Sporthirlap, 1930. augusztus (21. évfolyam, 85-94. szám)

1930-08-07 / 86. szám

CSÜTÖRTÖK, 1930 AUGUSZTUS 7. SPOR­THIRLAP Szolnoké Vissza pillantás a vidéki atléták vasárnapi nagy csatájára A folytonos robot után kedélyes ki­rándulásnak szántuk a vasárnapi szol­noki verseny megtekintését s mint a következőkből kiderül, szuperrobot lett belőle, ami nem tévesztendő össze a szuperrobottal. Mit tagadtam, nem tartozom a korán­kelők kategóriájába s már ezért is az atlétika oltárán való nemes áldozásnak számít, hogy a hajnalelőtti 6:15-ös vo­nattal utaztam. Vagyis este fél kettőkor már lefeküdtem, hogy éjféli háromne­gyed ötkor már felkeljek. Úgy három órát pihentem csupán, de ha meggondo­lom, hogy Finnországban a napnak is elég ennyi, sőt kevesebb is (pedig ott is jók az atléták), nincs mit panaszkodni. Egy vallomással tartozom azonban. Valósággal meglepett, hogy már ilyen korai időben is, már mint éjfél után 6 óra tájban, milyen sokan járnak az ut­cán, még­hozzá vasárnap. Szinte ked­vem volna azt hinni, hogy le sem fe­küdtek ... Vagy mind Szolnokra utaz­nak? A versenyre? No, ez nem valószínű. A vonat indulása előtt ugyanis mind­össze négyen jöttünk össze, mint akik a versenyre tartanak. Bodánszky dok­tor, a MASz alelnöke, Nádai főtitkár, Bolyó titkár és e sorok álmos írója. Meg kell állapítanom, hogy „standes­­gemoss” csak Balyó szerelte fel magát. Egy nagy koffert hozott magával, amely József főhercegre való figyelem­­mel egy fekete öltönyt rejtegetett, vala­mint — reánk való tekintettel — egy pakli kártyát, amit persze rövidesen működésbe is hoztunk. Mondhatom, ki­válóan működött, különösen ami a MASz jelenlévő tisztikarát illeti. A já­ték végén siettek is biztosítani, hogy ne tekintsem ezt is sajtó elleni támadás­nak. Miután egyszer minden vasúti uta­zásnak vége szokott lenni, úgy látszik, még egy szolnokinak is, jó negyedórás késéssel (a 97 km-es úthoz a MÁV-nak, úgy látszik, kevés két és fél óra, neki két és háromnegyed óra kell ehhez, te­hát óránként — mondd és jajveszékeld —­ 35 km), 9 órára bevánszorogtunk — már mint a vonat — Szolnokra. A főispán, az alispán és a polgár­­mester — nem vártak, sőt a rendezőség rém képviseltette magát, ami azonban nem akadályozott meg bennünket abban, hogy jól megreggelizzünk. Amikor el­kerültünk, a vendéglős közölte, hogy a főispáni hivatalból telefonáltak, hogy a főherceg váratlanul meghalt és ezért nem jöhet. A hír kellemetlenül érintett, hiszen előzőleg már Stankovits elnök is lemon­dott, mert gyomormérgezést kapott s így a propaganda külső filénye ugyan­csak megcsappant. — Szóval nem jön a főherceg, gon­doltuk s nem minden káröröm nélkül Balyóra néztünk, aki nagy dühösen lógázta a fekete öltönyt rejtegető nagy koffert. A pálya jó 10 perc az állomástól s ami a legkellemetlenebb, még autóval sem közelíthető meg. Csak gyalog. Ez szép időben, amilyen vasárnap is volt, még tűrhető, bár a nap izzó heve nem megvetendő. De mi lehet itt, ha esik? Mindenesetre kedves látvány volt, hogy lázasan hengereltek. Biztosan nem mi miattunk ... Sok rendező sürgölődött a pályán, szép fehér öltönyben és karszalaggal és Bucsinszky Viktor, a MASz iroda­igazgatója, a­­ kapitány. Szegény már péntek óta dolgozott folytonosan, hogy hiba ne legyen, de hiába, csak nagy zökkenőkkel indulhatott a verseny dél­előtti része. Már startolni akart a 400-as mezőnye, amikor észrevettük, hogy nincsen cél­szalag, azaz hogy van, de a jó erős madzag. A pályaszolga bizonyára azért hozott ilyet, nehogy elszakadjon... De mert ennek mégis az a rendeltetése, hogy hadd szakadjon, tehát egy spurni cérnával pótolták. Egyébként nem volt baj, sőt imponált, hogy a célnál lévő asztalon telefon állt s arról utasították a szpíkert, hogy mit hirdessen. Mert megafon is volt! A főrendezők Németh Gyulával és Márkusz Imrével az élükön nem győzték ekszkuzálni magukat a zökkenőkért, de mint mondották, va­sárnap délelőtt ott munkanap van , így kevesen jöhettek csak ki a rendezők kö­zül. Az bizonyos, hogy a jóakarat meg­volt és délután már alig volt hiba, ami teljes elégtételül szolgálhat számukra. A pálya csak viszonylag jó. Még sok javítanivaló van rajta, ami csak pénz­kérdés s ha meglesz az okozat, nem lesz ok panaszra sem. Szép kis tribünjével egyébként az ÚTE pályájára emlé­keztet. A délelőtti rövid program után vissza­mentünk a pályaudvarra, ahová Molnár altábornagy, a szövetség társelnöke éppen akkor érkezett meg. ő is kellet­lenül hallotta, hogy a főherceg lemon­dott. Szegényben így bizonyosan benne­­maradt egy szónoklat, vagy — hogy stíl­szerűen fejezzük ki magunkat — egy szolnoklat. Aztán autóbuszon berobog­tunk az elegáns Tisza-szállóba, ahol ki-­­tűnően megebédeltünk. Általában csak a kellemes meglepe­tés hangján írhatunk erről a kedves tiszaparti városról, amely szemmel lát­­hatóan fejlődik. Szép épületei, széles, tiszta utcái, pompás parkjai, szobrai és impozáns hídja biztató perspektíva a jövő fejlődésére. Ebéd után a vezérkar kerületi elő­adói értekezletre vonult, amelynek főmotívuma abban állott, hogy a pénz nem minden, de mégsem nélkülözhető Egyébként, mint fontos határozatot ki­mondották, hogy már a köz­­­jövőben megvalósítják a Budapest­t.a Vidék válogatott viadalt, ami nem kis érdek­lődésre számíthat. Mialatt az értekezlet folyt, e sorok írója — jó globetrotterhez illően — fel­fedező körútra indult s rövidesen ki is HS4a3«sís®ií ametikai sportcikkek Kí£RTÉ®Z fodor és WESZELY Iste­n «. Váci-utca 9 • Árjegyzék ingyen kötött a Tisza túlsó partján fekvő ked­ves strandfürdőn. Sajnos, csak rövid időt tölthettünk a pompás vízben, mert a verseny délutáni részét 3 órára írták ki, pedig érdemes lett volna hosszabb időt is kint tölteni ezen az ideális nya­ralóhelyen, amelynek­­ háttere ugyan egyelőre csak kukoricás, de hihetőleg nemsokára villákkal ékesítik. Siettünk tehát a pálya felé és pedig a romantika kedvéért egy konflison s közben volt időnk elgondolkozni azon, hogy milyen modern világot élünk. Úgy látszik már a Tisza is festi magát, mert bizony távolról sem szőke ... Fájdalmasan érintett bennünket, hogy bizony a verseny iránti érdeklő­dés nem volt túlságosan nagy. Pedig impozáns volt a kerületek atlétáinak egyöntetű dresszben való felvonulása, jó volt a zene, kedves volt, amint Szol­nok virágai virággal ékesítették a jelző táblákat, bensőséges volt Tóth Tamás dr. polgármester mélyenszántó beszéde és kitűnő volt maga a verseny, amelyet Almásy Sándor főispán, Ale­xander Imre alispán és még számos helyi előkelőség végig a legnagyobb ér­deklődéssel szemlélt. Persze izgalomban sem volt hiány. Sőt, a vége felé egyenesen paprikás (ti­szai paprikás) volt a hangulat. Dél és Kelet viaskodott ugyanis a remek ván­dorzászlóért s hol az egyik, hol a másik vezetett néhány ponttal. A közönség persze Keletnek drukkolt és a nemes ügy érdekében különösen a távolugrás­nál volt hajlandó feltételezni a Buda­pestről jövő igazán érdektelen és tárgyi­lagos zsűritagokról, hogy — nem hal­hatatlanok. Csak fokozta az izgalmat, hogy Ottovay Károly, a déli kerület előadója — egyébként aktív résztvevő — szintén mindenben rosszakaratot szi­matolt s bizony többször megfeledkezett arról, hogy nem mai gyerek már és vi­selt pozíciója nagyobb higgadtságra és objektivitásra kötelezné. Ellenlábasa, Hadházy Dezső ennek folytán igyekezett ellensúlyozni vérmes ellenfele rohamait, de tudjuk a hábo­rúból, hogy egy ilyen ellentámadás a pergőtűzzel jár. Közben váratlanul megérkezett Ga­rám Jenő dr., aki nem akarván 50 fillér szigeti belépőt fizetni a MAC-versenyre, inkább idejött, mert a vasút neki nem kerül pénzbe. Szép volt a diszkoszdobás, amelyben a közönség a kitűnő Madarásszal szemben a pestvidéki Remecnek drukkolt — hiába. Az izgalom a stafétafutás végén érte el csúcspontját. A 800 m alőtt ugyanis Pestvidék vezető futója, a vál­tás után, hibáján kívül akadályozta a Kelet elinduló 800-asát, amiért Kelet rögtön óvott. A versenyt végül mégis Kelet nyerte s így minden rendben lett volna, de a Kelet mégis­­ óvott. Bo­dánszky dr. — helyesen — nem adott ■ helyt az óvásnak, amiért az óvó urak A párisi német—amerikai Július 22-én a német és amerikai elektromos és filmipar képviselői hosszas tárgyalások és még hosszabb harcok után békét kötöttek Párisban. Minden ország filmiparának és film­kereskedelmének Pakisra kellett volna figyelnie ama július végi napon, mert hiszen a hangosfilm-szabadalmak ge­nerális része német és amerikai tu­lajdon, tehát sem a filmgyártást, sem a film­vetítést nem lehet többé függet­leníteni a párisi békekonferen­cia határozataitól. A németek és az amerikaiak a ma­guk részéről teljesen megegyeztek, amikor kimondták, hogy a jövőben minden film minden gépen leadható. Ez azt jelenti, hogy a német filmek korlátozás nél­kül bejuthatnak Amerikába, viszont az amerikai filmek előtt is megnyílik Németország. A békének ez a része teljesen magán­ügye a két nagy filmállamnak. Annál kevésbé tekinthető magánügynek a béke második része. A filmbékekonferencia megállapí­totta, hogy 1930 augusztus 1-étől kezdve a következő országokban csakis német gyártmányú gépeket le­het eladni: Németország, Danzig sza­bad állam, Saar-vidék, Nemel-vidék, Ausztria, Magyarország, Svájc, Cseh­szlovákia, Hollandia, Holland-India, Dánia, Svédország, Norvégia, Finn­ország, Jugoszlávia, Románia, Bul­gária. Viszont az amerikai gépek piacát így jelölték ki: Egyesült Álla­mok és gyarmatai, Kanada, Neufund­­land, Ausztrália, Új-Zéland, Straits Settlement, India, Oroszország. A többi országokban, úgy a német, mint az amerikai gépek eladhatók. A megállapodásnak ez a része nyil­vánvalóan elárulja, hogy Párában tulajdonképpen a filmipar világtrösztjét állítot­ták fel. Itt most nem is lehet kellőképpen megmagyarázni, hogy művészi tekin­tetben milyen szörnyű veszedelmeket rejt magában ez a teljes trösztösödés. Hiszen ha csakis az anyagi vonatkozá­sokat figyeljük, akkor is észre kell venni, hogy a két nagyhatalom önkényesen rendelkezik az egész föld film­iparával és filmkereskedelmé-A most kötött béke ugyan érvényben filmbéke következményei hagyja a szerzett jogokat, tehát az eddig felszerelt, vagy augusztus 1-e előtt megrendelt gépek nyugodtan tovább működhetnek, de a hangos­­filmgyártás mai stádiumában még mindig komolyan kell számolni azzal a lehetőséggel, hogy egy-két éven be­lül minden ma működő felvevő- és le­adógép elavul. Ha ez megtörténik, akkor például mi itt Magyarországon csakis német gépeket szereltethetünk fel. Azonkívül aligha lesz elkerülhető, hogy a vidéki filmszínházak is egy­másután kövessék a fővárosi színhá­zakat és felállítsák a leadógépeket, mert hiszen a filmgyártás már csak­nem száz százalékig az új irányba halad. Már­pedig ma összesen 55 magyar hangos filmszínház működik, vagy áll szerelés alatt. Tehát több száz gép beszerzése lesz aktuális a közeljövőben, mikor már csak Németországból lehet vásárolni. Az lett volna a legkeve­sebb, hogy amikor Párisban ilyen nagyjelentőségű ügyekről tárgyaltak s ilyen világjelentőségű ügyben hoz­tak határozatot, meghívták volna az érdekelt feleket is. Ám a német és amerikai képviselőkön kívül egyedül az egyik hollandi gyár képviselője részesült abban a szerencsében, hogy részt vehetett a párisi konferencián. Pedig például Magyarország, ha nem is gyárt még hangosfilmeket, mint SS®®®®®®®®®®®®®®®®®®®'?®®®®©®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®®® Augusztus elsejétől kezdve csak német gépeket szerelhetnek a magyar mozgó­képszínházakba — becsületükben érezvén magukat meg­sértve (ó, áldott jó vidék!) rettentő pa­­táliát csaptak. De aztán ez is elsimult. Sőt rendes filmhez méltóan becsületes happy enddel végződött. Befejezésül Almásy főispán adta át szép beszéd kíséretében a vándorzász­­lót a déli kerületnek, míg a keletiek na­gyot sóhajtottak. — Hej, ha a Stolp csütörtökön nem esik a kezére! ... No, de majd jövőre! A verseny ismeretes eredményei ma­gukért beszélnek. Valóban biztatóak, ám bizonyos, hogy még sok csiszolásra volna szükség. Rendes trénerek kellené­nek, hiszen valóban nem természetes, hogy egy Remecz, a bivalyerejével csak 10.65 m-t dob súllyal. Hát persze, ami­kor nincs, aki megmutassa neki a helyes stílust. S még hányan vannak ilyenek? A MAFC most kénytelen lemondani a kitűnő Vadas Ivánról. A MASz meg­ragadhatná ezt a kitűnő alkalmat és szerződtethetné vándortrénernek. Bizo­nyos, hogy ez esetben jövőre már Buda­pest első garnitúráját kellene kiállítani a Vidék legjobbjai ellen. Baráti vacsora fejezte be a pompá­san sikerült versenyt. Ezen osztották ki­emelkedett hangulat közben a díja­kat. A Szolnoki MÁV különösen kitett magáért, amennyiben értékes fára erő­sített ezüst plakettekkel jutalmazta a győzteseket, akik (már aki) buzgón it­tak a siker örömére. Aztán megeredt a jótékony eső s csakhamar heves zápor tette kétségessé a pályaudvarra való kijutást. De végül is akadt egy jótékony taxi, amely sze­rény négy pengőért volt szíves kivinni. Egy órákkor indult a vonat. Az állo­­másfőnök bölcsen csupa faüléses másod­­osztályú kocsit szereltetett össze, hiszen egy ilyen fáradságos nap után, éjjel, direkt két X5-ig (közel négy órát!) el­ábrándozni azon, milyen szép is egy ilyen vidéki propagandaverseny... Beck István. 13 Filmszínházak műsora MÁRKUS PARKMOZI (Múzeum-körút és Rákóczi-út sarok, J. 374—90): 2 órás kacagás a Csókok hajósa szenzá­ciós énekes, hangos vígjátékattrakció 10 felv. Fősz.: William Haines, Anita Page és Kari Dane. Beszélő burleszk: Kedves egészségére. Fősz.: Charles Chase. Angol—amerikai—magyar hír­adók. Előadások X8 és­­ 10-től. MŰJÉG-MOZI (a városligeti tavon. • Tel.: Aut. 182—54). A miniszter úr (vígj. 10 felv. Fősz.: a Comédie Fran­­caise tagjai). Fra Diavolo (Victor Hugó hőskölteménye filmen 8 felv.). Magyar és angol híradó. Folytatóla­gos előadások kezdete: X8 és X10 órakor. ORION-SZÍNHÁZ (Eskü-út 1. Tel.: 831—02). Marlene Tietrich és Emil Jannings főszereplésével a Kék angyal (100 százalékos németül beszélő, ze­nélő és éneklő film). A mesterdam­en kok (hangos trükkfilm) . Hangos ame­rikai híradó, magyar híradó. Előadá­sok: fél 6, fél 8, fél 10 órakor.

Next