Tabák Endre: 10 év feledhetetlen góljai (Budapest, 1968)
Az első és az ötszázadik
TELT HÁZ AZ ÜLLŐI ÚTON Magyarország és a magyar labdarúgás még a háború ütötte sebeit gyógyítgatta, mikor sor került az első válogatott mérkőzésre. Ki más lehetett volna az ellenfél, mint Ausztria, hiszen nyugati szomszédunkkal játszottuk 1902-ben az első hivatalos nemzetekközötti mérkőzésünket is, s ő maradt attól kezdve máig is a leggyakoribb vetélytársunk. Az örök riválisnak és az első válogatott mérkőzésnek szóltak a szakadásig megtelt lelátók: 40 000 szurkoló üdvözölte a játéktérre kijutó két csapatot, elsősorban természetesen a magyarokat. Csikós (FTC) — S tudás (FTC), Biró (MTK) — Sárosi TN (FTC), Szűcs (UTE), Lakat (FTC) — Illovszky (Vasas), Szusza (UTE), Mike (FTC), Zsengellér (UTE), Egresi (Kispest) — ez volt az összeállítás. Eleven, színvonalas játék alakult ki s az egyik kecsegtető osztrák támadást a magyar védelem csak feltűnő szabálytalanság árán akasztott meg a kapu közelében. A játékvezető sípja néma maradt. — Szigeti Gy. magyar játékvezető volt a meccs bírája — emiatt a közönség viharosan tüntetett. Aztán lassan lecsillapodtak a kedélyek, mert a játék változatossága, színvonala lekötötte a figyelmet, és gyakran ragadtatta elismerő tapsra a nézőket. A 18. percben Szusza Feri, az újpestiek tehetséges fiatal jobböszszekötője mesteri labdával szöktette Illovszkyt, aki elviharzott a hátvéd mellett, majd lövésszerűen adott be. Seszta, az osztrákok legendás hírű hátvédjét annyira megzavarta a gyors akció, hogy kézzel állta a labda útját. Nem lehetett más az ítélet, mint tizenegyes! Rudas Feri állt a büntetőpontra letett labda mögé, s a jól helyezett lövés a kapu jobb sarkában kötött ki. Ez volt tehát a felszabadulás után kezdődő új korszak első gólja a magyar válogatottnak. A gólt eléggé langyos, lelkesnek egyáltalán nem mondható taps kísérte. Újból tüntettek a játékvezető ellen, mert előzőleg az osztrákok javára nem ítélte meg a 11-est, így keseredett meg egy kevéssé a sportszerűen gondolkodó magyar publikum hangulata. A viharos taps akkor csattant fel, amikor Zsengellér lövése nyomán immár másodszor akadt meg a labda az osztrák hálóban. A második félidőben már nem esett gól, így hát 2:0-ás magyar győzelem örömével tértek haza a szurkolók, hogy készüljenek a másnapi visszavágóra. Mert ilyen sem fordult ,még elő: Budapesten 1945. augusztus 19. és 20-án is hivatalos meccset játszott a magyar és az osztrák válogatott. A mi örömünk teljes volt, másnap is győztünk látványos mérkőzésen 5:2 (4:2) arányban. Kenyerünk akkor még kevés volt, hús is kevés került még az ünnepi asztalra, de viszont kilenc gólt láttunk. Boldogok voltunk . . . EZ ÖTSZÁZADIK Amikor 1962. november 7-én véget ért a Magyarország—Wales mérkőzés (3:1), a magyar válogatott a 490-ik góljánál tartott. Megindult hát a tippelés, hogy mikor, melyik találkozón születik meg az 50.-ik, sőt arra is fogadtak egyesek, hogy ki lesz a gólszerző. Ebben a sorrendben következtek a további válogatott meccsek: 1962. november 11. Franciaország ellen Párizsban, 1963. március 20-án Cardiffban Wales, majd május 5-én Stockholmban Svédország, május 19-én pedig a Népstadionban Dánia az ellenfél. A magyar szurkolók kiszámították, ha nagyon igyekeznek a fiúk, Dánia ellen meglesz az ötszázadik. A dánok előtti három idegenbeli meccsen 5 gólt ért el csapatunk, tehát a dánokat legalább öt góllal kell majd megvendégelni, hogy valóra váljon a közvélemény tippje. Dánia válogatott. 4