Sporthirlap, 1941. november (32. évfolyam, 87-95. szám)

1941-11-01 / 87. szám

FTC-Bálya Ix., Üllői­ ú1 129. November 2-én, vasárnap délután fél 3 órakor Ferencváros— Szegedi VSE Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte fél 2 órakor FTC—ETC Kölyök bajnoki mérkőzés Weiss Manfred sporttelep RMBHH­­ ■■HBSS5I November 2-án, vasárnap délután fél 3 órakor WMFC—SaffiTC Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte fél 1 órakor uimTK—Kecskemézti úc NB IK­ mérkőzés. Fábián József levelét megírta... (Köszönet a NAC játékosainak) Fábián József ■utánpótlás-kapitány ér­dekes levelet intézett a Nagyváradi AC játékosaihoz. A levelet — amelyben „tör­ténelmi’* vonatkozások is vannak — az egyik nagyváradi lap nyomán szó szerint adjuk: „A vasárnap lejátszott válogatott mér­kőzés után kötelességemet teljesítem, ami­kor fajld* kösztmetemet fejezem ki a B) válogatottban szerepelt játékosoknak. Én, aki a „kölni * válogatott csapatot ve­zettem, hatványozottan éreztem azt a kü­lönbséget, amely az akkori szellem és a most kezem alatt volt játékosok szelleme közt áll fenn. Ezek a fiúk engem megha­tottak telkemig, a magaviseletük és oda­adó játékuk miatt, de ugyancsak hálás köszönetemet fejezem ki Rónay edző úr értékes és baráti támogatásáért, amely hathatós tényezője volt a játékosok lelki előkészítésének. Ami Jeney elnök úr sz­­­mélyét illeti, véle mint baráttal szemé­lyesen rovom le tartozásomat ez irányban. Én a magam részéről ígérhetem, hogy ezeket a fiúkat és vezetőiket minden ügyükben és törekvésükben támogatom­­ ■lövőben. Úgy érzem, a mi közös mun­kánk meghozza azt az eredményt, amelyért mindnyájan küzdürűt, a magyar labdarúgás felemelkedését. Fábián Jánci/" » i ■■■ma i ——— javul Elvégre három mérkőzést nyert meg az utóbbi hetekben s a legyőzöttek között volt a Szeged is. A DIMAVAG MELLETT SZÓL az, hogy az újpesti pontszerzés nyilvánvalóan ön­bizalmat adott a csapatnak, hogy csatár­sorának jobbszárnya nagy formában van s hogy védői és fedezetei is újra formába lendültek. A KISPEST MELLETT SZÓL, hogy hosszú hetek balsikeres küzdelmei után végre magára talált a csapat, csatársorát a két „öreg** összekötő (Vig és Nemes) nagyon feljavította s mellettük a három fiatal csatár ugyancsak megmutogatta már oroszlánkörmeit. Közvetlen védelme pompás, fedezetpárja is megbízható. A Kispestet újabb bravúr elkövetésére is­­cégesnek tartjuk , ezért jóslatunk: 3:3. KOLOZSVÁRI AC—SZOLNOK Kolozsvár, fél 3. Vezeti: Palásti. Kolozsvár: Endrefi — Szaniszló II, Tass — Pál, Telegdi, Csákány — Lukács, Szán­tai, Bonyhádi, Reinhardt, Bransai. Szolnok: Horváth — Csabai, Kispéter — Selmeczi, Szűcs, Fazekas — Szántó, Kolláth, Laborc*, Nagy, Korom. A KAC legutóbb Budapesten győzött a Lampart ellen. A Szolnok a saját ottho­nában „lelépte*’ a MÁVAG-ot. A KAC MELLETT SZÓL, hogy otthoni mérkőzésein még a legnagyobb csapatok­­nak is egyenrangú ellenfele, hogy Bony­hádi személyében­ fiatal, pompás, jól lövő középcsatárral rendelkezik, s hogy Te­le­gdi személyében remek kullancsa van. A SZOLNOK MELLETT SZÓL a na­gyobb rutin, az összeszokottság, csatár­sorának nagyobb lövőtudománya, hogy Szűcs •még jobb kullancs, mint Tele­gdi, hogy védelme — ha teljes lesz — jobb, mint a KAC­ é­s hogy a Szolnok nem vé­letlenül áll most a második helyen. Jóslatunk: 4:2 a Szolnok javára. SZEGED—LAMPART Szeged, fél 3. Vezeti: Újvári F. Szeged: Tóth — Szabó, Gyuris — Ba­ráti, Kis, Bartók — Bognár, Harangon*, Toldi, Mester, Nagy­. Lampart: Szabó — Pálinak Haraszti­na­* Stark, Nádas, Szenes — Sós, Gráf, Jenei­ (Nagy), Baranyai, Tolvaj. A Szeged is, a Lampart is mintha hul­lámvölgybe került volna. Legutóbbi ered­ményük legalábbis ezt mutatja. (A Sze­­ged a Kispesttől, a Lampart a Kolozsváré­tól szenvedett vereséget.) A SZEGED MELLETT SZÓL, hogy a szegedi pálya még a nagycsapatok szá­­mára is a legtöbbször „oroszlánbarlang­­nak'­ bizonyult, hogy a szegedi kapuben, a válogatott (és óriási formában lévő) Tóth áll, hogy csatársora eddig még min­dig ugyanabban az összeállításiban jolt* szőtt s hogy a Lampart összeállítása még mindig nem született meg. A LAMPART MELLETT SZÓL, hogy kapusa, Szabó Tóni, ugyancsak nagy fór­u­mában van, hogy Stark személyében pont* pás támadófedezet segíti a csatárokat s hogy Jenő is veszélyesebb középcsatár, mint Kalmár. Ez azonban alighanem fes­­vésnek fog bizonyulni s így jóslatunk: 2:1 a Szeged javára. Jól tippelni manapság nehezebb dolog, mint a tevének átbújnia a tű fokán. Mi lennénk legjobban meglepődve, de, min­­den mérkőzés eredményét eltartnók... SZOMBAT 1941 november 1 XXXII. évi 87 szám. Megjelenik szerdán és szombaton 15 pfennig (német) Franciaországban .. 1.60 tr. Olaszországban .... 1.— L . Amerikában ............ 4 C. Szerkesztőség és kiadóhiva­­tal: Budapest, Vili, Rökk Szilárd­ utca 4. sz. Hl, ém. Telefon: Szerkesztőség .. 1—413—8S Kiadóhivatal (csak délután 3 óráig) ........... 1—319—7T Levélcím: Budapest: 72. Postafiók: 87 Előfizetési ára negyedévre: A Nagyváradi AC Budapesten akarja lejátszani az Újpest elleni mérkőzését Ára 14 áb­. Belföldre ............... 8.20 P Északamerikába .... 4.50 P Egyéb külföldre .... 4.0 P Drmény edző: Vasárnap Sáros­­úl lesz a Ferencváros kullancsa Kezd kialakulni a két hét múlva ellenünk játszó svájci válogatott Az élcsapatok győzelmét ígéri a 11. forduló De­­ es csak a papírforma! A NAC kemény ellenfe­let kap az Elektromosban Kéthetes szünet után újból teljes baj­ melles fordulóval kedveskedik a magyar labdarúgás hatalmas táborának a Nem­­zeti Bajnokság első osztálya. A múlt va­­sárnapi válogatott mérkőzések után most újból a bajnoki pontokért folytatódik az a nagy küzdelem, amely már az első tíz forduló szinte minden egyes mérkőzésére rányomta a bélyegét. A tizenegyedik forduló is pompás mér­kőzéseket, nagyszerű sportot ígér. A fő­városnak ezúttal mindössze két mérkőzés jut (Ferencváros—SzVSE és MAVAO— Gamma,), Pestvidéken egy mérkőzést ját­szanak (WMFC—SalBTCls a többi (UAC— Újpest, DiMAVAG—Kispest, Szeged-T­­ampart és­­UAC—Elektromos) pedig vi­­ijében kerül sorra. Mielőtt a vasárnapi nyolc mérkőzés esé­lyeit latolgatnék, vessünk egy pillantást a bajnoki táblázatra, amely jelen pilla­natban — vasárnap délután fél 3 óráig — így fest­. 1. WMFC 109 — 124:1218 2. Szolnok .106 3 130:1515 3. Újpest 105 0 236:2015 4. Ferencv.. 10­6­ 1 357:2513 5. Szeged 105 3 235:1613 6. Nagyvárad 105 3 231:1613 7. Gamma 105 1 425:2211 8. Elektrom. 104 1 522:209 11. DiMAVAG 103 3 424:229 10. Lampart 104 1 521:359 11. SalRTC 103 2 523:278 12. Kolozsvár 104— 623:288 13. Kispest 103 1 622:337 14. Újvidék 103 1 619:437 15. MÁVAG 101 2 710:334 16. SzVSE 10— 1 910:451 FERENCVÁROS—SZEGEM VSE miói-v.1, fél 3. Vezeti: Rubint. Ferencváros: Csikós — Polgár, Tátrai — Nagy, Sárosi KI, Kiss (Lázár) — Lu­kács, Sárosi­ár, Jakab, Finta, Gyetvai. SzVSE: Fapp — Sebők I, özvegy — Tralogi, Varga, Sebők IIi — Korányi II, Bakos, Tihanyi II, Borbély I, Halasi. Nagyon érdekesnek ígérkezik ez a mér­kőzés, noha a szegedi vasutasok aligha jelentenek komoly veszélyt a Ferencváros szára­ira. A rossz formában lévő zöld­­fehér játékosokra alapozott Budapest-vá­­logatott súlyos vereséget szenvedett va­sárnap Bécsben s valószínű, hogy ennek a­­formánkívüliségnek még vasárnap is megmaradnak a nyomai, legalábbis rész­ben Ennek ellenére sokkal több tényező szól a Ferencváros mellett, mint az SzVSE mellett. A FERENCVÁROS MELLETT SZÓL elsősorban az, hogy minden csapatrészé­ben klasszissal múlja felül ellenfelét. Mellette szól a­ saját pálya előnye, to­vábbá az, hogy a két csapatot 12 pont vá­lasztja el egymástól s az, hogy az SzVSE eddig mindössze egyetlen pontot tudott szerezni. (Azt is hetekkel ezelőtt, az ak­kor még gyenge Kispesttől — Szegeden!) A­ zöld-fehérek mellett szól az is, hogy most valószínűleg meg akarják mutatni a ferencvárosi közönségnek, hogy nem le­het még őket eltemetni. Az is a Ferenc­város győzelmét sejteti, hogy gyengébb ellenfelek ellen még közepes játékkal is rntják a gólokat. (Lásd UAC mérkőzés.) AZ SZVSE MELLETT SEMMI SEM SZÓL, hacsak az nem, hogy a Ferencvá­­ros játékosai „válogatott­" formában van­nak. Jóslatunk: 5:2 a Ferencváros javára. MAVAO—GAMMA Bihari­ utca, fél 3. Vezeti: Volgi. MAVAG: Plánk — Varga, Bozsin — Kissteureker, Kéri/ Sef­­elin — Kisuczki (Németh I), Steinbach, Szabó, Gál, Nagy. Gamma.: Havas — Nádas, Kónya — Híres, Tóth J, Tagányi — Kincses, Tóth II, Palatínus, Kemény, Háray. A tizenötödik és­ a hetedik helyezett csap össze a Bihari­ utcában a MÁVAG— Gamma mérkőzésen. Az elmúlt fordulóban a MAVAG elég súlyos — 4:0-ás — vere­séggel jött haza Szolnokról, a Gamma pedig csak a II. félidőben kerekedett az otthon játszó SzVSE fölé. A MÁVAG MELLETT SZÓL, hogy mégis csak ő játszik otthon (bár a bihari­utcai pályát­ csak az idén tekintheti saját ideigenes otthonának. Mellette szól az is, hogy az egységgé még össze nem kord­­csolódott Gamma új összeállításban áll ki. Más körülményt már­ nehéz volna találni, hacsak azt nem, hogy játékosai minden bizonnyal nagy becsvággyal indulnak ez elé a mérkőzés elé, azért hogy veszedel­mesen kevés pontjaik számát esetleg gya­rapítsák. A GAMMA MELLETT SZÓL elsősorban a nagyobb tudás, másodsorban a több klasszis játékos, harmadsorban a MÁVAG tartalékos összeállítása, negyedsorban, hogy a volt Töri­ játékosok (Palatínus, Kónya, Tagdnyi, Tóth II) most igazán „hazai pályán" játszanak. Jóslatunk: 3:1 a Gamma javára. WMFC—SAXGOTAR,JANI BTC Csepel, fél 3. Vezeti: Rónai. WMFC: Dósai — Kállói, Szalay — Kap­­la, Olajkár II, Dudás — Kiss II, Ma­rosvári, Szabadkai, Slevecséri, Pintér. Gál BTC: Géczy — Budai, Tímár — Kiss, Debreceni, Marosi — Borsányi, Csuberda, Vincze, Laczkó, Trenka. . A WMFC az idén úgy indult, hogy nagy betörést fog csinálni. Azután — úgy ott maradt­ az első­­helyen, hogy : szak­értői­­vélemény­e szerint aligha lehet az ősszel onnan „levakarni". A WMFC — eddigi szereplésével — azokat igazolta, akik azt állították, hogy elsősorban ő alkalmas a Hungária örökének átvételére és arra, hogy­­ az úgynevezett nagy hár­mas állandó tagja legyen. Sokan azt mondják, hogy a WMFC szerencsével ke­rült most az első helyre, de ezek elfe­ledkeznek arról, hogy a szerencse csak körülbelül ötödsorban jöhet számításba ebben a tekintetben. Elfeledkeznek arról, hogy a WMFC jó csapat, játékosai tud­nak futballozni, vezetői hozzáértsek és lelkesek, satöbbi. A WMFC MELLETT SZÓL az előbb fel­­sorolt néhány tényező, továbbá az, hogy a csapat most „treffben" van, hogy já­tékosai be akarják bizonyítani: Orájuk kellett volna alapoznia a kapitánynak a bécsi csapatot, hogy legtöbb játékosa he­­tek óta pompás formában játszik s hogy védelme és fedezetsora sokkal nagyobb tudású játékosokból áll, min­t ellenfeléé. AZ SBTC MELLETT SZÓL az, Hogy belső hármasa jelenleg hajszállal jobbnak látszik, mint­ a csepelieké s mellette szólna az is, hogy ha a WM-játékosok az ed­digi sikerektől elbizakodottan játszana­­nak. Mi azonban nem így ismerjük a csepeli legényeket s ezért jóslatunk: 3:0 a WMFC javára, NAGYVÁRAD—ELEKTROMOS Nagyvárad, fél S. Vezeti: Horváth dr. MAT: Solymosi — Ráborszky, Demján — Krasznai, Juhász,­ Deményi — Kovács II, Kovács I, Sárvári, Bedőld, Tóth III, Elektromos, Boldizsár — Pákozdi, Onódy — Pálin­kás, Pázm­ámfy, Török — Rozsák­, G. Tóth, Füzi II, Fekecs III, Ortutay. Csak 4 pont­ választja el egymástól a két csapatot s ez arra mutat, hogy nagy küzdelem, hatalmas iram lesz f ezen a mérkőzésen. Legutóbb az Elektromos mindössze egy góllal kapott ki a WMFC- től, a NAC viszont szinte fölényesen bánt el a Ferencvárossal. A NAC MELLETT SZÓL elsősorban a hazai pálya és a hazai közönség, másod­sorban az, hogy ismét nagy formába sem­­rült a csapat (öt játékost adott az után­pótlás-válogatottba),­­ harmadsorban, hogy a korszerű rendszerre való áttéréssel most már nemcsak csatársora jó, hanem a védelme is. AZ ELEKTROMOS MELLETT SZÓL, hogy közvetlen védelme — ha tagjai jó formában játszanak — talán valamivel még a NAC védelménél is jobb. A többi körülmény utazás, ,,gyengélkedő“ csatár­sor, ismét új összeállítás) bizony inkább ellene szól. Jóslatunk: 1:2 a NAC javára. ÚJV­IDÉKI AC—ÚJPEST Újvidék, fél 3. Vezeti: Kékesi. Újvidék: Platz — Németh, Avar — Har­­gittai, Máriás, Hámos — Mézes, Pálfi, Gergely, Zsoldos, Markos. Újpest: Aknavölgyi — Balogh II, Biró — Nagymarosi, Mészáros, Kármán — Ádám, Vincze, Zsengellér, Szusza, Kalo­csai dr. A tizedik fordulóban az Újpest a sa­ját otthonában pontot adott le a DIMAVAG-nak, az UAC viszont csak némi balszerencsével kapott ki Salgótar­jánban. AZ UAC MELLETT SZÓL, hogy kismé­retű pályáján sokkal otthonosabban mo­zog, mint a vendégcsapatok, hogy a csa­patban már egyetlen sérült sincs, hogy végre igazán pompás edző kezébe kerül­tek (éppen Mészáros az edző, aki jól is­meri az újpestiek gyengéit!), hogy sze­retnének végre feljebb kerülni a ranglét­rán, s hogy az Újpest ma nincs a leg­jobb formában. AZ ÚJPEST MELLETT SZÓL, hogy eddig még egyetlen mérkőzésén sem ka­pott ki, hogy Zsengellér jó formája és nagy játékkedve esetleg egyedül elég a győzelem megszerzéséhez, hogy Szuszának másképpen megy a játék, ha Zsengellér mellett játszhat s hogy mindketten na­gyon fognak igyekezni a közelgő zürichi válogatott mérkőzés miatt. Néhány körül­­mény az Újpest ellen szól (esetleg tarta­lékosan kell kiállnonk, hosszú utazás, né­hány játékos gyengébb formája) , ezért jóslatunk: 3:0 az Újpest javára. DiMAVAG—KISPEST Diósgyőr, fél 3. Vezeti: Németh L. DiMAVAG: Károlyi — vitéz Bohus, Felföldi — Kertész, Sós, Barta -- Pen­­deri, Füzér, Fazekas, Barna, Tarlóki. Kispest: Vécsey — Kajdácsi (Odry), Gazdag — Hidasi, Szabó II, Füzesi — Egressy, Nemes, Mészáros, Vig, Nagy. A Diósgyőr javul (pontot vitt haza Új­­pestrőll), a Kispest még fokozottabban Pénteken délután kellemetlen, hideg esős időben folyt le a MAC évadzáró at­létikai viadala a szigeti pályán. Az atlé­tikai idény utolsó versenyén kizárólag MAC-versenyzők vettek részt. A verseny kimagasló eredménye Szabó Miklós ne­véhez fűződik. Az idény végére formába lendült kiváló hosszútávfutónk a kedve­zőtlen időjárás ellenére is idei legjobb eredményével nyerte az 5000 métert. A kalapácsvetők eredményét nagyon befo­lyásolta a csúszós, laza talajú dobóhely. A részletes eredmény: Rúdugrás: 1. Sülle MAC 340. Süllének a 360-on két kitűnő kísérlete volt. Zsuffka nem indult. Inkább a kalapács­­vetést választotta. 5000 m: 1. Szabó MAC 14:55, 2. Dudás MAC 17:59. — Szabó 1:07 mp alatt futja az első kört. 2:17 a 800 m ideje. Az 1000 m-é 2:52, az 1500 m-é 4:19, a 3000 m-é 5:49. Az eső záporszerűen sza­kad. A szél is hevesen fut a Duna felől. Most esik az iram. 1:14, 1:15-ös körök következnek. A 4000 m ideje: 11:54. Az utolsó körben még erősít Szabó és lát­szólag egészen frissen fut át a célon. Ha az időjárás valamivel jobb, Szabó tudott volna 14:40-et is. Az utána befutó Dudást két körrel verte. Kalapácsvetés: 1 Németh MAC 48.70, 2. Rácz dr MAC 45 2­, 3. Gáspár MAC 41.45, 4. Zsuffka MAC 15.08. — Németh nagyon bizonytalan volt. Az utolsó dobásával verte meg Ráczot. Két kilépett dobása is volt 48 m-en felül. Rácz szépen, egyenle­tesen dobott. Gáspár is kilépett egy 45-ös dobásnál. Zsuffka egészen szépen javul. Gerelyhajítás: 1. Horváth MAC 48.25. A helyből magast indulók hiánya miatt nem rendezték meg. Vince Jenő játszik jobbösszekötőt az Újpestben Újvidéken Szabó 14.55-0t futott 5000 méteren a MAC évzáró atlétikai viadalán Fegyelmi eltiltások az Ifiknél. Nagy I* Törekvés 1941 november 7-ig. Sárdi L. KFC, Vajcs M. ,.33'* Fe és Kü­rt B. UTSB 1941 november 14-ig nem játszhat. Törekvés-pálya X. Bihari-n. November 2-án, vasárnap délután fél 3 órakor ÉM-Gatm Nemzeti Bajnoki mérkőzés előtte fél 1 órakor Tarainics-Ganz NB II mérkőzés

Next