Antal Zoltán - Hoffer József: Alberttől Zsákig. Válogatott labdarugók könyve (Budapest, 1969)
Válogatott labdarúgóink lexikonja
között emlegették — méltán. 1950-ben saját kapusával, Henni Gézával történt szerencsétlen összecsapása nyomán lábtörést szenvedett. Felgyógyulása után már nem tudta visszanyerni régi formáját. A válogatott csapatban legjobb teljesítményét 1947. október 12-én, a Románia elleni találkozón (3:0) nyújtotta. RUMBOLD Gyula (1887), az FTC jobbhátvédje, 1907 és 1914 között 33 alkalommal szerepelt a válogatott tizenegyben. Tagja volt az 1912. évi olimpiai torna vigaszdíjgyőztes magyar csapatának. — Az első nemzetközi színvonalon játszó hátvédpárunk szellemi vezére, a daliás termetű, kitűnő megjelenésű „Runci”, minden idők legjelesebb magyar védőjátékosainak egyike. A már említett Európa-hírű Rumbold—Payer kettősben Rumbold képviselte a stílust, a taktikai érettséget, és a körültekintő higgadtságot. Nagyszerű fizikuma ellenére nem erőből, hanem könnyedén, tetszetősen és mégis biztonságosan játszott. Okosan helyezkedett, határozottan szerelt. Mindkét lábbal kifogástalanul rúgott és pompásan fejelt. Játékfelfogásával megelőzte korát. Bátran vállalkozott előretörésekre is. Néha még a kaput is célba vette. Valósággal művésze lett a hátvédjátéknak. (Ez a megállapítás pontosan illett polgári hivatásához is, ugyanis iparművész volt.) Vonzó megjelenése nagy hatást gyakorolt a szépnem sportkedvelő tagjaira. A régi krónikák szerint Rumbold feltűnése után jelentek meg tömegesen női szurkolók a labdarúgópályák nézőterén... Legemlékezetesebb játékát 1911. december 17-én, a Németország elleni mérkőzésen (4:1) mutatta. RzIZSA Sándor (1920), a Kispesti AC, majd a Bp. Honvéd kapusa, 1949-ben és 1950-ben 2 mérkőzésen védte a magyar válogatott hálóját. Magas termetű, egyszerű megoldásokkal, de biztonságosan védő kapus volt. Nem igyekezett káprázatos bravúrokat bemutatni, de potyagólt is ritkán kapott. Jól helyezkedett és határozottan futott ki. Különösen a magas labdák elhárításában jeleskedett.