Sporthorgász, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2001-07-01 / 7. szám

lötti úton érhető el. Egy másik megoldás: Szegedről, a Mars térről induló 76-os autóbusszal menni Szentmihálytelekre. Ott a Petőfi utca sarkán lévő meg­állóban kell leszállni, és gyalog lemenni a partra. De el lehet menni a végállomásig is, és ott a Szérűskerti úton kell lemenni, így a Szilvás részt lehet elérni. kaszt a holtág további része­itől, nevezetesen a Görbe, a Sárgás, a Lisztes, a Hordós ne­­vűektől. Ezeket a Tisza Halá­szati Szövetkezet kezeli. A Hor­dós után a holtág élő összeköt­tetésben van a Tiszával. A Fehérpart és a Szilvás együttes területe 27 hektár. Hossza 3 kilométer, átlagos szélessége 80 méter. A leg­felső részen a szélesség a 100 métert is eléri, miként azt az 1. fotó mutatja. Az átlagos víz­mélység 2-2,5 méter. Néhol hirtelen mélyülő gödrök talál­hatók, a legtöbb a két szakaszt elválasztó, úgynevezett „Szű­kület” elnevezésű részen. Ha a Fehérpart elején meg­állva az egykori folyás irányába nézünk, jobb kéz felől keske­nyebb, nyiladékos nád- és sásszegély díszült a partvonal­ban. Miként azt a 2. fotó mu­tatja, ott, ahol Szentmihálytelek szélső házai elérik a töltést, van egy hosszabb kőszórásos rész. Itt a parti rézsű merede­ken szakad a meder felé. Ki­tűnő süllőzőhely ez! Annál is in­kább, mert még néhány bedőlt fa is lapul imitt-amott a fene- A város peremétől az őstermészetig Valamikor, hajdanán, ez a víz a Tisza egyik élő ága volt. Volta­képpen általa záródott körül az a bizonyos, híres-nevezetes Boszorkány-sziget, ahol a kö­zépkorban az ördöngös, sátán­nal cimboráló, megrontó ké­pességű asszonyszemélyeket (leginkább persze házsártos, „égetni való” természetű anyó­sokat) vetettek máglyára a bé­ketűrésüket vesztő, „igazság­­osztó” szegedi polgárok. A XIX. században, a Tisza szabályozásának munkálatai során, a mellékág felső, a vá­ros alól induló részét feltöltöt­­ték, leválasztották a Tiszáról. Egyébiránt a Szilvás végén is van egy zsilip, mely elzárja az egyesület által kezelt vízsza­­ k Haldorádó - horgászálom 3 Hopp, egy szép dévér!

Next