Vitray Tamás (szerk.): Vallomások és legendák (Budapest, 2011)

Az én Vasasom

jelezvén, hogy mennyire nehéz a férfiak dolga. Anyám persze mindent látott, és megértő mo­sollyal nyugtázta „titkos” szövetségünket. Másodpercek lehettek már csak hátra, és apám nem bírta tovább: bekapcsolta a Pacsirta rádiót, amelyből abban a pillanatban harsogta Szepesi György: „Tichy lő! Góóóól!” Majd nemso­kára, alig valamivel a középkezdés után, ismét: „Tichy lő! Góóól!” És szinte azonnal vége is volt a mérkőzésnek. Az utolsó percben lőtt két Tichy-góllal 4-3-ra nyert a Honvéd. Ki tudja, ha nem kapcsoljuk be a rádiót, nyerhettünk volna? Hiszen akkor még 3-2-re mi vezettünk. Aznap már nem sokat beszéltünk. Ma is büszke vagyok arra, hogy a nagyszerű kapust, Kamarás Mihályt apám a barátjá­nak tudhatta. Misi bácsi többször védett a válogatottban is, és ő állt a kapunkban annál a bi­zonyos Rapid Wien elleni, Közép-Európa-Kupa-döntőben is. Igen, a 9-2-nél! 1956-ban. Apám akkortájt Csepelen dolgozott, és amolyan sportállásba odahelyezték Kamarás Mi­hályt. Azután, az első fizetésnapon kopogtattak apám irodájának ajtaján, és a kapus lépett be. Addig még nem is találkoztak személyesen. A fiatalember pedig köszönt, majd letette a fize­tését az íróasztalra, és valami ilyesmit mondott: „Eddig semmi munkát nem kaptam, nem vé­geztem, nekem tehát ez a pénz nem jár. Szeretnék igazán dolgozni, és ha ez megvalósul, akkor le­het, hogy majd azért jövök, hogy egy kicsit vastagabb borítékot kérjek.” Kell-e mondanom, hogy kapott munkát, fizetést és ráadásul egy igaz barátot is: apámat. Meglehet, egy mai sportoló számára ez a történet hihetetlen. Sőt, azon sem csodálkoz­nék, ha egyesek Misi bácsi szellemi képességében is kételkednének, de ezért bizonyosan nem Kamarás Mihálynak kéne szégyellnie magát. 1981. magyar-angol öregfiúk mérkőzés a Népstadionban. Hátul: Logodi László, Szentmihályi, Tichy, Várhidi, Kárpáti, Machos, Bundzsák, Novák, Mátrai, Sebes Gusztáv. Elöl: Budai II., Szusza, Hidegkúti, Puskás, Tóth Mihály, Fenyvesi és Beregdy sstíí$ nüi jiTi^’i. itúfefa

Next