Sporthirlap, 1933. január (24. évfolyam, 1-8. szám)
1933-01-05 / 1. szám
CSÜTÖRTÖK, 1933 JANUÁR 5. SPORTHIRLAP Sohasem fogjuk kérni az MLSz autonómiájának felfüggesztését és kormánybiztos kiküldetését.. jelenti ki Usetty Béla dr., az országos futballszövetség elnöke, aki elég erősnek tartja a szövetséget arra, hogy meg tudja oldani a futballsport problémáit, de szívesen fogadna olyan kormánybiztost, aki nagyobb pénzbeli segítséggel fon A Sporthirlaap Kelemen Kornél dr.-nak, az OTT elnökének a Sporthírlap újévi számában megjelent nyilatkozata érthető feltűnést keltett különösen a futballsport berkeiben. Sokan tudni vélik, hogy az OTT elnökének kétségtelenül konciliáns hangú nyilatkozata az első lépés abban az irányban, hogy a futballsport vezetői most már az esetleges konzekvenciák ismeretében lássanak hozzá a sokáig késő futballreformok keresztülviteléhez. Lehetséges, hogy az OTT ezt az óhaját konkrétebb formában is kifejezésre fogja juttatni és ezt az alkalmat talán fel is fogja használni arra, hogy a maga álláspontját leszögezve, határidőhöz köti a reformok keresztülvitelét. A reformok keresztülvitelének nyomatékos sürgetését kétségtelenül helyesnek tartják még a futball vezetőinek körében is, ez azonban csak magánvélemények formájában nyilvánul meg, míg a hivatalos felfogás — ha óvatosan is — a „kormánybiztos” kiküldetésének lehetőségeire való célzást nehezményezi. Egy bizonyos, hogy az OTT elnökének nyilatkozata mindenesetre siettetni fogja a futballsport szempontjából most már elodázhatatlan kérdés megoldását. Nem vitás, hogy a legnagyobb sportág szempontjából helyesebb, ha a futball a maga erejéből oldja meg ezeket a kérdéseket, mintha a megrázkódtatásokkal járó külső beavatkozás tereli a kívánatos irányba a labdarúgás ügyét. Az MLSz-en múlik tehát, hogy lesz-e hatalmi beavatkozásra szükség, vagy sem. Ha az MLSz elég erős tud lenni az alszövetségek részéről megnyilvánuló személyi és tárgyi (hatalmi) kívánságokkal szemben és likvidálni tudja a sportpolitikai szolgálatok jutalmazása folytán előállott numerikus többséget, akkor az alkotó munkának nem lesz akadálya. Ha erről az MLSz bizonyságot tesz, akkor kár volna a tervek keresztülvitelére a felügyeleti hatóság részéről rövid terminust szabni. Ha azonban a jelek ennek az ellenkezőjét mutatnák, akkor a futballsport érdeke megkívánja a gyors és megalkuvásnélküli megoldást. Amikor a magyar futballsport megmentéséről van szó, akkor csak a cél és nem az eszköz a fontos. Az OTT elnökének izgalmat keltő nyilatkozata után szükségesnek tartottuk felkeresni Usetty Béla dr. országgyűlési képviselőt, az MLSz elnökét és kérdést intézni hozzá az MLSz várható állásfoglalásáról. Az MLSz elnöke munkatársunk előtt a következő nyilatkozatot tette: — Az OTT elnökének nyilatkozatával kapcsolatban kijelenthetem, hogy mi a magunk részéről soha sem fogjuk kérni az MLSz autonómiájának felfüggesztését és kormánybiztos kiküldetését. — Magunkban is érzünk annyi erőt, hogy a futballsport problémáit sikeresen megoldjuk. Várjuk azonban a segítséget, hogy munkánkat eredményesen elvégezhessük. A mai állapotok nem az MLSz hibájából állottak elő, hanem azt sok idegen tényező közrehatása okozta. A helyzet megjavítása nemcsak magán a szövetségen, hanem egyéb gazdasági tényezőkön is múlik. Ha kell, leépítjük a legszükségesebbekre az adminisztrációt, bár az eddigi tapasztalataim és információim szerint ezen a téren már nem lehet túl nagy megtakarításokat elérni. A munka ugyanis semmivel sem lett kevesebb, csupán a bevételek csappantak meg. A bevételek felfokozására kell törekednünk részben a játékuívó emelésével, másrészt a nézők érdeklődésének újbóli megszerzésével. Remélem, hogy két éven belül, minden erőszakos intézkedés nélkül is sikerülni fog a magyar futball régi nívójára emelni. Ehhez kérjük az OTT segítségét, úgy, ahogy azt az OTT elnöke előtt már kifejtettük, de arra választ mindezideig nem kaptunk. Ha a választ az OTT-tól megkapjuk és tudjuk, hogy a Testnevelési Tanácstól mire számíthatunk, újabb megfontolás tárgyává tesszük az intézkedéseket. Én minden beavatkozástól, amely autonóm jogokat sért, tartózkodnék s a magam részéről el sem tudom képzelni, hogy kormánybiztos kerüljön az MLSz élére, de ha a kormánybiztos azt jelentené, hogy nagyobb pénzbeli segítséggel akarnák a szövetséget támogatni, a magam részéről nem állnék útjába és szívesen venném, ha bárki jönne az MLSz élére és teremtené meg ismét — egyik napról a másikra — a futball régi fényét és dicsőségét. — Nem hinném azonban, hogy akár az OTT, akár a kormány olyan összeggel indíthatna útnak egy kormánybiztost, hogy az illető ennek az óhajnak eleget tudna tenni. — Nem hinném, hogy a sportközönség rajongana olyan ideáért, amely erőszakos intézkedéseken épül fel, márpedig ma különösen szükség van arra, hogy a sportközönség nagyobb jóindulattal és szeretettel fogadjon minden intézkedést, amely a futballsport nívójának emelését célozza, mint bármikor máskor. Ezeket mondotta az MLSz elnöke. Meg kell állapítani, hogy Usetty Béla dr. rövid ideje megkezdett . Ki repül Rotterdamban? A fecskék, vagy a szövetségi kapitány? működése alatt máris nagy szeretettel és érdeklődéssel foglalkozik a labdarúgás ügyeivel. A legaprólékosabb kérdésekkel is türelemmel foglalkozik s benne kétségtelenül nagyon értékes vezetőt nyert a labdarúgósport. Önérzetes és tárgyilagos nyilatkozata mindenesetre jó hatást fog kiváltani mindenütt. Megtalálta eddig is, most is azt a hangot, amely inkább barátokat, mint ellenségeket szerez a magára, hagyott futballsportnak. Ha az MLSz elnöke befelé is ezt az erélyt fogja mutatni a túlkapásokkal szemben és a maga konciliáns hangját és modorát fogja uralkodóvá tenni, akkor meg fog indulni a békés alkotómunka s nem lesz szükség semmiféle erőművi beavatkozásra. 3 „Ukís MHCS, OfhUáUli nem Udí,tcu/avzca fótsvUat.. — ^ az acuaói u*eg.át?aftU(is a beteg, ííattMOc JewícM, aki tavasvea „szigorú,"átéUes alac ItwM. — A Sporthirlap tudósítójától — Ha a szanatórium zsúfolásig volna megtelve betegekkel, akkor sem lehetne nagyobb forgalom látogatókban. Reggeltől késő estig jönnekmennek a klubtársak, jóbarátok, más klubok játékosai, sőt teljesen idegen sportemberek is. Mindez pedig Kalmár Jenőnek, a Hungária centercsatárának szól, akit — mint ismeretes — sérülten hoztak haza Genovából. Hogy Kalmár Jenő népszerű játékos, azt tudjuk, nem meglepő tehát ez a nagy érdeklődés, de azért — mielőtt az „orvosi” részt ismertetnénk — ideírunk néhány „népszerűségmegnyilvánulást”. • A megérkezés pillanatában a Hungária két vezetőségi tagja, két újságíró és a jóbarátok megrohanták Kalmár fülkéjét A játékos nem tudott a lábára állani, úgy emelték ki a külön szakaszból. Minthogy pedig a kocsi folyosója szűk, a várakozók elállták az utat a többi utas elől. Ebben a pillanatban felszállt a vonatra az ügyeletes vasúti tiszt és így szólt a kocsi többi utasához: — Nagyon kérem, méltóztassanak talán a kocsi másik végén leszállani, egy nagyon súlyos betegünket kell a mentőautóba segíteni.* K ’márt feltették a mentőautóba, az újságírók taxit hozattak. Az egyik taxisoffőr messziről szaladt a várakozók felé, a szó szoros értelmében kierőszakolta a fuvart: — Kérem, én is futballember vagyok — mondta —, hadd kísérjem el Kalmárt a szanatóriumba. Amikor azután a szanatórium elé értünk, a soffőr így búcsúzott el: — „Köszönöm szépen, javulást kívánok a Jenőnknek!” . Szerdán este a szanatóriumban. A fehér kórházi ágy körül látogatók. Kalmár arca sápadt. Az orvos bort rendelt neki. Valaki elment egy közeli vendéglőbe borért. Hozott egy üveg tokajit és visszahozta a pénzt. — A szomszéd vendéglő tulajdonosa megtudta, hogy Kalmár úrnak kell a bőr — mondta a küldönc — és nem fogadott el érte pénzt. Jó egészséget is kíván. •» Beszélgetünk Kalmárral. Ezeket mondja: — Hála Istennek, a sérülés nem olyan veszélyes. Az orvos szerint 10—10 nap múlva hazamehetek és február elején megkezdhetem a tréninget. ... Téves az a híresztelés, mintha én nem akarnék többé csatárt játszani. Sőt nagyon is akarok. És tessék megírni, ezután újra szigorú játékos leszek. Repülni fog vagy az ember, vagy a labda. Persze szabályosan. Úgy mint régen. Ez a legjobb védekezés a sérülés ellen... . ..A túrameccseken Ottavi nagyon feljavult. Wéber is kitűnő. Szabó I. is. És Titkos ... Ilyen balszélső nincs több. Csak ne sérüljenek meg... (A következő mondatot súgja:) ... Meglátják, a Hungária megnyeri a bajnokságot. Én is benne leszek az ügyben... * ... Nem is tudtam, hogy ennyi jóbarátom van — folytatja. — És itt a szanatóriumban is nagyon jól bánnak velem. Először különszobát kaptam, aztán felkéredzkedtem a közös szobába, ahol a fiúk szoktak feküdni. Most ugyan itt is egyedül vagyok, de mégis jobb az otthoni környezet... ...És az Elnök úr Nizzából kétszer is érdeklődött már telefonon, hogy mi van velem. * A kezelőorvos mondja: — Kalmár egészen bizonyosan játszhat a tavasszal. Semmi baja sem lesz. Operálni nem kell. Törés nincs...* Sok a látogató, kevés a hely. Búcsúzunk. A folyosón megszólal a telefon. Bemondják a választ: — „Nincs törés kérem, tavasszal játszhat.” Az előcsarnok telefonjába ugyanez a válasz hangzik bele, az utcán újabb látogatókkal találkozunk. Este az MTK-kaszinóban örömmel újságolják egymásnak a klubtagok a hírt: „Jenőnek nincs komoly baja!” A szerkesztőségi telefonba is bemondjuk egynéhányszor ugyanezt... Riesk István dr. január 8-ára tervezett előadása a londoni tapasztalataitól terminusváltozást szenved, amennyiben a jelzett időben a Törekvés kőbányai úti helyisége átalakítás miatt nem állhat rendelkezésre. Az előadást valószínűleg január 22-én rendezi meg a BT elnöksége. A film, amely lázba hozta Európát A szerelmes ördög Fejős Pál rendezése A főszerepekben: Heinrich George, Dita Parlo Gustav Diessl,Egon von Jordan, Paul Morgan A filmet a cenzúra minden korlátozás nélkül engedélyezte. PRFMIFR Ma • HEINRICH george ■ llfcitlILIl IvlH személyes részvételével