Sporthirlap, 1931. május (22. évfolyam, 42-50. szám)

1931-05-07 / 42. szám

4 Arad meghívta az Újpestet és a Hungáriát A szerdai nap folyamán Budapesten járt az Aradi AC képviselője, aki úgy az Újpesttel, mint a Hungáriával tárgyalásokat kezdett aradi vendég­játékokra vonatkozóan. Valószínű, hogy az Újpest eleget is fog tenni a meghívásnak s május 21-én játszik Aradon. Amennyiben a Hungária is elfogadná a meghívást, ők csak június végefelé vagy júliusban utazhatnának Aradra. küzdeni... A minap Doros György dr. sport­lélektani munkájának ismertetésével kapcsolatban szembeszálltunk azzal a felfogással, amely szerint a profesz­­szionalista sport nem tekinthető sportnak olyan értelemben, mint az amatőrsport, mert a professzionalis­ta versenyzőket nem erkölcsi motívu­mok késztetik küzdelemre. Kritikánk­ban megjegyeztük, hogy különösen a sportjátékokat (tehát a futballt is) kultiváló profiversenyzőkben igenis meg kell látni a nemesebb lelki tulaj­donságokat, amelyek képessé teszik őket a magasabb érdekekért való ön­feláldozó küzdésre. E megállapításunknak igazát meg­erősítette a vasárnap Bécsben le­folyt magyar—osztrák mérkőzés. Itt profijátékosaink nem annyira a hi­vatásukból folyó fizikai felkészültsé­gükkel, hanem inkább a nemesebb célok felismerése nyomán fakadó szilárd akaratukkal vívták ki a győ­zelemnek is beillő döntetlen ered­ményt. Már a Magyarország—Svájc mérkőzésen fellobbant reprezentatív játékosaink szívében a nagy teljesít­ményeket érlelő tűz, de akkor a hazai talajból s az együttérző közönség szívé­ből áradó melegség élesztgette. Most Bécsben az idegen környezet, a ha­talmas közönség terrorja, az ellenfél kemény fellépése nehéz lelki gátakat emelt a magyar akarás elé, ám válo­gatottunk mégis helytállt a küzde­lemben. Ez igen nagy erkölcsi erőre vall, indokolt tehát a reménykedés, hogy további nemzetközi szereplésünk so­rán a régi diadalokhoz hasonló nagy sikerek következnek. Ehhez azonban az is szükséges, hogy az itthoni kö­zt­­s­ég kiterjessze ismét az érdeklő­dését a magyar futball minden meg­mozdulására s a bajnoki mérkőzések hosszú skáláján keresztül fokozza a játékosok önbizalmát, játéktudását, lelkesedését a válogatott mérkőzések sikerbe csúcsosodó formaszimójáig. SPOR­THIRLAP CSÜTÖRTÖK, 1931 MÁJUS 7. Kuparendszerrel bonyolítják le a párisi nagy futballtornát Még nem biztos, hogy az Újpest vagy a Hungária vesz-e részt a tornán A párisi Nemzetek Tornája több szempontból különbözni fog a tavalyi genfitől. Elsősorban is Párisba csak nyolc csapatot hívnak meg s ezek egy hét leforgása alatt kupa­rendszer alap­ján játszanak­ majd egymással. A ter­vek szerint a párisi torna, június 1 7-én, vasárnap kezdődik. Az első napon négy mérkőzést játszanak mind a nyolc csapat részvételével. Tekintettel arra, hogy a vesztesek végleg kiesnek a torna további küzdelmeiből, négy csapat (illetve a franciák balszeren­cséje esetén csak három külföldi le-­ győzött) már az első nap után el is, hagyhatja Párisi. . A középdöntő két mérkőzését június 11-én, csütörtökön, játszák, a döntőre pedig 14-én, va­sárnap kerül a sor.­­ A magyar csapatok közül a párisi rendezők az Újpestet­ és a Hungáriát hívták fel arra, hogy közöljék fel­téte­leiket. A két egyesület teljesen azo­nos feltételekkel vállalkozott a párisi tornán való részvételre s most majd a rendezőkön múlik, hogy kit hívnak meg végleg a tornára. A III. ker. FC kiugrott a pünkösdi programból s így pünkösd vasárnap­ján csak a Hungária—Ferencváros kupamérkő­­­­zést bonyolítják le, míg az előmérkőzés pótlásáról most folynak a tárgyalások A Magyar Kupa középdöntőit akarták, volna pünkösd vasárnapján lebonyolítani a Hungária és a Fe­rencváros, illetve a Bocskai és a BSzKRT csapatát 4:2 arányban ki­verő III. ker­ FC között. A győzte­sek másnap már a döntőben talál­koztak volna... Ez az ünnepi program azok­ban, amelyet­ kedden készítettek, szerdán már meghiúsult, mert a III. kerület a számára enge­délyezett 24 órai gondolkodási idő után levélben közölte az érdekeltek­kel, hogy a k­u­pa m­é­r­kő­zését nem " játszhatják le pünkösdkor. Egyelőre még nem, bizonyos, hogy a pünkösdi program hogyan fog ki­alakulni., A Hungária—Ferencváros kupa­mérkőzést okvetlenül megtartják s csak azon­ gondolkoznak, hogy mit vegyenek még a mérkőzés elé. A Vasasok nem akarnak szégyent vallani a Hungária­ úton Szerdán erős tréningmérkőzést tartottak a Turul ellen és remek csatárjátékkal 5:2-re győztek Napról-napra növekszik a Vasasok tábora. Az önálló pályapolitika, úgy látszik, nagyon jó eszköznek bizonyult. Szerdán több mint 200 főnyi közönség sütkérezett a béke utcai pálya padjain, 200 néző pedig tekintélyes szám hét­köznapi tréningm­ér­kőzésen. Igaz, hogy komoly volt a mérkőzés. A Turul volt a Vasasok vendége és a zuglóiak ezen a meccsen készültek fel a vasárnapi miskolci mérkőzésre. Az eladott pálya­választójogon nemcsak 1500 pengőt, hanem bajnoki pontokat is akarnak keresni a Vasasok,, akik vasárnap Kis­pest ellen szállnak küzdelembe. A hun­­gária úti pályán lesz ez a mérkőzés, a Kispest­ élethalálharcának egy na­gyon fontos etappja, a piros-kékek ré­széről is indokolt tehát a fokozott ké­szülődés. — A télen áldás volt a víz, szappan, ecset nélkül használható Morisson borotvakrémjük, mert nem kellett, mint azelőtt, vizet melegítenem, a hideg fürdőszobában 10 percig szappanoznom, mert a Morisson borotvakrém révén 2 perc alatt megborotválkoztam. Budapest, 1931 március 8. B. Tivadar. t­i Le: Le írta: Lengyel Miklós Hogy ez a futball milyen alattomo­san szedi soraiba a jámbor Polgár­embert. Polgárember nem sejt semmit, végzi a dolgát, tesz, vesz, ezt csinál, azt csinál, futballról is hall valamit, mert hiszen a harangkongás is megüti néha a fülét, ez ellen tenni nem lehet semmit. De azt már nem tudja a Pol­gárember, hogy a futballt eszik-e vagy isszák, pláne hogy bíró, offszájd, ti­zenegyes, vagy ilyesmi — nahát ez Polgárembert abszolúte nem érdekelte. Aminthogy az én édes jó barátomat, Győre Géza Újpest városi nyilvántar­tót se érdekelte soha az a viszás álla­pot, hogy testnevelési, meg vigalmi adót kell­­ fizetni a bruttó mérkőzés­bevételek után. Nem érdekelte akkori­ban, amikor még déli két órakor beül­tünk az árnyas vendéglői platán alá, aztán arról viaskodtunk, hogy melyik jobb ital, a serital-e, vagy a borital, melyik asszony kelendőbb a férfiszem­nek: a szőke-e, vagy a barna. Bará­tom, a nyilvántartó jó, magyarfajta, ahogy ő szokta mondani, jó „Gyere­­fajta” gazdag nyelvezettel fejtegette a másik nemről alkotott véleményét, amelyet abszolúte nem lehetett lesújtó­­nak mondani. Már az ötven felé köze­ledett akkoriban az én Győre Géza ba­rátom, de a jó Györe-faj lehengerelte az éveket és a nők gáláns hódolója még a bajuszát is levágatta, ugyan, kell is Voronoff az ilyen jó magyarfajtának... Igen, hát a futball nem férkőzött be Győre barátom érdeklődési körébe, ha arról kezdtem beszélni, hogy az ti TE vagy MTK, legyintve mondta: — Na hiszen, neked is elment már az eszed, hogy ilyesmivel foglalkozol. Igen, hát elmúlt azóta már vagy négy-öt május, Győré barátom nyakon­­csípte az ötvenedik esztendőt is, de csak félvállról, a másik vállára egész más gondok nehezedtek. A futballal kezdett törődni a jó Polgárember és hát ötvenéves­ korban feltétlenül nagy ambíció kell annak, aki hálás akar len­ni az új kor új tanításai iránt. A vil­lamoson találkoztam barátommal, a nyilvántartóval (ejnye, elfeledtem megkérdezni, tán azóta főjegyzőnek is megválasztották. . — Szervusz, édes Komám — így fo­gadott Győré —, szervusz, de régen nem láttalak, hát mit szólsz Bécshez ... Se: se barátom, se :se, nahát,, hogy nem tudtunk győzni ... — Igen, kérlek — mondtam kissé meglepetten — hogyan parancsolod, kérlek? Se:se? Mi az, kérlek a lássan, hogy se:se? — Hát itt van kérlek, tessék, az új­ságban áll — és méltósággal húzott elő egy Nemzeti Sportot —, tessék, itt áll­, se:se. —Áhá —­­ mondtam és fensőbbsége­­sen mosolyogni kezdtem —, úgy­ érted, hogy , null mull. .Igen, nulltnull, érde­kes, hogy null mull, a Gallina,­­meg a Dudás, kérlek. Barátom összeráncolta a homlokát. — És mondd, kérlek, hiszen te ehhez is értesz, mondd csak,, kérlek, most meg kell ismételni ugyebár a meccset? Te­kintve, hogy se-se... — Ó nem, kérlek — mondtam —, ez egy pontot jelent. Egy jó kis pon­tocska ....­­—A se,se? Ez pontot jelent? — kérdi ő. — Ő igen, mert hogy döntetlen — válaszolom. — Höhó, ez nem Stimmel, barátom — ellenkezett —, ezt meg kell ismé­telni, mert se,se volt. Mint tavaly az Újpest az olaszokkal.. Hát azok is folyton ismételtek.­ Na, nem? Kétségtelenül volt valami igaza a barátomnak. Csakhogy: — Az más, kérlek szépen, az izé ... És itt egy komoly előadást tartot­tam az Európa Kupa és a Középeuró­pai Kupa lényegéről, mint olyanról, ki­fejtettem, hogy egy mérkőzés­ sorsa há­romféleképpen alakulhat. Vannak pon­tok, van bajnokság, van nemzetközi, van ■ válogatott. Tartottam egy rövid, de szerintem hatalmas előadást, amiért, ha mást nem, legalább­­ elismerést ér­demeltem volna. Barátom azonban fölényesen legyin­tett, mondván: — Na, akkor te rosszul tudod, fiam. Mert, ha sérse az eredmény, akkor meg kell ismételni. ■' •' ’ 'Megtérültem v­erejtékező­ homlokom, kételkedni kezdtem mindenben, ami van, mit lehet tudni, hátha barátomnak, a noviciusnak van valami igaza .­­— Én úgy tudom... — mondtam alázatosan. — Rosszul tudod — mondta szigo­rúan —, ha se,se, akkor magától érte­tődik, hogy ismételni kell. Amint az igen tisztelt olvasó lát­hatja, az én kedves Győré barátom futballismeretei kissé hézagosak még. De azt is látni, hogy minden remény megvan arra, hogy barátomat nem­sokára a talpig futballhívők sorában üdvözölhessük. Mert a futball kiön­tött kérem és egészen ismeretlen terü­leteket borított el, sisteregve, szik­rázva pattannak el a magyar futball­­dicsőség népszerűségpatronjai, egyik héten arról hall az ember, hogy na, hálistennek a férjem leszokott a ló­versenyről, inkább a meccsre megy, aztán meg az derül ki, hogy Győre Géza Polgárember, városi nyilvántartó bízik abban, hogy a se­se miatt újra játsszák a magyar—osztrák meccset, persze, most már Budapesten. Egyelőre, mondom, kissé hézagosak az új futballhívő ismeretei, nem ismeri a bajnoki rendszert, a szabályokról se tud sokat, de még azt se igen emlegeti, hogy hány csapat eszi a nagy futball­­ipar soványkás kenyerét. (Lehet, hogy a létszámemelést, vagy az új rendszert várja és csak azután lát neki a szoro­sabb ismerkedésnek.) Na, de sebaj. Jó faj, Györe-faj, meg aztán ötven év az pontosan passzol ah­hoz, hogy valami komoly dologba vág­jon bele az ember. Hát csak kiönt az a futball A Vasasok csapatából Rottleren kí­vül ezúttal Vági is felmentést kapott, Egri felgyógyult ugyan már pécsi sé­rüléséből, mégis pihentette meg a ve­zetőség a mai napon. Burger levetkő­zött, de játékára nem kerülhetett a sor, mert a jeles centerhalf tokszalag­­, tágulása még nem jött teljesen rendbe. Schreiber Mátyás bíráskodása mel­lett álltak fel a csapatok az első fél­időre. A Vasasok jobbösszekötője Ur­­bancsik, centere Remmer volt. A csa­pat tengelyébe a tartalék Juhászt állí­tották. Komoly játék fejlődött ki mind­két részről. A­ Vasas-csatársor kitűnő­­összjátékkal feledtette tartalékos vol­tát, de természetesen a Brunecker— Stanzl szárny" volt mégis a legjobb ré­­­­sze a támadó kvintettnek. Az első fél­idő, eredménye 3:1 volt a Vasasok ja­vára. A második félidőben több tarta­lékot próbáltak ki. Kemény, Kaz­­vinszki, Dán és Nagy jutottak szerep­hez. Schreiber Hajdú Andornak adta, át a bírói sípot, ő maga Jellinekkel együtt a taccsvonalról irányította a játékot. Hogy a Vasasok csatársorá­nak ragyogó játéka után a végered­mény csak 5:2 lett, az főleg Dán las­súságának tudható be. A Turul csapatában vendégként Ka­­raszek, a Megyer FC kapusa védett, a balszélen pedig Neugebauer, a Kis­­singtelepi SC játékosát próbálta ki­­ a Vasas vezetősége, mert a balszél­ső helyére is a vendéglátó csapattól kellett a Turulnak játékost kérni. A mérkőzés után összeállították a vasár­napi csapatokat. Ezek szerint a Turul a következő tizeneggyel megy Miskolc­ra: Svindler — Lengyel, Reisner — Talmács, Sipőcz, Zsebeházy — Va­­czek, Schell, Senger, Kohut JI., Fi­­scher. A Vasasok ugyanúgy fognak Kis­pest ellen felállni, ahogyan Pécs-Ba­ranya ellen játszottak: Bereczky — Szempere, Rottler — Stróbl, Vági, Kiss — Jehey, Remmer, Egri, Brunecker, Stanzl. Május eleji túramérkőzések. Május első három napján proficsapataink te­kintélyes része kisebb túramérkőzéseket játszott. Pénteken a következő mérkő­zések folytak le: Pozsony: Hungária— Bratislava 4:2. Zsolna: Budai „11”— SK Zilina 3:0. Kassa: Attila—KAG és K. Törekvés kombinált 3:2. Arad: Fe­rencváros—AMTE és Glória kombinált 8:1. — Szombaton: Újvidék: Ferenc­város, III. ker. FC, Nemzeti komb.— Radnicski 5:2. — Vasárnap: Pozsony: Bratislava—Budai „11” 2:1. Újvidék: Jugoszlávia—Ferencváros, III. ker. FC, Nemzeti komb. 2:1. Érsekújvár: Hun­gária—KSE 5:1. Nagyvárad: Ferenc­város—NAC, II. Törekvés komb. 5:2. Komárom: Sabaria—KFC 2:0. Léva: Nemzeti BC—Lévai TE 4:2.

Next