Gelei József: Sportsikereink. A magyar sport nagy pillanatai 1951-1992 (Kisújszállás, 2012)
A tatai edzőtábor története
Persze megfelelő anyagiak hiányában a remek klímával rendelkező tatai edzőtábor nem tarthatja a lépést a legújabb létesítményekkel, ám meghittsége, nyugalma, csendes békéje miatt még ma is sportolók ezreinek közkedvelt felkészülési helye határon innen és túl. Mérhető eredmények: 1948. júniusban csupán 7207 órát töltöttek klubjukban edzéssel a sportolók, míg egy hónappal később, júliusban, 19 882 órát edzettek az olimpikonok, immár Tatán. Ennek következményeként hazánk 10 arany-, 6 ezüst- és 13 bronzérmet szerzett az olimpián, a nemzetek közötti nem hivatalos pontversenyben pedig a harmadik helyet szerezte meg. 1956: a melbourne-i olimpiára a tábori szálláshely bővítésére került sor. Ennek következtében felépítették az épület első emeletét, új ebédlőt, konyhát és újabb sportcsarnokot kapott az intézmény. 1960: a római olimpia előtt a speciális munkafeltételek biztosítása érdekében import sportszereket és ügyességi pályákat kapott az edzőtábor. Megkezdődött a parkosítás, és elkészült az új hőközpont is. 1964: a tokiói játékokra egy erőfejlesztő, kondicionálóterem épült. Ebben az évben létesült egy új kemping, amely az utánpótlás-nevelés szolgálatában állt, a fiatalok a nyári iskolaszünetben kéthetes táborozásokon vehettek részt, így lehetőségük volt az ifjú sportolóknak arra, hogy a legjobb edzőktől, szakemberektől kapjanak kiképzést. 1968: a mexikói olimpiára a szállodai férőhelyek bővítése volt a fő célkitűzés. Az épület emeletráépítésével további 56 sportoló elhelyezése oldódott meg kétágyas szobákban. Megépült a futófolyosó és a kempingtornaterem. 1972: a Münchenben rendezett játékok előtt új nagyméretű tornacsarnok, a dobóatléták részére kidobóhelyiség készült. 1976: a montreali olimpiára öttusázóink már az új fedett lőtéren készülhettek. A szálláshelyeket a lehetőségekhez képest modernizálták, kialakult a 200 férőhelyes szállodai kapacitás. 1980: a moszkvai játékokra a munkafeltételek modernizálása volt a fő cél. Az atléták részére megépült a műanyag, polytán burkolás, kétsávos, 400 méteres futópálya, távolugró, gerelyhajító, nekifutó sávokkal. Üzembe került a már régóta várt fedett, 25 méteres úszómedence, meleg vizes medencével és finn rendszerű szaunákkal. Képmagnó-szolgáltatás is létesült, amellyel a szemléltető oktatást végezték. Általános Olimpiai Központ: A létesítmény Tata zöldövezetében, egy 220 éves őspark területén fekszik, a Cseke-tó partján. Az Északnyugat-magyarországi Általános Olimpiai Központban lehetőség nyílik konferenciák, sportnapok, céges rendezvények teljes körű lebonyolítására. A rendezvényekhez különféle sportpályák, csarnokok, egy 200 fő befogadására alkalmas, modern médiatechnikával felszerelt, légkondicionált konferenciaterem áll rendelkezésre. Kisebb csoportoknak három, 20-25 főt befogadó tárgyaló helyiségünket, illetve kettő 40-45 fős termünket tudjuk kínálni. „A Tatai Olimpiai Központ ebben az évben természetesen kiemelt figyelmet kap. Ennek keretében közel 30 millió forintért vásároltunk tornaszereket, kondicionálógépeket, tatamikat, bírkózószőnyeget és atlétikai felszereléseket. Rövidesen kiépül a teljes körű wifi rendszer, és a közbeszerzési pályázatok lezárulta után elkezdődhetnek az épületeken tervezett felújítások. Többek között egy régóta húzódó problémát is megoldunk, az épületet ugyanis klímával szereljük fel, de megújul a IV-es csarnok és az ökölvívóterem feletti terasz is. (MTI, 2012. április 18.) Sportlétesítményeink: - Tornacsarnok (42 m x 22 m) - Küzdőcsarnok (41,5 m x 22 m) - Labdajátékcsarnok (48 m x 24 m) - Ökölvívóterem (19,3 m x 13,5 m) - Uszoda (25 m x 8 m) Az uszoda minden vendég előtt nyitva áll. - Labdarúgópályák, Atlétikai pálya - Az edzőtábor területén két gyepszőnyeggel borított labdarúgópálya található, amelyek közül az egyiket 400 méteres, célegyenesben 8 sávos, körben 6 sávos, tartánborítású futópálya vesz körül - Teniszpályák (nyitott, fedett, salakos, műanyag borítású) - Tekepálya (négypályás tekepálya bárral) - Birkózóterem - Súlyemelőterem - Kondicionálóterem - Rendezvényterem Tata, 2011. október 27. Atlétikai pálya a tatai olimpiai edzőtáborban. Az 1948-as londoni olimpiára készülő sportolók edzettek itt először. A tábort azért Tatán alakították ki, mert „ ennek a városnak a klímája hasonlított legjobban Londonéra". Az edzőtábort 1951-ben avatták fel. Tata, 1995. szeptember 20. Teljes felújítást hajtottak végre a tatai edzőtábor épületein, valamint bővítették a szobák számát is. A képen: a felújított épület. "