Sporthirlap, 1935. szeptember (26. évfolyam, 70-77. szám)

1935-09-14 / 73. szám

8 fil IM Makrancos dáma (Vígjáték. Amerikai: Clark Gabie, Constance Bennett, Stuart Ervin.) A címbenforgó dámának csak annyi köze van Shakespeare makran­cos hatájához, hogy ő sem akar engedelmeskedni annak, akit szeret. Sőt hinni sem akar neki. Végül kiderül, hogy a férfinek volt igaza. Természetesen ez derül ki, mert a férfi — Clark Gabié. De mi ettől függetlenül örvedünk, hogy egy amerikai filmben végre a férfi az okosabb. Igazán ritka szerencse amerikai filmeket néző férfiak szá­mára, hogy a film végén azt mond­hatják Őnagyságának: — No ugy­e, okos nő elhiszi, amit a férfi mond­ neki! ... S a hölgy hinni fog, ez a film igazán meggyőző erejű bizonyíték. Elsősorban mert könnyedén, szelle­mesen, vidáman bizonyít. S ez annál nagyobb érdem, mert a cselekmény tulajdonképpen egy gyilkosság körül bonyolódik. De valahogy nem a bűn, nem a vér, nem a gazság áll az elő­térben. Talán cinizmusnak is lehet tartani, hogy a holttest mellett vic­ceket mondanak. Csakhogy — ez Amerikában történik. És Budapesten — ez az érdekes — nyugodtan nevet­nek a vicceken. Clark Gabié egészen remek. Kezd­jük érezni, hogy most már külön is kell egyszer írni róla, komoly tanul­mányt, részletező értékmegállapítást. Stuart Ervin egy fotoriportert játszik, olyan jó, mint a „Viva Villá”­­ban volt, pedig a szerepe sokkal kisebb. Constance Bennett is jó, de aki a mamáját játsza — emlékezünk rá a „Vacsora nyolckor” című film­ből, azonban nem jut eszünkbe a neve — fölényesen nyeri a filmben szereplő hölgyek futamát. (Eredeti cím: After Office Hours. Gyártotta és forgalomba hozta: Metró. Bemutatta: Metró. Hossza 1982 méter. Csak 16 éven felülieknek engedélyezve.) Mámoros órák (Énekes Játék, Angol: Richard Tauber, Leonóra Corbett, Diana Napier.) Jól induló, érdekesen folytatódó s — ha nem is nagyon hihetően, annál — újszerűbben végződő mese a kis bécsi énekesről. Minthogy ezt az énekest Tauber alakítja, nem meg­lepő a siker, mely kiragadja a Heurigerből. Inkább az érdekes, hogy csak a remek hang hódítja meg a világot, a világ nem hódítja meg a remek hang tulajdonosát. Tauber otthagyja a fényt, a ragyogást, a vagyont és visszamenekül szegény embernek — egy nő szerelmes szívé­hez. Nem valószínű, de szép mese ... Tauber hangja, Leonóra Corbett eleganciája és Diana Napier érdekes ifjú szépsége ad különleges színt az érdekes cselekménynek. Azok a jele­netek, melyekben a bécsi énekes angolul­­ tanul, hasznosak lehetnek mindazoknak is, akik Budapesten tanulnak angolul. (Eredeti cím: My Hearts Desire. Gyártotta: BIP. Forgalomba hozta: Filmkereskedelmi. Bemutatta: Décsi és Kamara. Hossza 2230 méter.) STAN ÉS PAN A GYERMEKEK­NEK A Metró ismét megkezdi te­rézkör­úti filmszínházában a múltban is na­gyon népszerű vasárnap délelőtti gyermekmatinékat, amelyeken rajz­filmek, burleszkek és Stan és Pan­­bohózatok kerülnek előadásra. OLASZRA FORDÍTJÁK a „Budai cukrászda” című magyar filmet, amely tehát a magyar fősze­replőkkel — Perczel Zitával, Som­lay­­val, Kabossal, Percnyivel, Gózonnal — kerül majd előadásra Olaszország­ ban. Éppen csak hogy a magyar szí­nészek ajkáról olasz színészek hang­ja fog szólni. Sokkal jobban szeret­jük így, mint fordítva. ÚJ MOZI NYÍLT csütörtökön a fővárosban. A Stúdió ez az új mozi, amely azt ígéri, hogy a különlegességek színháza lesz. 240 személyes nézőtere, berendezése, vi­lágítása mind alkalmas, hogy elérje vele a kitűzött célt. A színházavató előadások közönsége észrevehetően méltányolta az új mozi igazgatósá­gának bátor elgondolását. ! Filmszínházak műsora ALKOTÁS (Alkotás-n. 11. T.i 553-71.) ■/s4, ‘/s7, ’/j10. Vas.: ’/s2, ‘65. T 10. — Kismama. (Gaál Franci.) Zsákbamacs­ka. (Magda Lchneider.) BUDAI APOLLÓ (Széna-tér. 515—00.) Vs4, V*7, %10. Vas.: tél 2. ‘/*5, 7. 10-kor. Szerelmi álmok (Liszt-film)._ Nőstény­­ördög. (Marlene Dietrich.) Híradó, m­ár^! (Vilmos cs.­út 36. T.: 111 !­oa fc m Eto.) *• 6- 8, 10- Vas-1 2-kor A. 1 1 K J is. (Első mindig félhelyár.) Baboona. (Martin és Osa Johnson re­pülőgépes dzsungel filmje.) Nászút a holdba. Pimpi a déli sarkon. Híradók. A műsor prolongálva! E V sí fi »■« I (József - körút és • 1 T A J I . I Üllői-út sarok. T.:­­XJL»(SLÍJus 395-84. Vü4, ‘06, '/.S, */«m Vas.: V.2-k0T is. 'Első félhelyár.) Abdul Hamid. (Fritz Kortner.) Híradó: CORSO (Váci-utca 9. T.: 874—02.) D. e. 11, d. u. V.4, %6, */:8, */:10. (A délelőtti és a fél 4-es előadás hétköznap feld.) A kis ezredes. (Shirley Temple.) Pro­­longálva. Pimpi, a torreádor. Expedi­­ciók nyomában. Híradók. ELDORADO (Népszínház-utca 31. T.: 331 4, %7. */­10. Vas., ünnep: ‘/:2-től folyt. Szerelmi álmok. (Liszt-film.) Zsákba­macska. (Magda Lchneider.) ELIT (Lipót­ körút 16. T.: 161—51.) 4, 7, 10. Vas.: V:2, ‘/:5, 7, 10. Szerelmi álmok. (Liszt-film.) Nőstényördög. (Marlene Dietrich.) FÉSZEK (József-krt. 70. T.: 460—40.) 4, 647. Vil.. Vas., ünnep: '/:2-től folyt. Vas. d. e. 10-kor és '/:12-kor burleszk­­mat.) Nőstényördög. (Marlene Dietrich.) Szerelmi álmok. (Liszt-film.) GLÓRIA (Thököly­ út 56. T.: 44-800.) 4, 1/,7, VdO. Vas.: 1/:2, 4, V:7, 0. Kismama. (Gaál­ Franciska.) özvegy menyasszony. Ad­ele Sandrock.) Híradó. HOMEROS - KERTMOZI (Hermina út 7. T.: 961—78.) 4, s/17, Vi-10. Vas.: 2-től. (Első mérs.) Zsákbamacska. Rajongó asszony. Trü­kk-film. Híradó. _ JÓZSEFVÁROSI­­Kálvária-tér 7 T.: 346— 44.) 4. */,7. Víl.. Vas.: %2, %65, 7. %10. (Első mérs.) Szerelmi álmok. (Liszt­­film.) Nőstényördög. (Marlene Diet­­rich.) KAMARA (Dohány-n. 42. Tel.: 440—27.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első félh.) Mámoros órák. (Richard Tauber., Dia­na Napier.) Híradók. KERT (Aréna út, Vilma királynő-út, sa­rok. T.: 130—17.) 7, 9. Baboona. (Mar­tin és Osa Johnson repülőgéppel ké­szült expedíciós filmje.) Pimpi mint torreádor. Pimpi vikenden. Híradó. 8,10. (Első IPI I­lmn félh. A makran­­cos dáma. (Clark . FumpiioTP Gabi©.) A sár-­r közútierei:26­ 0­00 Hz Vasárnap d. e. 13-kor gyermekmatiné. OLYMPIA (Erzsébet­ körút 26. T.: 429—47.) 4. 7. 10. Vas.: 2. */15. '/á. 10. (Első mérs.) Nyrstényördög. (Marlene Diet- Tich.) Szerelmi álmok. (Liszt-film.) Hír­adó. OMNIA (Kölcsey-utca 2. Tel: 301-25.1 4. 6, 8. 10. Vas., ünnep: 2-kor is. (Első feld.) Baboona. (Martin és Osa John­son repülőgéppel készült dzsungel film­je.) Nászutazás a holdba. Pimpi a déli­­sarkon. Híradó. OTTHON (Beniczky-utca és Baroes-utca sarok. T: 367—96.) 4, 847, 8. 10. Vas.: fél 2, negyed 5, 7, '/ill. Szerelmi álmok. Liszt-film.­ özvegy menyasszony. (Ralph Arthur Roberts.) PATRIA (Népszínház utca 13. T.: 456—73.) 4. */17, 9410. Vas. ünnep: */:2-től folyt. (Vas. d. e. 10-kor és '/:12-kor burleszk­­matiné.) Nőstény örrdög. (Marlene Diet­­rich.) Szerelmi álmok. (Liszt-film.) (Nagymező-u. 22-i I­­1­­ » Ktto.)T4: 26.'* 8 98. 1910: iiw (Első feld.) Az örömök városa (Dolores Del Rio). A varieté királyai. Híradó. A műsor pro­longálva. REX (István-út 39. T.: 321—75.) %4, '/:7. ‘/:10. Vas.: V:2, ’/:5, 7, s/:10. Kismama. (Gaál Franci.) Zsákbamacska. (Magda Lchneider.) Világhíradó. SIMPLON (Horthy Miklós­ út. T. 691—89.) 4, 7, 10. Vas.:­­2, V.5, 7, 10. Kismama. (Gaál Franci.) A Montblanc királya. (Sepp Kist.) STÚDIÓ (Akácfa­ utca 4. T.: 408-40.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első májdig felh.) Szüzek tánca. (Egzotikus filnkölte­­mény.) Színes kísérő műsor. Híradók. (A mozi a­ Nemzeti Színház mellett van.) □ "V"1' 0­*”4T "'U (Rákóczi­­ út 21. “1“ I­fi I­I * I T.: 460-45, 460-46.) */:4, ‘/.6, V.8, '/.10. A cigánybáró. (Adolf Wohlbrück, Han­­si Knotech.) Harmadik hétre prolon­gálva. Híradó. CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 343—37.) ‘/:4, */:6, ‘/:8, H 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Ab­dul Hamid, a vörös szultán. (Fritz Kortner.) Híradók. CASINO (Eskü-út 1. T.: 8­31-021. '/:4, ’/:6, ‘/:8, H10. Vas.: 'b?-kor is. (Első félh.) Az örömök városa. (Dolores Del Rio.) Híradók. FÓRUM (Kossuth Lajos­ n. 18. T.: 897—07. 895-43.) 1/:4, ‡/:6, %8, ‡/:10. Vas.: Fél 2-kor is. (Első féld.) Fekete szempár (Harry Baur, Simoné Simon). A műsor prolongálva! Híradók. DÉCSI (Teréz­ körút 28. T.: 259—52.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első mindig fél­belyárakkal.) Mámoros órák. (Richard Tauber, Diana Napier.) Híradók. ROYAL APOLLÓ (Erzsébet-körút 45. T.: 429-46. 419—02.) 4. 6. 8, 10. Vas: 2-kor is. (Első féld.) Stradivári (Gustav Frohlich, Bolváry-film). Híradók. PALACE (Erzsébet-krt. 8. T.: 565—23.) 4. 6. 8, 10. Vas.: 2-kor Is. (Első feld.) Kinai papagály. (Warner Oland.) Hír­adók. SPORTHÍRLAP SZOMBAT, 1935 SZEPTEMBER 14 KADE® Mai rádióműsor 1935 szeptember 14., szombat. 6.45: Torna. — Utána: Hangleme­zek. — 10.20: Felolvasás. — 10.45: Felolvasás. — 12.05: Mándits-szalón­­­zenekar. — 1.40: Marik Irén zongo­rázik. — 4.10: Rába Leó előadása. — 5: „Milyen zavarszűrőkkel védekez­hetünk az egyes erősáramú rádióza­varok ellen?” Ötvös Béla oki. gépész­mérnök előadása. — 5.30: Bertha István szalonzenekara. — 6: A rádió tárgysorsjáték húzása. — 7.05: Hanglemezek. — 7.45: „Személyes megtámadtatás címén.” Zágon István csevegése. — 8.15: „Volt egyszer egy muzsikus.” Zenei képsorozat. Össze­állította és vezényli Donáth Jenő. Közreműködik a Budapesti Hangver­seny Zenekar, Orosz Júlia, S.Gedő Miklós dr. (ének) és Pongrácz László (zongora). — 10.10: Horváth Gyula és cigányzenekara muzsikál. — 11: A Bachmann szalonétös műsora. Budapest II. műsora: 5.35: „A kis kanász.” Kiss Lajos néprajzi előadása. — 6.05: Bertha István Szalonzenekara. — 7.10: Mező­­gazdasági félóra. — 7.50: Ihar Fe­renc tárogatózik. — 8.20: „Mekkora volt Rákóczi vagyona?” Wellmann Imre dr. előadása. Una UA—Cuti? Szombat: ÖKÖLVÍVÁS: MÁVAG—FTC ifj. csapatbajnoki mérkőzés. (Golgota-tér, este 8 óra). — BSzKRT—HAC ifj. csapatbajnoki mérkőzés. (Sport­ utca, este 8 óra.) ATLÉTIKA: Az FTC Springer­díjas versenye. (Üllői­ út, dél­után 4 óra.) — Budapest kerület női bajnokságai. (Margitsziget, 4 óra.) — PSL bankbajnokság. (BBTE- pálya, délután 3 óra.) KÉZILABDA: GSE vegyes—GF hölgymérkőzés. (Budafoki­ út, fél 4 óra.) TENISZ: Tatatóváros: Országos teniszverseny, fővárosi versenyzőik részvételével. Vasárnap: LABDARÚGÁS: A műsort külön adjuk. ATLÉTIKA: Az FTC Springer­díjas versenye. (MTK-pálya, délután 3 óra.) — Budapest kerület női baj­nokságai. (Margitsziget, délután 4 óra.) — PSL bajnokság. (BBTE-pá­­lya, délután 3 óra.) Miskolc: Észak—Kelet válogatott mérkőzés. Dunakeszi: A Pestvidék kerület sta­­fétabajnokságai és női verseny. Székesfehérvár: Északnyugati ke­rület stafétabajnokságai. Pécs: Kerületi szenior és ifjúsági verseny. KÉZILABDA: Elektromos—VÁC, Megyeri-út, 4 óra. — HSC—MPSC, Megyeri-út, 3 óra. GYEPHOKI: MHC-pálya: 8. BBTE —FTC (Bogschütz), 9.20: MHC—Va­­cuum Oil SC (Vida), 10.40: MHC II. —VSC II. (Pásztor), Sárga-vörös— SzHC II. (Liffika), AHC II—Fekete­fehér II. (Fehér), Fekete-fehér—AHC (Mózer), FTC II—BBTE II. (Pász­tor). — MAC-pálya: MAC—­Kék­sárga (Konoroth), 10.40: MAC II.— Kék-sárga II. (v. Homolya). — VII. ker. Levente-pálya: 10.30: HHC— Zöld-fehér (Nobel). ÖKÖLVÍVÁS: GS­E—HAC és MAC —Lapterjesztők szöv. díjdmérkőzés: BTK—B. Vasutas ifjúsági csapatbaj­­noki mérkőzés. (Sportaréna, este fél 7 óra.) KERÉKPÁR: Magyarország 100 km-es országúti bajnokságának előfu­tamai. (Kecskeméti országút, reggel fél 8 óra.) — Az MKSz országos pá­lyaversenye. (Millenáris, délután 3 óra.) TENISZ: Tatatóváros: Országos teniszverseny, fővárosi versenyzők részvételével. BISIRCÉZAS Hanz Schwarcz nyerte a profik birkózó­versenyét Csütörtökön ért véget a több mint egy hónap óta tartó profi birkózóver­seny. Az aranyévért az idén is a leg­jobb európai birkózók küzdöttek és sok olyan birkózót ismert meg a bu­dapesti közönség, akik a birkózás minden szépségét bemutatták. A végső eredményt csütörtök este ünnepélyes díjkiosztás keretében hir­dették ki. Az eredmény a következő: 1. Hans Schwarz vereség nélkül, 2. Nagy Béla és Petersen 1—1 vereség­gel, 3. Petrovits 2 vereséggel, 4. Siki 3 vereséggel, 5. Colev 4 vereséggel. Virág-Ébner Edét, aki Brüsszelben a leg­gyorsabb győzelmet aratta — A Sporthírlap tudósítójától —­­Virág-Ébner Ede vasárnap délután 30 másodperc alatt földhöz vágta Cadiert, a szabadstílusú bir­kózó Európa-bajnokság félnehéz­súlyú világbajnokát. Ezzel egysze­riben ismertté tette a nevét. Bemu­tatjuk a Sporthirlap olvasótáborá­nak:) Édesapja üzletében keressük fel. Megmondjuk, hogy be szeretnék mutatni a Sporthirlap olvasóinak. Mielőtt „bemutatkozna”, szívesség­re kér. — Arra a szívességre kérem az urakat, hogy a nevemet pontosan írják le. Virág-Ébner Ede va­gyok. Sokszor csak Virágot írnak, sokszor csak Ébnert. Virág-Ébner a teljes nevem. (Virágh, pardon Virág-Ébner tömzsi fiatalember. Aránytalanul izmos. Tipikus példája az „izom­­kolosszus”-nak. Ha jellegzetes alak­ja megjelenik az utcán, mindenki utána fordul. 174 centi magas, 30 kiló, 28 éves. Sportmúltjáról a kö­vetkezőket mondja:) — A MAC-ban kezdtem a spor­tolást. Ott atletizáltam, aztán át­tértem a birkózásra és a boxolásra. A boxolást hamar abbahagytam, kellemetlenségeim voltak. A birkó­zásban ugyanis megszoktam a csí­­pőre tett kézzel való állást. Ezt az­tán sokszor megcsináltam a box­­mérkőzés közben is, ami után per­sze mindig figyelmeztetés járt. A bíró ugyanis azt hitte, hogy az ítél­kezése nem tetszik. — Mi a munkabeosztása ? — Minden nap tartok edzést. Este hatig-hétig dolgozom, utána megyek edzésre. Egyik nap kondi­cionálás, torna, súlyzó, másik nap tüdő gyakorlatok, torna, futás szere­pel a műsoron. Hetenkint három­szor birkózom szőnyegen.­­Most egy kicsit Virág-Ébner­­ről, a civilről kérdezzük. Foglalko­zása kesztyűs, édesapja üzletében, van. Hat nyelven beszél, magyarul, németül, franciául, olaszul, hollan­dul és svédül. Járt már a világon mindenütt. Nagyon szeret utazni. Szórakozása a film, színház és a könyv. Kedvencei: Clark Gabié, Jean Harlow. Kedvenc írója: Vaszary Gábor. Italt nem iszik, do­hányozni nem dohányzik. Különö­sebb szenvedélye nincs.) — Ki az ideálja a birkózásban? — Ivar Johansson és Varga Bé­la dr. Utóbbi egyébként második papám, ő adta a Virágh nevet is. — Gondolt arra, hogy legyőzi Cadiert? — Nagyon készültem erre a­ mérkőzésre. Adós voltam neki. Ta­­valy görög-rómaiban kikaptam tőle. Most visszaadtam neki a kölcsönt, méghozzá alaposan. Az Európa-baj­nokság leggyorsabb győzelmét arat­tam ellene. — Tervei? — Készülni az olimpiára. (Papp László dr., Virág-Ébner mestere biztos benne, hogy tanít­ványa az olimpián is ki fog tenni magáért. Szerinte, ha valamennyi válogatottunk ilyen szorgalmasan dolgozik, mint ő, az olimpiászon is megnyerjük a csapatversenyt.) NUVOLARI ÉS CHIRON AMERIKÁBA MEGY A neves versenyzőket az amerikai szövetség hívta meg. November 10-én lesz Long Islandban az új automobil versenypálya felavatása. A verseny­re 50.000 dollár díjat tűztek ki. Ebből a győztes 20.000 dollárt kap!... Ezért érdemes Amerikába menni.. . OKTÓBERBEN AUTÓVERSENYEK LESZNEK BUDAPESTEN!... A KMAC-tól kapott, értesülésünk szerint, rövidesen — még egy hónap sem! — megindulnak az autóverse­nyek Budapesten és vidékén. Furcsán hangzik, de így van... Újból hangos lesz a győri országút a külföldi mo­torosok gépének zajától. Hármasha­­tárhegyi nemzetközi hegyiverseny is lesz. Sőt!... Kétnapos megbízhatósági terepversenyt is program­ba iktat­tak!... Ennyi verseny egy­(!) hónap­ban... Sőt!... ígérik, hogy a győri versenypályára több (!) külföldi ver­senyzőt hívnak meg!... örömmel hall­juk... Csak ne járjunk úgy, mint a magyar autó GP-vel... Isten őrizz!... Egyébként sok sikert az autóverse­nyekhez!... A KAC AUTÓ- ÉS MOTOR­SZAKOSZTÁLYA ma este 8 órai kezdettel motoros szüreti mulatsággal egybekötött díj­kiosztást tart a házibajnokság verse­nyének győztesei tiszteletére a klub helyiségében. (Telefon: 46—7—95.) ­ KK3RIKI,ju­t A 100 KM-ES ORSZÁGÚTI BAJNOKSÁGRA kerül sor vasárnap reggel 7.30 órai indítással. A versenyt a kecskeméti országút 14.8 km-es körétől futják. A bajnokságban I—III. osztályú ver­senyzők indulnak. Ugyancsak sor ke­rül Magyarország 100 km-es ifjúsági bajnokságára is. Ezt a mezőnyt 8.45- kor indítják útnak. A bajnoki verse­nyekkel kapcsolatban az MKSz IV— V. osztályú versenyzők részére or­szágúti versenyt rendez a­­pödöllői országút 9.5 km-es körétől. Ez a ver­­senyszám 90 km-es távon folyik. In­dítás IV. osztály 7 órakor, V. osztály 7.20 órakor. Forduló az 56 km-es kő, cél a 12 km-es kőnél. A MISKOLCI VSC vasárnap reggel 6.30-as kezdettel or­szágos országúti versenyt rendez. Az I—IV. osztályú versenyzőik részére 144 km, ifjúsági versenyzőknek 94 km-es távon. Útvonal: Miskolc, Hejő­­csaba, Mály, Mezőnyék, Em­őd, Vatta, Ábrány, Mezőábrád, Mezőkövesd, Szín­halom, Füzesabony, Kerecsend, Eger, Felnémet, Felsőtárkány, Lillafüred, Diósgyőr, Újgyőr. Cél az Anni-temp­­lomnál. Az ifjúságiaknak cél a Nép­kert előtt. Felspori 27. feladatunk meg­oldása Parcsek az 50 darab cigarettavég­ből 74-108 cigarettát készíthetett és maradt, még 2 vég. Kitűzött díjaink nyertesei: 20 pengőt kap: Basch Tibor, Pápa, Széchenyi-tér 10. Egy-egy piperecsomagot: Janolina Ferenc, Podmaniczky­ utca 79. és Sin­­ger Ede, Vörösmarty-utca 4. Kitűnő futballabdát: Füzesi György, Podmaniczky-utca 18. 25 borotvapengét: Kézdi Géza, Lo­­gody-utca 8. Negyedévig a Sporthirlapot: Imrey Tibor, Miskolc, Akác-út 20., Amibrózy Szilárd, Horthy M.-út 61. — Áta József, Kerepesi-út 15. A pestiek nyereményeiket átvehe­tik kiadóhivatalunkban a délelőtti órákban, a vidékieknek és az előfizet­­éseket postán küldjük. és M&H PIHEN A BEAC, de a szövetség számít arra, hogy a november eleji Kiefer-versenyen a BEAC-úszók is rajthoz állnak. Annál is inkább, mert Csi­k például most vasárnap is megszakítja a pihenőt, hogy Győrben induljon.

Next