Sporthirlap, 1924. június (15. évfolyam, 79-100. szám)

1924-06-01 / 79. szám

A párisi harc nyomán, kelt elkeseredés perceit még mindig nem váltotta föl a higgadt megítélés ideje. Órák, lassan kint napok hárítanák el a szerencsétlen­ kimene­t­r­ül mérkőzéstől s a magyar társadal­m még mindig nem jutott el ,j nyugvópontra, ahonnan tárgyilago­sa m­é­rlgezhetni a fájdalmas esemény' Lelk­iismeretlen izgatok vernek újra r.rig u, a csód­át 3 már*mir meghiggadó közönség közé hogy a maguk politikai és üzleti ciljainal, kohója körük és ne hamvad­jon a tű­z, amellyel az útjukban álló egyéneket c- in*. uvényeket akar­ják elpusztítani. ?M nem köve'iü'.-: o:"ef ezen/a ma­ga­­sport romlását"', z vezető utor. A S­p­orthirlap ptul fa va­kciója és szelleme tiltja nekünk, hogy kimond­juk a végső ítéletet egy olyan esetről, amelynek részleteit, körülményeit, okait, pontosan nem ismerhetjük, hi­szen nem lehettünk közvetlen tanúi­­annak, ami Párisban történt. Elkövetkezik annak az ideje is, hogy a fájdalmas kudarc szemtanúi föltárják előttünk mindazokat az okokat, ame­­lyek a magyar csapat bukását előké­szítették , akkor jelentkezünk olva­sóink előtt nem mesterségesen fölfújt, izgatásra szánt, bujtogató hírekkel, hanem való tényekkel, hiteles adatok­kal, amelyek elsimítják az erővel fel­korbácsolt hullámokat. Egyik hiteles adatunk, a mérkőzés részletes leírása, amely fölsorakoztat minden momentumot, amely a szeren­csétlen párisi mérkőzés kétszer negy­venöt perc alatt fölmerült, itt követ­kezik." 10 oldal Ara 2000 korona 79. szám. Budapest, 1924. június 1. Vasárnap, XV. évfolyam. 1 . foglalkozó újság | SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL:­­ BUDAPEST IV., DALMADY CIYÖZŐ­ UTCA 3. SZ. TELEFON 9­0. MEGJELELIK szerda és kivételével MINDEM NA­P ELŐFIZETÉS NEGYEDÉVRE, HETENKÉNT ÖT SZÁMRA: Magyarországon 120.000 korona, Ausztriában 120.000 osztr. korona, Csehszlovákiában 70 cseh kor., Romániában 420 lej. Frakndiaországban? 50 frank, Jugoszláviában ISO dinár, Olaszországban 45 líra, Németországban 2 dollár, Amerikában 2 dollár. m ^^óSaLjalaSSferaKamswr.iraiMeBsraaCTBat^^ uÜW..—■ iiftfl Tfflifrrmi"r>iririiiiiiiiiiiiiw»iii mi i na.n EGYES SZÁM­ARA Hétfőn Más napon Magyarországon 2000 magy. K 2000 magy. K Ausztriában 3CCIQ osztr. K 2000 osztr. K Jugoszláviában 5 dinár 4 dinár Csehszlovákiában 15 cseh korona, Romániában 6 lei, Franciaországban 1 frank, Németország­ban 5 cent, Amerikában 5 cent. Magyarország csapatának „legszerencsétlenebb" mérkőzése. Egyiptom-Kisty&Fország 3:0 (1: 0). Stade Paris. — 19900 néző. — Biró : Collina (Spanyolország), Paris, május 21). A mi részünkre a fül­esilolimpiász Véget­ ért. Tört remény, cgrint-né­li 0 vjártírán repülhetünk viaszé sze­gény hazánkba anélkül, hogy a vi­gaszt­alásnak balzsahxirját­ ifi ma­gunkkal, vihetnénk. Fájó sebeik éget­­ik a lelkünket, magunk is vigaszta­lásra szorulunk, mint a megsebzé­tt szív a gyász első órájában. Győ­zelmi vágyainknak a ravatala m­el­lett nem is járt el a vádnak és a ke­serűségnek a, szava s a férfi erejé­vel viseljük el a szomorúságot, ame­lyet a sors részünkre kiszabott. ." Elvesztettük a csatát abban a pillanatban, amikor a legerős cty­nek voltunk, amikor a legforrób­­ban vagytuk a diadalt, amikor keblünkben a leglángolóbban lobo­­­gott az elszánt tettrekészségnek a lángja. Itt ülünk a mámoros élet árjá­ban hömpölygő Parisban, idegen embereknek a milliói között, ide­genek fagyos közönye mellett , s gondolataink egy levert, síró hazá­ban botorkálnak. Fáj a vereség, szörnyen, s fáj, mert belemarkol a magyarság száz­ezreinek a lelkébe, mert elhervad­tak százezreknek szivében a re­ménységnek a rózsaszirmai. Szemünk előtt megelevenednek a mai mérkőzésnek a mozzanatai s látjuk a magyar csapat heroikus küzdelmét egy vadul száguldozó, össze-visszaságban dolgozó, min­den rendszert, technikát és iskolá­zottságot meghazudtoló csapattal. Elfutnak előttünk a helyzeteknek a légiói s újra átéljük a balsiker­nek rettenetes pillanatait. A magyar csapatnak a játéka a pompázó világoságy volt, amelyet agyontiport, legázott az ellenfélnek primitív csizmatalpa. Ilyen szerencsétlen mérkőzést még sohasem láttunk , hogy éppen nekünk jutott ez osztályrészül, nem lehet másként, mint hogy,a tóéra üldözött.­­ Nyakunkba ült, sarkunkba lé­­­p­ett, belénk kapaszkodott a­ fá­­tum és lehetetlen volt tőle szaba­dulni. Láthatatlan szellemek vé­delmezték az ellenfélnek a kapuját­­ az ost­rom szerű támadásokkal szem­­­­ben, viszont láthatatlan szellemek : háromszor nyitották meg az ajtót az egyiptomiak előtt. Harminc lövésből nem jutott egyetlen egy gól sem Egyiptom kapujába, öt támadásból ellen­ben három gólt hozott az ellen­fél számára. Ez olyan abnormális dolog volt ez, ami csak akkor fordulhat elő, ha mindent egy lapra kell föltenni , s ehhez meg a játszmát megelőzik­­ olyan lelki hendikepek, amelyek­­ egyenesen kihívják maguk ellen a­­ stírs büntető haragját. Itt alább leírás következik a­­ mérkőzésnek a lefolyásáról s a­­ küzdelem menetének a végigkísé­réséből mindenki képet alkothat­­ magának a meccs kialakulásáról , és arról a fatális pechről, amely csapatunkat a bukásba sodorta. A leverő eseménynek a teljes képét csak ezután fogom kifor­málni, most csak annak a megálla­pítására szorítkozom, hogy az osztrákoknak igazuk volt, amikor távolmaradásuk mellett döntöttek, mert Párisban nem a tudás lesz a végső győzelem­nek az alapja, hanem a sze­rencse, még­pedig az a sze­rencse, amelynek kerekét em­beri kezek is forgatják. Nem akarok kifakadni a spanyol birónak abszolút tudatlansága el­len, de le kell szögezni, hogy a bíráskodások az olimpiászon nemcsak a minimálisra redu­kálják a győzelemnek az érté­két, de valósággal szégyenét je­lentik a nemzetközi biró gár­dának. Akik tanúi voltunk a svájci— cseh mérkőzésnek s láttuk azt a kegyetlen igazságtalanságot, amely­­lyel a bíró megfosztotta a svájci csapatot a győzelemtől, már eleve tisztában voltunk vele, hogy ré­szünkre, magyarok­­ részére itt ba­bér nem teremhet. A fájdalom, nem csalódtunk, sőt nagyon­­ha­mar a magunk testén éreztük a bírói önkénynek és igazságtalan­ságnak vagy tudati h­angnak halá­los ölelés. A bíró a meg nem ítélt, de sza­bályosan elért gólunknak az sorozásával mintegy előkészí­tette a talajt a kellő összeomlás számára. Egy gólnak az elverése, egy 11-esnek könnyelmű módon való ki nem aknázása, az elveszett gól­helyzeteknek az elveszítése, páro­sulva egy fakir természetű, sötét­­bőrű, gyors csapatnak a meg nem érdemelt góljaival, megrajzolja az olvasó előtt is a mérkőzésnek a ké­pét és gyötrelmes menetét. Amíg a képnek összevisszasága megza­varja az események logikus össze­tűzésének a munkáját, addig érjük be­ a párisi gyászjelentésnek a való­ságot föltáró adataival s várjuk be, hogy a kedélyek lecsillapultával fel­sorakoztassuk azokat a­ mozzanato­kat is, amelyek végzetszerűen siet­tették a magyar csapatnak a buká­sát. (Ks.) A mérkőzés előtt. Könnyű magyar győzelmet ünne­pelni gyülekezett már jóval a játék megkezdése előtt a t Stade de Paris­ tribünjein a párisi magyar kolónia. Az érdeklődő francia közönség és az e­gyip. MESTRE & BLATGE R.-T. ,§­ BUDAPEST, VI., USZT FERENCZ-TÉR 5. * TELEFON 128—05. MINDENNEMŰ SPORTCIKKEK: ATLÉTIKA, FUTBALL, LAWN-TENNIS, SOX STS.

Next