűnügyi osz­tályára: „Gesuchter Oskar Szabó festgenom­men“. — „Szabó Oszkár nevű körözött egyént őrizetbe vették.“ Szabó Oszkár kiadatása iránt megin­­dították az eljárást Szabó Oszkár is nem­sokára a soproni ügyészség udvarán fog sétálni Habánnal, Karakassal, Krizmanics­­al egy sorban. Várjon még ki fog beállni ebbe a díszes sorba? ... Felakasztotta magát Fertőrákoson egy asszony. Fertőrákoson alig múlik el egy hó­nap, hogy valami öngyilkosság ne történ­ne a faluban. A rákosiak öngyilkossági módja hosszú esztendők óta: a kötél. Nem emlékeznek rá, hogy Fertőrákoson valaki máskép távozott volna önként az életből, mint úgy, hogy keresett egy megbízható, erős kötelet, azt a nyakába akasztotta és felfüggeszkedett így vagy a padlás vagy az istálló gerendájára. Ezt egész rendjén találták így a derék rákosiak. Szombaton ismét ehhez az öngyil­kossági módhoz fordult Fertőrákoson egy szerencsétlen asszony, Deibel Györgynénak hívták. Évek óta már inkább halott volt, mint élő. A kedély világa volt beteg. Az utóbbi időben búsko­morság lett úrrá felette. Elvonult az em­berek elöl, hétszám nem lehetett szavát venni, mintha már nem is a földön élt volna. Még a családjától, férjétől, két lá­nyától is elzárkózott. Pedig nem lett volna különösebb oka erre a búskomorságra. Saját házában la­kott, anyagi gondja neki sem volt több, mint más szegény földhöztapadt zsellér­asszonynak, családi bajok sem igen hábor­gatták. A halálba egy hajtotta: a terhelt, a beteg vér, amelyet úgy örökölt szüleitől, kik szintén terheltek voltak. Egyik bátyja most is a tébolydában él. Ez a beteg vér készítette elő a halálra. Szombat délben felhasználta azt az időt, mikor leánya, aki odahaza mosott, elfutott a varrónőhöz. Ezalatt az asszony elővette a kötelet, melyet már hosszabb idő óta az ágyában rejtegetett, felloholt a padlásra és ott az egyik gerenda szögére felakasztotta magát. Mikor Dolbelné leánya visszajött, nem találta a lakásban anyját. Végig futotta az udvari, istállókat, mikor a padlásra is fel­ment, itt már dermedtem holtan találta az anyját, aki egy kötélen csüngött alá a gerendáról. Tegnap szentelték fel az új székesfehérvári püspököt. Budapest, augusztus 1. Ma reggel 9 órakor kezdődött meg a Bazilikában az új székesfehérvári püspök­nek, Shvoy Lajosnak felszentelése. A püspökszentelésen hatalmas tömeg vett részt, így Griger Miklós is. A felszentelést Orsenigo Cesare pápai nuncius végezte fé­nyes papi segédlettel. Elveszett vasárnap Fáberrét és Muck között egy kötött fekete­ selyem kabát, fe­hér elejjel. Szives megtalálót kérem Alsó­­lőver­ út 5. alatt Laschoberéknál­­leadni. ZWINZ TESTVÉREK Rákóczi u. 3. SOPRON Rákóczi­ u. 3. Interurban telefon 575, 260. Garage :: Javítóműhely :: Benzin :: Olaj Autók, teherautók, traktorok, motorkerékpárok, kerékpárok, Ford-, Fordson-gyártmányok és összes alkatrészek. Az I. Magyar Gazdasági Gépgyár összes gyártmányai, különö­sen cséplőgépek, lokomobilok, losonci típusú egyszerű és kom­binált sorvető és trágyázó­ gépek. Malomberendezések. trt» Cini modelled Előre haladt idény és túlhalmozott raktár miatt mélyen leszállított árak mellett árusítok. jjilwlM pnpliBtBlia 11 P-tBI FUCHS MIKSA női konfekció és divatáruháza SoPron, Várkerület 107- szám-784 Azonnal KIADÓ 2 szobás, konyhás új udvari lakás. Cim a kiadóban: 1245 Mielőtt edényszükség étét beszerezné, tekintse meg LATZER MÓR VárkarRie 39 s) zeméncedény és háztartási cikkek kereskedés olcsó árait esteMaysier a Kák&S. Állandó .3 raktáron aggv­­álasztékban bel­­ée külföld edények minden színben és az összes háztartási cikkek. Eredeti Sphinx és Kska$­­jegyű­ zománcedények minden darab jótállással, fel­osztogzottat kicserélek. A 09 Aluminium edények szigeteit füllel, Serndorff alpacca elő­­l**kSr­­háztartási gépek, horgany­zott edények legjobb minőségben, Pontos címre tessék ügyelni Fontos cimrs isxeék Agyérul Pontos kiszelgilés t­álcső árak .

Next