Sporthirlap, 1936. június (27. évfolyam, 44-51. szám)
1936-06-03 / 44. szám
SZERDA, 1936 JÚNIUS 3. SPORTHÍRLAP Príncipe Fischer, Conte Fodor, Cavalliere Kenyeres, valamint Mauro számadó gulyás s az olasz csapat látogatása PUSZTA BUGAZZA-N ahol végre legyőztük az olaszokat: a ló levetette, a bika faultolta, a lányok megverték, a barackpálinka leterítette őket Beszámolónk némi elégtétel a futballközönségnek! — A Sporthírlap tudósítójától — Hétfőn reggel az olaszok vonakodtak lemenni Bugacra. (Nem akartak ilyen hamar revánsot adni!) Már úgy volt, hogy az expedíciónak csupa magyar tagja lesz. Már-már kiosztottuk a szerepeket: Fischer Mór „principe”, Fodor „Conte” Kenyeres „Cavalliere” címet és jelleget adományozott önmagának. Nagy Marcell már tanulta a beszédet, amellyel a kecskemétieket üdvözli a Duce nevében... Ekkor azonban, szerencsére, mégis kötélnek állt tíz olasz fiú és Mauro, valamint Benedetti urak vezetésével elfoglalták helyeiket az autókban. Részt vett még a kiránduláson Schimetschere Ottó, egy prágai lap szerkesztője, Petru, a csehszlovák futballszövetség főtitkára. Meisl is megígérte, hogy eljön, de valaki rémes históriákat mesélt neki a banketten a pusztáról és így meggondolta magát. KECSKEMÉTIG nem történt semmi. Mindenki aludt a csukott autókban, Perucchetti és Amoretti versenyt horkoltak. Meazza álmában is fütyörészett. (Meazza szülei egészen eredeti nevelési szisztémát dolgoztak ki a számára: megtanították rá, hogy ha valakivel beszél, közben fütyörésznie kell. Ilyen módon kellemes, hűvös légáram éri az illető arcát.) Kecskemétre érve a tömeg szét akarta tépni Schimetschek szerkesztőt, akit Miesz bírónak néztek. Sikerült lebeszélnünk a tömeget, mielőtt széttépték volna. (Schimetschek estefelé kijelentette, hogy úgy érzi, mégis széttépték.) Az expedíció ekkor beszállt a keskenyvágányú vonatba. Beszállt még a Kecskeméti Dalárda is. E helyi vonaton ilyen táblák olvashatók: érünk a cserényhez, a bikák fújnak, pulik ugatnak és menydörgésszerű lárma hallszik. (Mint kiderült, az olasz futballisták gyomra forgott.) Pali megkergette bikát, bika lovat, lovon ült Meazza és segítségért kiáltozott. Társai azonban csak nevettek rajta. NEM TUDTUNK TALÁLKOZNI Már Pesten elhatároztam, hogy meginterjúvolom Perucchettit. Nem akartam sokáig halasztani a dolgot, mert szíves vendéglátóink már rakosgatták a borospalackokat sorba... Itt volt az alkalom, csakhogy Perucchetti lovon ült, én meg szekéren.... Leszálltam a szekérről s a Faccio múló rosszulléte folytán szabadon maradt lóra felülve, a kitűnő kapus mellé rúgtattam, hogy megkezdjük az interjút. Azonban hát nem kezdhettük meg, mert a ló — érdekes véletlen: Gézának hívják — levetette magáról. Éktelen röhögés közepette tápászkodott fel Perucchetti. Az interjú érdekében én is leszálltam a lóról s most gyalog ismét egymás mellett álltunk, ám Perucchetti nem bírta elviselni a vereséget: szólt a csikósoknak, akik feltették a lóra. Én is lóra kaptam s most következett volna az interjú. Azonban most engem vetett le a ló, MÉGIS MEGINTERJÚVOLOM! A Ciarda Bagazza elé érve a ló bement Perucchettivel a szín alá s végül ledobta lovasát az asztalra, egy tál gulyásleves és egy szál rózsa közé. Szerencséjére a levesbe és nem a tövisekre esett. Ekkor megkérdeztem, hogyan emlékszik vissza a Toldival folytatott közelharcokra. Perucchetti összeráncolta homlokát: — Toldi nagyon kemény volt, — mondta. — És maguk nem voltak nagyon kemények? — De. Nálunk azonban ez már megszokott dolog. Nekünk ez a stílusunk. — Toldinak is ez a stílusa. — Igen... de az ember eleinte nem számított rá. (Szóval csak az a baj, hogy a magyar csapat nem jelentette be előre szándékát, hogy a durvaságokat viszonozni fogja?...) — Toldi — mondta Perucchetti, nyárson sült csirke mellett — nagyon elbánt velem. A harmadik pohár bor után: — De én is elbántam vele! — Hogyan?! — Egyszer úgy belerúgtam, hogy azt hittem, ottmarad. Áh! Felkelt és nem is haragudott! Jól összekerültünk. Nekem sem árt semmi, neki se. Napokig gyúrhattuk volna egymást — De hiszen magát úgy kellett felmosni egyszer! — Mert a tyúkszememre lépett. Ez az egyetlen kényes pontom, ölni tudnék, ha megrágják. De valaki úgy rálépett, hogy a féllábam elzsibbadt... CSÁRDÁS Aztán dolgozni kezd a bor. Ferrari levetkőztet egy csikóst, magára ölti a gúnyáját, utána még hárman követik a példát. A magyarruhás felszolgáló lányok megtanítják őket csárdást táncolni. — Pont olyan, — mondja Meazza — mint a Cucaracha! Hát ahogy ő csinálja, úgy pont olyan. Mauro nem akar a meccsről nyilatkozni... Kurjantani akar, semmi mást. Az ember nem is hinné, milyen nejéz kurjantani, ha még sose kurjantott életében. Fejére rak egy állányhajas kalapot, hátha úgy könnyebben megy! Többszöri kísérlet után végre sikerül... A HANGULAT TETEJE Most már mindenki táncol. Schimetschek interjút csinál — olaszul — egy árvalányhajas legénnyel, akiről kiderül, hogy öltözéke ellenére sem olasz ... Ferrari kipuhatolja, hogy mi a neve a rajta levő ruhadarabnak s amikor megmondják neki, rikkant: — Gáttya! Gáttya! Végül az egész társaságot az állomás felé tereli Mauro... Meazza és Faccio örök hűséget esküsznek egy-egy tűzről pattant leánykának. Beszállunk a keskenyvágányúba, — a vonat túlsó oldalán ott áll a babos-ruhás leányka, kötényét gyűrögetve, szemét lesütve ... Faccio a lépcsőn áll... körülnéz ... leugrik. Megcsókolja a kislányt. Szerencséje volt. A bíró ezt se látta. Két másik lány pofonüz két másik olaszt... Miért?!... A bíró ezt sem látta. ELKÉSZÜLNEK A FIÚK A vonaton aztán nagy changeelés folyik. Olasz jelvényért félliter bort lehet kapni élelmes kísérőktől. Meazza lába kilóg az ablakon. — Ez az a láb — jegyzi meg valaki szomorúan — amely tegnap elkeserítette sok százezer ember életét... Látszik, kedve volna lecsapni erre a lábra ... Amoretti a padlón fekszik és úgy énekel... Peruchettitől Mauro veszi el a kölnivizes üveget, mert ki akarja inni. (Egy tanú szerint Mauro kiitta). Kecskeméten Usetty Béla ország képviselő, az MLSz elnöke várja a társaságot. Elégedett mosollyal szemléli az olaszokat, akik mindenáron vissza akarnak fordulni, Bugacra it. 4 Vagy: A SÍNEKET ELGÖRBÍTENI TILOS! Tilos továbbá menet közben virágot szedni. Az olasz fiúk ekkor még aludtak. Mauro már ébredezett. A perronon érdekes és a magyar sportdiplomáciának fejlettségét bizonyító jelenetet láttunk: Fischer Mór angolul beszélt álmában. A PUSZTA Megérkeztünk. A csikós király vezetésével lovas legények vártak, valamint rengeteg szekér, Faccio, Meazza, Perucchetti és Andreolo felültek a kölcsönkért lovakra s a szekerek mellett nyargalásztak. Megkísérlem úgy leírni a szemeink előtt kitáruló tanyavilágot, ahogy az olaszok láthatták... Balról nagy pocsolyák mellett nádasok, jobbra végtelen zöld mező. Rengeteg hosszúkás egér (ürge...) futkároz, fehér gémek járkálnak (gólya...) és ezernyi szarvasmarha legelész. Most oda Az ablakon behajolni veszélyes! Szenfert Kávéház A aportembaik találkozy balga. Esténként RIGÓ JANCSI kiakadtak cigányfenakara mozaikéi. Tur.: Tihaméry Kálmán Végül autóra rakják őket s elindulnak velük Pest felé. Látjuk még Ferrari kopasz fejét, amint kihajol az ablakon s ordít: — Gattya!!! A kecskeméti homoki bornak sikerült tehát, amit a tizenegy magyar fiú nem tudott véghez vinni: legyőzte az olaszokat. Büszkék is a kecskemétiek. Csak azon keseregtek, hogy Miesz nem jött le. Pedig az volt a tervük, mesélik, hogy vörös ruhát adnak rá s a bikák közé vetik. — Majd ott, — mondta egy kecskeméti ember, — tudom, megítélte volna a tizenegyest! Késő bánat, ebgondolat. Majd a KK után ... Petru azt mondta: — Két olyan fair csapat mérkőzését, mint a Slavia és a Ferencváros, még Miesz se tudja majd elrontani... De azért, reméljük, mégsem ő lesz a bíró. A. K. «4 Két olasz játékos beszél 11 — Ha én lettem volna a magyar MP R 7 7 H csatársor közepén, talán én sem Ifi UIIULila tudtam volna eredményesebb lenni flankonl11 Nem volna igazi jobbszélső HlIUrtfUIU. Magyarországon?!... Az olaszok szállásán csak Andreolo olasz középfedezet sántikálásáról és Toldi nevének állandó említéséről lehetett „észrevenni”, hogy vasárnap válogatott mérkőzést játszottak. Mert különben nagyon nyugodtak voltak. A meccsről keveset beszéltek. Csak ha kérdezték őket . S mi kérdeztünk... Még vasárnap délelőtt tett ígéretet (nagy nehezen!) Giuseppe Meazza egy mérkőzés utáni beszélgetésre. Az olasz középcsatár már a mérkőzés előtt is jókedvűen mókázott, hát még a győztes meccs után. — Hogy tetszett a mérkőzés? — kérdeztük. — Nagyon — feleli. — Nagyon! Közben egy srác jött autogramért. Elvette a papírt és ceruzát, de vidáman odaszólt a gyereknek: — Fizess öt lírát érte! A gyerek megijedt. Tétován nézett maga körül. Meazza „barackot” nyomott a fejére és odaadta az aláírást. Majd minden kérdezés nélkül így folytatta: — Kissé durván játszottak a magyarok a szélsők frontján ... Engem is „elkentek” egyszer. De ezt — úgy látszik — másnak szánták... No de ez csak vicc... — Ki tetszett magának a magyar csapatból ? •— A küzdeniakarás... Mert taktikailag nagyon... hogy is mondjam?... Taktikailag gyengén állottak... — Mi lett volna a helyes módszer, most már elárulhatja. — A helyes az lett volna, ha többet játszottak volna a szélsőkre. De olyan védekezés melett nehéz dolga volt a középcsatárnak is... Gondolkozott, majd így folytatta: — Tudja, uram... Merem mondani, hogy ha én lettem volna a magyar csatársor közepén, talán én sem tudtam volna eredményesebb lenni... !— És miért? — "A mi védőjátékosaink nem hagytak annyi űrt, szabad teret a középcsatárnak, mint a magyarok. Monzeglio, Allemandi, Andreolo és a két összekötőnk állta el az útját egy-egy magyar támadásnak. Ha ilymódon zárták volna el az utamat a kapu felé, más eredményről számolnának be az urak. ..De — hála az Égnek — nem így volt... Az örökké vidám uruguayi középfedezet, Miguel Andreolo bicegett felénk. Intett, hogy neki is van mondanivalója. Spanyolul beszélt, még nem is tud olaszul. —, A montevideói Nációnálban játszottam, mielőtt a Bolognihoz jöttem — mondta. — Ezt csak azért mondtam, hogy tudják az urak, hogy eleget játszottam spanyol vérmérsékletű, heves iramú mérkőzéseken. De amilyen a tegnapi volt... Azt talán még ott sem láttam... Nézze, a combizmomat... Közben a többi játékos is körénk gyűlt. Faccio, Demaria, Sansone és Ferrari figyelte a kistermetű középfedezet szavait. A többi olasz, aki nem értette Andreolo spanyol beszédjét, többízben közbeszólt: — Toldi... Toldi... Andreolo nem zavartatja magát. — Tetszett nekem a magyarok stílusos játéka. De mit értek el vele?... Taktikában kellett volna jobban felkészülniük... Mert hogy játszani tudnak, azt talán mondanom sem kell. Egyet találtam nagyon furcsának, hogy a jobbszélsőjük mindig befelé húzódott, tömörítette a már úgyis összetömörült mezőnyt a kapunk előtt... Amikor megmondtuk neki, hogy Cseh csak szükségjobbszélső volt, csodálkozott: — Egész Magyarországon nem találtak jobb szélsőt? ... Incomprensible!... Érthetetlen!... — A közönség hogy tetszett? — Mintha otthon lettem volna Uruguayban ... Szinte jólesett egy kis óhazai hangorkánt” hallanom ... Így kell viselkednie az igazi sportszerető közönségnek... Halápi Hugó. Kis üzlet Villamosok, taxik,, magánautók, jegyárusok, gyalogosrendőrök, lovasrendőrök, kiflikereskedők, fagylaltosok, sofőrök, grófok, srácok, rendőrtisztek. Pokoli káoszban kavarog a nép a bejáratok előtt, a villamosok ontják a közönséget. A Hungária úton, a bejárattól nem messze rövidnadrágos fiúcska támaszkodik a fának és bőg. Gyenge torka nem tudja túlbőgni a zajt, de végre valaki mégis észreveszi. Mindenhol akad valaki, aki mindent észrevesz és mindenbe beleavatkozik. Ez a Valaki odalép a fiúcskához, leveszi a gyerek kezét a szeméről és megcirógatja: — Mi baj, fiacskám? A gyerek viharosan felbőg. — Ehelvehesztehetehem a papámaaaat... Jóindulatúig csóválódik a Valaki feje. — Nem kell azért bőgni, fiacs- Icám. Hol vesztetted el? A gyerek megnyugszik és elmeséli, hogy a villamosról együtt szálltak le, a papája odament a pénztárhoz, ő itt várta, tapodtat sem mozdult. Viharos bőgés. A Valaki kissé tanácstalan. Ha már megállt, ott nem hagyhatja azt a gyereket. Kelletlenül bár, de — a jóság kötelez— odamegy egy jegyfülkéhez és egy állóhellyel tér vissza. — Nesze, fiam, keresd meg bent a papádot. Azzal ő maga eltűnik az ülőhelybejáratnál és a társaságában levő hölgynek izgatottan magyarázza, milyen szívtelenek az emberek. A nagyszabású bőgés szemtanúi is elszéledtek már, én azonban a gyerek mellett maradok. Előveszi a zsebkendőjét, törli az orrát, aztán felszalad a töltésre, ahol éppen most ereszkedik alá egy hármas szerelvény. Vékony cérnahangján kiabál: — Állóhely urak, állóhely... 3