Lévai György (szerk.): Magyar Sport Enciklopédia I-Z (Budapest, 2002)
Sakk
form, amelynek következtében néhány évtized alatt kiszorult a régi sakk. Az új játék sokkal érdekesebb, látványosabb lett. Gyors elterjedését a könyvnyomtatás feltalálása, és az ennek köszönhetően megjelenő sakkkönyvek is segítették. Az első fennmaradt nyomtatott sakk-könyv a spanyol Lucena műve a 15. század végéről. A korszerű sakkozás szinte mai formáját 1625-ben a calabriai Greco könyve ismertette, benne a sáncolás jelenlegi változatával. Az új sakk rendkívül népszerű lett. Fejedelmek, írók, tudósok, művészek játszották. A 18. század közepétől a párizsi Café de la Régence-ban találkoztak a világ legjobb sakkozói. A francia Francois André Danican Philidor (kora egyik jeles zeneszerzője) volt a legerősebb sakkozó, a játszmákban, illetve játszmasorozatokban (páros mérkőzéseken) sorra legyőzte francia, holland és angol kortársait. Abban is korszakalkotó volt, hogy megírta sakktankönyvét, az első olyan művet, amely a sakkban az összefüggésekkel, törvényszerűségekkel foglalkozik. Más országokban is kialakult a sakkélet, főleg a kávéházakban, ahol írók, költők, zenészek, tudósok, kereskedők, politikusok is szívesen elidőztek. A 19. század közepéig a legjobb sakkozók páros mérkőzéseken döntötték el, hogy melyikük az erősebb. 1851-ben Londonban, a világkiállítás alkalmából rendezték meg az első igazi nemzetközi versenyt. A 16 résztvevőt, akik közt ott volt a világ legjobbjainak tartott sakkozók többsége, rövid páros mérkőzésekre összesorsolták: a győztesek újabb ellenfeleket kaptak a többi győző közül, míg a veszteseket egymással sorsolták össze — az ezredfordulón bevezetett, ún. K. O.-versenyek technikája szerint. A versenyen a német Adolf Anderssen győzött, aki sorban négy meccset nyert. A magyar Szén József ötödik lett, a második menetben vesztett Anderssen ellen, a többi páros mérkőzését biztosan nyerte. Játszott az 1848 után emigrációba kényszerült magyar Löwenthal János Jakab is, aki itt gyengén szerepelt, de később Anglia egyik legsikeresebb versenyzője lett, emellett szervezőként és Adolf Anderssen sakkíróként is a legismertebbek közé került. A sakk történetében nagy előrelépést jelentett, amikor 1861-ben bevezették a körmérkőzéses formát és a sakkórát. A sakkvilágbajnoki címet hivatalosan csak 1886-tól tartják számon (azelőtt Anderssent, Morphyt, Steinitzet tartották a világ legjobbjának, mai kifejezéssel élve: nem hivatalos világbajnoknak), amikor Steinitz páros mérkőzésen legyőzte Zukertortot, majd címét további meccs Paul Morphy győzelmekkel 1894-ig megtartotta. Egy ízben magyar származású, Angliában élő ellenfele is volt, Gunsberg Izidor, aki ellen csak szoros eredménnyel tudta címét 1889-1890- ben megvédeni. Ez volt az egyetlen eset, hogy magyar származású versenyző a férfi világbajnoki címért mérkőzött. 1894-ben a német Emanul Lasker legyőzi Alekszandr Aljechinte Wilhelm Steinitzet, és 1921 -ig őrizte világbajnoki címét. Laskert 1921-ben, Havannában José Raoul Capablanca győzte le. Capablanca 1927-ben kikapott az orosz emigráns Alekszandr Aljechintől, akit 1935-ben legyőzött a holland Francois André Danican Philidor SAKK I 213