Sorsunk. A Janus Pannonius Társaság folyóirata, 1943 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1943 / 3. szám - Féja Géza: Tolnai Lajos ébresztése
174 féja géza, tolnai lajos ébresztése új értékjelzőt adott a dolgoknak; fölemelt és gyehennára kergetett. Felborította egy egész korszak indokolatlan önbizalmát, értékrendszerét, felingerelte tespedtségét. Indulatai cseppfolyóssá olvasztották a boldogan megmerevedő és önmagával bérelt magyar életet, szétrobbantotta a kialakult új hierarchia alapjait, feldúlta megvásárolt békéjét. Méltatlan utódok csupán vérmes figuraként könyvelik el, holott a magyar etikai zseni forrott benne szépíróvá, visszaadta a magyar irodalomnak azt a küldetést és hívőséget, mely régóta várta a föltámadást a régi magyarság sírjában. Tolnai Az új földesúr ellenképeit jórészt a nyolcvanas években írta meg. Ekkor már látható volt Jókai s egy egész korszak naív optimizmusának minden vészes társadalmi következménye. Évtizedek múltak el, az emlékek és élmények aszúvá értek az íróban, élményeinek hitelét pedig a körötte forgó élet példázta. A Báróné ténsasszony eseménye 1852-ben kezdődik, egy alföldi mezőváros életét ábrázolja. Midőn Tolnai a Bach-korszakot megörökítette, a szabadságharc már csak dicső olajnyomat alakjában élt, 1867 pedig úgy pöffeszkedett, mint a magyarság egyetlen lehető útja. Tolnai regénye félelmetes igazságot mondott ki, azt állította, hogy ama nagy katarzis, mely a reformkorszakban megindult s a márciusi forradalomban és a szabadságharcban tetőpontjára hágott, aránylag igen kis réteget érintett. A szélesebb rétegekből azonban nem űzte ki azokat a mérgeket, melyeket a százados elnyomatás oltott beléjük, így ezek a rétegek a Bach-korszakban is puha anyagot alkottak, az elnyomó keze kénye és kedve szerint formálhatta őket. Mi sem természetesebb, hogy a kiegyezés után ezek az elemek a szélső nacionalizmus jelszavait hangoztatták, így tartották meg továbbra is vezető szerepüket. Az elit 1849- ben elpusztult: kivégezték, száműzetésbe, börtönbe, meghasonlásba hajszolták s a tömegek kolomposok kezére kerültek. A kolomposok pedig éppen olyan jól beváltak Bach-huszárnak, mint később „függetlenségi" képviselőnek. Az elit ugyanis a maga mágikus erejével a tömegek legjobb képességeit vonzza elő, a kolomposok azonban a tömegek legaljasabb indulatait ébresztik fel, önmagukhoz méltóvá alacsonyítják a társadalmat. Tolnai szerint 1849. után a kolomposok uralma következett és állandósult, hiába változott a „rendszer". A nép elesett a valódi felszabadulás, a diadalmas előrenyomulás lehetőségétől, egyetlen emelkedési út maradt nyitva neki: a felette álló társadalomhoz hasonulni és ez a hasonulás mindjárt a 49-es katasztrófa után teljes mértékben megindult. — Tolnai regénysorozatot írt róla. A módos parasztság a felette álló társadalmat utánozta s mérhetetlen anyagi és lelki kincseket áldozott a fölemelkedésnek erre az eltévesztett folyamatára. A felsőbb társadalmi rétegek merev hierarchiája nyomán hasonlóképen merev és egészségtelen hierarchia valósult meg a nép körében is, a társadalmi széttöredezés lent is teljesedett, darabokra tépte a falut, kasztokra tagolta a népet. Tolnainak a regényeit nem hősök népesítik be, hanem puha, tetszés szerint gyúrható emberek: iránytűjét vesztett társadalom szánandó, gyarló figurái, bukott angyalok és hamis tanaikra figyelő, szánandó, esendő szegény emberek. A történelmi tragédiának messzire nyúló végzetét senki sem örökítette meg ilyen tisztán irodalmunkban. Tolnai nem örvendett a „nagy fordulatnak", mint a kiegyezés szellemi képviselői és csőcseléke. Már a Báróné ténsasszonyban veszélyes jelekről számol be. Megérzi, hogy „más idők jártak s más sokadalom ütötte most fel sátrát. Az ifjúból s hősből ember lett: hús, vér, csont, torok és gyomor. A kard és tarsoly helyett tarisznya lógott oldalán, szennyes tarisznya. Ez a mondat mutatja legtalálóbban, hogy mennyire