Sporthirlap, 1936. április (27. évfolyam, 27-34. szám)

1936-04-01 / 27. szám

ma már a végleges csapat látszik a gyakorlóii­drkűzésen (BSzKRT-pálya, 3 óra) Sárosi és valószínüség Toldi nélkül — A Sporthírlap tudósítójától — A szövetségi kapitány keretet állított össze, azonban a keddi orvosi vizsgálatok után úgy alakult a helyzet, hogy a szerdai edzőmérkőzésen — 3 órakor a BSzKRT-pályán — már a végleges csa­pat fog játszani, vagyis: Szabó — Futó, Biró — Se­res, Szű­cs, Lázár — Sas, Vincze, Kállai, Cseh, Titkos. Amikor a kapitány ezt a hírt velünk közölte, megkérdeztük: — Hány százalék lehetőség van arra, hogy Sárosi dr. és Toldi játszik? — Úgyszólván semmi. Különösen Sárosira vonatkozik ez. Mégis fent kell tartanom a végső szó jogát, amíg a bizonyosság nem válik százszázalékossá. A szerdai azonban nem lesz selejtező-mérkőzés, hanem gyakorlat. Nyilván végső csapat játszik már azon. Dietz kapitány ezután az alábbiak megállapítására kérte a Sporthír­­lapot: — Általános pesszimizmus ül a városon, amelynek alapja az Admira-meccs. De ez nem indokolt. Azon a mérkőzésen igen sokat jelentett, hogy a jobbhal­ egyálta­lán nem volt játékban és Mándi óriási hibákat követett el: nem bírta a túl gyors iramot. A bécsi mérkőzés nincs el­veszve. Azt a szív és nagyobb lelkesség és nem a centiméterrel méricskélt kisebb, vagy nagyobb technikai tudás­t fogja eldönteni. Tudom, hogyha Sárosi és Toldi nem játszik, akkor ez a csapat messze van attól, hogy a legjobb magyar csapat legyen. Tudom azt is, hogy sok balszerencsés körülmény kísérte a válogatást ezúttal és nincsenek vér­mes reményeim. De nem is félek. Ezek a fiatal fiúk gyors és jó futballt fognak játszani és huszáros rohamaik talán nagyon kellemes meglepetést szereznek majd a kétkedőknek. •­ Na és a halt sor? ... — Miután Turay nem játszhat, semmi értelme nincs annak, hogy a letört Dudást forszírozzam, amikor Lázár remek formában van és nála csak ez a kérdés, a képességeivel mindenki tisztában van. Sebest az egység kedvéért tettem be a németek ellen, de Turay kidőltével erről nincs szó. Seres van olyan képességű és olyan szívós és olyan rutinos játé­kos, mint Sebes, viszont hétről hétre jó formában van. (— És a csatársor?!) — Itt olyan kényszermegoldások vannak, amelyekben van fantázia és amelyek csak azért nevezhetők kényszermegoldásoknak, mert Sá­rosi és Toldi — még jobb lett volna. Főleg Toldira volna nagy szükségem, hogy igazán lendületes és kemény csapat legyen... De Kál­lai remekül lő éspedig állítgatás nélkül, minden helyzetből és ugyanígy fejel... Még ma is em­lékszem a Hungária elleni fejes­góljára, amiről azt mondták vélet­len­üs azóta ugyanazt sokszor meg­csinálta. Ha Sas és Kállai beválik, nem lesz baj. Felmerült bennem az a gondolat is, hogy Soltit teszem centerbe és Kállait balösszekötőbe. (— Csak felmerült? És aztán megint lemerült?...) — Igen, így Kállai a posztján marad... A holnapi edzés után uzsonna és megbeszélés lesz, pén­teken egyesületeikben mozognak kicsit a fiúk, szombat délben pedig indulunk a Keletiről. * Abban a reményben adjuk közre a kapitány nyilatkozatát, hogy ez feltüzeli a fagyos közvéleményt­­ és a csapatot is.* A válogatott csapatnak a mai mérkőzésen a Phöbus lesz az ellenfele. VIZSGÁLAT! Az MLSz elnöksége kedd esti ülésén foglalkozott a Ferencvá­ros—Szeged mérkőzés botrányá­val. Az elnökség elhatározta, hogy a legszigorúbb vizsgálatot folytatja le az ügyben. A vizsgá­lat eredményétől függ, hogy az MLSz milyen lépéseket tesz a vi­dékre utazó fővárosi csapatok biztonsága érdekében. AZ IR—MAGYAR válogatott mérkőzés rendezését az MLSz az NB-re bízta. BUDAFOKON vasárnapra Budafok—Nemzeti ba­rátságos mérkőzést terveznek. — Húsvétkor Kassán játszik a Buda­fok, első nap a KAC, második nap a K. Törekvés ellen. az egyik. A csatársorban, ha Pfand­lert kiveszem, Karácsonyi megy át balszélre, vagy Tóth jön előre bal­­szélsőnek. Ez a megoldás megfele­lőbb, mert a Karácsonyi, Pásztói­szárnyat nem akarom megbolygatni. SZERDA 1936 április 1. XXVII. évf. 27. szám. Megjelenik: szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhiva­lai. Budapest, VIII. Blikk Szilárd Intea 4. n. III. em. Telefon: Szerkesztőség .... 413—54. Kiadóhivatal .... 339—71. Sárosi roubaix-i szerződése és egyéb lap­zárta utáni szenzációs híreink a 8. oldalon Ilii. (Csak délután 1 óráig.) Levélcím: Budapest 73. Passanók: 57. 1 kc . ccsenszfov.­ a lei .... (román) 27, diner augoszt.) 20 grosenen (oszt.) Fravetsora Agbaa , L. ti. Olvorttásban . . ..51 . Németorurgbas , U­FI. Amerikában ... * C. Előfizetési ára nevsredtTrei BelfiSldre 2.70 P. Ausztriába t P­­tozatamerikába I P. EffTéb­kHlfSIdre S.50 P. Csütörtökön kezdődik az ifjú­sági serlegért folyó küzdelem Kapitányi gondok! Még egyik csa­patot sem állították össze! — A Sporthírlap tudósítójától — A BLASz 10 éves jubileuma alkal­mából serleget alapítottak az ifjú­sági válogatott csapatok számára. A küzdelemben a BLASz, a KISOK, a MOVE és a Középmagyar LASz vesz részt. Csütörtökön délután 4 órakor az Elektromos-pályán áll ki az első mérkőzésre a KISOK és a BLASz. Mindkét csapatban több is­mert játékost látunk. A kiírás értel­mében 1916-os születésű játékosok is szerepelhetnek a serlegért folyó küz­delemben. Tekintet nélkül arra, hogy ifjúsági vagy szenior csapatban ját­szanak-e. A csütörtöki mérkőzés előkészüle­teiről a következőkben számolunk be: Nagy gondok a KISOK-nál Meglepetések a csapat­ban? KISOK-keret—Elektromos­ ifi 2:1 (1:1). Kedd délután még egy utolsó ed­zést tartott a KISOK-keret az Elek­tromos-pályán. Az edzés szomorúan kezdődik. Pfandler jelentkezik Buday Gyula tanárnál és bejelenti, hogy kötőhártyagyulladása van és kérdé­sen, hogy csütörtökig javul-e any­­nyira, hogy játszhasson. A szakosz­tályvezető szomorúan veszi tudomá­sul a bejelentést. A nagy nevekből álló diákcsapat az Elektromos-ifi el­len játszik 2x20 percet. Azaz hogy nem „játszik”, csak „mozog”. A 15. percben Sárosi lő nagy gólt, majd a 20. percben az ifik egyenlítenek. For­dulás után Tóth szerez még egy dugót. Folytatás­a nincs. Buday tanár a várható csapatról így nyilatkozott: — Sok a gond a csapattal. Pfand­ler betegsége nagyon váratlanul érint, de remélem, hogy szeme rend­bejön csütörtökig. Nem is akarok arra gondolni, hogy nem játszhat. A védelem nem tetszett. Pfandlert itt szeretném játszatni a balhátvéd he­lyén. A fedezetsorban sem tudóak még dönteni. Solymosi, Velkey biztos pont, de a balfedezet helye még kér­dés. Fonyódi és Tóth közül játszik Sárosival is baj van. Csütörtökön lelkigyakorlat van iskolájában és te­kintettel arra, hogy rosszul áll hit­tanból, kérdés, hogy elengedik-e. Ezek után a KISOK válogatott — szerintünk — így fog felállni: Boldz­sár — Nagy, Pfandler­­— Solymosi, Velkey, Fonyódi — Kará­csonyi, Pásztói, Sárosi, Bencze, Tóth. Gudenus báró titokzatos! A BLASz ifjúsági kapitánya, Gu­denus Hugó br. is keddre ígérte csa­patát, de — mint mondja — még nem készülhetett el munkájával. — Csak a védelem és a fedezet­sor összeállítása biztos. Mégpedig a következő: Trenka Cs. MOVE — Metykó BTK, Velkey (P. Rákóczi) — Kránitz BSzKRT, Ka­­pocsy ZSE, Liszkay MTK. — Hát a csatárok? — Még nem látok tisztán. Két csa­tárjelöltem sérült, meg kell őket vizsgáltatnom. Tehát csak szerdán jelölhetem ki a végleges csapatot. Aztán majd expresszlapon értesítem a fiúkat. A kapitány nem akar nyilatkozni a csatársor körvonalairól sem. Rossz nyelvek szerint attól fél, hogy kilö­vik egy-két játékosát... A mérkőzés­ről ezt mondja: — Mindig barátságos légkörben mérkőztünk a KISOK-kal, ezzel a nemes ellenféllel. Most is szép játé­kot várok. Az ismertebb ifijátékosok mellett a „sötétek” között is fel fog bukkanni olyan tehetség, akit már az olimpiai keretbe meg lehet hívni! * A mérkőzést Mészáros vezeti. Szikár megsérült a Kispest mérkőzésen, ma nem játszhat a válogatott ellen — A Sporthírlap tudósítójától — A Phöbusban — természetesen —, nagyon örülnek a Kispest elleni győ­zelemnek. De­ nincsen öröm üröm nélkül. Szikár, a csapat jeles jobb­összekötője megsérült. Bokájára ka­pott erősebb rúgást, úgyhogy a mai rostamérkőzésen nem játszhat. He­lyette az egyik tartalékcsatár játszik majd. Béky ugyancsak megsérült. De az ő játéka bizonyosra vehető. A többi beteg állapotáról a követ­kező hírek vannak: Tőrös I. lassan gyógyul, Tőrös II. már fennjár, de ő sem százszázalékos, Tombor régi ke­letű sérülése az Újpest B­ meccsen kiújult s talán végleg le kell mon­dania a futballról. Gombkötő hetekig nem játszhat.

Next