Syposs Zoltán: Ez a szép játék. Arcok a magyar sport történetéből (Budapest, 1976)
A "magyar delfin" - Hajós Alfréd
közi versenyen a top méteres gyorsúszásban győz, másnap - ugyanebben a számban - osztrák bajnok. Már jól cseng a neve a sport világában, de az egyetem tudós professzorai olykor megcsóválják tiszteletre méltó ősz fejüket, ha egy-egy versenyre távozási engedélyt kér, és neheztelnek a sportvezetők is, ha néha az egyetem miatt elmarad a versenyekről. Kemény akarattal, óriási erőfeszítéssel mégis sikerül mindkét vonalon helytállnia. 1896 márciusában, Budapesten megrendezik az első újkori olimpiára, Athénbe utazók próbaversenyét. Neves ellenfelekkel áll a rajthoz, idősebb, rutinosabb bajnokokkal, mégis mind a 100, mind pedig 100 méteren győz, az utóbbiban új országos rekorddal. Fölénye annyira kiugró, hogy a tervezett 1000 méteres tájékoztató versenyt már meg sem tartják, minthogy amúgy is csupán egy úszó kiküldetése jöhetett számításba. 1896. április 11-én a tizennyolc éves fiatalember a hideg szélben reszketve és telve izgalommal rajthoz áll a messzi századokba hullott olimpiai játékok földjén, az olimpiák történetében első úszó versenyen. Nyolc nemzet tizenhat indulója között. A még jóformán ismeretlen magyar sport váratlan, csodás bemutatkozása volt ez „idegen vizeken”, Görögországban, a pireusi Zenöbölben. Erősen hullámos, áramló, tizenegy fokos vízzel „birkózva”, a dunai hajósoktól ellesett és versenyképessé csiszolt „magyar tempó”-nak nevezett váltott karú úszással a 100 méteres gyorsúszás olimpiai bajnoka lett (1:22.2). „Pisztolylövés jelezte az indulást, s vadul nekivágtam a tarajos, húsbavágó hideg víznek... Észre sem vettem, hogy a kifeszített kötél horzsolja mellemet, csak úsztam, úsztam” - írja visszaemlékezésében. „Azt sem tudtam, hányadik helyen vagyok. Még fel sem eszméltem, amikor a mindinkább erősödő moraj és a negyvenezernyi nézőtömeg zúgása jelezte, hogy*aver-144