Szűcs László: Foci minden mennyiségben (Budapest, 1974)

A szabálynak ezt a rendelkezé­­­­­sét — amely ugyan valóban nem önálló szabály, hanem csak az V. szabályba foglalt egy rendelkezés — nevezzük előnysza­bálynak. Kétségkívül dolog jól alkalmazni nem könnyű az előnysza­bályt, a magyar játékvezetők azon­ban igencsak értik ennek minden fortélyát, változatát, lehetőségét. Ha netán mégis tévednek, akkor se szidjuk őket. Tévedni , emberi dolog. E­gyetlen kivételt érdemes meg­­­­említeni. A hátvéd az öt és­­felesen felvágja a kapura lö­vő csatárt. Az elesik, lábáról azon­ban máris a hálóban a labda, ép­pen a sípjelzés pillanatában. Ekkor nem büntetőrúgást, hanem gólt kell ítélni. A gól az egyetlen, ami még a 11-esnél is előnyösebb. Két játékvezető tette le végérvényesen a sípot az őszi idény befejeztekor: Biróczki János és Vízhányó László. Hosszú éveken át szolgálták a magyar labdarúgást a legjobb tudásuk szerint. Mi is szere­tettel búcsúzunk tőlük, reméljük azonban, hogy a Játékvezetők Bi­zottságában — valamilyen társadal­mi munkában — még találkozunk velük. Biróczki (felső kép) és Vízhányó

Next