Maros László (szerk.): Budapesti Honvéd Híradó (Budapest, 1964)
Dr. Andó Ferenc: Várja barátait a Bp. Honvéd!
DR. ANDÓ FERENC: Várja barátait a Bp. Honvéd! A BP. HONVÉD huszonhárom szakosztályában mintegy 2300 fiatal sportol. E nagy sportoló gárda fele húsz esztendőn aluli életkorú. Ezek az adatok világosan vallanak arról, hogy egyike vagyunk a legnagyobb tömeget foglalkoztató egyesületnek, amely emellett azzal is büszkélkedhet, hogy helyzete az utánpótlás nevelése szempontjából is megnyugtató. Számvetésünk távolról sem ilyen rózsaszínű, ha a Bp. Honvéddel rokonszenvező, az egyesület mellett jóban-rosszban kitartó sportbarátaink szervezett létszámát tekintjük. Ennek egyébként az a magyarázata, hogy erre a fontos kérdésre a korábbi években — eléggé helytelenül — nem fordítottunk kellő figyelmet. Pedig a klub népszerűsítése is jelentős feladat, hiszen nem mellékes, hogy a sportkedvelő fiatalság és szurkoló tábor mekkora gárdáját tudjuk magunk mellé állítani. Ehhez kapcsolódik az a tény is, hogy mint a hadsereg reprezentatív egyesületének, a katonák megnyeréséért is jelentős munkát kellene végeznünk. AZ UTÓBBI ÉVEKBEN sokat tettünk azért, hogy pótoljuk-e mulasztásainkat. Eredményeink, hazai és nemzetközi sikereink és körültekintő nevelőmunkánk is hatásosnak bizonyult a Bp. Honvéd népszerűsítése terén. Az egyre növekvő szurkolótábor összefogása, a pártoló tagság szervezése azonban még mindig a régi szerény keretek között mozog, s bár az egyesület mögött ma már jelentős tömegek állnak, a pártoló tagság létszáma még mindig kevés. KÖZGYŰLÉSÜNK határozatilag írta elő a pártoló tagság szervezett összefogását, s e határozat szellemében az egyesület belátható időn belül kívánja megsokszorozni a pártoló tagság létszámát. E munka feltételei megvannak, hiszen a Honvéd-szurkolók száma ma már lehetővé teszi a több ezer főből álló szervezett törzsgárda kialakítását is. Ez azonban a dolognak csak egyik, formális oldala. Arra is szükségünk van, hogy lényegesen kibővített pártoló tagságunk az eddiginél sokkal tartalmasabb kapcsolatban álljon az egyesülettel, annak vezető szerveivel, különböző szakosztályaival és sportolóival. A PÁRTOLÓ TAGSÁG: jogés kötelesség együtt! Jog ahhoz, hogy a pártoló tag részt vegyen az egyesület életében, tájékozódjék annak fontosabb problémáiról, s szavát hallassa a Bp. Honvéd előtt álló feladatok megoldása során. Kötelesség az egyesület erkölcsi és anyagi támogatása, egyrészt rendszeres tagdíjfizetés útján, másrészt az egyesületi rendezvények látogatása és a pirosfehér színek versenyzőinek, sportolóinak buzdítása révén. Szeretnénk, ha pártoló tagságunk a labdarúgás mellett a többi, a szép sikerek egész sorát kivívó szakosztályainkat is védőszárnyai alá venné. Ezt az együttérzést és szeretetet persze bizonyos kedvezményekkel honorálná egyesületünk. A MAGYAR SPORTMOZGALOM tömegszervezetté történt átalakításával együtt szeretnénk, ha a Bp. Honvéd is a szó szoros értelmében tömegszervezetté válnék, amely hamarosan maga mögött érezhetné az egyesület barátainak szervezett táborát is. Bizonyos, hogy ez a számunkra annyira fontos erőforrás egyesületünket további sikerek eléréséhez segítené! Felhívás Az 1963-as év a magyar sportmozgalom átszervezésének esztendeje volt, s az új fordulat merőben más feladatokat állít a sportegyesületek vezetői, munkatársai elé. A sport széleskörű társadalmasítása azt jelenti majd, hogy nagyobb tömegek bekapcsolása válik lehetővé, s az eddigi gyakorlattal szemben jelentősebb tábort kapcsolhat be a sportolás örömeibe az egyesületek egész sora. Az aktívan sportolók számának emelkedése mellett arra is nagy szükség lesz, hogy az egyesületek mögé minél nagyobb számban álljanak a pártoló tagok, akik sportszeretetükkel erkölcsi és anyagi támogatást is nyújtanak majd klubjaiknak. A Budapesti Honvéd Sportegyesület nagy lendülettel indítja meg a pártoló tagság toborzását. Ezúton kérünk mindenkit, aki szereti egyesületünket, lépjen be mielőbb a pártoló tagok sorába, jelentkezni a XIII., Dózsa György út 53. szám alatti székházban, vagy a Honvéd Baráti Körében lehet, XIX., Gábor Áron utca 44. BUDAPESTI HONVÉD ELNÖKSÉGE 3