Sporthirlap, 1926. július (17. évfolyam, 102-119. szám)

1926-07-01 / 102. szám

4 SPORTHIRLAPCSÜTÖRTÖK, 1925 JÚLIUS 1 A kerékpáros körverseny után az MKSz hat versenyzőt sírigényileg benevezett az országúti világbajnokságra A tiszántúli körverseny és a­ hosszútávú országúti bajnok­ság győztese Vada László Magyar világ a bécsi Continental szállóban Búcsújárás az MTK hadiszállásán — Izgalmas „dohány”-meccs Fodor dr. és a Nadler— Opata szárny között­­ Heller mester az amerikai futbalügynök a magyar halandzsa perácü­zében Hogy szerződtette le Heller a Grasils részére az ál-Patakyt Nemes és Guttmann ajánlatára? — A Sporthírlap tudósítójától. — Kedden hajnalban a kerékpáros körverseny utolsó ütközetének a megvívására sorakozott Miskolcon a résztvevők impozáns serege és már fél órával 12 előtt megérkeztek Budapestre az első versenyzők, be­fejezvén­­ a klasszikus küzdelmet, amely erkölcsi javakban dúsan gya­rapította a magyar kerékpárossport­ történelmének tárházát. Miskolcon egy kellemetlen epi­zóddal nyílt meg a kerékpárosok útja Budapest felé. Az éjszaka fo­lyamán ugyanis csőrepedés miatt elzárták a város egész vízvezeték hálózatát és emiatt csak a legna­gyobb nehézségekkel sikerült a reg­geli feketekávéval ellátni a ver­senyzőket, sőt a defektus félórával késleltette az öt órára kitűzött start idejét is. Ez azonban a kisebb baj volt. Sokkal nagyobb gondot oko­zott a versenybíróságnak, hogy a versenyzők víz nélkül kénytelenek­­ útnak indulni. Ezért az útbaeső fal-t­avakban a csendőrök és községi bí­­­rók közreműködésével intézkedés történt, hogy a lakosság a házak­ előtt vízzel várja az átvonuló vas­paripák lovasait, akik azonban any­­­iyira beleélték magukat a három napon át folytatott sebesség foko­zásába, hogy feledve a szomjúság keserűségeit, megállás nélkül vág­tattak a cél felé. A legvérmesebb várakozásokat is felülmúlta az a teljesítmény, ame­lyet a versenyzők az első két nap 363 km­-ével a lábukban a harmadik napon nyújtottak. Hihetetlen ener­giával feküdtek bele a küzdelembe és szinte repültek az emelkedések­kel és lejtőkkel bőven tarkított uta­kon. Az élen levők gyilkos irama következtében rövidesen csopor­tokba oszlott a mezőny, amelyből, még Miskolc határában kiszökött Csutorás, de a nehezen szerzett öt perc előnyét végül kénytelen volt leadni. Aszódig Beichert­ diktálta a tem­pót az élcsoportnak, amely Mátyás­földig hat főre apadt és egy rend­kívül erős végsportben Vidának si­kerül 6­0.12p.15 mp. idővel a har­madik szakasz győzelmét is megsze­rezni Velvárt, Hölczl, Bouska Re­zső, Rusovszky és Simala előtt. A gödöllői országút 7 km.-es jelzőköve körül elhelyezkedett hatalmas tö­meg egy felejthetetlen végkü­zde­­lemmel befejeződött nagy verseny­nek volt a szemtanúja. A győztes Vidoi László a háromnapos versenyben aratott diadalával egy olyan győzelmi szé­ria-rekordot teremtett, amelyre a magyar kerékpársport történetében nem volt példa,­­de talán a kerék­pársport nemzetközi történetében sem. Az idén lépett a hosszútávú országúti versenyzők sorába és első startjától az utolsóig győzelmet győzelemre halmozott. Nagyszerű gyorsasága kitűnő taktikai érzék­kel párosult és munkabírása is ki­fogástalan. Az ifjú jeles versenyző­ben az országúti gárda egy nagy értékhez jutott és ha sikerül Vidá­nak kondícióját megőrizni a világ­­bajnokság terminusáig, akkor biza­lommal bocsáthatjuk a nemzetközi erők nagy összecsapásának olaszor­szági színhelyére, Turulba. Vida mellett az összeredményben­ második helyen végzett Hölczl Elemér Szintén az idén kezdte bontogatni a szárnyait. Még most is a kezdők so­rában érte el kivételes sikerét, amellyel egy csapásra a legjo­bbak közé soroztatta magát. Hatalmas új tempóbírása, gyorsasága kifogás­talan, csupán végsportja szorul még fejlődésre. Benne ellenére a jelen­legi pompás szereplésének, csak a jövő emberét látjuk, azt a verseny­­ét, akihez hasonlót a magyar hu­­mus még nem teremtett. Mert a kezdő Höltzl még egyálta­lában nincsen tudásának a teljes birtokában, már­pedig az övéhez­ hasonló kezdet csak egészen kivé­te­­­­les karrierben végződhetik. A Bouska-fivérek közül az idősebbik, Bouska Rezső, második virágkorát éli. A három­­ n­ap alatt állandóan részt vett az ak­ciók kezdeményezésében és harci kedve talán tüzesebb, mint valaha volt. Bouska József az idén stagnál. Nem veszített régi tudásából, ellen­ben nem tart lépést a versenyző gárda nívójának a fejlődésével. Horváth Lajos a verseny egyik meglepetése volt. A Harisból hazaérkezett kemény­­kötésű versenyző imponáló teljesít­ménnyel vívta ki előkelő helyét. Megfelelő tréning mellett feltétle­nül hivatott nagy eredmények el­érésére. Jerzsábek Károly a mellékkörülmények figyelembevé­­­­telével­ kitűnően szerepelt. A ver­seny mind a három napján felbu­kott, mégis állandóan az élen hala­dók között, vagy közelében szágul­dozott. A második és harmadik nap pompás óránkénti átlageredmény elérésének egyik főrészese, mert a vezetés­ nehéz szerepében alaposan kivette a részét. Rusovszky Mihály formája tetőpontján van. Az örök­ifjú versenyző hihetetlenül Sorbieró­­nál,Já még ma is a versenyzést és kitűnő képességei révén a legkemé­nyebb ellenfele az ifjú gárda leg­jobbjainak is. A legteljesebb elismerés illeti mindazokat, akik a hosszú versenyt befejezték és ezek közül külön kell kiemelnünk elsősorban Velvárt Nándort, aki kizárólag egy súlyos taktikai hibájának tudhatja be, hogy nem azon­ a helyen végzett, amelyet ké­pességei révén megérdemelt volna. Az első napon ugyanis Velvárt egyáltalán nem törődött ellenfelei­vel és nyugodt tempóban folytatta útját Debrecenbe, ahova nagy ké­séssel érkezett meg. Hiába nyújtot­ta azután a másik két napon tudása legjavát, hiába, hengerelte le a Vi­­dá­tól szenvedett számításba sem vehető vereségekkel ellenfeleit, helyzetén már csak keveset tudott javítani. Annyit azonban bebizo­nyított, hogy Vida után ma ő egyik legjobb országúti versenyzőnk. Dormán Árpád következik a rang­sorban, mert amit a kispestiek rep­rezentánsa nyújtott, az több a sport­teljesítménynél. Már az első napon a térdén súlyosan megsérült egy bukásból kifolyóan, de fájdalmai ellenére bámulatos eredménnyel folytatta a küzdelmet. A balsze­rencse azonban nem akarta elhagy­ni és­ újabb bukás, majd sorozatos defektus végleg visszavetették. Ta­lán itt kell megemlékeznünk Pre­­zenszky Mihályról is, aki első na­pon ugyancsak bukásból kifolyólag a fején szenvedett súlyos sérülést, mégsem adta fel a reményt, de a harmadik napon egy ú­jabb bukás­ból ért súlyos fejsérülése megpe­csételte­­a sorsát. A nagykőrösi Fo­dor Bálint, a haladók csoportjában győztes ,Tálics Béla és a határtala­nul peches Simala Ferenc és Hu­­gyecz Károly, a szeniorok között pedig id. Lovass Károly és vitéz Homoki Ferenc nevét ragadták mojt ki a háromnapos verseny hőseinek a névsorából. A verseny végeredménye csoportonként­ a következő: Főversenyzők: 1. Vida László (BTC) 20:05:25, 2. Bouska Rezső (­TKK) 20:08:37, 3. Bouska József (JKK) 20:31:20, 4. Horváth Lajos (JKK) 20:31:39, 5. Jerzsábek Károly (MTK) 20:33:53, 6. Rusovszky Mihály (MTK) 20:35:12, 7. Fodor Bálint (Nkőrösi MOVE) 20:36:31, 8. Simala Ferenc (UTE) 20:47:37. Haladók: 1. János Béla (TTC) 21:11:26, 2. Csörgey János (HKK) 21:19:21, 3. Zakariás Bálint (TKK) 21:49:40, 4. Horváth I. Sándor (OKK) 21:59:30, 5. Hugyecz Károly (Postás) 22:04:55, 6. Csutorás Ferenc (Vil.KK) 23:01:51, 7. Pártos Lajos (CeKK) 23:11:80. Kezdők: 1. Hölczl Elemér (Vil-KK) 20:18:50, 2. Gutschy Károly (UTE) 20:44:07, 3. Bakos Pál (TTC) 21:03:00, 4. Hor­váth József (KKK) 21:27:43,5. Szenes Béla (KAC) 21:35:04, 6. Biró Lajos (KAC) 21:41:43, 7. Wauver József (SzTC) 21:42:23, 8. Bálint József (Postás) 22:03:04. Szeniorok: 1. Lova­s Károly (Vil.KK) 22:22:51, Bécs, június 26. A Continental-szálló tulajdonosá­nak mindenkor határozott konjunk­túrát jelent az MTK­­bécsi látoga­tása. Az excsászárvárosban párat­lan népszerűségnek örvendő kék-fe­hérek hadiszállása minden alkalom­mal a válogatott meccseket meg­előző élénk képet mutatja. Nemcsak a Bécsben élő­­ma­gyar sportembe­rek, hanem osztrák játékosok­ és egyesületi vezetők is megragadják az alkalmat ilyenkor, hogy néhány kellemes órát töltsenek a magyar fiúk társaságában. Hamisíthatatlanul mókás, pesti hangulat uralkodott vasárnapon ebéd után is a szálló kávéházában, melynek összes asztalait az MTK- expedíció és annak vendégei fog­lalták el. Jómagam a ,,művészasz­­tal“-nál ülőkhöz csatlakoztam, ahol a következő nemzetközi kapacitások foglaltak helyet: a Bécsben duhaj életet folytató Fodor dr., a gondter­helt arcú Fischer, az amerikai sza­­rok közül Nemes, Guttmann és Eizi, mellettük Konrád II., akit Heller mester, az amerikai futballügynök árnyékként kísér, Slózi, Braun Csibi, Nádler és egy magyarul jól beszélő bécsi sportember, aki Rudol­­fer névre hallgat és akinek alábbi történetben jelentős szerep jutott. Újságírói mohóságomat fényesen elégítette ki a jókedélyű társaság, melynek ad hoc mókaprogramja be­csületére vált volna a Salamon­­kabarénak is. A műsort egy soronkívüli szám nyitotta meg, melynek drámai ereje lenyűgöző hatást gyakorolt a jelen­lévőkre. Nádler Pubi ugyanis Opa­­tától hathatósan támogatva éles pénzügyi támadást intézett Fodor úr. ellen, aki holmi előlegeket emle­getve, visszautasító álláspontra he­lyezkedett. A mérkőzés rendkívül heves lefolyású volt, de a Nádler— Opata-szárny szokatlan lendületű támadásait végül is Fodor, szicíliai védelmet alkalmazva, összeomlásra késztette. Most következett a nagy haland­zsa-jelenet, melyet egy Braun és Heller mester közötti rövid négy­­szemközötti tárgyalás előzött meg. Nem tudom, hogy miről beszélhet­tek, de föltűnő volt, hogy az asztal­hoz visszatérve, Csibi a bevezetendő magyar professzionizmusról leki­csinylő kijelentéseket tett és élén­ken érdeklődött a dollár árfolyama iránt.­­ Közben Hellert fogták közre, aki­­ nagy megbotránkozással beszélt a sajtóról, mely róla mint „szipkázó­­ról ír, pedig neki az a nézete, hogy felháborodásra nincsen ok, mert ő 2. Steiner Ferenc (CsK) 22:28:50, 3. Krieszgráber János (RKK), 4. Radó Lajos (VKK), 5. Noha Aladár (REK), 6. Sárkány Antal (DKE), 7. Papp Gyula (FTC). A verseny után az MKSz verseny­intéző bizottsága a szövetség taná­csának egy régebbi határozata értel­mében az idei országúti világbajnok­­ságra az összetett hosszútávú országúti bajnokság hat első he­lyezettjét nevezte be. Ezek a következők: Vida László, Bouska Rezső,­Bouska József, Hölczl Elemér, Rusovszky Mihály és Dor­mán Árpád. Nincsen kizárva, hogy a szövetség pénteki tanácsülése a, sérült Dormán helyett a nagyszerű formában levő Velvárt Nándor jelö­lését fogja elhatározni, a játékosokért dollárokat ad cse­rébe és ez — csakúgy, mint más ex­portüzletnél — gazdaságilag csak kedvező hatást gyakorolhat. Fodor viccre fogja a dolgot és felajánlja évenként 10 magyar futballista szál­lítását (ezúttal Heger, Steezovitz, Nikolsburg tír stb.)­­is 15.0­ 19 dollár ellenében. A befolyó pénzt Fodor a kisegyesületeknek juttatná. Alig fe­jezi be Fodor „tárgyalásait", már készül az­ újabb móka. Nemesi és Guttmann szenzációs halandzsába kezdenek, melynek pergőtüzében még a ravasz amerikai is véglege­sen „bedől". Előbb az MTK kondí­ció-trénerét, Takátsot mint Platt­kot mutatják be neki, de az kiesik sze­repéből és nem bírván visszafojtani nevetését, odá­bb áll. Az asztal körül ülők is ajkaikat harapdálják és alig bírják türtőztetni magukat. A műsor fénypontját Pataki „el­adása" képezte. Ezt a jelenetet mes­teri módon játszotta meg az egész együttes. Rudolfét­ úr, a főszereplő nyugodtan elmehetne Reinhardthoz színésznek. Az eset­­ úgy történt, hogy Rudolfért, aki jól beszél ma­gyarul, Nemes és Guttmann mint Patakit mutatták be Hellernek, aki „Pitykét" békebeli bécsi vendégsze­replései alkalmával többször meg­csodálta. A potrohos amerikai szíve repedezett az örömtől, amikor az ál- Patakival kezet fogott. — Nem változott sokat külsőleg — mondotta udvariasan és hamar beszédbe elegyedtek. Heller érdek­lődött Pataki II.-nél régi partnerei­nek, Rumboldnak, Korodynak és Borbás dívnak hogyléte felől, majd félrehíva őt, kapásból beígérte neki leszerződtetését, mondván: — Én ugyan az MTK—Hakoah­­meccsre megyek és így nem látha­tom önt játszani a Rapid ellen, de egy Patakinál nincs is erre szükség. Így történt a népszerű Pityke el­adása. Nagyon jól mulatott az egész tár­saság az eseten. Kacagtunk vala­mennyien, fogtuk az oldalunkat !­ nevetéstől, Heller mester azonban meg volt győződve arról, hogy Pa­taki már a „Giants" tagja és az augusztusi tengerentúlra utazó ex­pedícióval áthajózik Amerikába. És a nagy hahota közepette egészen megfeledkeztünk arról, hogy ez az egész amerikai ü­gy nem is olyan mulatságos eset. Értékeink elrablá­sáról lehet itt bizony szó és így nem is csodáljuk Schwartz dívnak, az is­mert bécsi futballdoktornak egy kifakadását, amikor Heller úrnak játékosok helyett csattanó pofono­kat helyezett kilátásba. (B. F.) összes sportcikkek legolcsóbban, legnagyobb választékban MAGHER REZSŐ és TÁRSÁNÁL, VI. Podmaniczky-u. 45, szerezhetők be, Árjegyzék ingyen és bérmentve.___________________________ Heranes kerékpárok STÜIYRI fegyvertár világhírű Gyártmányai, kerék­párgumi, alkatrészek legolcsóbban SINGER, József­ körút 35

Next